Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Nagyterem EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Nagyterem EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Nagyterem EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Nagyterem EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Nagyterem EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Nagyterem EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Nagyterem EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Nagyterem EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Nagyterem EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 39 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 39 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Admin

Admin

C’est la vie
Admin
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
▲ bűbájos

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szer. 22 Jún. - 10:05



Tagok ezen a helyszínen a második körtől:

Fabian Basil Talbot
Evan Hayes
Albus Dumbledore
Agatha V. Greewy
Silje Bronshtein
Andrew Frothingham
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Albus Dumbledore

Albus Dumbledore

C’est la vie
Mesélõ
Ki mozgatja a szálakat
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Richard Harris/Michael Gambon

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 11:42
Morsmordre!

darkness is coming, but we keep the light.

Felettünk a mágikus mennyezet szokatlan sötétséggel ásít, amint szólásra emelkedem. A diákok csak lassan, fokozatosan csendesülnek el, és ezúttal látszik, hogy a lehető legrövidebb évzáró beszédben reménykednek. Sokkal szívesebben söpörnék félre egy ilyen bolond vén szőrmók szavait, csakhogy tovább értekezhessenek asztalszomszédaikkal a nyárra tervezett élményekről, a kalandokról. Megannyi izgalomtól csillogó szempár fordul felém, saját fejükben csatangolnak éppen, és nekem nem áll szándékomban ezt a hangulatot az unalom posványába ölni hosszú eszmefuttatásokkal vagy cikornyás mondatokkal.

- Örömmel köszöntelek mindannyiótokat! Bocsássatok meg, amiért megzavarom a buzgó tervezgetést, néhány apróságot azonban el kell mondanom most, egy ilyen munkás és élményekkel teli tanév végén. Először is, a házpontok: a Hugrabug ház 68 pontot gyűjtött - szavaimba némi szünetet iktatok, míg a diákok megtapsolják társaikat. - A Hollóhát ház 90 pont büszke tulajdonosa. A Griffendél ház 312 pontot gyűjtött, az idei év nyertese pedig a Mardekár ház, 316 ponttal! - udvariasan megtapsolom az örömujjongásban kitörő diákokat, majd kezet fogok Slughorn professzorral. Igazán büszke mosollyal veszi magához, és állítja tányérja mellé a házkupát. Őszintén remélem, hogy nem kívánja abból elfogyasztani a ma esti bormennyiségét.

Türelmesen várom, míg elül a hangzavar, csupán akkor jelzem ismét, hogy szólni kívánok, mikor elértem McGalagony professzor pillantását. – Gratulálok mind a négy ház teljesítményéhez, és remélem, a pontokon kívül  is visztek magatokkal mosolyra fakasztó emlékeket a szünidei hónapokra! Jól tudom, vannak alkalmak, amikor a szónoklat helyén való. Nos, ez nem egy ilyen alkalom. Vigyázz, kész, falatozz! – tárom szét a kezem mosolyogva, majd helyet foglalok McGalagony és Flitwck professzorok között. A diákok hálás nevetéssel veszik tudomásul, hogy ismét övék a terep. A többiről ráérek majd a lakoma után beszélni.

Hosszan telnek el a zsibongással teli percek. Az előétel után következik a főétel, és amint látom, mindenki remekül érzi magát. Bimba professzor éppen Minerva felett áthajolva igyekszik elmesélni sertésmeggyeinek termését, én pedig egyre jobban áhítozom a roxforti manók híres rebarbarás morzsájára, mikor - - -
A nagy robajra mindenki elnémul. Mire felemelkednék, Argus már mellettem áll, szavai borzalmat hordoznak és jól kivehetőek. Hát ezért késett a lakomáról! A harmadik emeleten Mrs. Norris gyanús alakok jelenlétéről számolt be neki, akik a robbanást okozták. De hogyan…? Hogyan? Az előttünk ülő több száz gyerekre nézek és tudom, nincs vesztegetni való időnk!

Felpattanok. - Kérlek titeket, nyeljétek le az utolsó falatokat, álljatok fel, és sorakozzatok fel a házvezetőitek mögött! Egy percet sem vesztegethetünk el! – szólalok meg sürgetően, egy nonverbális Sonorus-szal felerősítve a hangom, majd pálcám intésére hátracsúsznak a székek. - Menjetek fegyelmezetten! A tanáraitok a kijelölt titkos alagúton keresztül Roxmorts faluba kísérnek bennetek, ahonnan zsupszku… – adnám az utasítást, ám nem mondhatom végig, hiszen ekkor sikoly szeli ketté a nagyterem levegőjét, és már mind látják, mind látjuk a Sötét Jegy fenyegető billogját az égen. És mintha csak erre a pillanatra vártak volna, a nagyterem patinás ajtajai kivágódnak, árnyak sorát eresztve be. Farkasokat a bárányaim közé.

Jöjjenek bátran! az első kaland Kredit

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 14:38


Morsmordre!

