A Sápadt Démonként emlegetett Sapphire tiszta vérű Mágusok sarja, ám minderről csak 19. életévében szerzett tudomást és győződött meg róla véglegesen.

Anyja (Stephanie Frewen) leírhatatlanul szerelmes lett egy tehetséges, jóképű Varázslóba (George Ramsay) s ezzel a férfi is tisztában volt, egyetemben megnyerő tulajdonságaival. Bár remekül játszotta a hű szerető szerepét, a forró éjszakák egyre kihűlni látszottak, Stephanie pedig több kétségbeesett kísérlet után, melyek George magához láncolását vették célba, a legvégsőbb határokat is átlépte - egy napon közölte, gyermeket vár.

Látszólag minden olajozottan ment, a leendő Apa javulás, a szeretet eltöltöttségére utaló jeleket kezdett tükrözni magából. Végül elérkezett a Nagy Nap. Egy nyári, borús éjszaka. Ekkor váratlan fordulat csattant a fiatal Anya arcába; Ramsay a szülést megelőző percekben egy baglyot küldött "szerelme" után, amelyben közölte, hogy másik Országba költözik, új életet kezd s nem felejtette ki a sort, amivel egyszerűen megfogalmazta, nem szereti a nőt, sőt mi több, szégyelli s baklövésként tartja számon az érkező Gyermeket.

Stephanie remegő teste, előszökni kívánó könnyének látványa hamarosan még félelmetesebb alakot öltött. Elkeseredett, leállíthatatlan őrjöngésbe csapott át, amely először a csalódottság, a mérhetetlen lelki seb, majd az elenyésző düh, a bosszú és a megalázottság groteszk szüleménye volt. Eme borzasztó érzelmek és körülmények esszenciája keveredett a levegőben s a pillanatokban, amikor Sapphire megszületett. Az anya azonban látni sem akarta. A Varázslót szerette volna minden áron magához láncolni, a Gyermek csak eszköz volt. Egy eszköz, amely ráadásul teljesen haszontalannak bizonyult.

Azon a borús estén, Stephanie Végzetes Ítéletet mondott élete tönkretevőjére. A fiatal, újszülött lányára pillantott s halkan suttogta, hogy egy nap meg kell keresnie az apját, hogy végezzen vele.


A Lányának szánt Jövő ellenére, amely végső beteljesülését szívesen nézte volna végig, nem bírt rápillantani eme vakságának "végeredményére", így még aznap éjjel elhagyta a Kórházat, eltűnt a Ködben s magára hagyta az akkor még Névtelen bébit, pusztító jóslatával.

Hamar az Árvák soraiba került, ám különös származtatásából fakadó külseje, s magával ragadó kisugárzása oly fiatal korában is könnyedén meghódította a látogatókat, végül egy Öreg, mugli Házaspárhoz került.

A kedves, bölcs és jószívű Házaspár kiváló nevelésben, megfelelő gondoskodásban és szeretetben részesítette. Már igen Fiatal korában bizonyossá vált, hogy az Örökbefogadott kiemelkedik a nagy átlag közül. A Lányka meglehetősen sűrűn beszélgetett állatokkal, legfőképp a Kígyókkal való társalgás kötötte le - az idősödő pár azonban mit sem sejtett ennek komoly okáról, ama hitben ringatták magukat, hogy biztosan a testvérnélküliség, a magány okozza ezt a különösen szélsőséges pletykapajtást kereső jelenséget Sapphirenél.

Bár, voltak tapasztalatok, amiket még magyarázni tudtak, mást már annál nehezebben. Egy napon, amikor különös levelet kapott Sapphire, fény derült ennek lehetséges okára is - hisz nem mindennapi ember lehet az, akit a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába invitálnak. A  még igencsak fiatal Lány, kora ellenére aligha volt nyitott - már ekkor különös elképzelései voltak a Világról, értékrendje és megérzései pedig azt súgták, őszinteségét nyomja el némaságával. Ennek oka pedig nem más volt, mint maga a Múltja s az, amelyben, ahogyan s amiért világra jött. Természetesen, a komoly gondoskodás és szeretet ami körbevette se változtatott a jóslaton, ahogy Sapphire jellemén se különösebben.

Az engedelmes, illedelmes, halk szavú Lány álcája hátborzongatóan jól működött - nem mutatott sose más arcot a Világnak, lebuknia hát igencsak nehéz lehetett volna. Olyannyira bevált leple, hogy csak a 19. éves korában kitudódó, valódi ám előle eltitkolt múltja az, amely kizökkentette mindebből - tudatalattijában motoszkáló érzései, látomásai, melyek anyja gonosz jóslatából fakadtak pedig már ezt megelőzően is elég sok bosszúságot, szenvedést okoztak, nem beszélve arról, hogy az így csak rémálomnak vélt pillanatok hitelességet nyertek.


