Sapphire & Black

Telihold éjszakája. Eddig még soha nem jutottam ki ezen az estén, valaki mindig visszahőkölt vagy direkt elköpte valamelyik tanárnak, hogy ki szeretnénk osonni. Még soha nem láttam vérfarkast. Mármint vérfarkas alakban, emberként talán már igen, de nem vagyok benne így sem biztos. Most sem történt másképp a helyzet mint szokott, az udvar végébe érve hallottuk meg az első vonyítást, ami igazából lehet, hogy nem is farkastól jött, és a többiek rögtön visszaindultak az iskolába.
- Beszari banda. - Vigyorodtam el, teljesen félvállról veszem ezeket a helyzeteket. Úgy vagyok vele, hogy minden lehetőséget meg kell ragadnom, ameddig ide járok, hogy meglássam az itt élő lényeket. Elvégre mindent teliholdkor szigorítják a védelmeket és a kijárási tilalmat, tuti hogy van vérfarkas az iskolában. Nem tudtam pontosan merre induljak, úgyhogy már ösztönösen is a Rengeteg felé vettem az irányt. Úgy tűnik ez az egyetlen olyan este, amikor egyetlen emberrel sem találkozom útközben. Nem félek. Pálcám van, szerintem meg tudom magamat védeni ha kell. Egészen közel érek már a Rengeteg széléhez, amikor morgást vélek felfedezni a hátam mögül. Addig teljesen nyugodt szívverésem most felerősödik miközben megfordulok. Egy óriási vérfarkas áll nem messze tőlem, és engem néz. Igazából odafigyeltem órán, tudom, hogy ilyenkor elvesztik az emberi tudatukat, előkaptam pálcámat és hátrálni kezdtem. Pár másodperc múlva egy kábító átokkal próbálkoztam meg, de mivel nem sikerült, jobbnak láttam elfutni, be az erdőbe. Csak futottam és hallottam, hogy ő fut utánam. Egészen a mélybe siettem, de már nem bírtam tovább, kénytelen voltam kicsit megállni és elbújni egy fa mögött. Kifújtam maga, próbáltam a lehető leghalkabban, remélve, hogy nem talál majd meg. De ekkor ismét hangokat véltem felfedezni a háttérből, még vártam, még nem mentem tovább.
-A francba. - Morogtam magam elé, miközben pálcámat szorongattam annak reményében, hogy eszembe jut valami hasznos. Bár ne a vérfarkas lenne az! Még nincs erőm tovább futni.


Remélem okés • • Ruha • • Zene • • ©

Sapphire & Black

Csak egy préda lettem. Futok, ahogy a lábam bírja, nincs rossz kondim, de ha egy seprűt adnának nekem, akkor már rég itt sem lennék. Sajnos az erdő közepén nem tudok magamnak ilyesmit szerezni. A lábaimra számíthatok egyedül, és az akaratra, hogy ne adjam fel. Soha nem adnám fel, mivel nem olyan vérből vagyok. Mindig fenn hordom a fejem, mindig csak az erős oldalamat mutatom másoknak. Ha menekülnöm kell, hát menekülök az életemért, de megpróbáltam, nem hatott rá a varázslatom. Amikor a lábaim már nem bírják, akkor állok csak meg. Próbálom visszafojtani zihálásom, lassan veszem a levegőt és óvatosan, hátha nem hall meg, de viszont tudom, a szagomat úgyis érzi. A zaj a hátam mögött erősödik, valami tapossa a korhadt, száraz ágakat a földön, de egyszer csak egy női hang üti meg a fülemet. A számomra már jól ismert varázslat zeneként hat rám, a kínok között fetrengő 'állat' szenvedése pedig megmosolyogtat. Csak pár másodperc az egész, akkor belegondolok, hogy azt sem tudom, ki ez aki megment. Pálcámmal a kezemben fordulok ki a fa mögül amikor megszólít. Lassan közelebb lépek, hogy lássam, ki ő. A veszély már elmúlt, a vérfarkast sehol nem látom.
- Köszönöm. - Bököm ki lassan, elvégre jóval idősebb tőlem és tapasztaltabb is biztosan.  Szinte csodálattal pillantok rá, annyira szépnek tartom őt. Egy pillanat alatt annyi gondolat megfordul a fejemben, hogy azt sem tudom mit kérdezzek. Aztán végül kibökök valamit. - Ki vagy te? - Valamiért úgy érzem, nem kell félnem tőle. Le sem veszem róla szemem, pálcám fényét is most már inkább a föld felé eresztem. Lehet, hogy butaság volt ma este kimerészkedni. Ha ő nem lett volna itt, biztosan nem menekülök meg, hacsak nem az iskola felé futottam volna.
- Hogyan találtál rám? - Kérdezem még utoljára, nem szeretném zargatni, ki tudja, milyen reakciót váltana ki belőle a helyzet. Nem ismerem, én őt biztosan nem. Azt nem feltételezem, hogy ő sem engem, mert volt már eset, amikor meglepődtem. Mostanság túl sok minden történt velem.