Kedvelem az évzáró lakomát. Mindenki olyan boldog, itt a nyár, lehetőségünk van egy kis pihenésre. Igaz, hogy ez leginkább csak a gyerekeknek szól, hiszen nekünk, felnőtteknek mindig akad valami plusz elfoglaltságunk a nyár folyamán is. Például besegíteni a Minisztériumnak. Viszont most ezt az utolsó napot ki kell élveznünk, mindannyiunknak. A zsivaj egyre csak erősödik a teremben, mi, tanárok is váltunk néhány szót egymással az idei év sikerességéről, mielőtt még Dumbledore professzor belekezd az évzáró beszédjébe. Iszok egy kortyot a poharamból, majd amikor az igazgató úr elkezdi a beszédet, felállok én is. Büszkén mosolyodom el, amikor a házam pontszámát említi, csak egy picikét maradtunk le a Mardekártól, ez pedig igazán előnyös számukra. Eszembe is jut, hogy jövőre jobban fogom majd motiválni ez ügyben a diákokat, meg kell nyernünk azt a kupát! Amikor az eredményhirdetés végén, a Mardekár ház ujjongani kezd, Dumbledore pedig átadja a házkupát, én felemelem a pálcámat és a Mardekár színeiben pompázó zászlók sorait görgetem le a mennyezetről. Be kell valljam magamban, a tavalyi Griffendél színek jobban tetszettek. Mindenki vidáman nekiáll eszegetni, pár falatot én is illedelmesen lenyelek miközben bólogatva próbálok belefolyni a témába, amiről Bimba beszél. Nem tart sokáig a kellemes hangulat, hiszen egy óriási robaj üti fel a fejét. Csend lesz. A gondolataimban pedig megfordul: Remélem ez csak egy troll!
Nem habozok, még Dumbledore szavai előtt a diákjaimhoz sietek, főként az elsősöket próbálom kicsit siettetni a sorakozásra.
- Igyekezzenek kérem! Hallották az igazgató urat! Pánikra semmi... - A sikoly hátborzongató hatást nyújt jelen esetben, kezeim libabőrösek lesznek, és elképedt arccal nézek a Sötét Jegy felé. Már késő. Pillanatok alatt ellepik a halálfalók a nagytermet.
Pálcámmal a kezemben próbálok védekezni, miközben a ijedt, menekülni készülő diákokra pillantok. - Kérem maradjanak együtt amennyire csak lehet! Segítsék egymást! - Dumbledore professzorra pillantok, de nem habozom túl sokáig, próbálom a diákokat kimenteni ebből a kereszttűzből.





» Fiatal test, idős lélek «



Kezdődjék hát ◘  ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Antonin Prior Dolohov

Antonin Prior Dolohov

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Ash Stymest

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 15:41

Elégedett sóhajjal nyugtázom, hogy ez az év is eltelt. Kaján mosolyomat le nem lehetne törölni a képemről. Siljere vigyorgom. Megcsináltuk. Vége. Soha többé Roxfort, soha többé szabályok. Fintorogva tapsolok Dumbledore év végét záró gyatra beszédére, összenézek a velem szemben ülővel, és megforgatom a szememet. Féleszű, sárvérű imádó bolond. Engedi, hogy bepiszkolják a varázsló nemzet becsületét.
- Szép volt srácok! -
Üvöltök föl, mikor meglátom legördülni a zöld-ezüst színű zászlókat. Megint megcsináltuk, megint megmutattuk, hogy mégis csak ér valamit a vér, és az a hűség amit mi mutatunk.
Nem vagyok kifejezetten éhes, éppen csak, hogy a kevésnél többet eszem. Sült burgonyát, és csirkehúst eszem, párolt répát, és kiveszem Silje tányérjából egy brokkolit is.
Véletlen hallom csak meg, hogy valamelyik háztársam Friccset cikizi, odapillantok, és disznó módjára nevetek föl én is. Kvibli bolond. Hányszor jártam már túl az eszén.
Az események felgyorsulnak. Pillanat törtrésze alatt történik minden. Dumbledore hangja vészjóslóan cseng, Slughorn már az elsősöket gyűjti maga köré, a velőt rázó sikoly a lelkembe hasít, megborzongom, fejemet a sikoltó felé kapom, pillantásom mégis megakad az éjszakai égen billogként megjelenő jelképen. Arcomra keserédes mosoly kúszik, de gyorsan letörlöm. Jobb kezemmel letépem a taláromat magamról, úgyis csak megakadályozna mindenben. Kihúzom a pálcát a nadrágomból, és Silje felé fordulok.
- Ígérd meg, hogy akármi történik nem folysz bele nagyon.. meg kell ígérned, hogy vigyázol magadra.. -
Sutyorgom féltve Őt.
Izgalom fut végig a testemen, de megőrizve a hidegvéremet, kezdem el az alsóbb éveseket lökdösni Slughorn felé, és cinkos pillantást váltok a Mardekáros nagykutyákkal.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 16:04
But burned into my brain are these stolen images
Eltelt ez az egy év is. Végzős lettem végre valahára, jövő nyáron már a Reggeli Prófétánál fogok dolgozni. Ez a célom a suliújsággal. Ez nekem csak egy ugródeszka, egy kezdő lökés, afféle kis gyakorlás. Azért fog hiányozni a főszerkesztői állás, de már vár rám a varázsvilág legnagyobb újság szerkesztősége. Mosolyra húzom ajkaimat, majd Dumbledore felé fordulok. Nem volt a leghosszabb évzárói szöveg. Sajnos harmadikak lettünk, de jövőre belefogunk húzni. Catherina felé fordulok, és a nyári terveiről kérdezgetem, miközben kiveszek egy natűr fogást. Párolt zöldségek, rántott csirkemell és tört krumpli. Figyelnem kell az alakomra, csakis ilyeneket ehetek. Azonban a vidámság nem tart sokáig hirtelen egy robajt hallok, és azért imádkozok, hogy csak egy trágyagránát legyen.
Hirtelen az egyik háztársam feksikít, és az ablak felé mutat. A Sötét Jegy az égre van vésve. Itt vannak, és harcolni akarnak. Felállok és kifelé igyekszek, de a Nagyterem ajtai hirtelen kinyílnak és a halálfalók befutnak rajta. Sikítozva rohanok az ellenkező irányba, Flitwickhez, ügyelve arra hogy kikerüljem az átkokat. Ha kell, akkor harcolok, de előbb teljesítem Dumbledore parancsát.
To: Everybody | - SZÓBAN | - | Verjünk szét néhány halálfaló segget! nevetés
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 18:11
But burned into my brain are these stolen images
Imádom az évzárókat, mert vége van egy évnyi szenvedésemnek és kipihenhetem magam, na meg láthatom a családomat is, ami elég ritkán van. Miután helyet foglalok Katherinával kezdek társalogni, a nyári terveinkről meg az ilyen csajos dolgokról. Mikor Dumbledore szólni kíván én tisztelettudóan elhallgattam és a beszédére figyeltem. Sajnos utolsók lettünk ház versenyben, de nem is nagyon érdekel, van nekem elég bajom. Mikor befejezi eszek azért egy pár falatot, de már tele vagyok, nem viszem túlzásba. Éppen kérném el az egyik háztársamtól a kancsót, mikor egy borzalmas robajra leszek figyelmes. Rögtön tudatosult bennem hogy kik is voltak ezek: halálfalók. Lesokkolok és nem bírok megmozdulni. Mikor egy vérfagyasztó sikolyt meghallok az ablakra nézem és már biztosra tudtam hogy ők azok. Felállok és mindenerőmmel Bimba professzorhoz igyekszem, kisebb-nagyobb szerencsével.
To: Everybody | - SZÓBAN | - | Let's go
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Mici Visconti