Mindig is hátborzongatóan különös Személyként tartották számon Sapphiret. A csönd nem mindig jóra utaló jel. Ez leplezte azt a mély érdeklődést, ami Voldemort felé hajtottja s hajtja szüntelenül. Önmaga létezésével is hadilábon áll, hatalmas viharok zúgnak lelkében, ahol a terror, a brutalitás és az uralkodni vágyásé a főszerep, ez pedig nem szül mást - minthogy olyanok társaságát keresik, akik ezzel szolgálhatnak, s nem utolsó sorban sikeresek is.

Mivel a Lány, születésének oka egy Cél Beteljesítése volt, egy Vágy Valóra Váltása nem több, Ő pedig ehhez létrehozott Eszközként "funkcionált" anyja szemében - ez oly nyomot hagyott benne, amely mai napig kísérti és mondhatni irányítja, voltaképp teljes mértékben hajlandó lenni úm. beáldozni magát a Nagy Úrnak, megtenni, amit kér, teljesíteni amit kíván, önmagát pedig még hatékonyabb Fegyverré tökéletesíteni és tenni, amire utasítják. Elvégre... ezért született egykor...

Habár összetett s átláthatatlan (nehezen átlátható) személyiségét csak kevesen érthetik (s épp ezért nehéz megnyerni bizalmát, számára mondhatni csak egyetlen bizalmas létezik, az pedig a végzetekig) és még az esetleges bizalmasainak is roppant óvatosnak kell lenniük Vele, ám akinek sikerül megérteni, az egy olyan lehetőséget kap Stalker Személyében, ami számos szituáció kimeneteléről dönthet - ha valaki, akkor Voldemort képes lehet tökéletesen kiismerni Őt.

Az iránt táplált érzéseiről és az önmagában mélyen gyökerező szándékairól azonban kevesen tudnak, köztük néhány Halálfaló, s talán maga a Nagy Úr.

Sapphire, akárcsak a legtöbb reménybeli Varázsló- és Boszorkánypalánta, lehetőséget kapott arra, hogy a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában tanulhasson. A Süveg szemernyi tétovázás nélkül a Mardekárba osztotta be, ahol mindamellett, hogy Őt övező félelem és elismerés tükrében mutatkozott meg kimagasló tehetsége és baljós titokzatossága, hatalmas sikereket ért el úgy, hogy törekedett a háttérben maradni.

Szorgalmas volt, de az idő előrehaladtával egyre inkább háttérbe szorította a tanulást. Egy olyan korszakába lépett, amely a néma lázadásról, a benne kapuló gyűlölet felébresztéséről szólt. Lassacskán saját útjára lépett, átadta az irányítást látomásainak, melyek szomorú múltról, árulásról, csalódásról és vak vágyak áldozatáról szóltak - gyilkosságba fojtásképp megtorolva, egy akkor még "Idegen" (valójában Önmaga) által.

S ha mindez nem volna elég fárasztó és gyötrő, megismerkedett egy férfival. Rejtélyes, különös alak volt, illedelmes és nyugodt, akárcsak ő maga. Különös ajánlatot tett; miszerint olyan erők elsajátítását tudja kínálni, melyek az Ő kezében hatékony fegyverek lehetnek. Ezt követően - az egykor elismert Diáklány még inkább elzárkózott a Roxfort Közösségétől mint eddig, lassan az Órákon kívül máshol már nem is igen tudtak összefutni vele, még a Tanárok sem. Nem beszélt, nem próbált megmagyarázni semmit tetteivel kapcsolatban, vagy azok okáról. Nem véletlen, ezen idejét ugyanis Sötét Mágiák kutatására, megismerésére és elsajátítására fordította valamint egy olyan "apróságra", amely mindig is vonzotta - Voldemorttal kapcsolatos ismereteinek bővítésére. Ehhez pedig számtalan eszközt felhasznált, de ügyelt arra, hogy a Tanári kar ne fogjon gyanút. A Sötétség egyre inkább magába olvasztotta.

Utolsó évében aztán bővült a Tanári Kar - egy elegáns, arisztokrata férfi személyével. Sapphiret eddig nem tapasztalt érzések, látomások gyötörték az Alakot illetően, végül egy téli délutánon, a Roxfort Diákjai egy vérébe fagyott holttestet találtak az egyik folyosón - George Ramsay holttestét.