Remélem okés • • Ruha • • Zene • • ©

Sapphire & Black

Zavarodottan és kérdésekkel teli állok a nő előtt és csak nézem. Egy cseppet sincs kedvem mosolyogni, nem tudom, hogy ő hogyan képes rá. Az erdő valahogy egyébként is a sötétséget növeli bennem, nem a jó kedvemet, ami egyébként sem igazán létezik. Kevés alkalom van amikor nevetek vagy amikor mosolygok. A koromhoz képest túl komoly vagyok, de sokan pont ezért tisztelnek és ezért nem néznek át rajtam. Van persze olyan ember is, aki ezt furcsállja és rossz szemmel nézi, de nem érdekel, nekem jó így, nem akarok változni. A nő furcsa szavai és viselkedése viszont egy kicsit aggaszt. Nem tudom, miért volt jó neki, hogy megmentse az életemet, nem értek még semmit sem. Egy csöppet kételkedem abban is, hogy ez jó szándékkal történt-e. Nem mozdulok, miközben körbejár, csak amikor a kígyót látom meg kibújni alóla. Elkerekednek szemeim, egy lépést hátrébb lépek ugyan, hiszen ki ne ijedne meg egy ekkora állattól? Végigszemlélem, majd tekintetem visszafordul a nőre.
- Párszaszájú vagy. - Kis meglepetéssel tölt el a helyzet, hiszen nem találkoztam még egy párszaszájú emberrel sem. Mindig is utáltam, hogy ilyen egyszerű vagyok, semmi különlegességgel nem áldott meg az élet, csak az esetleges nyugalmammal, tűrőképességemmel és azzal, hogy képes vagyok elfojtani magamba a félelmet. Már beletörődtem, hogy csak ezek jutottak nekem.
- Szóval, te tudod én ki vagyok. - Mégis csak elmosolyodom halványan, és megrázom fejem. A hírem, a hírünk sokakhoz elért már, elég egy ismert család vagyunk és persze én miért is maradnék kivétel? Szemeimmel a kígyót figyelem, azért nem bízom teljesen meg benne, soha nem voltam még ilyen közelségben egy ekkora állathoz, ami nem mellesleg a címerem is. A lábam mintha legyökerezett volna, de nincs is kedvem megmozdítani őket, hiszen tudom, ha így teszek akkor elkezdenek fájni a rengeteg futástól. Kezeit vállaimon érzem, szinte a fülembe suttogja a kérdést. Nem kell gondolkodom, hiszen tudom már, honnan ismerhet. Szavai elég egyértelműek számomra.
- Az Ő szolgálatában állsz, de hogy ki vagy, nem tudom. - Pillantok vállam felett rá, hogy még jobban megnézhessem. Nem sok halálfalóval találkoztam még, keveset ismerek közülük, anyámékkal pedig soha nem beszélünk róluk.


