Voldemort & Sapphire
TIME FOR THE MAIN ATTRACTION

A Tiltott Rengeteg Szívén ülő tejfehér köd monoton Tengerét Fekete, Füstszerű alakommal bontom meg egy rövid pillanat erejéig, ahogy némán leereszkedem a hideg, nedves talajra. Senki nem látott, nem mintha jelenlétem titkon tartása lenne a cél - ennek egyik oka kétség kívül, hogy igen későre jár.
Ha a többség jobbra tart, én balra. Ami nekik rossz, az nekem jó. Amikor álomra hajtják fejük, én akkor vagyok éber. Mikor kezeim által halnak, akkor élek csak igazán.
19 éves koromban, a Roxfortban gyilkoltam először. Nem telt el sok idő, mire rádöbbentem, az a mámor, melyet e tett szolgál, lételememmé vált. Mindaddig a pillanatig szürke, unalmas életem volt az intézmény romos, bemocskolt falai között. Aztán százak vére tapad kezemhez már, nem nevezném hát magam kezdőnek, ki izgatott vagy szorong, ideges mielőtt öl, mégis... a Nagyúr által kapott megbízásaim végrehajtását megelőző pillanatokban, valami változik.
A bennem kavargó érzések hatására, halk sóhajjal a mögöttem magasodó Fa törzsének dőlök, különös gyökerei mintha azért tekeregtek volna hosszú éveken át úgy, ahogy - hogy én e napon megpihenhessek, hogy karcsú lábaim elnyújthassam rajtuk.
...Igen, mert hát mindaddig, míg nem fogadtam hűséget Neki, olyan voltam, akár egy veszett Kutya, egy kegyelmet nem ismerő Hiéna és egy ravasz Kígyó ötvözete. Válogatás nélkül csaptam le bárkire, kire lehetőségem volt, akit csak elértem, s mikor ellenlépésekkel reagáltak, még vadabbul és kegyetlenebb módon bitoroltam meg tetteiket, akár egy felbőszült vadállat, amelyet halálosan megsebeztek, melybe még van annyi erő, hogy bosszút álljon haláláért azon, ki útjába áll - legyen az bárki. - Mégis, oly jól kevertem a kártyákat, hogy még valódi kilétemről is csak igen kevés Mágusnak van fogalma. Rettegtek s érezték; én mindent megtehetek, ők pedig semmit!
A Nagyúr viszont határozott célokat igyekszik elérni, amikor megbízásra küldi követőit. Nem tudom, mi jár az Őt követő beképzelt nemesek, aranyvérűek fejében, amikor dolgoznak, én azonban minden kapott feladatra úgy tekintek, mint egy Magas Színvonalú Előadásra, egy fontos Színdarabra, ahol a nagyközönség elérése a cél. Előkészületeim hát pontosak, igényesek én pedig lényegre törő.
A magasba pillantok, kezem vérben áll, fekete ruhámra tapadó forró nedv kúszik végig a fa gyökerén s törzsén - de, ki vagyok én, hogy a mészárlás közben ne őrüljek bele érzéseim vad örvényébe!?
Hogy ne sodródjak az árral, amelyet őseim kavartak? Hogy kegyetlenségem ne törjön felszínre, akárhányszor lehetőségem van lecsapni? Főleg nem egy szerelmes párra. Főleg nem két olyan emberre, kiknek megadatott az, amit én nem érdemlek? S talán, meg se érthetek. Hogy olyan dolgot kaptak az élettől, amiért nekem mocskos tárgyként kellett világra jönnöm.
A kezemben csillogó ezüstös, tőrszerű kés pengéjének szorításán engedek, s a vérünktől sikamlós ujjaim között úgy csúszik végig az, belehasítva húsomba, mintha nem is törődne jelenlétemmel, az anyagi testem által felállított szilárd akadállyal.
Amíg a legtöbb Halálfalót a muglik iránt érzett gyűlölet, megvetés és a Nagyúr iránti tisztelet, hűség buzdít cselekvésre - melyben nem különben úgy kételkedek, mint még semmi másban - számomra mindez teljesen más.

Nekem nincs becsületem, nincs mit mentenem.
Más becsületéért küzdök.
Csak egy eszköznek születtem, az vagyok.
S mindig az maradok.
Én nem gyűlölöm a muglikat.
Én mindenkit egyformán gyűlölök.