Csak idő kérdése, hogy mi legyünk a téma a Roxfort falai között. Vagy épp azon kívül. A roxmortsi hétvégéken úgy terjednek a pletykák, mint a vírusok. Erre már akkor rájöttem, mikor kitudódott, hogy egy kvibli gyereke vagyok. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy Zane akkor mellettem volt és nem hagyta, hogy maga alá temessen a többség hangja. Hiába vagyok határozott, ha egyszer fogást találnak rajtam és kikezdenek, nem feltétlenül a barátságos énemmel vágok vissza. Az az egyetlen szerencse, hogy sosem voltam a híve sem az erőszaknak, sem a bosszúnak. Mindig is kicsinyes dolognak tartottam, de talán csak azért, mert eddig sosem ért olyan csapás, amitől megváltozott volna a véleményem. Az viszont teljesen biztos számomra, hogy Zane csak hülyeségeket beszél. Több, mint egy év után jönne rá arra, hogy nem is ez az, ami őt boldoggá tenné? Elég beteg módja ez a szakításnak, pláne akkor, ha valaki olyan, mint én. Mindig is hittem abban, hogy az első nagy szerelem tarthat a sírig, és nekem Zane az első nagy szerelmem. Nem volt előtte senki, akihez komoly érzelmek főztek volna, épp ezért tartom elképzelhetetlennek, hogy ez egyrészt egyoldalúvá vált, másrészt hogy valaha pótolni tudná az életemben őt bárki is. Próbálkozni nem is akarok. Egyszerűen csak vissza akarom szerezni a boldogságomat és elfelejteni ezt az egészet. Csak szeretetet akarok, békét és azt az idillt, mint ami azelőtt körüllenget, mielőtt gonosz mód kipukkantották az álomfelhőmet. S bár azt terveztem, hogy egész nap csokibékát fogok enni, miközben azon töprengek, hogyan valósulhatna meg a tervem, nem hagytam figyelmen kívül, hogy Molly-val programot terveztünk mára. Nem kimondottan ezt akartam a nyakába zúdítani, de ha valakitől, tőle biztos nem arra kell számítanom, hogy világgá kürtöli kényes helyzetemet. Mire delet ütött az óra, már minden szépen el volt rendezve. Előzetesen a konyha irányába mentem, hátha összefuthatok vele, hogy végre beszélhessünk, de ez nem jött be. Helyette egy csomó diákot láttam, akik lázasan igyekeznek valahová, de őket mindaddig figyelmen kívül hagytam, míg egy manó segítségét kértem egy kis elemózsia csomagoláshoz. Az udvar felé menet viszont már nem is foglalkoztam a sok diákkal, csak elfoglaltam egy placcot közvetlenül egy fa árnyékában, és a pálcám után nyúlva igyekeztem egy pokrócot minél tökéletesebben elteríteni a rikítóan zöld füvön, míg arra vártam, hogy társaságom megérkezzen.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Pént. 22 Ápr. - 18:46
Kath & Fea & Molly
Megmondtam Arthurnak, hogy ma nem vele ebédelek, de ki tudja, hogy most épp mibe mélyedt bele, biztos nem emlékszik már. Első utam így a nagyterembe vezet a délelőtti óráim után. Összeteszek pár szendvicset, megtöltök három kulacsot töklével, meg egy kis szőlőt is felpakolok a csomag tetejére. Az éppen érkező csodálkozó Weasley fejére nyomok egy csókot, majd felszaladok a Griffendélbe. Általában nem bánom, hogy egy toronyban lakunk, de most így felpakolva egy kicsit kifulladok mire megérkezem. Előveszek egy kis kosarat, belehelyezem a gyűjtött kincseket, meg még pár darab muffint is, amit anyu két napja küldött. Nem a legfrissebbek, de még mindig egész jók. Az egész tetejére egy összetekert pléd és már indulok is a nagyjából megbeszélt találkozó hely felé. Illetve, az ajtóból még visszafordulok és bedobok egy tábla csokoládét is a kosárkába. Ha igazak a pletykák, amit hallottam, szükség lesz a nyugtató édességek minden formájára. Na nem mintha annyira érdekelnének a pletykák. Lefelé lépdelve azon puffogok magamban, hogy miért is ennyire kotnyelesek az emberek. Vannak a varázsló