Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Lazhar & Killian EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Lazhar & Killian EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Lazhar & Killian EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Lazhar & Killian EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Lazhar & Killian EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Lazhar & Killian EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Lazhar & Killian EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Lazhar & Killian EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Lazhar & Killian EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 11 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Vas. 29 Május - 16:04


To: My Father

Throw my life away for a dream that won’t come true..


Az éjszakai palást lassacskán szertefoszlik, s a reggeli fényáradat tölti be a helyszínt. Gyönyörű, ám mégis intenzíven karizmatikus, és aranysárgás csillogás emelkedik fel az égperemén, mely a napfelkelte ékes jelzőjeként szolgál e időtájék gyanánt. A hajnali vonulat éles nyomatékká válik az idő meghatározásnál, és az óra mutatója óvatosan vánszorog tovább. Olyan az egész helyzet, mintha megállt volna maga a pillanat, s nem lenne más csak a mozdulatlanság szinonimájának egyszólamúsága. Lágy szellő súrolja a kőfalak oldalát, s ütközve a kemény anyaggal, nos egyszerűen csak lepereg. Néha olykor hajfürtjeimmel játszadozik, míg máskor pedig csendessé válik a környezet. Ütemes léptek hangja töri meg a kihaltság érzetet, ahogy elhagyom a jól ismert Roxmorts belső területét, és a külső helyszínek egyikénél kötök ki. Ruházatom elegáns, ám mégis piszkos. Lelkem egykori tisztasága, nos pedig immáron mocskos. Hirtelen megállok, tekintettemet végig vezetem a terepen, majdan pedig mély lélegzetet veszek. Kénytelen vagyok tovább indulni, hiszen nem bírok állni, valahová le kell ülnöm. Szédülök, és remegek. A hidegség, és a ridegség járja át az egész testemet.
Zord hangulat fogadtat a temető belsejében, és talán azért is jöttem ide, mert itt nem igen járnak emberek. A holtakat senki sem kedveli, s a hűvös közérzet, amely körbejár a helyszínen, nos igencsak rémisztő hatást vált ki mindenkiben. Vannak, akik szeretteik elvesztését gyászolják, s vannak olyanok is, akik túllépnek idővel, de sosem felednek. Végül megállok az egyik sírkő mellett, ahogy halkan elolvasom magamban a rajta szereplő nevet, és ezt követően lazán helyet foglalok. Nem zavartatom magamat az esetleges kellemetlenségek miatt, hisz elmém megbomlásának a folyamatában, nos nem tudom érzékelni, hogy mit is cselekszem. A történteket látom magam előtt újra, s újra, mint valamely kínzó emléksort, melytől nem szabadulhatok. Ott vagyok a helyszínen, kigondolom az átkot, s automatikusan cselekszik helyettem is a pálca. Nem akartam, de mégis halál átokkal sújtottam a nőt, és a teher, ami emiatt a lelkemre nehezedik egyre inkább felemésztőbb. Fáj.. mindez nagyon fáj, és mélységes bűntudatot érzek magamban. Megöltem egy lány anyját, megöltem egy asszonyt, aki ártatlan volt. Mégis hogyan van még képem reggelente felkelni, s ezáltal a tükörbe nézni?
Bensőm az önmaga csatáját vívja meg, melyet egyszer a sötét oldal, máskor pedig a jó párt nyer. Egyik pillanatban még a bűntudatom marcangol, míg egy másikban már az élvezet fog közre. Tudom, hogy nem lenne szabad engednem a csábításnak, de már nem tehetek ellene semmit sem. Öltem. Nem menekülhettek mindattól, amit tettem. Halk sóhaj hagyja el az ajkaimat, ahogy lezárva a szemeimet, nos lehajtom egészen könnyedén a fejemet. Nem kéne léteznem, s akkor nem lennék ekkora... ekkora csalódás. Nagyot nyelek, megtámasztom a karjaimat a térdeimen, s majdan az égre emelem a zöld pillantásomat. A ruházatomat, nos enyhén vér borítja, és némileg persze a bőrfelületemet is beteríti egy-egy részen.
Nehéz szívvel veszek tudomást végül az állapotomról, és mindarról, hogy hol is vagyok. Mintha immáron kettős életet élnék - megeshet skizofrén vagyok. Ám, a viccet félretéve, nos ennél sokkal bonyolultabb a helyzetem. Végig tekintek a ruházatomon, majdan tenyereimre szökik át a figyelmem. Vér borít be..
Némileg könnyek gyűlnek a szemembe, ahogy az ujjaimmal mélyen túrok a hajamba. Nem, nem akarom ezt. Nem akarok gyilkos lenni! Nem akarok csak így... így mindent elveszíteni. Belsőm szinte tombol, ahogy elönt a mérhetetlen düh, és legszívesebben mindent szétvernék ezen az átkozott helyen. Szinte remegek, ahogy határozottan bámulom a földet. Kezdem elveszteni a józan eszem, ámbár már azon is gondolkoztam, hogy tán már az rég elment tőlem.. Mégis mi ütött belém, s hogyan is süllyedhettem ennyire mélyre?



