What are you going to do if it's the end of the world? You better go out having fun instead of stressing about it.
Nem savanyodhatok be. Nem süllyedhetek el. Ahhoz, hogy lélegezni tudjak és legyen élet abban, ahogy egymás után pakolom az életutamon lábaimat, kell néha egy kis agyelhagyás. Mert ha hagyom túlcsordulni magamon a belső sötétséget, akkor olyanná válok, amilyen nem kívánok lenni. Nem megy. Nehéz. Nehezebb, mint valaha, főleg így, hogy találkoztam vele. Mellkasom ütemesen süllyed és emelkedik, a nyugalom hamis de tökéletes álcája borul körém, mint valami kényelmes köntös, amibe burkolom magam. Hátam a szék támlájának simul, a szépen mívelt fa válik szárnyammá, démoni angyalságomat képzelem a mozdulatba és gondolatban egyáltalán nem itt vagyok. Kiterjesztem lelkemet és szárnyalok, az elhalt sárkányom után, a legcsodálatosabb kincs égi nyomán. Falcont követem, s közben a kocsma éjszakai közönségének figyelésébe merülök. Szeretem őket pondróknak gondolni, könnyebb így gonosznak maradni. Nem vagyok, vagyis nem annyira, amennyire annak hihetne a világ, ha publikálnám a hűségemet. Azt, amiről a férjem se tudna rosszízűen nyilatkozni, az ex-férjem, ugyanis olyan ostoba volt, hogy észre se vett semmit a kicsapongásomból. És a másik se tudta, fogalma nem volt róla, hogy nem unokaöccsét vesztette el, hanem a fiát. A fiunkat. A fiamat. Alkarjaimat az asztallapra támasztva dőlök előre, mutatóujjam köré lazán csavargatom egyik vaskos, hullámzó hajtincsemet. Még nem döntöttem el, hogy mit igyak, s azt sem, hogy mennyit, vagy kivel. Nem adózom tisztelettel a muglik ökör iszik magában mondásának, én magam egyedül is hajlandó vagyok a pohár fenekére nézni, ha akarok. Ha nem köti le valami sokkal érdekesebb a figyelmemet. Most adok még egy esélyt ennek az éjnek, hogy meglepjen. Ha záros határidőn belül nem teszi, akkor kezembe veszem az élvezetek irányítófonalát. Mert nem akarom azt érezni, amit most. Nem akarom ezt az éles szakadék szélén táncolást. Szar, ami azt illeti.
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Szomb. 18 Jún. - 23:23
Mara & Damian
drink, if you dare
Azt hiszem, én tényleg alkoholista lettem... Az utóbbi hetek megpróbáltatásai alatt egy kicsit még én is megrottyantam, leginkább azért, mert érezni lehetett a közelgő vihar nem éppen simogató szelét. Vihar alatt természetesen a Nagyúr által kitervelt csetepatét értettem. Nem tudtam biztosra, hogy megússzuk-e... Sokan voltunk. De tényleg. Többen, mint amennyit sejteni lehetett, de vajon elég? Van akkora a létszámunk, hogy mi nyerjünk? Igazából csak azért nem akartam meghalni, mert féltem, kimaradok a mókából, hiszen a buli még csak most kezdődik! Amúgy pedig, nem volt mit veszítenem. Minden, amit elveszíthettem, már megtörtént. Egyedül és kizárólag a saját életem miatt kellett aggódnom, az meg hát... pont annyit is ért. Számomra persze sokat, na de univerzális távlatba csak egy porszem voltam a gépezetben. Újabb estémet töltöttem a Három seprűben, s minekutána hétköznap volt, szerencsémre nem tolakodtak a pultnál, sem az asztaloknál. Magányos piás voltam, szerettem egyedül ülni, a személyre szabott kis asztalomnál és elkortyolni azt a pár pohár - alkalomadtán üveg - gint, ami az aznapi limitem. Ez persze függött attól is, hogy órát kell e tartanom az