társadalomban aberrált egyedek, ez kétségtelen, de vajon a muglik is ilyenek? Arthur biztos tudna erről mesélni, egyszer majd talán megkérdezem. Bár attól tartok, hogy akkor egy végtelen beszélgetésbe vágom majd a fejszém. A nagyterembe igyekvő diákok seregén túl hamar kiszúrtam Feather-t, egy lombos fa árnyékában. Jó ötlet volt ez a kis piknik és ezt az idő is megerősíti bennem. A nap erősebben és melegebben süt, mint általában az évnek ebben a szakaszában. Azért nem bánom, hogy felkaptam egy kis tavaszi kabátkát, de ezen kívül nincs szükség melegebb öltözékre. Nyilván a vizsgákra lesz a legjobb idő, de erre most inkább nem gondolok. Ha tehetném, kizárnék minden elkeserítő tényezőt az életből és csak élvezném, ameddig lehet. De ahogy közeledem, egy csapat Mardekárost pillantok meg, akik az útjukat újratervezve hatalmas körben kerülik ki a barátnőm, nagyobban, mint az szükséges lett volna. Fea arca sem túl vidám, de én megpróbálom minden pozitivitásom a mosolyomba zsúfolni, mire megérkezem. - Szia! - teszem le a kosarat mellé a plédre. Úgy látszik kicsit túlcsomagoltam magam, de még mielőtt bármit is kipakolnék, megölelem a Hollóhátas lányt. - Mesélj! Igaz, amit hallottam? - nem teketóriázok sokat, ahogy elfoglalom a helyem, belevágok a legkényesebb kérdésbe.
» “Don't cry because it's over, smile because it happened.” «
Anyu azt szokta mondani, hogy a lányok nem dühöngenek. Mi elégtételt veszünk.
Egyedül ballagok a Roxforti birtokon, gyönyörködve a gyönyörű napsütésben, és a zöldellő fűben. Egy kicsit unatkozom. Zanet, és Lachlant keresem, de sehol nem találom őket. Már Hagridnál is jártam, nem-e csábította be őket egy teára, de ő sem látta a két fiút. Ez az ára annak, hogyha az ember rúnaismeretre jár jóslástan helyett. Hiányoznak a srácok, pedig csak két órát töltöttem nélkülük. Néha úgy érzem, ők a végtagjaim, teljesen hozzám nőttek a hat év alatt, amit összezárva töltöttünk a Roxfort hatalmas falai között. Ahogy eszembe jut Zane, kissé ideges leszek. Mármint, nem a dühös, hanem inkább a zavarba hozó értelemben. Szerelmes Lachie-ba. Legalább is ezt állítja. Sosem hittem volna, hogy majd pont ő, akinek olyan jó, szép, és tartós kapcsolata volt egy nőnemű egyeddel fog beállítani hozzám, és megvallani nekem, hogy a fiúkat szereti. Talán már régóta érlelődött ez benne, talán most döbbent rá, de elmondta nekem, ez a lényeg. Ezek után is legjobb barátok maradunk, hiszen nem tudnék lemondani róla, soha. Sok dolgon átmentünk már hárman, sokkal durvábbakon is talán. Ő bátrabb, mint én. Ő bevallotta Lachlannek, hogy mit érez, pedig kosarat kapott. Én még csak azt sem merem elmondani neki, hogy már egy jó ideje máshogy nézek rá, nem hogy azt, hogy menthetetlenül belezuhantam. Ahogy így lépdelek, elmélyülve a gondolataimban, azt veszem észre, hogy a lábam a puha talaj helyett valami ragacsosba tapos. Szemeim elkerekednek, lenézek, és látom, hogy egy lekváros pirítós esett áldozatomul. Tekintetem az előttem ücsörgő két lányra esik. ~ Miért pont most kell összefutnom Featherrel? Miért nekem? ~ rossz érzés támad a gyomromban. Tudom, hogy nem rázhatom le, de megbántani sem akarom. - Jaj, ne haragudjatok, úr isten! – sajnálkozom, miközben megpróbálom levarázsolni a dzsemfoltokat a cipőmről – én csak, jaj… most jól beletapostam a kajátokba – kissé feszült vagyok, miközben próbálok menekülni. Biztos hülyén néz ki, ahogy Mollyt meg a kaját bámulom, csak hogy kerüljem Feather szomorú tekintetét. Szerettem őt. Jobban mondva, szeretem, mint barátnőmet. De Zane a legjobb barátom, mellette kell állnom mindenben, akkor is, hogyha szerintem hülyeséget csinált, és később meg fogja bánni.