||music:D.T.M.|| words: 566 || note: <3
▲▼
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Hétf. 30 Május - 11:21
to your grave I spoke

Gust of freezing cold air whispers to me.

Van egy teóriám. Nem lesz könnyebb, ha beszélsz róla. Nem lesz könnyebb a bizonytalanság, ha szajkózod, ha megosztod, ha engeded uralkodni a mindennapi tevékenységek katonás rendje fölött. Nem lesz könnyebb soha, mert látom a feleségem szemében, a lányaim arcán, és érzem, mindennél jobban érzem: nekem kéne tennem valamit. Rám számítanak. Én pedig szinte önmagamat eldobva sétálok egyik napból a másikba. A Roxfort gondoskodik arról, hogy sose legyen módom unatkozni - mindig van feladat. Házi dolgozatok javítása, a RAVASZ vizsgákra és az RBF-ekre való felkészítés, a gyógynövények silabizálása...
Talán csak menekülök a látogatás kötelezettsége elől. Meg tudnád tenni, ha akarnád! Persze.

Nincs szükség a pálcámra, a temetőkaput sosem zárják, nekem pedig ez kifejezetten kapóra jön. Néhány héttel ezelőtt gazdag sisakvirág lelőhelyre ismertem ebben a kis roxmortsi temetőben, ahol kegyelet és elmúlás szagát hordja a szél. A kosarat, amivel jöttem, letámasztom az egyik szebb napokat látott fejfa mellé, és görnyedve nekiállok annyit összeszedni az értékes növényből, amennyit csak tudok. Egy kis zsebkéssel segítem a műveletet, nem akarok délig itt hajladozni a sisakvirág szárát cibálva.
Már egy kisebb bogáncsbokorra emlékeztető halom gyűlik össze a kosárban, a hajnal pedig felhígítja az éjszaka hideg levegőjét, amikor fojtott hangú sírásra leszek figyelmes. Felkapom a fejem. Kell néhány pásztázó pillantás, mire észreveszem a férfit, a remegő vállakat egy sír tövében. Gyászoló, gondolom azonnal. Nem kellene megzavarnom. De olyan ismerősnek látszik! Nem tudok szó nélkül elmenni mellette.

Pálcámat kezem ügyébe véve felkapom a kosarat, és elindulok a sírok közt. Még akár értékelném is Merlin iróniáját - apa és fia a halottak közt néz újra egymás szemébe. Földbe gyökerezik a lábam. Véres ruhák borítják a testét, érezni a szagon is, hogy nem mosakodott le elég gyorsan.
- Ian! Jóságos ég, mi történt?! - kérdem a mélységes döbbenet hangján, miközben lekuporodom elé, és már oldom is le a köpenyemet, hogy rá terítsem. - Megsebesültél?

Fiamnak, szeretettel. Öltözék Kredit

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Hétf. 30 Május - 23:00


To: My Father

Throw my life away for a dream that won’t come true..


..Mit tettem? ..Mégis hová sodortam önmagam, és merre lett az, ki voltam? ..Miért érdemeltem meg ezt a sorsot, avagy tán miért áldoztam fel a lelkem legapróbb reménysugarát is? ..Hol van már ebben az életben, avagy ebben a kínkeserves sorsban az igazság, s még, ha olykor vétkek sorait is merényeltem meg, nos mivel rontottam ennyire el a létemet? ..Hogyan jutalmazhattam meg magam a szenvedéssel?