emberszabásúaknak, de holnap szerencsére nem volt óra. Hál istennem. Alig vártam, hogy vége legyen a tanévnek, remélhetőleg jövőre már nem kell itt téblábolnom. Aznap a harmadik poharat döntöttem magamban, s mikor már a negyedikért intettem a csaposnak, akkor lépett be a kocsmába egy nagyon is ismerős arc. Csendes megfigyelője voltam az eseményeknek. Követtem tekintetemmel, ahogy elegánsan, a maga hidegségével és merevségével helyet foglal az egyik asztalnál. El sem tudtam képzelni a kezében mondjuk egy üveg sört, vagy ilyesmit. Abszolut nem illett bele a Három Seprű megszokott felhozatalába. Nem mondom, hogy ordított róla, hogy halálfaló, de bizony nagyon is kékvérűnek tűnt, még azon kevés ember közt is, akik ma megjelent. Én viszont úgy éreztem ez az én estém! Végre egy ismerős arc, valaki, aki hasonló hozzám. Az, hogy emellett még igen dekoratív is, csak hab volt azon a bizonyos tortán. Felálltam helyemről, két lépéssel el is tüntettem az asztalunk közötti távolságot. Háta mögé léptem, s válla fölött tettem le poharamat az asztalra. - D'elphoy, te egyre szebb vagy, ha ez még lehetséges.- szólaltam meg vigyorogva, majd kiléptem háta mögül, és leültem vele szemben. - Mit keresel itt? - kérdeztem kíváncsian, minden előzetes bájcsevej nélkül.
What are you going to do if it's the end of the world? You better go out having fun instead of stressing about it.
Nem mondom, hogy gyűjtöttem az ismerősöket azokban a körökben, ahol forgok, de akadnak páran, s nem is óhajtok úgy tenni, mintha nem ismerném őket. Már csak azért sem, mert a hűség olyan dolog, amit a házasságomban nem abszolváltam, de más téren igyekszem. Nem azért, mert az én életembe kerülhet, hanem azért, mert az övébe. És nem bírnám ki, ha neki is baja esne. Elég volt egy véremet elveszíteni. Bőségesen elég! Nem rezzenek össze, nem vagyok az a fajta, aki a széltől és a saját árnyékától is fél. Lusta macskaként pillantok fel vállam fölött, tekintetemmel rabul kívánom ejteni az övét, hadd lássa - akárki is ő, ezt a felpillantás előtti másodpercben még nem tudom - hogy a veséjébe kívánok merülni, hogy nem félek tőle, hogy nem rejtegetek semmit. Színpad az egész világ. Sóhajthatnék és aláolvadhatnék az asztalnak, de egyikhez sincs kedvem. Inkább csak megengedek magamnak egy mosolyt, egyet azok közül, melyekkel férfiszíveket lehet törni. Na nem nekem, nekem egész mással sikerült, s nem a mosolygással, de ebbe most igazán nem mennék bele. - Kedves vagy, mint mindig, drága... - függőben hagyom a végét, összevonom szemöldökeimet, mintha nagyon gondolkodnom kellene a nevén. Hiába, nem kell, hogy olyan borzasztóan fontosnak higgyék magukat a férfiak. Felejthető, különben is. Mindenki, a világon minden személy felejthető. - Épp azon gondolkodtam, hogy megkérjelek-e a csatlakozásra. Ügyes, ahogy így kiolvastad a gondolataimból szándékomat. - Negédes mosolyomhoz a hangom olyan, mintha mézet csurgatnának egy csuporból. Emígyen kívánom felhívni a figyelmét arra, hogy hívta ide a rossz nyavalya. De egyébként nem zavar, szóval elüldözni nem fogom. Ha bírja a stílusom, maradhat nyugodvást. - Mulatni jöttem, mint mindenki más. Hát téged mi szél sodort éppen errefelé? - veszem fel az általa leejtett csevegési fonalat. Egész kellemes is lehet ez, csak adjunk egy esélyt neki.
Kezdőlap