Mici Visconti

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
10
▽ Avatar :
Xavier Dolan

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 19:14

bigger than us

Egy falat sem megy le a torkomon. Tenyeremmel a fejemet támasztom, úgy könyökölök az asztalon, és egykedvűen nézem, ahogy a zöld-ezüst zászlók kirívóan tolják mindenki arcába, megnyertük a házkupát. Kemény négy ponttal. Elnyomok egy ásítást, majd a tekintetem tovább vándorol a mellettem ülő ikremre. Nem néz rám, de ő is csak ül a telepakolt tányér előtt, hozzá sem nyúl.
Ostobaság, ha arra gondolok, hogy ez lesz életem utolsó roxfortos kosztja, mégsem akaródzik hozzányúlni. Ideges vagyok, feszült, mintha legalábbis a hátsómba nyomtak volna egy fakanalat. Tűnjek bármennyire szentimentálisnak, de nem akarok elmenni. Még nem készültem fel rá. Még nemkészültünk fel rá. Ahogy innen kitesszük a lábunkat, ránkodbják a fekete csuhát, és kapunk egy billogot, onnantól kezdve meg el van cseszve minden. Hát kell ez nekem?
Kihúzom magam, és nyújtózkodni kezdek ültömben. Figyelmemet teljes mértékben a Griffendél asztala felé fordítom és egy szőke hajzuhatagot keresek. Ami egyébként nem nagy kunszt, mert csukott szemmel is megtalálnám. Talán annak a szerencsétlen véletlennek köszönhető,  hogy Agathán megakadt a tekintetem, hogy innen kitűnő rálátás nyílik arra a részre, ahol mindig ülni szokott. Már amikor egyáltalán törődik ilyen emberi dolgokkal, mint a beiktatott étkezések.
Mintha olyan nagy mestere lennék a szugerálásnak, elkapom a tekintetét, és képes vagyok olyan szánalmas arcot vágni, mintha most vinnének a vágóhídra.
Még akkor is őt nézem, amikor a háttérben becsap a villám, vagy a mennykő, tudja a franc, aztán már csak a sikolyt hallom.
Ez az, ami végül kizökkent, és mire újra visszatérek a mardekár asztalhoz, már mint egy méhkas, úgy felbojdul. Ijedten súgnak össze az emberek, vicsorognak a székek.
Én ülve maradok, kezemmel automatikusan mekeresem Alectóét. Ő meg annyira belémméjeszti a karmait, hogy szinte fáj, de akkor sem engedem el.
-Mondd, hogy erről nem tudtál – sziszegem felé, és a szemébe nézek, de annyira fölösleges az egész közjáték, meg a szavak. Hiszen amúgy is tudom a választ. A szék csörömpölve ér földet, amikor felállok, és rángatom magam után a nővéremet. Viharos léptekkel hagyjuk le az alsóbb éveseket, utat vágok magamnak a bejárati ajtó irányába. -Le kell lépnünk azonnal – nézek rá ellenmondást nem tűrő hangon. Nem fogalkozok azzal, hogy sorbaálljak. Már úgyis késő. Itt vannak közöttünk. A szorítás a kezemen lazul.  
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Celestine Daugherty

