Bár griffendéles, sokkalta több sötétség rejtőzik benne, mint egyes mardekárosokban. A családi mugligyűlölet és Mardekár hagyomány vele szakadt meg, talán ennek köszönhető, hogy az anyjával olyan rossz viszonyt ápul. A házakba osztás óta az apjával nagyon minimális kapcsolatba kerül, hiszen Ő lett a család fekete báránya és emiatt folyamatosan hatja valamilyen megfelelési kényszer, ami talán odáig fajul, hogy a Sötét Oldalt választja – apuci kedvéért. Mert az apja volt a mindene, akinek a szava szent és sérthetetlen volt -ezért igyekszik annyira visszanyerni a kegyeit. A testvéreit imádja bár ezt az iskolai közönség felé nem igazán mutatja ki. A távolból vigyáz rájuk és jajj annak, aki keresztbe tesz valamelyik Montague gyereknek.

- Mire iszol Pettigrew? Ha egy kéz nélküli béna gyerek ült volna azon a seprűn, akkor is lekörözött volna téged és a tegnapi teljesítményedet – felhorkanva vetem oda az asztalnál ülő társasághoz, ahol az előbb említett egyén épp hozzákoccintja Potter korsójához az övét. Végighordozom a tekintetem a díszes társaságon, a „csapatomon” akikkel tegnap olyan szépen legyőztük a Mardekár csapatát. Félreértés ne essék nincs semmi bajom Potterrel meg a többi taggal, egyszerűen csak úgy érzem, hogy ők mindazok akik megtestesítik a tökéletes griffendélest és én nem is állhatnék messzebb tőlük a jellememmel. Pedig mit meg nem adnék azért, hogy ebben is tökéletes legyek – Mindenesetre elvárom, hogy mindannyian meghívjatok egy körre, nélkülem nem nyertetek volna – ez természetesen nem igaz. Ha Weasley és Pettigrew nem találja el Regulust a gurkóval, akkor minden bizonnyal hamarabb megszerzi Potternél a cikeszt, ami igencsak kellemetlen lett volna számunkra. De ezt – és a tegnapi szégyenteljes szereplésemet – a világért sem vallanám be.
Még egy utolsó szánakozó pillantást vetek mindenkire, a tekintetem talán kicsit tovább időzik el Siriuson mint ahogy azt kellene, mielőtt felcsapott fejjel megcélzom a sarokban levő kis asztalt, ahol két szövetségesem már vár.
Elhaladok egy mardekáros társaság mellett és egy nüansznyi pillanatra lemerevedek, amikor az íriszeim megtalálják a szőke, kócos hajjal keretezett arcot és másodpercekkel később a tekintetem összefonódik Lucius Malfoy hideg pillantásával. Állom a tekintetét, nem csapom el a fejem egy pillanatra se, nem fogja megkapni azt az örömöt, hogy ő nyerjen. Hiszen akkor ott azon a forró, nyári estén a fűzfák alatt, a nagyszüleim hátsó kertjében én voltam az aki kihasználta őt és nem fordítva.
Végül sikeresen lehuppanok az asztalhoz és hálásan pillantok hol Harleyra, hol Izzyre mivel már ott vár a meggysöröm. Potterék asztalánál épp felharsan a nevetés, biztos Weasley próbálkozott valamilyen szánalmas poént ellőni, amit csak a haverjai képesek értékelni.
- A Mardekárba kellett volna, hogy kerüljek – felsóhajtok és belekortyolok a sörömbe, miközben hátradőlök a kényelmes fotelben – A Süveg rosszul döntött. Van még értelme megkérdőjelezni vagy bepanaszolni? - nem várok választ egyikőjüktől sem, hiszen számokkal lassan ki sem lehet fejezni hányszor hallhatták, ahogy arról panaszkodom mennyivel jobb helyem lett volna a Mardekárban. Hét éve taposom Roxfort köveit, padlódeszkáit mint egy griffendéles de sose éreztem magam igazán otthon a házamban.
- Tudjátok az jutott eszembe, hogy anyámék biztosan azzal büntetik, hogy nem követtem a családi mardekáros hagyományt, hogy nem adnak hozzá senkihez – figyelem a társaságot, akik most lépnek be a kocsma ajtaján, hideg levegőt beengedve – Vagy az is lehet, hogy egy muglihoz adnak és kitagadnak a családból – nem nézek rájuk, de látom magam előtt Izzy fejcsóválását és Harley rosszalló tekintetét. Az aggodalmam azonban teljesen jogos, hiszen a húgomnak már megtalálták a férjjelöltet – legalábbis a pletykák szerint, amiket a hollóhátasok motyogtak a lányvécében erre találnak utalni. A tökéletes öcsémről pedig ne is beszéljünk, a Montague vagyon jóképű kis örököséről – mert ha valamit, hát a szokatlan szépséget azt legalább megkaptuk.
- Sárkányokat akarok - szólalok meg hirtelen – Egy is elég, csak hadd repüljek vele innen jó messzire. Természetesen titeket minden hónapban meglátogatlak – beletúrok szőke tincseimbe és bosszúsan kifújom a levegőt. Tudom, hogy nem lesz sárkányom. Tudom, hogy nem fogok megszabadulni anyámtól. Tudom, de legalább amíg itt van nekem az iskola addig hadd dédelgessek álmokat a szabadságról.