Winnie & Nate

Különböző emlékképek villannak be az agyamba, míg az egyik padon ülök egyes egyedül a Roxfort birtokán. Amikor Winterrel kiszöktünk Roxmortsba csak azért, hogy trágyagránátokat és Bagoly Berti féle mindenízű drazsét vegyünk. Aztán beugrik, amikor anya tanított biciklizni. A kerékpár a kedvenc mugli találmányom, de ezt körülbelül mindenki tudja rólam. A következő pillanatban már arra gondolok, amikor először megpillantottam Winnie-t. Éppen Winter ágyán ült és nem tudtam hová tenni, hogy ki lehet ez a csaj. Végül kinyögte, hogy a legjobb barátom unokatestvére, aki a tudtom nélkül lelépett Ausztráliába és többé nem jön vissza. Kezdetben elgondolkoztam rajta, hogy meglepem és odahoppanálok valahogy, még ha az nagyon sok erőm el is venné és anyámék kinyírnának. Egyre csak tervezgettem, de egy idő után már hiába írtam neki nem kaptam tőle választ. Mindössze két levelet küldött nekem Winter és utána elfeledett. A mai napig fáj, de legalább már nincs indokom kinyíratni magam a szüleimmel.
A következő emlékem gondolatára boldognak kellene lennem, mosolyognom kellene, de nem megy. Akármennyire is örültem azután a győztes meccs után, hogy végre megcsókolom Winnie-t, hogy nem foglalkoztam a körülményekkel. Életem egyik legjobb csókja volt és oly’ hamar vége szakadt. Csak pár másodpercig tartott az egész, s hirtelen vége lett. Winnie húzódott el tőlem, nézett a szemeimbe azokkal a gyönyörű, nagy, kék szemeivel, aztán elment, mielőtt megint megcsókolhattam volna. Ennek pontosan ma egy hete, ha odamegyek hozzá beszélgetni, akkor rögtön talál valami kifogást, amivel otthagyhat. Ha pedig ő lát meg engem előbb, akkor mire észrevenném már csak a hátát látom, ahogy menekül előlem. Ennyire rosszul csókolnék? Vagy van valakije? Undorodik tőlem? Jó lenne, ha minél hamarabb megkapnám rá a választ, mert beleőrülök. Pedig azt hittem kölcsönös a dolog, hogy kölcsönösen érzünk egymás iránt valamit. Mint kiderült hatalmasat tévedtem.
A távolban az éppen emlegetett lányt pillantom meg. Nem lát, akkor még van esélyem, hogy elcsípjem, mielőtt elmenekülne. Gyorsan szedem a lábaim és közben megfogadom, hogy ezúttal nem hagyom neki, hogy itt hagyjon, én akkor is beszélni fogok vele, ha törik, ha szakad.
- Winnie állj! – kiáltok utána és odaszaladok hozzá. A talár kicsit lelassított, de így rekordidő alatt odaérek a lányhoz. – Mi újság? – kérdezem mosolyogva.

Azt hiszem, kezdem megszokni az újdonsült életemet és már nem borzadok el a női testrészek látványától. Kellett pár hét, sőt pár hónap mire tudatosult bennem a dolog és az, hogy már nincs egy himbi-limbi a lábam között mellyel nekem kellene a lányok után járnom.
Ehhez képest a legjobb haverom, akit elsős korom óta ismerek és testvéremnek tekintek próbál a bugyimba jutni. Igazán vicces kedvében van az univerzum meg Merlin szent szakálla is, mert… Ez kész vicc. Mást nem tudok rá mondani, a titkomat pedig nem árulhatom el Nate-nek.
Megölne.
Vagy nem tenné, mert lányokra nem emel kezet, de a barátságunknak vége szakadna. Képes lenne vajon úgy nézni rám, mint rég? Vagy túlságosan belém szeretett és nem lenne képes Winterként kezelni? Egyszerűen nem tudok rájönni, hogy mitől golyózhatott be a főzetem vagy miből tettem belé többet, amiért ezzé váltam. Winnie. Lány. Női szervek. Hormonok. Érzések.
Blö.
Valahol a lelkem mélyén mindig tudtam, hogy nem vagyok átlagos személy, mintha rossz testben lettem volna az elejétől fogva mégis meglepetésként ért a félelem megjelenése a gyomromban, mikor a legjobb barátom megcsalt. Ritkán fordul elő, hogy a Hugrabug kerül pompafénybe és ha ez megtörténik nálunk hatalmas örömök törnek ki, buli kerekedik és olyankor levetünk egy részét a felénk irányított előítéletből. Winterként is kviddicseztem és az új alakomban is folytattam ezt a hobbimat, ha már a másikról le kellett mondanom. Így lélekben megveregetve a vállamat, boldogan, hatalmas mosollyal arcomon mentem le a pályáról azon a péntek estén és ugrottam bele a háztársaim karjaiba.
Ekkor még nem sejtettem, hogy az ilyen gondosan felépített barátságom és az elmúlt időben különös figyelmet szentelő barátom, Nate, megfog csókolni. Hatalmas szemekkel néztem rá miközben ajkai közelítettek az enyém felé, majd rátapadtak és szikrákat kezdtek el szórni. Legalábbis akkor én ezt éreztem, meg egy csomó helytelenséget kifejező érzelmet, ami  futásra kényszerített.
És azóta is futok.
Nate elől.
Leengedett hajjal és egy hatalmas szikla legurulása után baktattam egyedül a kastély birtokán, hogy szellőztessem a fejemet. Néha jó volt egyedül sétálni, senki nélkül, és különösen örültem annak, hogy a mai napon Nate nem keresett. Ekkor viszont meghallottam a legjobb barátom hangját és akaratlanul összerezzentem, valamint a pillangók a hasamba is életre keltek. Mosolyogva fordultam hátra.
- Nem tudtam, hogy idekint vagy. – állapítom meg inkább magamnak, mintsem neki. – Semmi különös, kicsit sétálok. Gondolkodok. – halványan elmosolyodok, két lépéssel hátrébb csusszanva. Nem szeretném, ha megcsókolna. – Veled mi újság Nate? Sajnálom ezt a hetet, rengeteg dolgom volt…