A születésekor felé súgott Jóslat Beteljesedett, Sapphire megtette, amit akkor dühöngő anyja rábízott, tettéért azonban felelnie kellett. Tudta, hogy előbb-utóbb kitudódhat, ki a gyilkos, ahogy azt is, hogy ha eltűnik, biztosan rá terelődik a gyanú. Azonban már mindent megtudott, amivel az Iskola szolgálhatott (legalábbis úgy vélte), így még aznap a Tiltott Rengetegbe vonult és eltűnt a Varázslóvilág szeme elől.


Midőn befejezetlenül maga mögött hagyta a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolát, s felkészült arra, hogy nem hagyják annyiban eme borzasztó tettét, ismét nagy hasznát vette tökéletes álcázóképességének, melyek nem hagyták cserben eddig sem (hiába, akinek érzéke van a rejtőzködéshez s kellő intelligenciával rendelkezik, azt nem könnyű elkapni, bárki is próbálkozzon vele). Számos helyen, városban megfordult ezután, s mindamellett, hogy az Őt körülvevő Világot próbálta megismerni. Annak ellenére, hogy remekül értett az eltűnéshez és mindig is titokzatos alak volt, nem tudott tökéletesen elbújni a Halálfalók elől, akik természetesen első kézből értesültek gyilkosságáról - nem mindennapi a Roxfortban, hogy egy rendkívül tehetséges, szép jövő elé néző Diáklány a Tanári kar egyikével végez, azt követően pedig szó nélkül eltűnik. Nem csoda, hogy ilyen könnyedén informálódtak a Lányról, hisz már igen korán közel férkőztek Hozzá; az Alak, aki a Sötét Mágiáról tanította, szintén Halálfaló volt. Az, hogy mit tanítottak, csak attól függött, mire lesz szüksége a Nagy Úr felé célzott segítség során.

Egy olyan hajszába csöppent, amely tétje óriási volt. Képességei már akkoriban sem voltak lebecsülendők. Dumbledore azonban tudta, hogy emögött a bűntett mögött több áll, mint szánt szándékkal kitervelt, valós akaratosság, ezért Sapphire védelmére kelt- s szándékában állt volna segíteni Rajta, visszatérni a helyes útra, a Jóslat ellen ugyanis túl sokat nem tehettek, ráadásul a gyilkosságig, nem igen tudtak róla - a Lány magányában azonban erre már nem volt lehetőség, csakhogy nem menthetetlen volt. A gyilkosság olyan nyomot hagyott benne, ami először "csak" emésztette Lelkét, később pedig még borzasztóbb dolgokra vette rá - újabb és újabb gyilkosságokra.

Hogy konkrétan mi vezérelhette, arról nem sokat tudni. Van, aki szerint már rég a Halálfalók sorában állt, már ekkor is. Mások egyszerűen őrültnek nevezték, de akadtak, akik úgy vélték, a gyilkolásban lelte örömét, alaposan, gondosan megfontolta azt, kikkel végez - szilárd és szigorú Világképe alapján szemezgetett azok közül, akik kínhalált érdemelnek.

Mondhatni egy ekkor még független Sorozatgyilkos Boszorkányként robbant be a köztudatba, már azok előtt, akik felismerték a mintát a rémtettekben, a helyszíneken és a holttestekben s meglátták az összefüggést köztük, rádöbbentek, hogy a Vérszomjas Rém egy és ugyanazon Személy. Az egyik legfőbb cél az volt, hogy megakadályozzák Sapphiret abban, hogy Halálfalóként ténykedjen tovább valamint a Halálfalókat abban, hogy bevonják ténykedéseikbe ezt a rendkívül veszélyes Mészárost - ám Albus tudta, hogy az összezavarodott és rossz útra lépett Boszorkány, Voldemort iránti érdeklődése és mindenki elől titkolt (kivéve Dumbledore előtt - ugyanis a Legnagyobb Mágusok egyike elől nem könnyű mindent elrejtve tudni, hibázni pedig mindenki szokott, még ők is) vonzalma erősebb lesz a szavaiknál és a kegyelem halovány lehetőségénél, ami kétség kívül más körülmények között sem hatotta volna meg a Sápadt Démont. Egyrészt azért, mert biztos volt benne, hogy nem kapják el, másrészt pedig, nem retteg az Azkabantól.


