I solemnly swear I am up to no good C’est la vie Inaktív Ki már nem játékos ▽ Reagok : 0
▽ Avatar : blake lively
| » » Hétf. 25 Ápr. - 12:03 | | Alba Minchum How terrible it is to love something that death can touch. Becenév: Alba Kor: 20 Származás: tisztavérű Lojalitás: semleges Képesség: látó Csoport: mágiahasználó Play by: Blake Lively Karakter típus: saját canon Hittél a könnyü szóknak, fizetett pártfogóknak, s lásd, soha, soha senki nem mondta, hogy te jó vagy. Ezüst, rámázott keret. Viktoriánus tapéta. A liliom a gyász és a tisztaság virága. Mahagóni, selyemhuzattal bevont székek. Filigrán asszony, keresztbe vetett lábakkal. Acélos tekintetű férfi, aprólékos gonddal nyírt szakállal. Fehér arcok a feketén. Három hirtelenszőke gyermek. Bevonva. Az utókorban mindig van egy csipetnyi kegyetlen humor, amikor a régi képek kerülnek elő. Egyszeriben láthatóvá válnak a gondosan leplezett szépséghibák. Mikor a festmény készült, anyámnak éppen migrénje volt, és rángott a bal szemhéja. Apámnak vérzett a bal kézfeje, ami nem volt különösebben meglepő, hiszen mérgében betört egy ablakot. Emlékszem arra a napra - dicsőség és hullaszag terjengett a levegőben. Malfoyék a vártnál előbb jelentették be, hogy megtalálták Lucius jövendőbelijét - és minden előzetes pletyka, szervezkedés dacára nem engem választottak. Ami pedig még inkább hergelte a családomat, nem is Vadát. Tehát anyám szeme tikkelt, apám őrjöngött, mélységesen gyászolták az elveszett Nagy Lehetőséget. Hétéves alig múltam. A húgom hat volt. Az öcsém öt. Akarom, hogy szeressetek, Akarom, tisztán lássatok, Akarom, hogy szeressetek. Most már tudod. Hector és Octavia nagy tragédiája abban állt, mióta csak frigyüket megkötötték, hogy nem érdemeltek annyit, előbb a világ, majd a Sötét Nagyúr kitüntető figyelméből, mint más nagymúltú házak. Nézték a Blackek, a Malfoyok, a Rosierek virágzását, és mélyen elborzadtak. Eltelt húsz év, a játékszabály ma is ugyanaz, csupán a bábuk cserélődnek a táblán. Aki jól szerepel, megmarad. Aki nem, kiégettetik, mint deus ex machina. A húgom, Vada, az egyik legtehetségesebb játékos, akit csak ismerek. Olyan, mintha valójában egy rejtőző elsőszülött lenne - céltudatos, erős, telve önbizalommal. Egyszerre ölelném magamhoz és tolnám messzire félelmemben. Az öcsénk, Theseus, már azelőtt jól ismerte a teljes szabályzatot, hogy egyáltalán megérett a start-mezőre. Márvány és minőség. Csak éppen nem világosította fel senki, hogy ebben a meccsben ő legfeljebb bábként vehet részt. Éreztem, megöl, ha hagyom, Vigyorgott rám és ült meredten: Az aranyon ült, az aranyon, Éreztem, megöl, ha hagyom. Hűség dolgában mind egy test vagyunk. Izomzat, inak és vér. Főleg vér. A szülői presszió szavára cselekszik mind. Még közelebb! Még közelebb Hozzá! Nincs semmim, csupán a kétségeim. Ezek formálnak engem, nélkülük. Mert minden egyéb, mit birtokolhatnék, belőlük van és mind az övék. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. Ide kerül egy kis jellemzés a karakteredről. Szeretnénk megtudni, pontosan milyen is vagy. – Miért akar édesanyád ilyen hamar túladni rajtad? – Hogy érti ezt? – Alba, akkor is magázni fogsz, ha feleségül veszlek? – Azt hiszem. Nem. Nem tudom. – Bocsáss meg, hogy ezt éppen neked szegezem, de úgy fest, a szüleid tapasztalt játékosok. Ügyesen kendőzik el az igazságot, csak éppen a nyomát nem tudják teljesen elfedni. Azt reméltem, te legalább őszinte leszel velem. – Nem igazán értem, mire céloz… – A sietségre célzok. Úgy tesznek, mintha én lennék türelmetlen, de sokkal inkább úgy fest, ők azok. Az elégedett mosolyról beszélek, amit a szüleid arcán látok, és arról, hogy édesanyádnak tikkel a bal szeme. Számítsak esetleg meglepetésre? Arra, hogy az éjszaka közepén sárkánnyá változol? – Nem, természetesen nincs szó semmi ehhez hasonlóról. – Akkor hát mi ez az egész?
Azt álmodtam, hogy futok. Erdőben futok. Hidegben futok. Sárban futok. Elesek. Mászok. Mászok a semmibe. Majd egy férfi fölém magasodik, és meg akar fogni. Ötéves lehettem. Álmodtam, és remegve, izzadtságtól és könnytől csatakosan ébredtem fel mindannyiszor. Főként, miután az álom, az eltévelyedés a Greengrass-birtok határában elterülő erdőben, majd a keresésemre induló és a fák közt lihegve üldöző apai nagybátyám – nos, mindez valóra vált.
Azután az álmok sűrűsödni kezdtek, az első roxfortos évem táján. Kontrollálhatatlanul, nem csupán félévente egyszer kerestek fel, hanem vissza-visszatértek különböző éjszakákon. Azután már az éber órákat is megfertőzték. Ha a nagyteremben ültem a reggelinél, és álmosan kavargattam a teámat, hirtelen láttam, ahogy egy férfi teste ívbe hajlik a padlón. Benne voltam, ott voltam, és zokogva könyörögtem az életemért. Egy hétre rá pedig levelet kaptunk: Theodore bácsi, apa öccse, különös körülmények közt elhunyt egy little hangletoni ház pincéjében. Helyét a minisztériumban Augustus Rookwood vette át a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályon.
Az idő telt. A Nagyúr erősödött. A szüleim igyekeztek a közelébe furakodni. És láttam mást is. Zsákként összezuhanó mugli nőket és férfiakat. Láttam a házaikat, a berendezéseket, a zakatoló elektronikus masinákat, a fotókat a falon, és a Halált, aminek a szemébe néztek. Láttam egy sötéthajú, fekete talárt viselő férfit, amint egy szűk, dohos folyosón zárt ajtóra tapasztott füllel hallgatózott. Láttam anyámat, amint az alkohol megeszi a máját, pedig tudtommal sosem ivott egy kortyot sem. Láttam a húgomat, ragyogóan, egy ismeretlen férfi oldalán. És láttam, amint egy hatalmas, kör alakú teremben elítélik azt a férfit. Láttam őket, ha ébren voltam. Hallottam őket, ha elszenderedtem. Fogalmam sincs, hányan jutottak végül valóban erre a sorsra. Láttam és belebetegedtem. A képek, bár nem voltak jelen állandóan, de amikor mégis, akkor néhányan egészen a görcsökig hajszoltak. Voltak ártalmatlanabbak is köztük. Az öcsém, ahogy megveri sakkban apánkat. Marlene McKinnon és Sirius Black egy régi teremben. Voltak homályosak és élesebbek. Voltak napfényesek, és olyanok, amik lehántották a húst a gerincemről. Hullámokban öntöttek el. Egyszerre egy, majd hónapokig semmi. De kínozhattak egész napokon át is, amikor homályos foltok közt tapogatóztam csupán.
Egészen tizennégy éves koromig azt hazudtam, migrén gyötör, de amikor nem maradt meg bennem többé semmi, anyám és apám együttes erővel bevont egy gyógyítót. Egy megbízható barátot, aki kétséget sem hagyott a dolog felől. Utoljára hét generációval ezelőtt termett látó gyümölcsöt a Greengrass-família terebélyes tölgye. Azóta, hiába igyekezett apám meghiúsítani a próbálkozásomat, azt is kiderítettem, mi történt Lavinia Greengrass-szal. A látott, vélt vagy valós jövő uralni kezdte az elméjét. A családja lemondott róla. Rejtegették, majd amikor nem bírták tovább, kiégették a tapétából és elkergették.
Anyám ehhez mérten hamar felvette a ritmust. Nem beszélünk erről senkinek, Alba! Megértetted, ugye? Mert igenis értened kell. Ha bárki rájönne, hogy van ez a kis – nos, szépséghibád, senkinek sem kellenél! Ne légy könnyelmű, kérlek szépen. A Nagyúr kegyei tárt karokkal várnak mindenkire, aki kész a vértisztaság megőrzését választani! Erre pedig a legalkalmasabb módszer, ha a családunk jó hírét öregbítő házasságot kötsz. Beláthatod, hogy minden remény elveszne számodra, ha tudnák, hogy bármelyik pillanatban elveszítheted a józan eszed. És ne aggódj, szerzünk neked remek gyógyszereket, amik majd eltompítják… eltompítják ezt a sok borzalmat, ami a fejedben van! Ne félj, apád és én megoldunk mindent.
Így is lett. Nem szóltam senkinek. Akkor sem, amikor a gyógyszerek nem hatottak többé. Akkor sem, amikor az álmok és a képek túlnőttek a medicínákon. Akkor sem, amikor a látomás esetleg a szemem láttára vált valóra. Akkor sem, amikor éppen az ellenkezője valósult meg annak, amit vártam. Nem szóltam, mert tudtam, hogy nem tudnak segíteni. Csak elkeserednének. Hiszen, hol találnának olyan jelöltet, akinek elég sürgős a frigy ahhoz, hogy ne kérdezősködjön túl sokat?
Nem akarok fájdalmat okozni. Nem akarom, hogy bolondnak nézzenek. Félek. Félek attól, ami rám vár, ha ez kiderül. És meddig takargathatom vajon a diáktársaim, a barátaim elöl, egy ilyen időben, amikor annyi halált nézek végig tehetetlenül? Meddig mosolyoghatok azoknak az arcába, akik kedvesek számomra, tudva: holnapra hideg leszel és merev. És ha nem lesz? Ha mindez tévedés? Akkor is, hogyan nézhetném végig azoknak az embereknek a kegyetlenkedéseit, akik fogadások alkalmával kezet csókolnak nekem, és a húgomon legeltetik a szemüket? Anyámék vajon tudják, hogy farkashordát invitálnak be az otthonukba? Biztosan. De ha ők tudják, és készek magukra ölteni a billogot, akkor én meddig vállalhatom a vágóhíd elől bujkáló bárány szerepét?
A hozzászólást Alba Minchum összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 17 Júl. - 11:52-kor. |
|