Celestine Daugherty

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
nadine leopold

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 21:26

Nyugodtan falatozom, bár kissé rám telepszik az, hogy ez az utolsó roxforti vacsorám. Holnap már kirepülök, és valószínűleg sohasem térek vissza. Nagyot sóhajtok. Nem igazán van kedvem beszélgetni senkivel. Csendben ücsörgök, és lopott pillantást vetek azon asztalok felé ahol más házakból való barátaimat sejtem. Rájuk mosolygom, néhányuknak integetek is, de aztán szomorkásan fordulok vissza a vacsorám felé.
Lelkesen tapsolok, és nevetve fogadom szeretett igazgató urunk beszédét. Mindig is tudta mikor mit kell mondania.
Az ujjamon ott csillog a Finnick által ráhúzott gyönyörű szép gyűrű. Vegyes érzéseket kelt bennem. Szó szerint nem tudom, hogy örüljek-e vagy inkább szomorkodjak, amiért ilyen hamar bekötik a fejemet. Egyrészről jó tudni, hogy sohasem leszek egyedül - vagyis nagyon remélem - másrészről félelmetes érzés tizenhét évesen az esküvőmre készülni.
A sikoly ránt ki gondolataimból. Majd a másik, amit a közelemben ülő Rita enged ki ajkai közül. Kapkodom a fejemet, nem tudom merre pillantsak. Mellettem egy elsőéves kislány hangosan sírni kezd, én pedig félelemmel a gyomromba harapok az ajkamba.
- Ne félj.. nem lesz semmi baj.. -
Magamat próbálom nyugtatni, vagy Őt?
Kapkodom a fejemet, egyszerre őrültek háza lett idebent. Flitwick professzorra kapom a tekintetemet, aki apró lábaival sietősen próbál összeterelni bennünket. Remeg a lábam, éppen a pálcámért nyúlok, mikor a Nagyterem ajtaja hatalmas erővel csapódik ki. Felsikoltom én is.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Finnick Daugherty

Finnick Daugherty

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
arthur kulkov

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 22:20
Eljött hát a nagy nap. A falnak dőlve, mellkasom előtt keresztbe font karokkal figyelem a többieket, ahogy egyesek izgatottan járkálnak fel-alá a szobában és várják a jelet, hogy indulhatunk. Tekintetem megállapodik Marcellen és eszelősen elvigyorodok, mert az ő arcán is ugyanazt az őrületet látom, mint ami az enyémre akaródzik kiülni. Hányszor jártam már itt diákkoromban a Mézesfelásban, amikor valamelyik mardekáros lánytól akartam csókot csenni és az út valahogy először mindig ide vezetett. A gondtalan diákévek, hah! A társaság igencsak díszes: Greyback, Morhange, Talbot... Azt hiszem a Nagyúr a legbetegebb embereit bízta meg a feladattal.
Indulunk. Öles léptekkel szelem át a kis helyiséget, hogy Marcell mellett teremjek, miközben észre sem veszem, hogy teljes erővel nekimegyek a kábán maga elé meredő tulajt. Szegénynek esélye sem volt a hordánk ellen.
- Egy kicsit déjá vu érzésem van, Marcell – izgatottan suttogom ahogy utolérem a férfit – Már jártunk volna erre? - vigyorgok, ő is tökéletesen tisztában van vele, hogy azért a roxfortosok legkörmönfontabb diákjai mind ismerték a titkos alagutat, ami a Púpos boszorka szobrához vezet, a Roxfort harmadik emeletére.
A percek gyorsan telnek, már a folyosón haladunk végig nesztelen léptekkel és egy pillanattal később a nagyterem ajtaja hatalmas robbanás kíséretében megadja magát az akaratunknak. Biztos vagyok benne, hogy már tudnak rólunk. Egy percig sem gondoltam, hogy képesek leszünk teljesen észrevétlenül betörni a Roxfortba. Még egy utolsó vállon veregetéssel fűszerezett vigyort villanok Marcellra utána meg rákacsintok Morhangere és Leroyra majd az ijesztő álarcot magamra varázsolva rántom elő kesztyűs kezemmel a pálcát, ami oly hűen szolgált mindeddig.
Robbantó átkokkal célzom az ablaküvegeket és boldogan felkacagva török beljebb a halálra rémült diáksereg felé. Elsődleges célom megugráltatni Lumspluckot és megbüntetni, hogy egy kibaszott várakozáson felülit nem bírt adni bájitaltanból. Ki tudja, akkor talán nem itt végeztem volna. Bár abban biztos vagyok, hogy egyetlen percét sem élvezném valami löttykevergető munkának, nem úgy, mint a mostani helyzetet. Egészen addig, amíg a tekintetem meg nem állapodik egy szőke hajzuhatagon, ahogy egy nála jóval fiatalabb kislányhoz beszél. Azt hiszem ezt valahogy elfelejtettem.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 22:23

Let the games begin.



