|
Oldalköltözés
Kedves Mindenki! Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : ) b & caelor & effy
|
Friss posztok | Alastor Moody
Szomb. 25 Dec. - 10:27 Alecto Carrow
Vas. 5 Dec. - 0:12 Practise makes perfect... really? Alex R. Emerson
Szer. 21 Júl. - 14:54 Lucius Malfoy
Pént. 9 Júl. - 1:06 Vendég
Csüt. 8 Júl. - 9:43 Lucius A. Malfoy
Szer. 7 Júl. - 16:18 Yves McGonagall
Szer. 30 Jún. - 3:38 Martin Nott
Kedd 29 Jún. - 2:33 Anathema Avery
Kedd 29 Jún. - 0:34 |
Erre kószálók Nincs Jelenleg 547 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 547 vendég :: 1 Bot A legtöbb felhasználó ( 669 fő) Hétf. 25 Nov. - 6:23-kor volt itt. |
|
|
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Vas. 24 Ápr. - 23:08 | | - .. mert azt mindannyian tudjuk, hogy George nem csak remek ember, hanem példamutató családfő, szerető férj és kiváló barát is volt…. – oldalra döntött fejjel vizslatom a papot, miközben azt latolgatom, ő vajon komolyan is gondolja-e a szavakat, amik elhagyják a száját. Nem, tisztában vagyok vele, hogy ő is a halottról vagy jót, vagy semmit elvet vallja, s ha mégsem, a munkaköri leírásában akkor is szerepel, hogy ne a koporsó előtt kezdje latolgatni, hogy az a George, aki vélhetően bent fekszik, egy utolsó féreg volt. Azon azért csodálkozom, hogy senkinek nem jutott eszébe felnyitni a koporsót, csak hogy megbizonyosodjon róla, tényleg így van-e, nem csak egy újabb színjáték ez, mert az öreg megint humoros kedvében volt. Mert George legkedveltebb hobbija az volt, hogy bábként rángasson maga körül mindenkit, s mikor én erre rájöttem, megkedveltem őt, felnéztem rá. Mégse hagyom, hogy bármi is kiüljön az arcomra, ami ezt mutatná, az gyengeség, és ilyesmit ebben a pillanatban, ebben a közegben nem engedhetek meg magamnak. Anyámék mellett állva mosolygok magamban azon, mennyire frappáns is volt a megoldás. A baloldalon halálfalók tucatjai, a koporsó jobbján pedig a rend makulátlan őrei képviseltetik magukat. Ennél mulatságosabb már csak az lesz, mikor ezek az emberek, egy helyre tömörülnek, hogy végtisztelet megadásaként, leigyák magukat. Mert másról nem szól ez. Mindenki szerepet játszik, mindenki álarcot ölt, mert ez a helyes, mert ezt kell tenni.
Már a temető kijáratánál járunk, a bájos mosoly meg már-már az arcomra fagyott, és anyám is annyit tűrögette a hajam, amennyit egész évbe se, mintha más módja nem is lenne annak, hogy kimutassa, mennyire büszke rám. Nem, szeret ő, ezzel tisztában vagyunk mindketten, ahogy azzal is, büszke rám, épp csak az ilyen flancos baromságok állnak távol tőlünk. - Mi van a szőke hajhoz már rövidlátás is párosult? – horkantok a csajra, aki megint Gyre nyakán lóg, mint valami kellemetlen féreg, amit nem lehet kiirtani, vagy eltaposni… Ó nem, szó sincs itt féltékenységi rohamról, vagy épp birtoklási mániáról, nekem a friss auror akkor sem kéne, ha utánam dobnák, épp csak már számomra kellemetlen, ahogy az a ribi alázza magát. Azért egy pillantást megengedek magamnak, csak egy pillanatra, míg a srác szemébe nézek, és szinte öntudatlan harapok az ajkamba. Oké, tényleg érdektelen számomra a létezése, épp csak a testem nem érti meg ezt, sem az az izé, ami segít nekem eldönteni, ki jó pasi és ki nem. - Clarissa, gyere szívem – már olyan rég hívtak így, hogy csak másodjára esik le, a Clarissa nekem szól. Két hete került a jegy a karomra, azóta pedig bárkit kicsinálok, aki így hív, leszámítva apámat. Most ő teszi, így megint előveszem a tüneményes énem, és végighallgatom újfent azt, milyen nagyra nőttem, de szép lettem, Merlin a megmondója, mikor láttak már utoljára. Szemeimmel meg már-már szuggerálom az autót, hogy jöjjön ide. Nekem nincs kedvem ehhez az egész színjátékhoz. Elég volt.