Remélem okés • • Ruha • • Zene • • ©

Sapphire & Black

Abban biztos vagyok, hogy csak azért élek még mert az vagyok aki, de ettől függetlenül még sas tekintettel figyelem az óriáskígyót, mert fenyegetőnek találom. Egyébként sem vagyok kibékülve ezekkel a lényekkel, tudom, hogy csak ki kellene neki nyitni a száját és már kígyókaja is lettem. Soha nem tudnám elképzelni hogy egy ilyen állat a segítségemre siessen, esetleg ha hasonlóan párszaszájú lennék mint a nő. Nekem nincs semmi különlegességem csak a legilimencia. Azt is magamtól tanultam meg. A nevem viszont sokat számít. Black család már amióta a világ a világ azóta neves. Sok pletyka is kering rólunk, de viszont a vérünk olyan tiszta, hogy tisztább család talán nem is létezik. Nagyra tartom a hagyományainkat és a szüleimet is, az ő akaratuk a legfontosabb. Persze azért kedvelem, amit kérnek tőlem. Mert én is azt szeretném csinálni amit ők, belém nevelték. Tekintetemmel a nőt követem. Meglep, amit mond, de viszont nem válaszolok egy hümmögésen kívül semmit rá. A fekete füstöt próbálom követni a szememmel, egyszer én is meg fogom ezt tanulni. Még közelebb ér hozzám, kicsit csodálom őt, de viszont kicsit a hideg is kiráz tőle.
- Igen, valóban az vagyok. -  Válaszolok röviden és tömören, majd egy óriásit nyelek amikor a kígyó egészen közel kúszik hozzám és szinte egy ujjnyi távolságnyira az arcomtól öltögeti rám a nyelvét. Egy picit mélyebb lélegzetet veszek, mintha nem lélegezhetnék most, ameddig itt van úgy érzem hirtelen. Nem tudom, mennyire beszámítható az állat, nem értem mit beszélnek egymással. Próbálok nyugodt maradni, a ledermedéssel igazából nincs gond, elvégre ki ne dermedne le ha ilyen közel érne hozzá egy kígyó. Végül visszakúszik a földre én pedig újra levegőt veszek. - Mindjárt gondoltam és megértem. Félelmetes egy teremtés. - Pillantok le a kígyóra, majd vissza a nőre. Azt, hogy tudja a nevem már meg sem lep, hogy őszinte legyek. Furcsa nekem, sőt talán még nem is találkoztam tőle furcsább halálfalóval. Megértem, hogy miért tartozik közéjük, félelmetes, de viszont szemrevaló. Még mindig egy helyben álldogálok, még akkor is amikor ő elindul. Nevetése libabőrt kelt kezeimen, halvány mosolyt próbálok erőltetni az arcomra egy bólintás kíséretében és követni kezdem őt. Lassan, de viszont egészen közel érek hozzá, nem szeretnék lemaradni és biztosan ő is jobban értékeli ha mellette sétálok. Nem is kell szinte befejeznie kijelentését, máris fűzök hozzá egy kérdést.
- Mit csináltál az erdőben? Elmondod, hogy ... pontosan mivel foglalkozol Nála? - Egészen csendes vagyok, szinte tőmondatokban beszélek általában de amikor kérdezni kell, akkor megered a szavam. Borzasztóan érdekel, hogy mit csinál pontosan a nő. Nekem is kellene valamire konkrétan fókuszálnom, de még nem tudom mire...


jöttem   • • Ruha • • Zene • •

Sapphire & Black

Mellette haladok, kicsit távolságtartóan a kígyóval szemben, de igyekszem ezt nem kimutatni. Kérdő tekintetem nem veszem már le a nőről, tényleg érdekel, mit csinál, hiszen nekem is tanulnom kell, tapasztalatot gyűjtenem, mert a legfőbb célom most az, hogy bekerüljek. Még az RBF vizsgáim is mellékessé kerültek, de tudom, hogy kisujjból leteszem őket.
- Értem. Szóval, sosem unalmas, amikor itt jársz. Azt hiszem meg kell köszönnöm Dragarnak is, hogy segített nekem. -  Elgondolkodom azon, hogy vajon ha egyedül tévedek be legközelebb és bajba kerülök, a kígyó segítene e újra? Valószínűleg nem, nem is tudom, miért cikáznak ilyen dolgokon a gondolataim. Szinte elbűvöl a varázsa a nőnek. Furcsa ugyan, de viszont van benne valami ami elbájol. Egyébként sem vagyok egy egyszerű ember, kedvelem a különlegeset és talán még Sapphire-val is ki tudok alakítani valami kapcsolatot. Ki tudja, mit hoz a sors. Aztán hirtelen megáll, ő is és a kígyó is. Természetesen ugyan így cselekszem, de csak bólintok a válaszára. Vajon mit fog majd nekem kitűzni a Nagyúr, ha oda kerülök? Kicsit elmerengek gondolataimban miközben a nő és a kígyó társalogni kezdenek. Semmit nem értek, egy mukkot sem és még csak azt is gondolom, hogy nem érint a dolog, nem is kellene odafigyelnem. De hirtelen mindketten megállapodnak rajtam. Először nem jön szó a számra, de végül csak kinyögök valamit.
- Mi... mi történt? Valami gond van? - Tekintetem a nőre, majd a kígyóra esik, felváltva figyelem őket és remélem, hogy elmondják, hirtelen mi is történt. Nem biztos, hogy el kellett volna bíznom magam ennyire?



jöttem   • • Ruha • • Zene • •