Kezdetek
- Rayna! Gyere! Igyekezz már! Az első sorban akarok állni. Remélem mihamarabb kiszólítanak minket! - Szúrós tekintettel pillantottam a legjobb barátomra. Már születésem óta ismerem őt, mégis egyre jobban idegesít, főleg ezzel az izgatottságával. Persze ettől még a legjobb barátom marad.
- Minek? Úgyis a Mardekárba kerülök. - Vetettem oda, mintha ez egy természetes dolog lenne, mintha mindenki oda kerülne. Már most, 11 évesen teljesen lenézem a muglikat, és azokat a mágusokat is, akik ide kerülnek és eddig nem is tudtak róla, hogy micsodák ők. A mai napon pedig bőven kaptam a sok fecsegésből ezektől az emberektől. A vonaton két fülkét is megjártam mire végre a
magamfajtákhoz sikerült társulnom.
A Süveg a fejemre került, én büszkén, kihúzott háttal ültem azon a széken. Csupa olyan dolgok hangoztak el tőle, amit már én is tudtam. Felmerült bennem egy aprócska rossz érzés, amikor belegondoltam, hogy mi van ha a legjobb barátomat nem oda osszák be, ahová engem, de gyorsan elhessegettem annak gondolatával, hogy úgyis találok barátokat.
- MARDEKÁR! - Hangzott el a Süvegtől, majd az ujjongó asztalhoz vettem az irányt büszkén arra, aki vagyok.
A vérfarkas
- Tudod, Rayna, ilyenkor sokkal izgibb az egész. Bemegyünk az erdőbe? - Pillantott rám zavart tekintettel. Összehúztam szemöldököm, nem tudtam mi a baja. Mostanság elég sok minden volt, és őszintén, ő került engem. Most pedig, telihold éjszakáján kirángatott a vérfarkasokkal tele lévő erdőbe. Hogyan is mondhatnék erre nemet? Ugyan! Éreztem a feszültséget, és hiába bólintottam, és mentem utána, nem tudtam rájönni mi baja lehet.
Egészen addig, még a hold elő nem tűnt a felhők mögül.
Felordított, én hátráltam egy lépést. A következő pillanatban egy undorító, nyálcsorgató lény magasodott fölém. Tudtam, hogy nincs menekvés. Megpróbáltam, de ő akkor is megharapott.
Az ordításomat vonzhatta ki a környéken járőröző tanárt, aki megmentett tőle.
Az átváltozás
- Hogy tehetted ezt? - Ordítottam rá. Dühös voltam, ingerült. Annyira mint még soha. A seb a kezemen sajgott, még egy hónap elteltével is. Szemét a padlóra szegezte, nem válaszolt. Egy hónap eltelt és én még mindig nem kaptam válaszokat. Pedig már vagy százszor feltettem neki ezeket a kérdéseket. Pálcámat rászegezem, közelebb lépek pár lépést. Fél, de tudja, hogy megérdemelné.
- Tűnj el a szemem elől! Csak akkor lássalak, ha végre ki tudod nyitni a szád. - Sziszegtem összeszorított fogaim között át a szavakat. Sarkon fordultam, és elindultam a birtokra, minél távolabb az iskolától. Mert tudtam, mi vár rám pár órán belül.
Őrülten fájt. Megmozdulni sem bírtam hirtelen, ordítottam. Csontjaim megnőttek, teljesen elváltoztam. Még egy ideig emlékeztem rá, mi történik. Szerettem volna megtartani a józan eszem, végig tudni akartam mit csinálok majd egész éjszaka. De nem emlékeztem. Semmire azon kívül, hogy elváltoztam. Tudtam, hogyan fogok kinézni, hiszen egy hónappal ezelőtt ő is előttem változott át.
Képszakadás.
Meztelen testem földesen görnyed össze a körülöttem burkolózó leveleken. Kezeimmel próbálom megvédeni erényeimet azoktól, akik esetleg erre járnának. Felpillantok, próbálok visszaemlékezni. Kezem véres, össze is maszatoltam vele magam. Mégis megtartom a hidegvérem, nem hihetem azt, hogy embert öltem. Az tönkretenne. Felállok, és mivel még csak hajnalodik, ezért csupasz testtel sétálok vissza az iskolába, a lehető legrövidebb útvonalon.
Ez már életem végig kísérteni fog.
A vadász
Évek teltek el. Befejeztük az iskolát, ő pedig soha nem állt elém a magyarázattal. Mindenki szétszéledt. Kicsit ugyan magamba fordultam, de nem olyannyira, hogy ne tudjam továbbra is élni a tökéletes kis életemet. Beletörődtem. Egy hónapban egyszer vadállattá változom, na és?
Éveken keresztül nyugalmam volt. Mígnem egyszer találkoztam egy pasassal. Megszállott volt, mindenféle lényeket vadászott, hogy megtisztítsa tőlük a varázsvilágot. Elborzadtam, amikor megemlítette, hány vérfarkast ölt már meg. Csak mesélt és mesélt.
Van az a mondás:
Tartsd közel az ellenségeidet. Megpróbáltam. Nem tudta, mi vagyok. Hetekig együtt voltunk, majd hónapok teltek el. Mindig elkerültem a vadászterületét teliholdkor.
Egyszer viszont egymásba botlottunk. Követett és kivárta, még visszaváltozom. Ő nem tudta, hogy én vagyok az.
Azóta pedig menekülnöm kell.
Immáron negyedik éve futok előle.
A látogatás
Kipp-kopp. Kipp-kopp-kopp.
Türelmetlenül dörömböltem az ajtón. Végül csak álltam ott, egyik kezemet csípőre tettem. Az évek alatt rengeteget változtam. Megnőiesedtem és kitűnök a tömegből. Azt is tudom, hogy itthon van. Érzem. Még egyszer megpróbálom. Szitkozódást hallok, amire egy pimasz mosoly terül szét az arcomon. Megigazítom a hajamat, és a következő pillanatban, már egy félmeztelen pasival találom szemben magam.
- Rayna? Mit keresel itt? - Ugyan az a kellemetlen pillantás, mint azelőtt. Tisztán emlékszem rá, azóta nem is beszéltünk egymással. Hosszú idő eltelt azóta. Ő is megváltozott.
- Ugyan már! Csak hiányoztál! - Kacsintottam egyet, majd pimaszul felkuncogtam és bekukucskáltam mögötte az ajtón. Éreztem, hogy van vele valaki. De nem engedtem, hogy elmenjen és láthatóan túlságosan meg volt lepődve ahhoz, hogy rám csapja az ajtót.
- Neeem! Neeem, Rayna! Te soha nem állítasz be valahová CSAK úgy. Még egyszer megkérdezem. Mit keresel itt? - Most már kicsit komolyabb tekintettel pillantott rám, de én továbbra sem válaszoltam a kérdésére. Ugyan már, minek elsietni a dolgokat? Úgyis megkapom, amit akarok.
Mindig megszerzem, amit akarok.