Félvér családból származom. Apám aranyvérű varázsló, anyám mugliszármazású. Mindig jó és egyszerű életünk volt. Nem tartoztuk a leggazdagabb varázslócsaládok közé, sőt, a legjobbak sem voltunk. Anyámnak mindig is gyengén ment a varázslás, ő szerette a jól megszokott mugli módon véghezvinni a dolgokat, míg apám egy igen kiváló varázsló, aki elmondta nekem, hogy mindig is szeretett volna auror lenni, de feladta álmait, amikor én megszülettem. Nem akarta kockáztatni az életét. Mondta mindig. Most, csak egy egyszerű újságíró, de én mindig is büszke voltam rá. Ettől függetlenül amikor elérkezett Voldemort ideje, mi is célpontok lettünk. A szüleim félnek. Én pedig még nem éreztem át a történések súlyosságát. Nem tudom mi tévő lennék, ha valami történne. Nem tudom, mit tudnék tenni, hiszen képességeim magasan nem olyan képzettek, mint amik oda kellenének.  

- PETERSON! Mit képzel magáról? Mit gondol, mégis hogyan fog átmenni az RBF vizsgán, ha még ezt sem tudja? - Az asztalomat bámultam és azt ott szétterülő üst maradványait. A ruhám csupa folt, mint a viasz, olyan darabkák csüngnek a hajamban is. Arcom itt-ott fekete. Picit felemeltem a fejem, nem tudtam mekkora kárt csináltam. Körülöttem is minden hasonlóan nézett ki. A mellettem lévő Mardekáros diák lenézően fonta össze kezeit, és tisztességesen ki is fejezte nemtetszését azzal kapcsolatban, amit most itt összebénáztam. A tanár szavai ráznak ki a körültekintésből, ismét. - Kérdeztem valamit magától! - Üvöltött, a terem visszhangzott a hangjától, és felnéztem rá. Arca vörös volt, rajta is láttam egy pár darabkát az üstömből. Már nyitottam a szám, hogy végre megszólaljak, de igazából csak hebegés és habogás jött ki rajta, semmi értelmeset nem tudtam kinyögni. - Azonnal fogja meg a cuccait és tűnjön innen! Látni sem akarom. - Szólt kicsit lágyabb hangnemben hozzám, az ajtó felé mutatva. Biztosan nagy kárt csinálhattam. Felkaptam a táskámat, és gyorsan, a szemkontaktust kerülve kifutottam az ajtón. Sóhajtás. Mély levegő. Ez az én szerencsém.


- Hogy a fenébe veszíthetted el a pálcád? - Néztem fel szobatársnőmre a ruhakupac alól. Már bombatámadás van a szobában, egyetlen szabad zug sincs, ahová semmi sincs téve vagy dobva. Egyszerűen amikor még nem kellett, megvolt, most meg már nincs meg. Töröm a fejemet, hová tehettem de egyszerűen nem tudok rájönni.
- Hát, az előtt még itt volt... nemrég. - Pillogtam rá, de ő már forgatta szemeit és próbálta összeszedni utánam azt, amit én még jobban szétdobáltam. Már nagyon elege lehet belőlem.
- Gondolkozz már! Hová tehetted? Hol voltál? - Elég türelmetlen a hangja, főleg, hogy mennünk kellene Roxmortsba, pár perc és indul a csoport, mi meg itt fent hülyéskedünk a pálcám keresésével. Kérdésére elgondolkodom, de nem mintha eddig nem ezt csináltam volna. Megrázom a fejemet, és kicsit búslakodó tekintetemmel közlöm, hogy menjen csak nyugodtan, én folytatom a keresést. Mire bánatomban leültem az ágyra.
- JÉ! ITT VAN! - Húztam ki magam alól a fadarabot, amely végig a farzsebemben lapult. Hát ez csúcs!


- Apád nem tud másról írni Peterson, csak az őrületesen nagy hazugságokról és a védelemről? Ugyan már. - Hangzott el mögöttem, majd előttem és mellettem is. Teljesen le vagyok hangolva ez az egész helyzet miatt. Nem értem, miért cikiznek a többiek, hiszen nem az én problémám ez az egész. Csak visszaüt rám. Kezd most már nagyon kínossá fajulni a helyzet és egyáltalán nem érzem már otthonosan itt magam. Még nem volt időm elolvasni a cikket, de a nagyterembe érve felkaptam egy Reggeli Prófétát és a Hugrabug asztalhoz sétáltam, szokásos helyemet foglaltam el. Fellapoztam az újságot és elkezdtem olvasni.
Úgy éreztem, megőrült. Mintha az apám nem lenne teljesen épeszű, hogy ilyen dolgokról ír. Vajon mit tud? Mi történhetett? Pergament és egy tollat kerestem, lefirkantottam pár szót rá, anyám nevére címeztem azt és felugrottam az asztaltól, hogy sietősen a bagolyházba rohanjak. Remélem jól vannak. Belebetegednék, ha másként lenne.