Várom. Várom a mosolyt, amivel Molly kitüntet, várom azt a néhány kedves szót, amivel mindig fogad, hogy végre kirántson ebből a kilátástalan helyzetből. Csak egy kis időre. Az érzelmeimet nem mutatom ki, ha megtenném, már mindenki tudna arról, hogy lapátra lettem téve, mert megállíthatatlanul folynának a könnyeim. Ezt viszont nem engedem meg, tartom magam mindaddig, míg elég határozott vagyok ahhoz, hogy elhiggyem, igenis baromság az, amit Zane összehordott és még mindig én vagyok számára az egyetlen. -Szia! - köszönök kedélyesen, mikor meglátom felém sietni vörös hajú barátnőmet, mintha az égvilágon minden rendben lenne. Molly érkezése viszont nemhogy megnyugtatna, csak még jobban elkeserít, legalábbis azért biztosan, mert hiába meleg a mosoly az arcán, első nekifutásra rákérdez arra, amitől legjobban tartottam. Ha a Griffendél-toronyig eljutott a hír, akkor a pincétől a padlásig legalább mindenkin egyszer átment. Tudom milyen ez, ilyenkor úgy működnek a kapcsolatok, mint valami riadólánc. Nagy sóhajom mindent elmond helyettem is, csak nagy szemekkel nézek rá egy pillanatig, aztán a térdemet felhúzva karolom át a lábamat. - Én.. Én ezt az egészet nem értem.. - rázom meg a fejem alig láthatóan. Ha hallott róla, nem kell újra felvázolnom a helyzetet. Mindössze ennyi könnyebbség adódik ebből. Még mindig hihetetlen a számomra, hogy hátrálhat ki valaki ilyen hirtelenséggel egy kapcsolatból egy meglehetősen furcsa, egyáltalán nem hétköznapi indokkal. Áprilisi tréfának is rossz lenne, nemhogy még komolyan is vegyem ennyi volt és itt a vége, mikor egész eddig minden rendben ment köztünk. Már apám is megbékélt vele, hogy ő is olyan nemnormális, mint én. Nehezen viseli a varázsvilágot, na. Elkeseredésemben egy Mollymama-féle muffinért nyúlok, szépen lassan kicsomagolom a fodros papírból és úgy harapok bele, mintha bele tudnám fojtani minden keserűségemet. A következő falat előtt viszont nem várt cipő lép a látóterembe, és szépen beletapos a kosárkába, amiben a sok finomság is helyet kapott. Titkon hálát rebegek, amiért rögtön két muffinért nyúltam az imént. Amikor viszont felnézek, egy pillanatra dermedtség lesz úrrá rajtam, majd ádáz pillantást vetek Kat felé. - Tönkretetted az ebédünket.. - csattanok fel felháborodottan. A barátom volt, annak tartottam. De most meg mernék rá esküdni, hogy ő is tud arról, mi folyik Zane és köztem. Vagyis arról, hogy mi nem. Azt is meg merem kockáztatni, hogy már előttem tudott erről, így egyáltalán nem szándékozom meglágyítani a vonásaimat. A kapcsolatunk elején ő volt az, akire mindig féltékeny voltam, annak ellenére, hogy nem adtak rá okot. De Zane legjobb barátja, és most az érint legrosszabbul, hogy neki még mindig ott van, míg engem elhagyott.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szomb. 23 Ápr. - 22:53
Kath & Fea & Molly
Talán nem volt túl jó ötlet rögtön így belevágni. De valahogy reméltem, hogy Fea csak nevet egyet, megvonja a vállát és mond valami olyat, hogy "Tudod, ezek mindig csak pletykálnak." Sajnos ez a reményem hamar elszáll azzal a sóhajjal együtt, ami felszakad belőle. Jaj, remélem hogy nem kezd el sírni, mert amilyen empatikus vagyok, két percen belül medencévé varázsolnánk a Roxfort udvarát. - Hát, őszintén szólva én sem. - vallom be, de valószínűleg különböző okból van ez így. Nem tudom pontosan mi történt, csak annyit, hogy ezek szerint Fea és Zane már nincsenek együtt. De ezt eddig nem fogadtam el, mert nem láttam semmi alapját a pletykának. Igaz, ez okból nem is figyeltem rá oda annyira. Elhessegettem, ahogy azt a rossz, de kétes hírekkel oly gyakran teszik az emberek. Valahogy a ragyogó napból nem következtetnék arra, hogy lehetséges ilyen mély és szomorú témát boncolgatni, de ahhoz hogy megértsem, hogy tanácsot adhassak, muszáj átlátnom a helyzetet. De még mielőtt bármi egyebet megtudhatnék tőle, hirtelen támadás éri a piknikünket. Meglepő gyorsasággal pattanok fel, még mielőtt a semmiből előbukkanó hugrabugos lány szanaszét szórná a morzsákat, le a pokrócról és elindulnának a hangyák és ki tudja még milyen állatok errefelé. - Scourgify!