A büszkeség jólesően árad szét testemben; mert sok mindent jogosan rá lehetne sütni a Mardekárosokra, de azt, hogy ne lennének összetartóak egy cél érdekében, annak itt a díszes ellenpéldája, ami zöld-ezüst színekben pompázik a Nagyterem berendezési tárgyain. A mellettem ülő hangos kacaja beleveszik az őrült zsivajba; vállát cinkosan koccintja a sajátomhoz, poharam sűrű tartalmába rejtem félmosolyomat. Ahogyan tekintetem a víg társaságon siklik végig, gondolataim közé minduntalan befészkeli magát egy kellemetlen érzés; hogy valami rossz fog történni, s bármennyire is vártam ezt a pillanatot; mikor szabad ember módjára hagyhatom hátam mögött ezt az ódon épületet, be kell vallanom, hogy szívem fájdalmasan facsarodik össze, ha a barátaimról van szó. Mert talán még nem állok készen arra, hogy tovább lépjek; hogy elengedjem őket. Ilyen s ehhez rettentő hasonlatos dolgokon jártatom agytekervényeimet, s mire realizálhatnám a helyzet súlyosságát, addigra már beüt a baj; nem tehetek semmit, s bár legszívesebben gyáva köcsög módjára, fülem-farkamat behúzva rohannék az életemért, nem teszem meg. Jeges pillantással szemlélem a kétségbeesett embermasszát, rögtön az ismerősebb arcok után kutatva, de minden annyira egybemosódik; vállak ütköznek hozzám, testek csapódnak egymáshoz, lábakra taposnak rá, ahogyan mindenki menekülni próbál a darázsfészekből. Pedig már késő. Ó, annyira késő. Akaratlanul is az alkaromon végighúzódó jelen simítok végig ujjbegyeimmel; még mindig nem igazán tiszta, hogy mit is jelent számomra mindez, de annyi bizonyos, hogy a számomra fontos emberekért akár az életemet is feláldoznám. S ahogyan ez a kósza gondolat hurrikánként söpör végig elmémben, a látómezőmbe furakszik egy ijedt szempár; a hozzá tartozó szőke hajzuhataggal. Nem hezitálok, egyetlen múló szívdobbanás erejéig sem mérlegelem a tetteimet, vagy azok következményét; ellentmondást nem tűrően fonom ujjaimat Narcissa csuklójára, ha kell, akkor erőszakkal vonszolom magam után, de nem hagyom itt, nem hagyom magára.
- Csak kövess engem, rendben? - hirtelen torpanok meg, s felé fordulva, tenyerem közé simítom szépséges arcát; íriszeim az övéibe mélyednek. Néma hallgatásba burkolózik, de érzem, hogy megbízik bennem, hogy talán most akár még az életét is rám merné bízni. Pedig ennél nagyobb butaságot nem is tehetne jelenleg. - Ha szorosan mellettem maradsz, nem eshet bajod. Megígérem, hogy nem lesz semmi baj.
Szabad kezemmel a pálcám markolatát szorítom; olyan erőteljesen, hogy ujjperceim is belefehérednek, de tény és való, hogy eszem ágában sincsen követni a vén bolond utasításait, főleg akkor, ha a biztos halálba vezeti a diákjait. Ismerem a Halálfalókat… ismerem a fajtámat.

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 23:21


A gonosz újabb és újabb  pusztító


gyötrelmeket alkot az ember szüntelen gyűlölködő bosszúvágyából.”




Itt van hát, ezt is túl éltem, igaz öregedtem vagy tíz évet, és kemény alkoholfogyasztó lettem, de végül is csak sikerült átvészelnem több hordónyi gin közreműködésével. És most jön csak a java... Mert az évzáró ünnepség nem az igazi, ha nem történik egy kis csetepaté.
Feltűnően elégedett arccal ültem le a tanári asztalhoz, amit a diákjaim -ismerve engem - annak tudhatták be, hogy baromi boldog vagyok, hogy nem kell jó ideig látnom az arcukat. A tanárok... hát valószínűleg ők is ezt gondolták. Persze vissza kell majd jönnöm, ezért is nem annyira kifogástalan számomra a mai este. Igyekeznem kell, nem bukhatok le, hiszen a Sötét Nagyúr továbbra is igényt tart a bennfentesekre, bár még mindig nehezen tudom elképzelni, hogy nálam nem talált alkalmasabb személyt... Pocsék tanár vagyok. Még én is tudom magamról.
Komótosan falatoztam a vacsorámból, miközben igyekeztem magamra erőltetni némi érdeklődést Slughorn professzor és a házkupája iránt. Valószínűleg remekül játszottam a szerepem, mert szegény öreg flótás egyre lelkesebben mondta a magáét. Már épp belekezdene a nyári terveinek ecsetelésébe, amikor is...
BUMM!!
Öblös robaj rázza meg a kastély falait, mire rögtön felkapom fejem. Itt vannak. Itt az idő. Most aztán tényleg minden színészi képességemet elő kellett halásszam, hogy ijedtséget és aggodalmat színleljek ahelyett, hogy végigszökkennék a nagytermen és csatlakozzak a társaimhoz. Nem teszem. Ez a parancs, nekem pedig követnem kell. Csak remélni tudtam, hogy nem rántja le rólam senki a leplet.
Az igazgató szavai után a többi tanárral együtt én is felállok, és próbálom hasznossá tenni magam, már épp indulnék, mikor velőtrázó sikoly süvít végig a falakon. Nem a hang tulajdonosa felé nézek, hanem rögtön alkaromra nyomom szabad kezem, miközben halk szisszenés hagyja el a számat. Inkább a meglepettség, mintsem a fájdalom miatt. Rögtön az égre emelem tekintetem, hogy aztán farkasszemet nézzek a sötét jeggyel.
Gyors pillantással mértem fel a termet, majd indultam is el a kijárat felé. Lépten nyomon bukdácsoló diákokba ütközök, egyet-kettőt felhúztam, vagy legalábbis megpróbálta visszahelyezni az egyensúlyára, s már mentem is tovább.
- Leroy! - vélem hallani valahonnan, de hát a fene se tudja, ekkora zajban, de talán csak hallucináltam.
Ahogy a hang irányába fordultam rögtön bele is gyalogoltam valakibe. Még volt annyi lélekjelenlétem, hogy karját megfogjam, mielőtt hanyatt vágódna, habár akkora erővel ütköztem neki, hogy én magam is kissé kiléptem az aurámból.
Tekintetem találkozik vele. Malfoy, karján Narcissa Blackkel.
- Arra! Igyekezzetek! - szólalok meg, s kezdem őket tolni a kijárat felé.


