Az igaz családomban mindenki aranyvérű volt, így én magam id az vagyok, de nem velük nőttem fel. Alig lehettem olyan három éves, amikor őket elvitte egy baleset, amit nekem sosem meséltek el. Vagyis azt igen, hogy a szüleim meghaltak és egy másik család nevelt fel engem. Ezt tudtam, de a balesetet sosem mesélték el, a részleteit sosem tudtam meg, de lehet, hogy a nevelő szüleim nem is tudják, hiszen mindketten muglik, nem ismerik a varázsvilágot, így értetlenség fogadta a meghívót, amit a Roxfortból kaptam. A mai napig nehezen fogadják el azt, hogy én nem olyan vagyok, mint a többiek, és szerintük ez a varázslat dolog nem is létezik, ők csakis Istenben hisznek, mert túl vallásosak. Mégsem mondták azt, hogy nincs itt helyem, mindig is mellettem álltak akkor is, hogyha nem értenek semmit, és ezt én igazán értékelem bennük.
A varázsvilág veszedelmes és kiszámíthatatlan, néha még nekem is érthetetlen, főleg, ha a mostani álláspontokat nézzük, szakadunk ketté. Hol jók állnak, hol rosszak, de teljesen nem különbözik a cél, csak az út. Értelmetlen a sok viaskodás, a felek felállása, egyszerűen csak kompromisszumot kellene találni, ezért sem állok egyik oldalra sem, amíg nem muszáj, de akkor feltétlenül a jók oldalán állok, nem való nekem a sötét oldal.

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező!
Név*: Aria Dahlia Delaney
Kor: 17
Születési dátum és hely: 1959. 11. 09, New Orleans.
Szülők*: Marie Delaney és George Delaney, az igazi szüleimről, pedig semmit sem tudok. Nem velük nőttem fel, és lehet, hogy ők adtak nekem életet, miattuk lehetek az, aki vagyok, de nem a vér kötelez ilyenkor, hanem akik ott voltak. Nem maguk miatt hagytak ott, megértem ezt, de mégsem fogok emiatt máshogy nézni a "nevelőszüleimre", amikor csak velük vannak emlékeim, senki mással.
Háziállat: Mivel az iskolába, mindenkinek kell valami állat, így nekem is van, de patkányt nagyon nem akartam, a szüleim pedig a többi lényt utasították el, így egy macskám van, akinek neve nincsen, én csak Golyónak, Fehérségnek, vagy egyszerűen Macskusznak hívom. Az egyik nevéből már ki lehetett találni, hogy egy fehér kis dög, de a kicsi nem teljesen igaz rá, hiszen olyan kerekded, mintja minden nap csak enne és aludna, pedig nem. Sokat mozog és szeret fára is mászni.
Családi állapot*: egyedülálló, kapcsolatban, eljegyezve, házas, özvegy. (Kérjük húzza alá a megfelelőt)
Külső leírása pár szóban*: pár szóban nem lehet elmondani, hogy is néz ki valaki, mert ódákat lehet zengeni egy-két külső tulajdonságról. Igaz, nem érzem úgy, hogy az enyémről lehetne, hiszen hajam vöröses árnyalatot képviselt, egészen addig amíg rá nem jöttem arra a fortályra, hogyan tudom ezt megváltoztatni, , így többször látni engem szőke tincsekkel, mint a vörössel. Orcám szeplős, mint általában minden vörös hajú, és fehér bőrű lánynak. Nem túl sötétek a szeplőim, de azt se mobdhatom, hogy nem látványosak, hiszen nyáron sokkal feltűnőbb, mint az arcom többi része. Átlagmagasságom van, és ehhez mondhatom azt is, hogy átlagos testalkatom is, talán csak a szemeim azok, amiket nem mondhatok átlagosnak, hiszen zöldeskék, én magam nem tudom eldönteni, hogy melyik szín a dominánsabb, pont, mint egy zebránál, hiszen azoknál nem lehet eldönteni, hogy fehérek fekete csíkokkal, vagy feketék fehér csíkokkal.
Belső jellemzés pár szóban*: Eszes vagyok, és szemfüles, a legapróbb kis dolgokra is fel tudok figyelni, és ez az, ami igazán különlegessé tesz, hogy mindig a részleteket figyelem meg. Nem a nagy egészt, hanem apró dolgokat, amikből össze áll valami, és nem csak a főbb dolgokat veszem észre, ahogy sokan mások. Egyébként egy kedves segítőkész lány vagyok, aki nagyon szeret okoskodni, sokszor ha vitába szállok, akkor is addig magyarázok, míg valamilyen csoda folytán igazam nem lesz. Sajnos tudok igazán naiv lenni, az emberekben sokkal jobban szeretem a jöt meglátni, mint a rosszat, azt ami sötét, és mindent elterít. Csak sajnos nem mindig lehetséges, mint ahogy mosolyommal sem tudom elűzni mindenki bánatát, pedig majdnem mindig mosolygok, pont ezért, de nem sokat ér.
Apró darabka az életedből:* Szemeim fennakadnak, amint meghallom azt, hogy a "A te hibádból!" a francokat az enyémből, ez mind az ő hibája, ő nem volt képes elfogadni a tényt, hogy én ilyen vagyok.
- Az enyém? Te most komolyan rám akarod kenni ezt, amikor te vagy az, aki képtelen elfogadni olyannak, amilyen vagyok? Te akarsz megváltoztatni engem, nem én téged. - csattanok fel mérgesen, nem akarom, hogy rám kenje ezt, nem az én hibám, vagyis, nem csak az én hibám, mindketten elrontottunk dolgokat, ezt el kellene fogadnia, és nem engem beállítania, mint bűnöst.
- De te vagy az, aki ennyire elviselhetetlen, pedig én igazán próbáltam, de annyit tudsz okoskodni, hogy az hihetetlen. - vág visszs, mintha csak valami szópárbaj lenne én pedig érzem, hogy ekkor megy fel bennem a pumpa, és nem bírom tovább. Tudom, hogy hibás vagyok, kicsit visszafoghattam volna magam, de én egyszerűen ilyen vagyok, lehet el kéne fogadnia, hiszen egy dolgot kivéve mindent elfogadtam én is. Persze, lehet, hogyha kicsit visszafogom magam, most nem lennénk itt, de én úgy érzem, hogy ezz most abba akarom hagyni. Nem csak a vitát, hanem mindent, kell egy kis idő, hogy átgondolhassam a dolgokat, akkor is, ha még mindig fontos nekem ez a vadmarha.
- Tartsunk egy kis szünetet. - kérem csendesen, de mégis teljesen komolyan, erre van mindkettőnknek szüksége. Nem érdekel a válasza, de nemlegeset nem kapok, se tiltakozót, tehát ő is érezhette, hogy ez már nem az igazi, így csak csendben és kissé megtörten indulok vissza a hálókörletembe, most egy kis magányra volna szükségem.