- lendítem meg a pálcámat párszor, amit mindig kéznél tartok ilyen esetekre és Kath cipője rögtön tisztábbnak tűnik, mint új korában. A lekváros pirítós romjai pedig egy ruhaszalvétának a közepén csinos kis toronyba rendeződnek. - Ugyan, ilyen bárkivel megeshet! - próbálom megnyugtatni mindkettőjüket egyszerre, de valami bizsergő feszültséget érzek a két lány közt, ami kétlem hogy egy nyamvadt szendvics eredménye lenne. Vajon Kath-nek van akármi köze Featherék szakításához? Nem akarok komplikálni, én igazán nem, de most ennél jobb magyarázat nem jut eszembe. Talán valami teljesen más, amit én most meg fogok tudni. Mert egyre zavarodottabb vagyok és utálom ezt az érzést. - Egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, van itt még a kosárban rengeteg minden, akár hármunknak is elég lehet, nincs kedved csatlakozni? - fordulok először az egyikük, majd a másikuk felé. Ha Kat elfogadja a pléd felkínált sarkát, akkor a Molly féle konfliktuskezelő kajálásban részesítem őket.
» “Don't cry because it's over, smile because it happened.” «
Anyu azt szokta mondani, hogy a lányok nem dühöngenek. Mi elégtételt veszünk.
Sajnálom Feathert. Tényleg. Én igenis a barátjának tartottam magamat, kedveltem őt. Tisztában voltam azzal, hogy kicsit féltékeny volt rám – bár be kell, valljam, indokolatlanul – azért, mert több időt töltött velem Zane, mint vele. De mit kezdjek ezzel? Egy hat éves barátságot egy kapcsolat sem szakíthat meg, és ezt neki is el kell fogadnia. Bár most már talán mindegy. Állom a rosszalló pillantását és tűröm szemrehányó szavait. Biztos azt gondolja, hogy nekem valami közöm van ahhoz, hogy ők szétmentek. Nem akarom, hogy az egész iskola arról pletykáljon, mekkora kurva vagyok. Mert igen, ebben a világban is használják, ezt a szót. És ha valaki elterjesztené, hogy Zane meg én összeszűrtük a levet, az biztos nagy nyomot hagyna a barátságunkon, és a jó hírnevünkön. - Jaj, tényleg sajnálom – szabadkozom. Mikor a vörös hajú lány, akit Mollynak hívnak, pálcát ránt egy pillanatra megijedek, de megkönnyebbülök mikor látom, hogy csak a cipőmet lekvár mentesítette. Bár legszívesebben elutasítanám az ebéd meghívást, hogy mihamarabb szabaduljak Feather közeléből és megtaláljam kelekótya pajtásaim, mégis bólintok. Nem akarok bunkó lenni, s talán már így is rossz véleménnyel vannak rólam. - Mmm, jól hangzik – mondom és önkénytelenül is megsimogatom a hasam. Gyorsan leülök, egy üres helyre, és várok. Nem akarok csak úgy belenyúlni a kosárba, az talán kicsit pofátlan dolog lenne a résemről, ha már így belesétáltam a piknikjükbe. - És, hogy vagytok? Remélem nem valami bizalmas traccspartit zavartam meg – vakargatom meg a tarkóm. Tudom, a „traccsparti” kifejezés nem túl nőies, de aki fiúk között nő fel, az ne is beszéljen folyton rózsaszín thesztrálokról, meg unikornisokról – nagyon jól néz ki a muffin – mondom, de közben még mindig kerülöm Feather pillantását. Nem mintha bármi szégyellni valóm lenne, vagy olyan dolog, ami miatt bujkálnom kéne a lány elől. Egyszerűen csak nem akarom azt hallgatni, hogy a legjobb barátom mekkora kuki. Akkor sem, hogyha egy részben igaz. De hát Feather megérthetné a dolgot, hiszen a szívnek nem lehet parancsolni. Én már csak tudom.