••••••••••••••••••••••
made by © lynn


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Csüt. 23 Jún. - 23:49
Ugyanaz az egyszerű, fekete ruha sem képes mindannyiukat formátlan tömeggé változtatni. Túl sok az arrogancia, túl sok a bizonyítási vágy, a félelem vagy épp a könyörtelen vérszomj. Az avatott szem azonnal felismeri, miben különbözik egyik halálfaló a másiktól, habár most, a Mézesfalás émelyítően édes szagot árasztó falai közt még nincs álarc, ami megkísérelje elrejteni az arcokat.
Jeltől mentes alkarján izmok dagadnak, gerince roppan, ahogy önkéntelenül forgatni kezdi a nyakát, mozgatni a vállait. Mint egy sportoló, úgy készíti elő testét a rá váró, mókás estére, hiszen társai nagy részével ellentétben neki nincs ellenére, hogy alkalomadtán a kezét használja pálca helyett. Írisze mögött tébolyult, korcs énjének fénye pislákol, halványan és sejtelmesen. Nem igazán néz a többi halálfalóra, csak az lebeg a szeme előtt, hogy ma este az egész világ tudni fogja, hogy ott járt. Fürdeni fog a rettegő kis varázslófattyak vérében és könnyében; ha kell, azzal mázolja fel a falra, hogy a vérfarkasok és a többi sötét teremtmény ideje felemelkedőben. Árnyékot vető, fekete Nap hajnala ez.
Közel sem ő a halálfalók vezetője, de már nem törölhetik belé a lábukat büntetlenül. Még mindig kívülálló köztük, és ez így is marad, mert így van rendjén; de ha akarja, ha nem, akkor is egy közülük, és már ők is tudják, hogy talán vérfarkas kórtól "szenved", de nem hasztalan, és végképp nem ostoba. Számtalanszor bizonyította, a Nagyúr szeme is így akadt meg rajta. Ha akar, Greyback bolondot csinál szinte bárkiből. Ma este viszont teljes mértékben átadja magát annak a lénynek, ami immár két és fél évtizede csócsálja és emészti emberségét. Lapos oldalpillantásokkal figyeli társait, aztán elindul ő is, közéjük keveredik, elvegyül, eggyé válik a sötét kis csapattal.
Az árnyékok átvonulnak a titkos alagúton, aztán a folyosókon.
Akinek feladata, már elmormogta a szót, a Jel felkúszott az égre.
Sikoly hallatszik, aztán felrúgott méhkasként kel életre a nagyterem, a pánik szivárog kifelé a réseken...
...aztán a csarnok ajtaját betörik.
Már-már udvariasan maga elé engedi a halálfalók nagy részét. Ha párbajozni akarnak egy rakás kölyökkel és vérmes tanáraikkal, csak tessék. Nem gyáva, csak kíváncsi. Vajon a sok kicsi halálfalólétre kényszerített diákból hányan próbálnak kereket oldani, és hányan fogadják el a karjukon meg az égen tekergő kígyó jelentésével járó kötelezettségeket? És vajon a kis Lupin fiú is itt van? Még emlékszik az idősebbik Lupin lenéző szavaira, és a benne támadt haragra. Még emlékszik a fia vérének ízére, de nem tudja, mennyire jól. Olyan régen volt... Talán ma este újra belekóstolhat, de ha nem, az se baj. Most van elég zsenge fiatal a Roxfort falai közt, akad miből válogatni.
Megáll az ajtóban, hogy lássa a nagytermet és a bejárati csarnokot is, és pálcát húz. Készen áll rá, hogy ha kell, elkapdossa a szökni próbáló báránykákat. Alig várja, hogy valaki megpróbálja.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 8:41



