A családodról általában nem szeretek beszélni. Inkább hallgatok erről a témáról. Anyám aranyvérű családból jött, így nem annyira meglepő, hogy a nagybátyám (vagyis a bátyja) kitagadta azért, mert mugli származásúhoz ment hozzá. Az egész családból csak egy emberhez állok közel, a bátyámhoz. Ő az egyetlen szinte akit szeretek és (mondhatni) megbízok benne. Bár nem igazán tudunk beszélni, és úgy kell tennem, mintha nem ismerném, de attól még a bátyám.
Igazából nem foglaltam állást a jelenlegi helyzetben. Jobban szeretnék ebből inkább kimaradni. Egyik oldal se vonz igazán, ráadásul a semlegesség tűnik a legjobb döntésnek jelenleg.

Gyűlölöm a hétfőt, bár ezzel valószínűleg nem csak én vagyok így. Még a reggelihez se volt kedvem, így csak a villámmal piszkáltam a tányéromon lévő ételt. A csoportban, amiben ültem folyt a beszélgetés, de én azt se tudtam miről van szó. Egyáltalán nem figyeltem rájuk. Velem szemben Gil és Dung volt, mellettem pedig Ogdean, a barátom... Elvileg legalábbis. Nagyon "kedves", hogy eldöntötte a barátnője vagyok, viszont én nem akarok ilyesmibe belekeveredni. Megvagyok én egyedül is, nagyon szépen köszönöm. De végül is mindegy, úgy se nagyon számít ez.
- Aleena? - hallottam hirtelen a nevemet, amire befejeztem a bambulást és a többiekre pillantottam. Engem néztek némán, kissé talán kíváncsian is, és én ugyan ezt tettem. Fogalmam se volt mit akarhatnak. Nyilván valami válaszra vártak, vagy hasonlóra, viszont olyat nem igen adhattam nekik tudatlanul. Egy-két perc hallgatás után rájöttem, hogy úgy se kérdeznek meg megint, így idegesen megforgattam a szememet. Nincs nekem ilyenekhez kedvem reggel.
- Mi van? - kérdeztem több éllel a hangomban, mint akartam. Igaz, sokan mondanák, hogy eleve se vagyok túl kedves, viszont még annyira se tudhattam barátságosnak. Viszont az a reggel hibája volt. Ilyenkor még annyira se volt türelmem, mint máskor.
- Mindegy... - röhögött ki drága barátom. Felvont szemöldökkel néztem rá, és legszívesebben visszaszóltam volna valamit, de inkább csak felálltam és elsétáltam tőlük. Had szórakozzák csak ki magukat most nélkülem. Bár nem mintha annyira nehezen menne az nekik... Mielőtt kiléptem volna a nagyteremből, a Mardekárosok asztalához pillantottam. Szemmel megkerestem a bátyámat, majd pár másodpercig csak néztem. Be kell azért vallanom, hiányzik. Végül kiléptem és egy kisebb sétára indultam a szabadba. Mielőtt kijuthattam volna a friss levegőre valaki megragadta a karom. Volt egy olyan érzésem, hogy nem valamelyik srác jött utánam, így megálltam, hogy hátranézzek arra a bátorra, aki meggátolt a sétálásban. Valószínűleg egy kissé gyilkos tekintetem lehetett sajnos, mert szegény háztársam riadtan hátrált meg egy kicsit. A srácot nem egyszer láttam már, végtére is ugyan abban az évfolyamban is volt, mint én.
- Igen? - szólaltam meg a lehető leghiggadtabb és legnormálisabb hangomon. Nem az ő fejét akartam letépni azért, mert rossz reggelem van.
- Inkább mindegy... - motyogja, majd kivágtatott mellettem. Egy sóhaj-morgás keverék hagyta el a számat, aztán utána eredtem. Gyűlöltem amikor ezt csinálják velem, és most ez a srác addig nem fog megmenekülni tőlem, ameddig ki nem nyögi mi a baja, az óhaja vagy akármije is legyen, amit közölni akar velem. Ez a hétfői is csodálatosan indul, mit ne mondjak. Rögtön faggatózással kezdhetem.