Kéklő ég, szürke jelleg, sárgás árnyalat, s fekete lelkem. Utolsó vonásaimat tükrözi e helyszín, hisz ugyanúgy érzek, mint, amilyen hangulatot kivált hatásként. Zord, rideg, halotti lét..
Mindig is azt hittem, hogy egy szép napon majdan apám büszke fiává léphetek elő, s mint legnagyobb gyermeke, nos sosem fogok rá szégyent hozni. De az albán tanulmányút tönkretette a terveimet, keresztet vetet rám, s bár még, ha hinnék is Istenben, akkor sem menthetném már meg a lelkem. Elvesztettem mindent, amit felépítettem, és tádám - egy nagy tapsot nekem -, itt van a lehető legnagyobb gyalázata a családunknak. Kerülöm őket, s gondolatban már búcsút is intettem a számukra, ám mégis ragaszkodni vélek hozzájuk, hiszen ugyanúgy maradnék a közelükben, holott tudom azt, hogy csak romba dönthetem mindazt, mit évek hosszú munkája alatt értek el. Van bőr a képemen eléjük állni, és mindeközben úgy tenni, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne. De, kérem szépen.. ugyan már!
Összekuporodok lassacskán a sírkő tetején ülve, elfojtott sírást hallatok, ahogy égető könnyek folynak le arcomon, és szinte remegek... remegek a tudattól, hogy ennyire mélyre süllyesztettem a jellemem, hogy megmertem lépni a gyilkosságot, és hogy van még józan gondolat bennem, mely által engedtem azt, hogy újra azon estére gondoljak. Nem lett volna szabad elkövetnem, azt az igézetet nem említhettem volna az elmémben, ám.. ám mégis megtettem, és most minden eddig felépített álom, nos eldőlt. Íme, lám tükörbe nézhetek! Láthatom azt a megtört, és szánalmas alakot, aki visszatekint rám. Hát ilyen sorsot akartam én magamnak? Mert, ha igen, akkor megkaptam teljes mértékben. Nagyot nyelek, lezárom a szemeimet, és készen állok bármire. Jobb lenne akármi, mintsem elviselni ezt a kettős érzést -, jellemet.
Összerezzenek, ahogy léptek egyhangúsága üti meg a fülem. Kezemet azonnal a belső zsebembe csúsztatom ekkor, és rámarkolok a kés markolatára könnyedséggel. Hirtelen elhall a zaj, és egy döbbent hanggal nézek szembe. Előhúzom az eszközt, és egy mozdulattal szegezem a velem szemben lévő férfira... ám, ahogy felnézek az apámmal találom szemközt magam. Mellkasától elhúzom a pengét, mely csak az ruhaanyagot súrolhatta gyengéden némileg, de ég az arcom. A saját apámra szegeztem a kést..
-Én...-Ijedten dobom arrébb a fegyvert, ahogy elveszett tekintettel nézek rá. Megérdemelnék egy hatalmas nagy atyai pofont, verést, elzárást.. akármit. Csak legyen ennek vége!-Én.. én nem akartam.-Hangom megremeg, kétségbeesetten hátrálok a sírkövön. A fejemet rázom. Értetlenül állok magammal szemben. Ezt nem lett volna szabad.. nagyon nem. Mégis hogyan szegezhettem rá? A bűntudat elhatalmasodik rajtam, és legszívesebben helyben megölném magam, csak hogy ne keljen szégyenkeznie, és csak hogy ne keljen többé éreznem ezt... ezt az őrjítő érzést.



||music:Centuries|| words: 476 || note: Szeretettel <3
▲▼
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szer. 1 Jún. - 11:01
to your grave I spoke

Gust of freezing cold air whispers to me.

Egy tőr a mellkasomnak szegeződik. Olyan valószerűtlen. Olyan irreleváns, hogy másodpercekig nem is egyértelmű. Mit akar azzal a tőrrel? Csak akkor ébredek rá a mozdulat mögé rejtőzött indokok valóságára, mikor elhajítja a szúró szerszámot. Akkor a szemem elkerekedik, és úgy siklik pillantásom a fiam arcára, mintha most látnám először. Nem, ezt verd ki a fejedből, te barom! Ő a fiad, bármit is tesz!
- Ian... - kezdek hozzá, a hangom azonban elhal, őszintén megvallva fogalmam sincs, mit mondhatnék. Azt sem tudom, mit akartam mondani egyáltalán. Huszonkét évnyi családapai gyakorlatom minden egyes jól bevált szófordulata úgy porlik ki a kezeim közül, mint nevetséges közhelyek.