Nem várt esemény, hogy Katherina szó szerint az ebédünkbe gyalogol, de nem is ezért vagyok igazán mérges rá. Mikor szórakozott vagyok, velem is könnyen előfordulhat, hogy nem figyelek eléggé. A kedvem viszont most inkább a Fekete-tó mélyén van, onnan előhorgászni nem egy könnyű mutatvány és nem kevés idő. Nagy szemeket vetek Molly-ra, mikor meghallom, hogy meginvitálja őt is ebédelni. Azt már megszokhattam volna, hogy nem kapja fel a vizet azon, ha valami nem pont úgy megy, ahogy elterveztük, és borzasztóan segítőkész, hisz másként én se kerestem volna fel a problémáimmal. Pedig most még csak nem is az volt a célom, hogy szerelemdoktort játsszon. Egy kicsit talán csalódtam, mikor Kat nagy lelkesen beadta a derekát és letelepedett mellém. Az már korábban is feltűnt, hogy nem nagyon keresi a tekintetemet, így történetesen elkönyveltem magamban, hogy nem tudja hogy álljon a helyzethez. Én tudtam, és nem nagyon tetszett, hogy vele kell ebédelnem, csak mert Molly udvariasan felajánlotta neki, hogy tartson velünk. Annyira viszont még én sem voltam udvariatlan, hogy ezt nyílt színen is felvállaljam. A vonásomat úgysem tudom kontrollálni, legalább egy fancsali grimaszt biztosan villantok. - Le se tagadhatnád, hogy tudsz róla, szóval ez az egész már nem is annyira privát.. - inkább a mérges arckifejezésemet öltöm fel, mint a szomorút. Ez a beszélgetés így vagy úgy, de vissza fog jutni Zane-hez, azt pedig nem akarom, hogy azt higgye teljesen összetörtem. Pedig így van. Túlságosan kilátástalanok nélküle a napjaim. Több mint egy év alatt hozzászoktam, hogy nem csak szerelmet jelenti nekem, de nagyon jó barátot is kaptam vele, aki mindig odafigyel rám és mindig jót akar nekem. Nekünk. Most azzal szembesülni, hogy egy csapásra kiszakadt az életemből... Nehezebb, mint három számmisztika vizsga.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 24 Ápr. - 17:16
Kath & Fea & Molly
Nem tehetek róla, hogy nem szeretem a konfliktusokat és mindig arra törekszem, hogy megoldjam őket. Illetve, majdnem mindig, ha én keltem, akkor jaj annak, aki a haragom tüzébe került. De szerencsére ilyen ritkán van és könnyen le lehet kenyerezni akkor is. Az ebédmeghívásom talán nem volt a legjobb ötlet, legalábbis a lányok szemszögéből, de sem Fea nem állt fel elviharozva, sem Kath nem tiltakozott a meghívásom ellen, szóval visszatelepedtem az előző kényelmes ülésembe. Rögtön a kosár után nyúltam, hogy elővegyem, ami meg benne van, de most körbepillantottam, hogy nehogy még valaki áthaladjon rajtunk, mielőtt elpusztítjuk a tömérdek kaját. A tökleves üvegeket is elővettem és mindenki elé tettem egyet. Ugyanígy a szalvétákat, hiszen azért tányérokat nem hozhattam, majd végül a sütit. - Most már csak én nem tudom, hogy pontosan mi történt, úgyhogy beavatnátok? - fejeztem be a pakolódást. Talán még jobb is, hogy rögtön két forrásbol hallom a történteket, így a kettőt összeillesztve tudok majd alkotni egy saját igazságot, jobban áttekinthetővé vállik a szituáció. Feltéve, ha a lányoknak szándékában áll beszélni róla és nem hagynak engem teljes homályban. Vagy félhomályban. Nem tudom, mi egyebet tehetnék még az ügy érdekében, ha nem tudom a szakítás okát. Mert eddig arról még nem sikerült beszélnünk, de igazából azt se hiszem, hogy Kath keze lenne a dologban, mert akkor tuti nem fogadta volna el az invitálást, vagy Fea már nem lenne itt. Nem, itt valami másról lesz szó, de nem vagyok egy Sherlock Holmes, hogy kinyomozzam, úgyhogy kénytelen leszek a beszámolókra hagyatkozni.
