A tarkómon összefont kezekkel, lehunyt szemmel hallgatom Dolohov horkolását, miközben azon gondolkozom, hogy valóban kényelmetlenebb-e Amycus ágya vagy csak az zavar be ennyire, hogy Antonin mellettem horkol. Öt perce vágta hozzá egy párnát, mire a másik oldalára fordult és kettő teljes percig csönd telepedett a szobára de sajnos nem élvezhettem ki száz százalékosan a békességet, ugyanis percekkel később újból megszólalt. Holnap meg kell kérdeznem Lumpit vagy esetleg valami más professzort, hogy tudnak-e gyógyírt a horkolás ellen. Bár lehet az is bőven elég lenne, ha én magam vennék be egy kis altatót ahhoz viszont egyedül Mundungus segítségében bízhatnék, de nem ápolunk valami barátságos kapcsolatot amiből az következik, hogy le kellene fizetnem valakit, hogy vegyen Fletchertől egy adag altatólét és sokkalta rosszabbul jönnék ki az egész bizniszből, mintha szimplán elvenném tőle miután a szart is kivertem belőle.
- Cseszd meg, Carrow – morgom az orrom alatt és a fejemre szorítom az egyik párnát, hogy hátha azzal kicsit el tudom nyomni a horkolás erősségét de nem megyek sokra vele. A legviccesebb, hogy nekem volt a legnagyobb a szám, amikor Amyci panaszkodni kezdett. Azt hiszem kislánynak tituláltam és megvédtem Dolohovot, hogy egy igazi férfi egyszer úgyis elkezd horkolni. Tévedtem. Ezt lehetetlen kibírni. Továbbra is a fejemre szorítom a párnát, amikor érzékelem, hogy valaki becsusszan mellém az ágyba és lányos zavaromban nem is lököm ki azonnal, hanem hagyom, hogy arrébb tessékeljen. Felszisszenek ugyan, amikor hideg lábakat érzek a hasamon de még mindig nem fedem fel a kilétem.
Amycus. Gonosz vigyor ül ki az arcomra, amikor meghallom Alecto hangját és remélem, hogy a sötétben nem látja meg az arcom. Visszafojtott lélegzettel karolom át a törékeny kis testet, miután a mellkasomra hajtja a fejét. Fogalmam sincs mikor fog rájönni, hogy én bizony nem a bátyja vagyok és szeretném még kiélvezni egy pár percig ezt a helyzetet. Figyelem, ahogy az ujjai megindulnak a felsőtestemen várom, hogy kitapogassa öntelt vigyorom.
- Nanananana – halkan ciccegek, amikor felháborodottan realizálja, hogy nem Amycus vagyok és már indulna is meg a szemközti ágyba, ahol eddig én aludtam. Nem hagyom, hogy máris elmeneküljön. Visszarántom az ágyra, magam alá tornázom és kezeit a csuklóinál összefogva a feje fölé szorítom.
- Először is helyet cseréltem az öcséddel, mert nem bírja Dolohov horkolását – lovaglóülésben helyezkedek el fölötte – Másodszor nem számítottam egyetlen látogatóra se, ezért van rajtam csak boxer – lepillantok rá és hálóingére és igyekszem nem elkalandozni és túlságosan sokáig bámulni, így kénytelen vagyok megköszörülni a torkom mielőtt folytatnám – Harmadszor ne csinálj úgy, mint egy prűd kis muglilány, aki még nem látott élőben meztelen férfit és az Istenit, nyugodj már le Alecto.
Amikor már úgy érzem, hogy nem ficánkol alattam hanem elfogadta jelen helyzetét, melyben én vagyok hatalmas fölényben, kicsit engedek a csuklóját érő szorításon és szabad kezemmel visszahúzom a vállára hálóingének pántját, ami valószínűleg a dulakodásunk alatt csusszant le. Talán egy pillanattal tovább tartom ott az ujjam bársonyos bőrén, mint ahogy azt kellene.
- Egyébként is mit keresel te ilyenkor a fiúk hálókörletében? - felvonom a szemöldököm majd lassan elvigyorodok – Talán rosszat álmodtál, mint egy kislány? Tudod egészen jó vagyok a rémálmok elűzésében – elengedem a csuklóját és két oldalt a feje mellett megtámaszkodok az alkaromon, pofátlanul közel kerülve a lányhoz – A lehető legjobb ágyba tévedtél be, Alecto.