Már nem kérem arra, hogy mondja el, mi történt. Már nem érdekel, miért csupa vér. Már kigyúlt a szörnyű sejtelem lámpája az elmém mélyén, de éppen ez a felismerés mutatja meg: talán nem veszett el teljesen. Talán itt van még, a véres ruhák alatt az az elképesztő fiatal férfi, akit volt szerencsém huszonkét éven át ismerni és kísérni. Talán még ott van ő is.

Ezen felbuzdulva hajolok ismét felé, megpróbálom ráteríteni a köpenyemet, ki tudja, fázik-e. Az látszik, hogy valószínűleg nagy sokkon esett át, hatalmas lelki megrázkódtatásának nyomai fájdalmas maszkba torzítják az arcát.
- Ne! Ne hátrálj el! - kérem szinte kétségbeesetten, látva, hogy kerüli az érintésemet. - Gyere haza velem! Kérlek, gyere haza! Nincs semmi baj. És nem is lesz. Megígérem.
Komolyan is gondolom. Rámeredek, pislogás nélkül, mintha attól tarthatnék, köddé válik, ha egy pillanatra is lehunyom a szemem.

Fiamnak, szeretettel. Öltözék Kredit

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szer. 1 Jún. - 19:39


To: My Father

Throw my life away for a dream that won’t come true..


..Hogyan válhattam egy lelketlen szörnyeteggé, egy elveszett lélekké, és egy mégis kíméletlen személlyé? ..Ha voltaképpen előttem hevert megannyi lehetőség kör, nos akkor miért pont most, és eme pillanatban tiportam szét mindent, mi kedvezhetett volna nekem? ..S amikor építkezhettem a boldog sorsom alakításában, akkor miért csak vártam, és álltam csupán egy helyben toporogva? ..S miért nem váltam teljes mértékűen tiltakozóvá ama helyzetben, amikor is rám kényszerítették a Halálfalói lét keserű borzalmait?
..Talán ideje szembe néznem mindazzal, hogy mindent csak azért tettem, hogy a családom élhessen. Nem akartam a haláluk, nem óhajtottam a szenvedést, melyet okozott volna a hiányuk, s pontosan ezért is ítéltettem fakó lelkemet halál sorba, hogy számukra jobb, sőt kedvezőbb életet biztosíthassak. S tünékeny létemet el kell temetnem, hiszen ideje elfogadnom azt, ami rám vár, és lám egy vagyok - eggyé kell válnom - Voldemort csatlósainak sorában..