» “Don't cry because it's over, smile because it happened.” «
Anyu azt szokta mondani, hogy a lányok nem dühöngenek. Mi elégtételt veszünk.
Nincs túl sok kedvem ehhez a kínos és számomra igen kellemetlen beszélgetéshez. Csak azért ültem le a lányokhoz, ne legyek megajándékozva azzal a dologgal, hogy rám aggassák, hogy esetlegesen miattam szakított Fea és Zane. Tény, hogy sok időt töltök vele, mert a legjobb barátom, de még sosem történt közöttünk semmi, ami többet jelentene a „barátságnál”. Még csak lopott csók sem volt, ami érthető, hiszen kiderült, mind a ketten harmadik barátunkba, Lachlan Scamanderbe vagyunk szerelmesek. Ez elég fura, de meg lehet érteni. Aki ismeri Lachiet az így vagy úgy, előbb vagy utóbb de biztosan beleszeret. Lesütött szemmel veszek el egy muffint és elkezdem rágcsálni. Szeretném figyelmen kívül hagyni Feather szavait, és az élt, ami rejtőzik bennük. - Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondom teli szájjal miközben megvonom a vállamat. Persze, ez hazugság, hiszen mindent tudok. Talán többet is, mint ő. De nem akarom tudni. Most nem. Ilyenkor, mikor ez a lány itt van, nem akarok tudni inkább semmiről. Az egész kastély tud róla, hogy pont én, Zane egyik legjobb barátja ne tudjon, az kész viccnek hangzik. Sajnálom Feathert, de tudom, hogy nem nagyon szimpatizált velem soha, és ha igazam van nem most fog majd épp elkezdeni. Nem akarok válaszolni Molly kérdésére. Mégiscsak csúnya lenne, ha pont én beszélném ki a barátomat. - Szerintem ez a dolog csak Zane-ire és Featherre tartozik – mondom lesütött szemekkel – már így is tudja az egész kastély, pedig elhihetitek Zane nem büszkélkedett körbe vele a klubhelyiségbe – mondom. Már alig tudom irányítani a szavaimat, a betűk csak úgy ömlenek kifele a számból én pedig nem tudom őket visszatartani – egyébként meg – fordulok Feahez – nem értem, hogy miért engem hibáztatsz, amikor tudod jól, hogy nem csináltam semmit! – talán a kelleténél kicsit hangosabban csattanok fel, de ez a számonkérés már érett bennem egy ideje. Bekapom az utolsó falat muffinom és megigazítom a taláromat. Lesz ez még így se.
A várva várt ebéd gondolata egyértelműen átcsapott a másik irányba. Igazán nem tehetek arról, hogy Kat most még inkább ellenséges érzelmeket vált ki belőlem, mint eddig bármikor. Azzal a tudattal már réges-rég megbarátkoztam, hogy akkor se szakadna el Zane-től, ha megátkoznám és Zane-nek is szüksége van rá ahhoz, hogy jól érezze magát. Jelen helyzetben viszont egy apró mosoly, vagy szájrándulás nem sok, de annyit se tudtam produkálni, csak morcosan méregettem, miközben én is tovább rágcsáltam a muffinomat. De már nem volt elég az a finom omlós piskóta a számban ahhoz, hogy megfeledkezzek a szívfájdalmamról. - Hát persze, hogy nem.. - csattanok fel hitetlenkedve. Még a képembe hazudik. Már épp reagálnék Molly kérdésére, ami alapján kiderülne számára az is, hogy a kettőnk közötti feszültség okozója voltaképp Zane, mikor meghallom, hogy Kat csak felvállalja. Nem tudja, mi? - Igen, pont azért tudja az egész kastély, mert csak ránk tartozik nem? Szerintem a felük hamarabb tudta, mint én.. Te meg pláne. És mind tudjuk, ki értesült első kézből az elsők között.. - mérem végig és abszolút nagy erőfeszítés kell ahhoz, hogy talárom alatt ne feszüljenek az ujjaim a pálcámra. Átokszórásban nem vagyok túl gyakorlott, de ha továbbra is hasonló lesz a helyzet, megpróbálkozom egy transzformáló bűbájjal. - Merlinre! Honnan a bánatból tudnám? Az egyedüli amit tudok, hogy még a szemembe se mersz belenézni... - emelem fel a hangom. Szerencse, hogy a verőfényes napsütés ellenére elég kevesen lébecolnak a friss levegőn, különben valószínűleg egy újabb pletykára adnék most alapot. Molly-ra viszont vetettem egy bocsánatkérő pillantást és nagy sóhaj kíséretében próbáltam rendezni a vonásaimat és a gondolataimat is. Szegény akaratlanul került bele ebbe a csatába.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szer. 27 Ápr. - 14:30