Nem is csoda hát, hogy mikor George kúriájába érünk, záros határidőn belül tűnök el az emberek szeme elől, csak hogy az öreg dolgozószobájába vezényeljem magam. Nem érdekel a kaja, sem az az ócska lötty, amit lent isznak. Kedvelt engem, véleménye szerint az egyik legéletképesebb unokahúga vagyok, szóval beavatott egyes másba, például abba, hol tartja azt az ír whiskeyt, amitől a mennyekben éreztem magam. - Tudom, te is így akarnád – motyogok a festménynek, ami őt ábrázolja, persze csak miután megkaparintottam azt a kincset. Majd az üveggel a kezemben, na meg egy pohárral, ülök oda, ahol mindig ő dekkolt. Az ajtót direkt nem zárom be, aki erre téved, bizonyára valami hasonlót keres majd, s egy emberrel jobban elvagyok, mint egy tucattal. Felpakolom lábaim az íróasztalára, így a falatka fekete ruhám, ami amúgy sem takart sokat, már a combomat is látni engedi annak, akinek van elég bátorsága belépni ide. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Hétf. 25 Ápr. - 1:15 | | A mai nap az utolsó hely, ahol lenni szeretnék... nos az itt van. Apám mellett a temetőben, mert az egyik régi ismerőse meghalt, és a temetés amolyan kötelező családi jelenség, ahol jelen kell lennem, mert mittudomén miért, nem is érdekel az egész az igazság. Koromfeketében álldogálok apám mellett a sírtól nem messze és próbálok nem agyfszt kapni a mellettem álló távoli szegről végről rokon unokahúgomtól. Elképesztő mennyit tud dumálni egy lány, és nekem blazírt arccal kell hallgatnom, mert apám megkért hogy viselkedjek úriember módjára. Vagyis úgy, ahogyan amúgy nem szoktam viselkedni. Türelmesen, és megértően. Jill szövegelése nagyon nagyon untat, és inkább a tömeget kezdem pásztázni. Ott vannak az aurorok, az aranyvérűek, és ott vannak a halálfalók akikről tudom hogy azok, de mégsem lehet rájuk bizonyítani a dolgot és ez nagyon bosszant. De mégis, bele kell épülnöm a köreikbe, hogy végül... le tudjam őket győzni. Mert belülről győzni igazi mester munka lenne. Nem tudom még hogyan, de meg kell hoznom egy áldozatot, ami jelen esetben az, hogy elfogadjam Sonja apjának a feltételeit. Méghozzá hogy elvegyem feleségül a lányát. A családom feddhetetlen, és neki ezek szerint neki szüksége van erre a látszatra, amit én készségesen megadok neki ha erre van szüksége. Hogy utána lebuktathassam.
A temetés vége valóságos megváltás számomra és bevallom őszintén hogy még az is tetszik amikor Sonja beszól Jillnek hogy ne lógjon már annyit rajtam. Merlin szakállára de ki fog borulni ha közlöm vele a jóhírt, hogy a feleségem lesz, amint nagykorú lesz és kilép az iskola falai közül. Mert apáink elrendezték az esküvőnket, és az én tisztességem hogy ezt közöljem vele. A fogadás maga is uncsi, és így inkább menekülő útvonalat keresek, hogy ne kelljen az emberekkel foglalkoznom. Így az első irodába nyitok be, amit találok, és ott ér a meglepetés is hogy is hogy a menyasszonyommal találom magam szembe, és feltett lábai csodás combokat sejtetnek. Micsoda látvány. - Nocsak, mit nem találok az unalmas fogadás helyett - mosolyodok el ahogy végigmérem. Igazán gyönyörű látvány. De pokoli, és veszélyes. - Mondjuk még jó is hogy találkoztunk, úgyis szeretnék valamit mondani neked - kezdek bele ahogy a becsukott ajtónak támasztom a hátamat. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Hétf. 25 Ápr. - 20:40 | | Tudom, hogy már senki nem várja el tőlem, hogy tovább jó pofizzak, így is túlszárnyaltam, és csak anyámat szánom, mikor a fájdalmas tekintetét látva, már-már lerí róla, mennyivel szívesebben lenne a helyemben. De nem teheti meg, neki helyt kell állnia apám mellett, és senkit nem érdekel, mennyire fáradt, vagy mennyire kívánja a jelenlévők túlnyomó többségét a pokolba. De jó anya, mi sem bizonyítja jobban annál, hogy nem kárhoztat engem is arra, hogy a lentiekkel szívjak egy levegőt. Mindenki azt hiszi, ez is csak látszat, pedig nem... Én kivételesen ölni tudnék a családomért, bármit is érzek még, az mind hozzájuk kapcsolódik, ők azok, akik nem hagyják, hogy egy lelketlen döggé avanzsáljak át. És igen, ürességet is érzek, de még így, a négy falnak se vagyok képes tudtára adni, hogy kellemetlenül érintett George halála, noha könnycseppet egyet sem ejtettem. Azt ő sem díjazta volna. Viszont a gyerekkorom nyarait itt töltöttem, ő fogta a kezem mikor járni is alig tudtam még, ő mutatta meg azt is, hogy pár gaz mikre képes, miatta