Mély bűntudat, amely szinte felemésztő, keserves kín, mely tán égető, és pokoli gyötrelem, mely nem elviselhető -, nos immáron többé nem. Ha a létem képes lenne önmegsemmisítésre, akkor talán már rég nem lennék. Nem szívnék magamba feleslegesen levegőt, s nem dobbanna tovább ez a hasztalan szív sem. A nem létezés gondolata ígérkező opció, de tudom.. tudnom kell azt, miszerint nem lehettek gyenge. Nem dobhatok el huszonkét évnyi leélt életet, s nem hozhatok a szüleimre még nagyobb szégyent. Már így is ég az arcomon a bőr, már most is fáj minden lélegzet, mely a tüdőmbe áramlik, és érzem, ahogy a lelkem utolsó kis kapaszkodója is eltűnve adja fel a létet. Őrjítő gondolatok száguldoznak az elmémben, égető reszketés fut végig a testemen, és az utolsó érzelmeim kihaltan integetnek véges akaratukkal nekem. Búcsút veszek, s nem csak egykori fényes jövőmtől, hanem mindenkitől is, kit ismerek.
'Sajnálom'. - Rebeghetném ezerszer is értelmetlen feleslegként, s suttoghatnám szeretteim fülébe egy folytában akár, de akkor sem nyerne igazi valódiságot. Már nincs miért kiejtenem az ajkaimon e szót, s nincs is olyan személy a környezetemben, kinek elmondhatnám, avagy netán még elhinné nekem. S ha maga a bizalom egy ténylegesen élővé vált fogalom lenne, akkor nálam már régóta a kiiktatást választotta volna meg elsődleges célként.
Nagyot nyelek hirtelen, és még inkább remegni kezdek, miközben szinte eszméletlenül zihálok. Kisírt szemeim, nos fokozatosan válnak üressé, míg könnycseppjeim elhullanak, és immáron nem térnek vissza hozzám. Minden megtett mozdulat, csak egyenlővé válik az igazi szenvedésem eredetével. Talán az utolsó reménybe kapaszkodtam ezúttal, s az egyetlenbe, mely által azt hittem, hogy képtelen lennék ártani a saját családom tagjainak. S íme, lám csak, nos mégis megtettem. A saját apám mellkasához tőrt szegeztem, és nem sokon múlott az, hogy le ne szúrjam. Nem akartam, nem láttam, amíg rá nem néztem. Csak automatikusan tettem azt, amit ez az énem kívánt. Rettegek. Mindenkitől, és mindentől, ki csak mellettem áll, avagy lesz.
Nevem hallatán összerezzenek, és szinte azon nyomban előjön bennem a pánik reakció. Hátrálnom kell, hiszen muszáj. Sokkal rosszabb lenne, ha hozzám vágná azt, hogy kitagad, mintha elkerülöm őt évekre, évtizedekre, avagy örökre. Jobbnak érzem, ha meglapulok, ha elbújom, ha nem létezek előtte, minthogy szemtől szembe azt mondja nekem, hogy immáron nem vagyok soha többé sem a fia.. s ezúttal kitaszít a családból, sőt elveszi tőlem a családi nevet, melyet általa kaphattam. Én.. én nem akarom ezt megélni, inkább ásnám el magam élve, és halnék meg szenvedve, mintsem, hogy halljam.. halljam az ajkaiból elhangozni e szavakat.
-Apám...-Mondom ki halkan, ám mégis félő, s remegő hangszínen. Sötét tekintettem, kihaló félben lévő foszlányokkal tarkítva szegeződik rá, és fürkészi a vonásait.-...bár megtehetném.-Teszem hozzá nagy nehezen, ahogy néhány könnycsepp gördül le az arcom felületén.-Bárcsak lehetne, s bárcsak ne így alakult volna e helyzet.-Rázom meg a fejemet, ahogy fájdalmas sóhajt hallatok.-Ennél nagyobb szégyen már nem is lehetnék a számodra, hiszen nézz csak rám. Vér borítja mindenem!-Emelem meg kissé a hangom, hogy nyomatékosítsam a jelenséget.-Nem fogok több problémát okozni a család számára, ígérem! Eltűnök, avagy elmegyek, sőt bármi, csak hogy ennél nagyobbat ne keljen miattam elszenvednetek! Nem kell többé szégyenkeznetek!-Beszélek hozzá sokkal komolyabban.-Csak egyet kérek, felejts.. felejtsétek el azt, hogy ezzé a valakivé lettem, és emlékezzetek inkább arra a személyre, aki voltam. Én.. én tényleg nem akartam számotokra rosszat.-Zárom le a szemeimet végül, miközben sikerül a sír másik oldalán álló helyzetbe kerülnöm. Úgy érzem menten szétesem lelkiekben, de tartanom kell magamat. Muszáj!



||music:Rule The World|| words: 690 || note: Szeretettel <3
▲▼
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Csüt. 9 Jún. - 12:32
to your grave I spoke

Gust of freezing cold air whispers to me.

Leforrázva állok. Hallgatom. A szavak mégsem ágyazódnak be a lelkembe, egyszerűen lepattannak rólam. Hogy lehettem ennyire vak? Miért nem kerestem meg őt előbb, miért nem mentem utána, miért nem mondtam el ezerszer is: bízunk benned, várunk haza! Ezt kellett volna tennem. Apaként ez lett volna a kötelességem felé, ha már többé nem is mondhatom meg, mit tegyen. Mégis hogyan kérhet most engem a felejtésre? Miért teszi ezt, amikor éppen most, éppen itt ocsúdtam fel saját könnyelműségemtől megrettenve? Miért, amikor most mindent helyre tudnánk hozni?

- Ne kérd ezt! Nem vagy szégyen számunkra. A családod vagyunk, fontos vagy nekünk, az első lélegzetvételedtől az utolsóig, bármikor is jön el! Nem... ezt ne, Ian - megrettenek, utána kapok, megkerülöm a sírt, próbálok közel lépni hozzá, meglapogatni a hátát, átölelni, szorosan átölelni, mert a szavaimmal már nem tehetek semmit. Nem érdekel a vér, nem érdekel a szenny. Nem érdekel, ha úgy hiszi, elárult minket.
- Meg tudjuk oldani, ahogy eddig mindent! Nem kérhetsz arra, hogy elfelejtselek, ez baromság, te is tudod, hogy sosem hozott ránk szégyent egyikőtök sem! - lépek hozzá, elkapom a karját. Rettegve a köddé válás ígéretétől, mintha bármelyik másodpercben itt felejthetne engem.

- Nem érdekel a vér, amíg alatta ott vagy te! - közlöm egyszerűen, a szemébe nézve, hiába próbál elmenekülni a pillantásom elől. Hosszú másodpercekig viaskodom, fel akarom rántani az ingujját, meg akarok bizonyosodni a szörnyűséges billogról, de... mégsem teszem. Nem, mert ha a bőrébe égették is, ő akkor is hozzánk tartozik. Nem érdekel. Nem érdekelhet többé, amit Albániában tett. Meg kell bocsátanom. Segítenem kell, hogy megbocsásson önmagának. Ez most mindennél fontosabb.



Fiamnak, szeretettel. fehérzaj Kredit

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

»
» Szomb. 11 Jún. - 21:53


To: My Father

Throw my life away for a dream that won’t come true..


