Körülnézek. Aurorán és rajtam kívül végre teljesen kiürül a folyosó, úgyhogy elkapom karját, és gyorsabb tempóban kezdem el az udvar felé húzni, vagyis inkább a fúriafűz felé. Halványan elmosolyodom mikor hátranézek. - Gyere már! Még a végén valaki észrevesz minket. Tudtad, hogy a fúriafűz alatt van egy alagút Roxmortsba? - Nézek rá kicsit oldalra billentett fejjel. Nem mintha túl nagy kedvem lenne ehhez az egész színjátékhoz, de jól kell csinálnom. Mert van oka annak is, hogy miért akarom elcsábítani a tanár lányát, hogy miért viszem bele a rosszba. Szegénykém még csak negyedéves, de ez engem aztán teljesen hidegen hagy. Elég jól játszom a szerepem ahhoz, hogy el tudjam csábítani őt ha akarom. Mondjuk erősen kell koncentrálom, hogy az ő véla génje ne hasson rám. Igen, amikor megkaptam ezt a feladatot, részletesen értesültem róla és a családjáról is, de viszont ő ezt nem tudja. Majd szépen lassan kikérdezem mindenről, előbb vagy utóbb úgyis meg fog, meg kell nyílnia felém. Hamarosan a fűzhöz érünk, pálcámat előveszem, Aurorának biccentek, hogy maradjon itt egy picit. Közelebb lépek a fához, majd gyors tempóban a görcshöz futok amit meg kell érinteni, hogy átengedjen a fa. Meg is dermed, mire az alagút bejárata is láthatóvá válik. Pálcámmal fényt varázslok, majd intek a lánynak. - Gyere, menjünk! Ugye nem félsz? - Kacsintok rá, ismét mosolyogva. Nehéz, soha nem mosolyogtam még ennyit mint most, amióta Aurorát próbálom befogni a hálómba. Ha jön, akkor belépünk az alagútba és haladós tempóban indulok el előre. Nem mondtam el konkrétan a lánynak, hogy hová megyünk, majd meg fogja látni ha már odaérünk. Biztos vagyok benne, hogy már kíváncsi rá, mit találtam ki. - A szellemszálláson nem kell megállnunk. Másfelé megyünk majd.
A kiosonás nem olyan nehéz, már megtanultam, hogy lehet feltűnésmentesen róni a folyosókat, hiszen nem egyszer mászkáltam már ki takarodó után a Rengetegbe. De ez most más, legalábbis nagyon úgy tűnik, hiszen Regulus a karom után kap és így ösztökél gyorsabb tempóra. Pedig azt hittem ő nem tart attól, hogy elkaphatják. - Jövök már, jövök.. - korholom kuncogva, egyszerűen nem tudom komolyan venni, mikor így mosolyog rám. Ha apám tudná mit művelek, valószínűleg egy életre büntetőmunkára küldene vagy talán rosszabb. De felesleges ezen aggódni, erre hamar rájövök, mikor az alagútról beszél. - Sosem jártam még az alagútban.. - kerekednek ki a szemeim. Egészen eddig azt hittem, az csak valami szóbeszéd, hisz velem nem sokan tárgyalják meg az ilyesfajta dolgokat. Talán attól félnek, hogy besúgó vagyok... De akárhogy is, Roxmortsban élek, erről nekem is illett volna tudnom. Nem tudok ezen sokáig rágódni, mivel Regulus elengedi a kezemet és míg én egy tapodtat sem mozdulok, ő futni kezd a fúriafűz felé. Egy rövid pillanatig azt hiszem, hogy teljesen megőrült, és biztosra veszem, hogy nagyon gyorsan a gyengélkedőn fog kikötni, ezzel szemben nem az történik, amit várok. A fa megdermed, nekem pedig ismét szednem kell a lábaimat. Ugyan nem tetszik, hogy ismeretlen helyeken mászkálok, de az izgalom gondoskodik róla, hogy semmi se szegje a kedvemet. - Nem félek, csak nem ismerem ezt a helyet! - vágom rá talán túl gyorsan is ahhoz, hogy hihetően hangozzon, s közben hozzá hasonlóan fényt gyújtok a pálcámmal én is. Ez egyfajta kellemes biztonságérzetet nyújt, de nem véd meg a fura hangoktól, amik ha hirtelen hangzanak, a biztos lépteim egy kissé meginognak. Egy ilyen alkalommal még Regulus kezét is sikerül elkapnom, de zavaromban hamar el is engedem. - Nem a szellemszállásra? Akkor hová viszel? - kérdezem zavartan. A szellemszállás ott van Roxmorts határában, jártam már ott, csak azzal nem voltam tisztában, hogy vezet oda egy föld alatti járat is. A falut viszont ismerem jól, ha ott készül elvinni valamerre, akkor már ismerni fogom a járást.
Kicsit vészesebb ezen az alagúton eljutni Roxmortsba. Mondjuk másikat nem igazán ismerek, de ilyenkor amikor tilosban járunk... nem olyan későn ez sokkalta vészesebb és nem szeretném, ha rögtön belerondítana valaki a tervembe. Gyorsan eljutunk viszonylag a kijelölt helyre és miközben a színjátékot amit véghez viszek, érzem, egyre tökéletesebben csinálom. - Akkor épp itt volt az ideje. - Válaszolok teljes elhatározottsággal, miközben a fa megdermed és az alagút láthatóvá válik. Kénytelen vagyok még egyszer körülnézni mielőtt belehúzom a lányt, hiszen tényleg nem szeretném ezt a dolgot elszúrni. Ismét mosolyra húzódik a szám amikor azt mondja, nem fél. Hát nem is kell neki, mert attól, hogy még megjátszom magamat, megvédem ha szükséges, de remélhetőleg nem lesz semmi ilyesmire szükség. Sok mindent nem kalkuláltam bele ebbe az egészbe és azt hiszem, ez rossz döntés volt, mert mindig mindenre számítani kell, főleg az én agyammal, hiszen velem elég sok minden történik mostanság. Túl sok minden, és ebbe nem biztos, hogy egy tanár lányát is bele kellene húznom. - Nem is kell félned, megvédelek, ha kell. - Kacsintok rá, de ebben a félhomályban, amit a pálcáinkkal csinálunk, nem biztos, hogy látszik. Kicsit lassítok a tempón, érzem, ahogy a lány keze az enyémbe süllyed, de amilyen gyorsan történt ez, rögtön szavaim után ki is kapja onnan. - Nem lenne meglepetés ha elmondanám. A szellemszállásba meg mi az érdekes? Elég unalmas és piszkos egy hely. - Húzom el a számat, miközben tovább haladok az alagútban. Nem is tudom, hogy hol tartunk pontosan Aurorával a kapcsolatunk terén, de eddig úgy hiszem, semmit sem sejt abból, hogy ezt csak megjátszom. Nem kell szerencsére sokáig ebben a sötét és nyálkás alagútban mászkálnunk, viszonylag hamar eltelik az idő és már a Szellemszállásra is érünk. Ott az egyik szoba padlójának deszkáját arrébb tolom, majd előre engedem a lányt. Ha kell, segítek neki kimászni és én is utána sietek. Leporolom magamat amikor felegyenesedek és körülnézek. Szuper, az első akadály elhárítva. Kezet nyújtok ismét Aurorának. Innentől kezdve már egészen nyugodtan sétálhatunk tovább. - Nem tudom mit kedvelnek az emberek ebben a helyben. - Fintorodom el és tovább folytatom még pár szóval a mondandómat. - Ne aggódj, meglátod jó lesz ahová megyünk.
Kezdőlap