vált szenvedélyemmé a májital kotyvasztás, és ő... büszke volt rám. És a rohadt életbe is, hiányzik a mindent tudó tekintete, meg az a sejtelmes vigyor a képén. Felsóhajtok, majd felhajtom a poharam tartalmát, csak hogy utána megint újra töltsem. A zene még ide is felhallatszik, de korántsem olyan fülsértően, inkább kellemes, és nem hagyja, hogy körül öleljen a csend. Ahogy más sem, hisz nyílik az ajtó, nekem meg magasba szökik a szemöldököm. Meglát és nem vág egyből hátraarcot, pedig minden oka megvan rá, sőt... ostoba mód még beljebb is jön, mire az arcomról eltűnik minden érzés, amitől hozzá hasonlónak tűnnék, helyét átveszi az a magabiztosság, amivel minden jegyet birtokló rendelkezik. Hisz közéjük fogok tartozni, noha az én alkarom még üres, a napnál is világosabb, hogy nem is olyan soká ez változni fog. És én is akarom, nem csak a szüleim, nem csak a család... tudom, hogy az ő útjukat kell járnom, lévén azt a másikat nem ismerem. - Valakit, aki unalmasnak cseppet sem mondható - mosolygok rá önelégülten, még a fejem is oldalra döntöm. - Nocsak, sikerült lepattintani a kullancsot? Pedig azt hittem, hozzád nőtt - kecsesen állok fel a székből, majd lépek elé, miután letettem a poharam az asztalra. Kérés, kérdés nélkül karolom át a nyakát, majd kezdem ringatni a csípőm a kellemes zene hatására. - Noha teljesen felcsigáz a kérdés, vajon mit is tudna nekem mondani egy minisztériumi öleb... mit szólnál, ha a szád most másra használnád? - döntöm oldalra a fejem, és még csak jelét se adom annak, hogy zavarban lennék, noha távol állnak tőlem ezek a kérdések, de.... vannak pillanatok, mikor az álarc egy darabját még én is elhajíthatom. - Nem lelkizésre, és felmerülő komplikációkra van szükségem... Szóval, ha ezért jöttél, arra az ajtó, ha viszont maradsz... - harapok az ajkamba, miközben kezemet óvatosan csúsztatom le a mellkasán, hogy kigomboljam az ingének felső két gombját. Csak játszok, mégis... kellőképp tudtára adom ezzel, hogy mi is az, ami megbújik a szavaim közt. |
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Kedd 17 Május - 19:50 | | Nincs sok kedvem ehhez az egész szrsághoz, de kötelező jellegű program volt, szóval nem húzhattam ki magam alóla, még akkor sem, ha dolgozhattam volna helyette, és komolyan bármit megadtam volna ha most a fényűző temetés, és nagyzolás helyett, a minisztériumi irodámban ülhetek és a kis telezsúfolt asztalom felett görnyedve próbálhatok valami nyomra bukkanni. Aurori képességeim használva surranok ki a tömegből, hogy az első adandó szobába benyissak, némi magány erejéig, de nem várt meglepetés fogad. Az a kis...Hm, a menyasszonyom. Legjobb tudomásom szerint mindent elkövetett hogy ne kelljen hozzám jönnie, de mégis most nem az ő szava a döntő hanem az enyém. Nekem kell válaszolnom az apjának. Amit meg is fogok tenni. - Ez igaz, kevésbé vagy az mint a lentiek de azért el ne szállj, tudok jobb társaságot is találni - válaszolok hűvöskés mosolyommal, ami olyan jellemző rám, és nem igazán fogom vissza magam. Néha van egy olyan érzésem hogy szeretem ezt a nőt. Az a bizonyos pont, amikor annyira gyűlölsz valakit hogy már szinte szereted. - Elég nehéz volt, de nem lehetetlen és mint látod, nincs itt - vonom meg a vállam, hiszen nem érdekel igazán az unokatestvérem rajongása, aki az élete értelmét látja benne. Rokon, és ez elég hozzá hogy semmit ne akarjak tőle, nem vagyok olyan mint a régi nagy múltú házak sarjai hogy a saját unokatesómmal kezdjek. Hiszen már van menyasszonyom is. Csak még ő nem tudja hogy az lesz. Nem lep meg ahogy hozzám sétál, és átöleli a nyakam, a kezeim a derekára fonódnak és merészebben lejjebb is ahogy provokál, hát jó. Velem lehet játszani, egy darabig. - Mondjuk, lehet róla szó ha elég meggyőző vagy miért ne beszéljek - hajolok közelebb, mintha meg akarnám csókolni, de az utolsó pillanatban elmosolyodom, és mégsem teszem meg. - Ha arra lenne szükségem lent maradtam volna - válaszolok ahogy végigsimítom a derekát, és a csípője vonalán egészen a fenekéig ahogy kigombolja az ingem. Nincs ellenemre, de nem élem bele magam, ki tudja miben töri azt a gyönyörű és aljas kis fejét. Előhúzom a pálcám, és az ajtó felé intek vele. Kattan a zár. - Elég válasznak? - kérdezem kaján mosollyal.
|
| | |
I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | | | | |
Similar topics | |
|
| Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |