Jómódú aranyvérű család gyermekeként születtem, 1939-ben.  Egy évvel később érkezett meg az öcsém, Trash. A családunk mindig is gazdag volt, óriási birtok, nevelőnők és a tiszta vér. Csak ez számított. Anyámnak soha nem kellett dolgoznia, apám viszont nagy politikus volt, de nem kapta meg a Miniszteri címet soha, és mikor már kiöregedett ebből, feladta álmát, inkább az idősebb fia nevelésére vette rá magát, hiszen Trash és közöttem én voltam az, aki érdeklődött már kiskoromtól fogva a Minisztérium, a varázslópolitika iránt.

Teltek múltak az évek, befejeztem a Roxfortot, munkát kaptam a Minisztériumban, majd 25 éves koromra, álmaim nőjével házasodtam össze. Nagy szerencsém volt a szerelemben és a jó választásban, hiszen ekkor is kevesen voltak, akik így házasodhattak meg. Nekünk sikerült. Két évvel később esett csak teherbe, viszont két gyermekkel is megajándékozott. Egy pillanatig sem lombozott le, hogy ikreink születtek. Jól éltünk, a családom támogatott minket, de később már a saját lábunkon is meg tudtunk állni. Lányaink jelentették nekünk attól a pillanattól fogva a mindent, igazi család lettünk.

Sokat dolgoztam, hiszen egyre jobban élesedett ki a helyzet a politikában. Ettől függetlenül feleségemmel kicsit sem romlott meg a viszonyunk, viszont amikor kiderült, hogy az öcsém, Trash a halálfalók táborát erősíti, minden megváltozott. Nem csak azért, mert csalódtam benne, hanem mert olyan dolgokat kezdett művelni, amivel a karrieremet kockáztatta. Ekkora már elhatároztam, hogy nagy dolgokat fogok véghez vinni, csak ki kell várnom a nagy lehetőségemet. Ami természetesen az öt évente újraszavazás a Miniszterelnökért. 1972 tavasza volt életem legrosszabb évszaka. Az öcsém elkeseredésében -amiért látta, hogy nem tud lejjebb taszítani, csak felfelé haladok- felbérelt egy társát és meggyilkolta a feleségem. Teljesen összetörtem, és azóta is próbálom elkapni Trash-t.

Éveken keresztül egyedül voltam, a lányokkal akiknek természetesen jó nevelőnőt fogadtam. Az elején alkoholba próbáltam folytatni bánatom, de rájöttem, sokkal hatásosabb és célratörőbb -már a bátyám elkapása végett is-, ha elkezdek többet és többet dolgozni. Nappalok, éjszakák múltak el felettem, volt, amikor napokig haza sem tértem, de meglett az ára.    Idei évtől engem választottak meg Miniszternek.

Elgondolkodtam az életem további részén is, amikor hirtelen jött egy házassági ajánlat a Greengrass családtól. Kénytelen vagyok újra feleséget választani magamnak, fiú örököst kell adjon nekem, akkor lesz csak teljes az életem. Még ha nem is szerelemből házasodom újra. Most, ismételten eljegyezve, egy húsz évvel fiatalabb nővel állok szemben, akit gyanúsan gyorsan 'eladtak' a szülei. Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb megtörik a jég.

Gyanús tekintettel pillantottam az újságíró nőre. A miniszter alatti poszton helyezkedem el, tudják nagyon jól, hogy a következő választásokon már én is indulni szeretnék. Pennája türelmetlenül a levegőben várakozik a válaszomra, de én teljesen elméláztam. Halkan újra hallom a feltett kérdést.
- Mr. Minchum? Mit fog most kezdeni, hogy a felesége tragikus körülmények között meghalt? - Kicsit megrázom a fejem, rákönyökölök az asztalra, majd megvárom, hogy a penna leírja amit ő gondol - biztosan át lesznek forgatva a szavak - és aprón felsóhajtok.
- Nem szeretnék a lányaimnak rossz példát mutatni. Erősebben fogok küzdeni az érveim mellett, és mindent megteszek azért, hogy elérjem a céljaim. Vannak is már hosszútávú terveim a jövőre. - Nem véletlenül fogadtam el ezt az interjú lehetőséget, kicsit muszáj beszélgetnem a tervekről, hogy az emberek kicsit érezzék a súlyát a dolgoknak. Sokan már értik mindezt, de vannak és lesznek akik majd még csak most fogják.
- Tudna egy példát mondani, mit szeretne a jövőben? - A nő hosszú pillái kétszer megrebbennek, élénk kék szeme szinte világít ebben a csodálatos napsütésben. Amióta a feleségem meghalt, egy nőre sem néztem rá úgy, és lehet, hogy nem is tudnék. Soha többet? A gyász túl mélyen beleélte magát belém.
- Igen, például meg fogom erősíteni az Azkaban börtön védelmét a mostani körülményekre tekintettel. Az, hogy hogyan még titok, folynak tárgyalások az ügyben és hamarosan valószínűleg lesz sajtótájékoztató erről.