Nem értettem egyes társaim izgatottságát, a feszültséget, mi izmaikat rántja összébb. Megforgattam a szememet jól láthatóan. Könyörgöm, a legtöbb tapasztalatlan kis diák ijedtükben majd azt sem fogja tudni, hogy melyik a pálca jó vége. Gyermekek, akiknek legtöbbjének fogalma sincs a világról, olyanok lesznek, mint a vágóhídra szánt állatok, semmi élvezet nem rejlik lemészárolásukban. De még dicsőség, vagy elégedettség sem születik, majd kiiktatásukban. Milyen roppantul bosszantóan unalmas estének ígérkezik ez... Ha sárvérűek vérében akarok gázolni, vagy kínozni őket akkor megteszem, sokkal kedvezőbb körülmények között, ám így ebben tényleg semmi varázslatos nincs. Az én vérem nem lüktetett ereimben szapora pulzustól a bőröm alatt, az élvezetet meghagyom azoknak, akik olyan izgatottan csapkodnak fekete ruhájukban mint a varjak. Ráadásul volt egy hatalmas probléma, hogy nem minden frissen felavatott halálfaló gyermeket, vagy pont társaim gyermekeit ismertem. Nos, ha úgy adódik, akkor bizonyosan felírhatjuk őket egy papirusz tekercsre, aminek a tetején az áll, hogy járulékos veszteség. Elnéztem az együtt mozduló fekete kis seregen, együtt megyünk a csatába, ám ez nem jelenti azt, hogy majd meg is védjük egymást. Tisztában voltam társaim életfelfogásával, ha valakinek a halála kedvezőbb pozíciót jelent egy másik számára, hát nem fog sietni annak megmentésével, sőt, ami azt illeti biztosan el is fog késni. Ne ringassuk magunkat olyan álmokba, hogy ez egy mennyire összetartó kis közösség, amikor nem az. Az egyik fele a társaságnak eszement a másik fele pedig csupán a Nagyúrtól való rettegése miatt van itt. Miközben a Mézesfalás alatti alagúton meneteltünk lehetséges forgatókönyveket vettem számításba. Dumbledore valószínűleg a diákjai biztonságát fogja a legfontosabbnak tartani. A szentimentalizmus gyengeség, ami tökéletesen kihasználható, ha úgy adódik, hogy szorult helyzetbe kerülünk. Csak sajnos a mi sorainkban is vannak önmagában veszélyes tényezők. Pillantásom az éppen elvegyülő farkasra esett. A Nagyúr teljes bizalmát élvezi és nyilván nem haszontalan, már amikor nem szenvedélyeinek, ösztöneinek hódol. Ő pontosan olyan, mint egy doboz Bogoly Berti-féle Mindenízű Drazsé, sosem tudhatod éppen mit tartogat a számodra, jó lesz pórázon tartania valakinek, de ez a valaki reményeim szerint nem én leszek. Nincs kedvem mások dadáját játszani, különösen a korcsét nem. Én már a folyosókon haladva magamra varázsoltam maszkomat, nehogy véletlenül egy elkószált diákba akadjunk, de úgy tűnt csak én vagyok ennyire előrelátó. Igazából mindegy, ezután az este után a varázsló világ teljesen megváltozik. Sötét idők köszöntenek be, muglik és sárvérűek vérével írjuk majd bele a történelembe, meg persze mugliimádóékkal. Előveszem a pálcámat, ujjaim között forgatom játszok vele, legalábbis, amíg végre jobb dolga nem akad. A nagyteremből még mielőtt betörnék az ajtót kiszűrődik a pánik. Sikolyok dallama száll, amit valószínűleg a Jegy vált ki. Érezni lehet a kétségbeesést és a félelmet, szinte tapintani. Szeretem a káoszt, kedvemre való, ahogyan a halálfélelem is, hát megjelent ajkaimon a mai este első vérszegény mosolya. Az ajtó betört, de nem én leszek az első, aki belép rajta, még a végén valakinek eszébe jut, hogy a pálcája nem csak dísznek van, vagy azért, hogy lóbálja. Lassan lépek be pár halálfaló után, még szemem sarkából látom, ahogy Greyback nyájasan engedi maga elé a többieket. Nos, erről beszéltem, ő inkább odakint vár és lecsap. Igazi vadászó korcs.
- Jó estét …- mondom a nagyterembe érkezve, bár valószínűleg a hangzavarban senki nem volt fültanúja a dolognak, de hát attól, hogy éppen zavart keltünk még maradhatunk illedelmesek, nem igaz? Igyekeztem a tanárok helyzetét felmérni, a diákok jelenleg úgyis ijedten, fejvesztve menekülnek, mint a galambraj, akik közé követ dobtál. Még a végén halálra tapossák társaikat és tényleg semmi móka nem marad. Bár egy-két diák a számára szeretett személlyel törődik. Ohh meg is feledkeztem róla, hogy itt szövődnek a szerelmek is. Ha szerencsések sosem kell megtapasztalniuk, hogy milyen kínzó elveszíteni a másikat, ha pedig még szerencsésebbek, akkor elveszítik és többé nincs, ami leláncolná őket. Az érzelmek, csak hátráltatnak...  Nos lényegtelen,majd megtanulják saját kárukon és ezzel a gondolattal a kölyköket a többiek szerető gondoskodásaira bíztam. Jó magam inkább a kihívásokat részesíteném előnyben ma éjszaka.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Lily Evans