A karizmatikus Sapphire éppoly könnyedén tud hatalmas feltűnést kelteni, mint amilyen mesterien elvegyülni vagy alkalmazkodni. Sokrétű személyiség, a pletykák Színészi Tehetségét inkább skizofréniának nevezik, pedig a Nagyobb Varázslók is elismerik, hogy remekül tud különböző emberek Jellemébe, Szerepébe bújni, oly szélsőségesen tudja formálni Önmaga által produkált viselkedését, megnyilvánulását, hogy szinte lehetetlen szemtől-szemben ráismerni. Hatékonyságának egyik oka többek között az, hogy elképesztő mennyiségű időt fektetett a Világ több szemszögből való elemzésére, ezáltal képes más-más egyének nézőpontját visszaadni az álcázás idején, ebből következik - hogy nem tudják jellegzetes elvek, világnézetek alapján felismerni Őt - gyakorlatilag teljesen "mássá" válik. Csak a tudata, a gondolataiba való behatolás segít abban, hogy felfedjék Valós Kilétét.

Intelligens és kora ellenére rendkívül Bölcs is. Nem általik elhamarkodottan cselekedni, noha a tervezés nem jellemző rá, általában Rögtönöz és épp ez az, ami bravúrossá, kiszámíthatatlanná teszi Őt és a Vele való találkozásokat (nem csoda, hogy nehéz elkapni vagy akár csak megfigyelni Őt, hisz nem köti a terv rusnya, unalmas forgatókönyve), emellett a legtöbb esetben Türelmes is és már-már büntetendően Nyugodt. A Hidegvér és a Következetesség, a téged körülvevő világ alapos és mély ismerete pedig a legártalmatlanabbnak tűnő fegyvert is véresen veszélyessé teheti, hát még azt, aki amúgy is képes megtizedelni mindazokat, akiket célba vesz és kíméletlen terrorban tartani a környezetében szuszogókat.

Mégis lappang benne egy olyan szörny, egy olyan vadállat, ami bármikor előtörhet. Amilyen Nyugodt, Csendes és Békés általában, nos éppoly könnyedén tud pillanatok alatt a legborzasztóbb rémálommá is válni akár. Pszichopata s meglehetősen Narcisztikus jellem, eme tulajdonságok kombinációja vérengzésben mutatkozik meg leginkább (a kitörés oka általában düh, gyűlölet és a szabadságérzetének kóros hiánya - ez is a múltjára vezethető vissza), vagy a körülötte lévők terrorban tartásába vagy kínzásába. A Fekete Humor pedig természetesen mindennapos kedvderítőként szerepel Szótárában.

Érzelmi intelligenciája sokak szerint elég fejletlen. Úgy hírlik nincs tisztában a Szeretet érzésével, annak milyenségével, legalábbis Ő maga képtelen hasonló kötődést produkálni, de tett már tanúbizonyságot arra, hogy nincs így (bizonyos állatokkal, például Kígyókkal remekül kijön és akad egy Példány, amely egészen kicsi korától Vele barátkozott - olykor vissza-vissza tér a Nőhöz). Szigora és Könyörületlensége ellenére bizonyos időszakonként rendkívül Érzékeny és sokkal Ingerlékenyebb lehet - ez végzetes, brutális következményekkel járhat a körülötte lévőkre nézve.

Nyers és Őszinte, ugyanakkor a Hazugságok Mesterévé válhat, ha manipulálásra, megtévesztésre, konfliktusok okozására van szükség, vagy egyéb dolgokra, például Információkra.

Aki képes arra, hogy ujjai köré csavarj Sapphiret, az Veszélyes Szövetségest talál meg Személyében, ugyanakkor félelmetesen hatékonyat is. Kezelni ugyan nehéz, Hűségét pedig ki kell érdemelni, ám akinek ez sikerül - az egy Örök Társat talál benne, aki akkor is az illető mellett áll s akár Önzetlenül segíthet, ha már mindenki más elfordult tőle.

A Kegyetlensége, fokozottan magas Vérszomja ellenére a kimagaslóan érzéki Gyengédség is megmutatkozott már nála - ám emberek felé még nem mutatta ki. Kérdéses, hogy elérhető-e.


"Dumbledore felkeresett engem ma. Már jó ideje nem beszéltem egy Tanárral se, leszámítva azt, ha kérdeztek az Órákon - már amennyiben mertek. Aggódott valamiért s szokatlanul sokat kérdezősködött - talán érzi azt, amit Én is, bár korán sem tud annyi mindent arról, ami Körülöttem zajlik. Nem tudhat többet annál, ami nem tartozik rá. Csak az utamba állna. [...] Elfog a vágy, a kényszer - ami arra hajt, hogy gyilkoljak. Nem tudom legyőzni, mintha égetne legbelül minden perc, amit ez ellen az érzés ellen küzdve töltök. [...] Elkezdtem kutatni hát a Horcrux után. [...] Mert ha megteszem, tudnom kell, hogyan tovább. Mert meg fogom tenni.