-Apuapuapu! Nézd-nézd! - Visszhangzik a ház, két apró csemete felváltva kiabál, miközben én a dolgozóasztalomnál egy halom papírt próbálok megfelelően szétválogatni. A lányok berontanak, majd az apró kezükben lévő kövecskékre mutogatnak. Utánuk pár percre rohan be a nevelőnő is.
- Sajnálom Mr. Minchum, nem tudtam megállítani őket... - Bús tekintettel pillant rám, miközben én szemüvegemet leteszem az asztalra, és felkelek. Intek a nő felé egyet, hogy fáradjon ki, majd a lányokhoz guggolok le.
- Nézd, apu mit csinálunk ezekkel! - Mintha most látnám rajtuk először ezt a boldogságot, amit azóta nem igazán, mióta az anyjuk elment. Csak a munkába menekülök, szinte velük mostanság nem is foglalkoztam. Gondolataimból az lök ki, hogy az egyik apró kövecske fejbe talál. A lányok először megszeppenve pillantanak felém, majd én elmosolyodom és kicsit el is nevetem magam.
- ÓÓ, hát én elszédültem! Mi történt? Mit csináltatok ti kis csibészek? Elbájoltatok, igaz? - Mire lassan felállok, ők pedig nevetve futnak ki a szobából annak reményében, hogy majd elkapom őket. Utánuk eredek, megérdemlünk egy kis pihenést.



Alig pár napja döntöttem csak el, hogy újra feleséget szeretnék. Igazából nem szeretnék, hiszen mi fogható az örök szerelem gondolatához? Az biztosan nem, hogy egy érdekházasságba menjek bele. A Greengrass család azonnal felkeresett lányuk ügyében, mire én úgy döntöttem, meghívom a szülőket vacsorára. Mindent tökéletesen elkészített, a poharamba pár csepp whiskyt öntöttem, hogy könnyebben menjen a beszéd. Csengetnek. A szolgálók nyitnak ajtót, én pedig az ebédlő ajtajában várom őket, halvány, szinte mű mosolyommal.
- Üdvözletem Mr. és Mrs. Greengrass. Fáradjanak be, örülök, hogy elfogadták a meghívást. - Beinvitálom őket, helyet foglalok az asztal végén, majd miután leültek, nem is habozok tovább. A szolgálók úgyis mindet körbekínálnak, engem pedig nem ez érdekel, hanem más. A lányuk. - Szóval, mi ez a nagy sietség? Alba, ha jól tudom... még csak hetedéves lesz. - könyökölök egyik kezemmel az asztalra, miközben egy kevéske bort öntetek a pohárba, amibe az imént whisky volt. Végig a családfőt szemlélem, aki pedig mintha kicsit izgulékonyan és túl sokáig elgondolkodva válaszol a kérdésemre.
- Tudja, csak szeretnénk biztosítani neki egy csodás jövőt. - Felvonom szemöldököm eme rövid válaszra. Kicsit hosszabb mesére számítottam, gyanúsan tömörek és úgy érzem, mihamarabb le akarnak rázni.
- Ühüm, értem. Tisztában vannak vele, hogy van két lányom is? Alba tud gondoskodni róluk és főzni nekik, megtenni amit szeretnének?  - Oldalra döntöm picit a fejem, tekintetem az asszonyra vándorol hiszen már hallom a levegővételét, ahogyan elkezd áradozni a lányáról. Meglátjuk...