A családom igazán összetartónak titulálható, hiszen minden egyes tagja támogatja a másikat és szereti. Mindig fontos volt, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat és ne csak muszájból legyünk egymás társaságában, hanem azért, mert jól érezzük magunkat. Kiskorunktól kezdve úgy voltunk nevelve, hogy fontos szerepünk van a családban és ez így is van rendjén. Édesanyám a család mágikus vérvonalának megtestesítője, egy erős, független nő, aki arra nevelt, hogy bízzak magamban és tegyek meg mindent az álmaimért. Édesapám a muglik világából származik, szabadelvű inkább a művész szerepét tölti be a családban, ugyanakkor kemény üzletember, aki hétköznap dolgozik, majd átváltozik. Igazi vezéregyéniség, mégis bolondos egy kicsit és nagyszerűen el lehet velük beszélgetni.
A bátyám kedves, megértő és céltudatos, Ő is racionális és ugyanolyan komolyan veszi az életet, mint én. Bátrak közé sorolnám őt, így nem volt meglepő, hogy a Griffendélbe kerül. Ő az első szülött, nála leesett az apánk álla mikor kiderült, hogy varázsló. Nálam már lazább volt az egész ügy.
A családom próbál ellenállni a rossznak, a jókat pártolják és szerencséjükre nem igazán éri őket Voldemort tetteinek hatása, hiszen napjaikat inkább a mugli világban töltik. Anyukám teljesen lemondott a varázslásról, mára már normális háziasszonyként él, de ahhoz ragaszkodott, hogy mi ide járjunk. Szóval a család semlegesen áll a Voldemort témához, én és a bátyám vagyunk azok, akik belevetik magukat ebbe a témába. Mi a jobbikhoz tartozunk, és ha arról lenne szó, hogy tegyünk valamit akkor megtennénk.

Tudjátok mi a legidegesítőbb a férfi nemben? Az, hogy egy bizonyos ideig teljesen megfelelően működik a dolog, elhitetik veled, hogy valami komolyabbat is ki lehet hozni az egészből, majd az egészet szétbarmolják egy apró titokkal, amit elfelejtettek megemlíteni és nem is tartottak valami hű de fontosnak. Nos, kedves férfiak szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy minden fontos és mindent illik elmondani a nőnek, akivel randiztok!
Most már könnyen tudok ilyeneket mondani, de pár hónappal ezelőtt hátsóval nevettem volna ki a személyt, aki ilyeneket vág a fejemhez. Még, hogy én szerelmes? Merlin óvjon meg az ilyen vétkektől, legalábbis akkor ezt gondoltam, mert ki hitte volna azt, hogy ha elmegyek egy nyári táborba, pont egy tökelütöttbe botlok bele?
Na, hogy az elejéről kezdjem szomorú kis szerelmes történetemet el kell mondanom, hogy nyáron történt az egész, és egy táborszerű helyre mentem, ahol több varázsló gyűlt össze tapasztalatcsere miatt. Sokat kviddicseztünk és kirándultunk, ami igazán jó volt, egészen addig, míg késve meg nem érkezett Ő. Kedvesnek tűnt, érdekesnek és olyannak, akivel az ember szívesen megismerkedik, és több időt tölt el a kelleténél.
Megismerkedtünk, barátok lettünk majd annál sokkal, de sokkal többek. Úgy voltam vele, hogy minek mondjak nemet a szerelemnek, ha már az ajtómban kopogtat. Ő is ugyanígy tett, legalábbis azt gondoltam, hogy Ő is többet kezdett el érezni irántam, de ez az első iskolai napon bebizonyosodott. Elfelejtette azon a túlfűtött éjszakán megemlíteni azt, hogy roxforti diák és a Mardekár ház dicső tagja.
Elég rossz érzés volt ezzel találni szembe magamat a pályaudvaron, mikor az egyik kedves barátnőmnek meséltem lelkesen micsoda fiúval gabalyodtam össze, aki ráadásul azt is megígérte, hogy levelezni fogunk és Karácsonykor találkozunk. Nos, ez a találkozás hamarabb összejött, nem túl kedves megnyilvánulásban, mert nekem jött és amikor hátrafordult akkor csak a felismerés futott át rajta és elrohant. Semmi pá, semmi hát te hogy kerültél ide? Egyszerűen levegőnek nézett…
De én ezt nem bírom. Azok után meg főleg, ami kettőnk között történt. Egy szemétláda…