A családom mindig is független volt, akkoriban még nem voltak ilyen helyzetek, mint ami most állt elő. Aranyvérű család vagyunk, így hát elég kétes volt hogy mit választunk de mivel senki nem dédelgetett magában agresszív vagy ember gyűlölő hajlamokat, mi értelemszerűen választottunk.
Anyám képzett szakápoló a Szent Mungóban, és szereti a hivatását, életet menteni, és másokon segíteni. Becsülöm az érzéseit, de én nem teljesen hasonlítok rá.
Apám más kérdés, ő auror, és sokkal inkább tőle örököltem a természetem, ami bár jóindulatú sokszor elég szigorúnak és kegyetlennek titulálják mások, mert én mindig egy olyan célt keresek, ami mindig jobb mint egy egyéni kis cél. Nem, nem a világot akarom megváltani. Csak szeretek előre tervezni, és arra terelgetni a dolgokat amerre jónak látom. Ettől még csak nem vagyok olyan gonosz nem?   

- Merlin szerelmére, hányszor kell még elmondanom hogy ne hadonásszon a pálcájával, mint valami ostoba bottal, Ms. Glass? - sóhajtok fel, nehéz néha a lelkes első vagy másodévesekkel, akiknek újdonság minden itt a kastélyban. A hangom ennek ellenére nem cseng túl barátságosan, pedig nem vagyok egy rossz indulatú boszorkány. Egyszerűen csak túl sok osztály végzett már a kezeim között. Nem vagyok már húszéves, kezdő tanár. Sokáig tanár sem voltak, hanem auror, mint az apám. A sötét varázslatokra szakosodtak és átoktörőnek tanulgattam tovább, felnőtt fejjel, és végül mégis egy kényelmes székben kötöttem ki. Ez úgy alakult ki, hogy az idő tájt kerestek gyakorlati tanárt, aki nem csak könyvekből tud előadni hosszú és unalmas részeket, hanem az éles helyzetekről is tud mesélni, és kicsit talán felkészíteni a diákságot, hogy mi várhat rájuk az iskola falain kívül. Engem kértek meg erre, nem mondom nagyon meglepődtem, de végül elfogadtam, mert hiába vagyok én jó átoktörő, egyszer kiöregszem, és meghalok, és nem lesz aki a munkát folytassa. Így fontosnak tartottam hogy a diákok felkészültek legyenek, és ha ebben tudok nekik segíteni hát meg fogom tenni minden erőmmel. Tulajdonképpen így kerültem ide az iskolába.
- Elmondanám még egyszer. Minden varázslatnak természete van, van aminek könnyebb van aminek nehezebb, meg kell érteni, érezni és akkor könnyebben megy. Most még egyszer legyenek kedvesek átgondolni hogy miért fontos a koncentráció, és a padtársuk felé fordulva szerezzék meg egymás pálcáját... - utasítom őket, én pedig elkezdem járni az osztályt, és itt ott megállok, segíteni és tanácsokat osztogatni.  Itt egy pálcamozdulatot javítok ki, amott az átok helyes kiejtésében segítek, akiknek sikerült máris, azokat megdícsérem, hiszen elsőre teljesíteni valamit... Nem kis dolog. A gyakorlás végeztével visszatérek a tanári asztalhoz.
- Remélem senki nem felejtette el, hogy két hét múlva kell beadni az első házi dolgozatot, amit óra közben fogok beszedni. Azt hiszem ez elég lesz jövő hétre, más feladat nincs. Az órának vége. Jó étvágyat! - hiszen most jön az ebéd szünet, így miután kimennek, elrendezem a tantermet, és magam is az ebédlő felé veszem az irányt, és menet közben összefutok pár kollegával, és szóba elegyedünk.