Egy eszményi családi háttér, miről más csak álmodik. Gyönyörű kompozíció, melyről ódát lehetne zengeni. S amikor a szerető szüleidre, avagy a testvéreidre nézel, akkor elfog a boldogság érzése legbelül, amelyet senki, sőt semmi sem pótolhat rajtuk kívül. Tudod azt, hogy van kire számítanod. Érzed mélyen, hogy mögötted állnak a legnagyobb problémáknál is, és hogy van, akire támaszkodhatsz, amikor mindenki más mindösszesen csak hátat fordít. S hiába van teletömve a zsebed arannyal, s hiába vagy a lehető legmagasabb rangban, avagy hiába is rendelkezel olyasmivel, amivel senki sem, ha közben nincsenek értékeid. Nincsen családod, ki szeret, és nincsen életed sem, amely teljes lehet. Talán azaz egyetlen egy hibám volt az egész életem során, hogy nem a kezdetektől voltam szenvedésre ítélve, s most, hogy mindezt a magaménak tudhatom be, nos koránt sem szimpatizálok a helyzettel. Nem bírom legbelül elviselni azt, hogy a kín, amely felmarcangol, hogy a szenvedés, amely egészen átitat, hogy a fájdalom, mely lassacskán romokba dönt -, nos végérvényesen is elvegye a régi életem maradványait. Talán a tünékeny létem ezt érdemelte meg, s tán sorsom véglegessége a gyötrelem.
Sosem gondoltam volna azt a tényt, hogy egy Albániában tett tanulmányút okozza majdan a vesztem. Tudás érdekében utaztam oda, és minél többet óhajtottam megtudni, nos annál inkább alább ástam magamat. Rám leltek, magukénak akartak, és egy lettem a Halálfalók táborából. Mostanra pedig megbántam azt, hogy belementem, hogy nem ellenkeztem, s hogy... mi? Szembeszegültem volna egy csapat hűséges Voldemort talpnyalóval, akik készek lettek volna egyetlen pálcaintéssel elintézni engem? Vagy netán megtartottam volna a szabad életem, csak hogy mindenki más, kit szeretek halálra leljen az ócska kis döntésem miatt? Képes lettem volna kockáztatni mindenki életét? Nem, dehogy. Annyira idióta még én sem vagyok, és éppen ezért is mondtam, nos megtörten igent ama pillanatban. S bár a szó elhagyta az ajkaimat, de a tudatom ellenkezett -, mai napig ellenkezik. Az igen után, azt hittem még van számomra remény, de azon este csak arra ment ki, hogy gyilkossá váljak, hogy egy legyek a sok sötét oldalon álló egyed közül, s bár remekelhetnék a megtévesztésem látszatával, ám mégsem megy. Nem, mert a saját családom, nos, akkor is a családom lesz, ha meghalok.
-Kérlek, apám, ne csináld..-Rázom meg a fejemet, tekintettem fájdalmas összhatást nyújtó jelenség, s hiába bennem minden érzelem, ha egyszer el kell őt engednem. Muszáj! Ez a tény, nos már nem csak rólam szól, hogy én mit akarok, és mit nem, hanem róluk is.-Ez az utolsó kérésem, és tartsd tiszteletben!-Pillantásom hűvösebbé válik, arcvonásaim megkeményednek, és képes vagyok elérni, hogy a szenvedésem jellege tova tűnő képpé váljon. Ha tehetném engednék neki, és hagynám azt, hogy haza vigyen, hogy szeretet lengjen körül. De nem tehettem.. Így hát minden próbálkozása, és érintése alól rögvest kitérek, elhúzódok, arrébb megyek, avagy csak simán hátrálok.
-Szeretném őszintén ezt hinni, de csak hazug, sőt álnok szavak ezek, s nem többek.-Mondom komolyan, ahogy kerülöm a pillantását. Ha ránéznék talán megtörne a látszat, melyet alkalmazni óhajtok.-Fogad el az idő eltelt felettem, és ki egykoron voltam búcsút int neked. S bár megeshet, hogy a szókincsem ugyanúgy hangzik fel, de ettől eltekintve a személyiségem már nem tiszta. Lásd be, kérlek, hogy nem minden helyrehozható, s hogy maga ez az ügy halott. Azóta, amióta elmentem oda!-Végül nagyot nyelek, alig bírom megállni azt, hogy kezével elkapta a karom. Muszáj, sőt könyörgöm lássa már be azt, hogy csak az ő javát óhajtom. Nem magamért váltam ezzé a nyamvadt szörnyeteggé! Miattuk, hogy számukra jobb lehessen! Csak értse már meg..
Viszonozom a pillantását néhány másodpercig, ám ezt követően kirántom ujjai közül a karomat makacsan, és megkerülve őt a sír túloldalára sétálok, hogy felvéve a kést, nos zsebre vágjam. Megszakad a szívem érte.. értük, hogy ezt kell miattam elszenvedniük, de még mindig könnyebb engem elengedni, mintsem azt hallani minden utcasarokról, hogy elátkoznak az emberek, mert ez lettem. Nekik akarok csupán jót, s bár belefogok pusztulni az elengedésbe, de ez kell ahhoz, hogy jobb legyen.. nekik jobb lehet! Elakarom ezt hinni.. muszáj.
-Tudja, Mr. Morhange..-Szólítom meg tulajdon apámat teljesen elhidegülten, ahogy vele szembe fordulok.-..sok minden van, amiről nem tud.-Jobb kezem ujjainak a segítségével, nos felhúzom a bal alkaromon az ingemet.-Nézze csak bátran! A sötét jegy, mint láthatja, és amikor ezt megkaptam, nos nem ellenkeztem. Boldogan mondtam igent, mert vonzott a lehetőség. A hatalom, az ígéret, a halhatatlanság..-Hazudok bele színtisztán a szemébe, teljesen hitelesen előadva azt, amit mondok. Ha csak egy kicsit is jobban szemügyre vesz, akkor ő maga szimplán tudhatja azt, hogy a szavaim egy megtévesztés szinonimáját tükrözik viszonylag.-Tehát mit szeretne még tőlem, kérem?-Kérdezem meg elszántan, ahogy a mellkasom előtt összefonom a karjaimat, így várva a végítéletemre, mely úgy érzem fájni fog, de megérdemlem. A lényeg, hogy ő maga lemondjon rólam, és élje tovább boldogabban az életét..



||music:Sleeping at Last|| words: 767 || note: Szeretettel <3
▲▼
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Lazhar & Killian

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Killian & Marlene
» Shreya & Killian
» Isabelle & Killian
» Victoria & Killian
» Damien & Killian - A kezdetek

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezetlen játékok-