Kath & Fea & Molly
- Én nem azt akarom hallani, amiről az egész kastély beszél, hanem az igazságot. - jelentem ki, megerősítve az álláspontomat, amit az egésszel kapcsolatban érzek. Kicsit felpaprikáz Kat, amikor azt mondja, hogy ez ránk nem tartozik. Pont hogy amiatt lett az egész kastély ügye, mert kiszivárgott, de az igazság nélkül mindenki csak találgat. Ha nem lennék megbízható, meg jó barát, akkor talán itt sem lennék. De felőlem oké, ne mondjanak semmit. És akkor segíteni sem tudok. De úgyis megpróbálom... Mert különben méltó sem lennék a nevemre. De egyelőre azt hiszem, csak visszahúzódok, hagyom hogy egymás közt kisimítsák a dolgaikat először. Addig meg eszem egy muffint és figyelek. Mi mást tehetnék? Kat azt állítja, hogy nem csinált semmit. Egyre inkább kétlem, hogy miatta történt volna a szakítás. Bár az, ha valakivel csinálnak valamit, nem zárja ki, hogy a valakinek kell bármit is csinálnia, de azt hiszem ez a gondolatmenet csak vakvágányra vezet. - Ha tudok valamiben segíteni, akkor szóljatok... - mondom végül, hogy ne feledkezzenek meg rólam teljesen, de nem erőltetem tovább, hogy mindent rendesen megértsek. Majd csak összeáll valami a fejemben valahogy. Addig pedig tömöm a majmot.
» “Don't cry because it's over, smile because it happened.” «
Anyu azt szokta mondani, hogy a lányok nem dühöngenek. Mi elégtételt veszünk.
Desford szavai felidegesítenek. Igen, egyszerűen csak Desford. Úgy beszél, mintha Zanie velem csalta volna, vagy mit tudjam én, de nekem ebből nagyon kezd elegem lenni. Meg is fogom mondani Abottnak, hogy állítsa le rólam az őrült exét, mert amit Feather csinál az nagyon felháborít. Főleg a szavai, amikkel komolyan a pokolba kerget. Nem tudom, hogy kire gondol, de a fejemben rögvest Lachlan arcképe jelenik meg, és ez annyira felhúz, hogy felpattanok a helyemről. Álló helyzetben, kissé meghajolva bámulok a lányra, figyelmen kívül hagyva Mollyt. A szemeim szikrákat szórnak, és legszívesebben megátkoznám a lányt, a legerősebb ártással, amit tanultam, de nem teszem. Tudom, hogyha így lépnék fel, ne csak női tisztességemet de Zane bizalmát is örökre elveszíteném. Miközben próbálom összeszedni magamat, kiegyenesedek, megigazítom a talárom, és tisztelettel nézek a vörös lányra. - Köszönöm a szendvicset és a sütit, Molly, nagyon finom volt. Te pedig jól jegyezd meg – fordulok ismét Feather felé – soha többé ne keverd bele ebbe a dologba Lachiet! – hangom erőteljes, bosszús és egy kicsit talán ijesztő is. Ha ezt a fiút valaki bántja egyszerűen kifordulok önmagamból ez ellen nem tudok mit tenni. - Zane nem hülye, hanem meleg. Ha tényleg szereted, elfogadod ezt, mert lehet, hogy kinövi. De ha nem, akkor sem hibáztathatod őt. Az ő élete, ő pedig döntött, és nem téged választott – hangom monoton, egysíkú, de kifejezetten nyugodt. Feanek meg kéne értenie, hogy Zane mit érez, és nem hisztizni meg folyton követni mindenhova, mint egy kiskutya. Én elhiszem, hogy szerelmes, én is az vagyok, mégsem verem ki a balhét minden lánnyal, aki rá mer pillantani Lachlanre.
Kezdőlap
