Mostanában egyre többet jutnak eszembe emlékképek az életemből, melyekre azt hittem már rég elfeledtem. Emlékszem minden egyes pillanatra, amit a Roxfortban töltöttem és minden egyre elevenebb. Jogosan tettem fel magamnak a kérdést pár napja, hogy mikor is kezdődött ez az egész. Először vonakodva válaszoltam, majd egy nagy felismerés lett úrrá bennem, melyen nem tudtam parancsolni. Egyszerűen csak nem ment. Elsétált előttem az egyik hetedéves hollóhátas lány, és ha nem lennék már halott, akkor menten elhunytam volna a sokktól. Belevésődött az emlékezetembe a szőke haja, a szeplői és a kéken csillogó szemei. Még mindig nem tudtam kiverni a fejemből. Hihetetlen egy több száz éve halott varázsló szellemének ilyet kijelenteni, de úgy érzem, ismerem őt.
Nem kellett sokáig gondolkoznom azon, hogy kire hasonlít, mivel Jasmine kiköpött mása. Körülbelül százhuszon akárhány éve egy kisfiú megkérdezte tőlem, hogy ki volt ez a lány, hiszen hallott az életemről történeteket. Nem válaszoltam rá, mert nem akartam. Otthagytam és inkább elmentem megnézni, hogy ezúttal Hóborc kinek akarja megkeseríteni az életét. Nem bírom a Roxfort kopogószellemét, már akkor sem volt a szívem csücske, mikor még idejártam, mivel nem tartoztam a jófiúk közé és gyakran megkeserítette az életem. Hülye tréfákat űzött velünk és nem egyszer állt meg az akkori igazgató előtt, hogy miket követtünk el.
Sosem válaszoltam annak a srácnak, pedig elég egyszerű a képlet. Jasmine lett volna a feleségem, a nő, akivel leélem életem hátralévő részét, akitől gyermekeim lehettek volna. Semmi sem vált valóra, amiket terveztünk. Egy egyszerű boszorkány volt, aki mindennél többet jelentett számomra és ez a lány a kiköpött mása.
A Hollóhát klubhelyisége felé tartok, s tekintetemmel egy szőke loboncot keresek. A legtöbb diák ámulattal néz rám, ám most egyik sem érdekel. Nem telik sok időbe, mire megtalálom a lányt. Odamegyek hozzá, s örömmel konstatálom, hogy jelenleg nem bámul rengeteg diák, akiket legszívesebben elküldenék, de így erre nem fog sor kerülni.
- Szép estét Jas… - kezdek bele, de ekkor megáll bennem az ütő, vagyis meg is állhatna, ha dobogna még a szívem. – Hölgyem – javítom ki magam gyorsan és negédesen rámosolygok. Nem megy a kedvesség. Így közelebbről már látom, hogy azért apró eltérések vannak a testén. Viszont ez az egész nem lehet véletlen, valami leszármazottja lehet Jasmine-nek. Jobb magyarázatot nem tudok kitalálni.