Wales kiessége semmihez sem fogható, a vörös sárkány lobogója alatt ködbe borult tájon zsúfolódik össze a muglik összes misztériumra való hajlama romos kastélyokban, és a varázsvilág tetemes része, nagyszerű családja. A táj maga klasszikus képekkel felidézhető, az időjárás pedig megtestesíti mindazt, amit a Föld többi népei gondolnak Angliáról. A szél szinte sosem fogy ki a fuvallatból, a Salvin kúriát vaskos ködréteg öleli, mintha az égi felhők pokoli hangulattól hajtva süllyedtek volna le a hétköznapi tartományba, hogy bőrig áztassanak mindent és mindenkit, aki van olyan botor, hogy elhagyja a falak menedékét.
Mintha a kúria körül a köd is más lenne. Noha az eső nem esik éppen, nincs olyan bűbáj, ami szárazon tarthatná a talárt és kabátot, csontig hatol a hideg, a mágikus praktikák itt már mit sem segítenek. Egy kilométerről érezni, hogy elátkozott földön jár a varázsló, a fákban, kövekben, de még az égen vadászó vércsék szárnyalásán is érezni a tájat évszázadok óta uraló varázslócsalád hatalmát. A közeli sárkányrezervátumhoz hasonlóan ezt a helyet is egy földcsuszamlás elvágta a mugli utaktól és bűbájok védik őket a repülőktől, egyetlen liget fogadja a közelbe hopponálókat, ahonnan már látszik is a sziklaormon álló sötét ház megannyi szárnya és vájt szemeknek tetsző ablaka. Ez az oromzat védi a tengertől a tavasz tiszteletére zöldbe öltözött kies ligetet, ahova Koujaku hopponálni tud, káprázatos sárkányszobor tövébe, aminek nyelvét rubinkőből helyezték kitátott kőpofájába. A levegőt áthatja a vizsgálódó mágia, kivetett bűbájok és rontások sisteregnek, ám nem fognak áldatlan munkájukba, hiszen a férfi, aki a Nagyúr bélyegét viseli várt vendég, még ha nem is annyira szívesen látott, mint azt az illendőség megkívánná.
Még egy alak várakozik a ködben, amennyire csak lehetséges közel, hiszen a ligetből nem látni ki a sűrű és nehéz párától, a hasonló tónusú felhőket sem látni az égen, amik sorban állva várják, hogy siralmas könnyeikkel könnyítve esőfüggönyt terítsenek a vidékre. De ugyan hogy is merészelnék eláztatni a Salvin fiút, aki fogadóbizottságul érkezett. Vastag kabátja nehéz varjúszárny a vállai, a kezében a hosszú pálca tétlenül mutatja az utat a mágiának a föld felé.
- Üdvözlöm Mr Nakashima - gyengén mutáló középmély fiúhang, megszégyenítő magabiztosság, bizonyos körökben a bérgyilkosnak már a puszta megjelenése is félelmet lop a szívekbe, ám egy vérbeli aranyvérű a vadászkutyáktól sem fél, pedig azok is milyen gyilkos vadak, amíg jó kezekben van a póráz, addig a szörnyetegnek tudnia kell a helyét. - Az apám nagyon fog örülni, hogy megérkezett, minden szükséges főzetet előkészítettek - százfűlé, mérgek, bűbájok, még a hangák is gyilkos elégedettséggel bólogatnak a fák tövében, jó helyre jött az, aki a legkiválóbb bájitalokra vágyik, a ház nevezetessége, a méregpoharak pohárnokai letehetnének ők egy mágikus királyságban, aminek a Napja talán hamarosan felkel.