Lily Evans

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
6
▽ Avatar :
luca hollestelle

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 9:22

Nagy a fészkelődés a Griffendél asztalánál, de nem csodálom. Az elmúlt év gazdag volt várt, és nem is sejtett eseményekben, jól esik lezárni, ám a hazatéréstől tartok, nem is kicsit. Nem azért, mert a szüleim esetleg elővesznek, amiért McKinnon és én órát adtunk seregnyi kíváncsi bámészkodónak a muglipárbajozás művészetéből, majd beleborultunk a tóba. Sokkal jobban aggaszt az, hogy Annanban mind védtelenek vagyunk. Nem vagyok a defenzív mágia olyan magas fokán, hogy megvédhessem az édesapám, az édesanyám, és főleg a nővérem, aki hallani sem akar az ilyen védelemről.

Dumbledore professzor kihirdeti a házak közti pontverseny eredményét, én pedig azzal sem fáradok, hogy megtapsoljam a győztest. Minek? Az én tapsom nélkül is elég önelégültek – persze, nem mind. De mikor Dolohov arcára pillantok, epét érzek a számban, és el kell fordulnom. Étvágytalanul elszopogatok egy kis adag erőlevest, majd némi tört krumplit, miközben próbálok időpontot egyeztetni Marlie-val. Mindenképp találkoznunk kell a nyáron, és neki valószínűleg több programja lesz, mint nekem. Próbálom elkapni Alaster pillantását, vele majd a klubhelyiségben kell néhány szót váltani a jelentkezők összehívásáról.  Nem szeretném, hogy mindaz, amit elkezdtünk, hamvába haljon szeptemberre.

A robbanás hangjára felkapom a fejem. Az egész termet betölti Frics asztmatikus zihálása. Mi a fene van?! Ezúttal nem adom fel, egyenesen Alasterre szegezem a tekintetem, amikor az igazgató mindannyiunkat felállít. Megragadom Marlie karját, és reménykedem abban, hogy Agatha is mellénk fog csapódni, nem is beszélve Oliviáról. Ám ekkor feltárul a nagyterem ajtaja - és rémálmaink hiénakacaja összetöri azt a kevés gyermekkort, ami odabent számunkra létezett.

Take me up to Your resurrection place.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Silje Bronshtein

Silje Bronshtein

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Chanelle Elise

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 9:39

Felettébb untam már a világot. Lényegében a kastélyt, az iskolát, magát a társaságot is. Egyedül Antonin tartotta bennem a lelket, miatta nem hagytam még magam mögött az egészet, bár fogalmam sincs mi vár ránk, ha az iskola küszöbén át a nagyvilágba lépünk. Hiszen mindketten más életet élünk, kell, hogy éljünk, más van elrendelve nekünk, badarság lenne azt hinni, hogy minden ugyanúgy marad, mint eddig. Márpedig én nélküle senki, és semmi vagyok, leszek.
De nem is hiszem, nem vagyok naiv. Mikor az igazgató beszédét robbanás rázza meg, majd velős sikoly szakítja félbe, már tudom, hogy mostantól semmi sem lesz ugyanolyan. Mégsem ráz meg annyira, Antonin tekintete, és szavai már inkább. Ahogy kér, féltve engem, kedvem támad hozzábújni, és csak ölelni, ezer évig. Mégsem tehetem, nincs rá időnk. Egyelőre csak a szavak maradnak nekünk, ha más nem is. - Megígérem, ha te is. Nem veszíthetlek el téged, soha sem. - keserédes mosoly ül ki az arcomra, majd mielőtt mindketten végleg elvesznénk az emberek tömegében, felé hajolok, és megcsókolom. Akármi is legyen, még éreznem kell, hogy ő van nekem.
Csak utána veszem kezembe a pálcámat, futtatom rajta végig ujjaimat, és nézek körbe magam körül, a végzetesen nagy kavalkádban. Ismerős arc után kutatok, mikor meglelem, egyfajta elégedettség költözik a lelkembe. Talán most jött el az ideje annak, hogy bizonyítsak. Hogy bizonyítsam, mit tanultam tőle. A bosszú próbája elérkezett, már csak az a kérdés, sikerül-e teljesítenem.

Morsmordre



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 12:19
without asterisks
...there is NO ME...

Szerintem én sokkal jobban örülök az évzárónak, mint a diákok nagy része. Végre szabadulhatok innen. El sem tudom mondani, hogy mekkora felüdülés, hogy végre hazamehetek, élhetem saját világomat, nem pedig az ódon falak közt kuksolva írom az osztályzatokat dolgozatokra. Ezért hát figyelmesen hallgatom az igazgató úr beszédét, arcomon viszont nem látszik semmi. Túl nagy a tömeg, hogy el merjek mosolyodni... Hogy lehetek én ilyen gyáva?

Mikor a professzor befejezi beszédét, végigfuttatom tekintetem a Mardekár asztalánál ülőkön, és próbálom kiszúrni az egyetlen személyt, akit megkedveltem ebben az évben. Viszont sehol sem találom. Talán valami baj van? Hamarabb nem mehetett el... vagy mégis?

Figyelmemet újra az előttem lévő sültre fordítom, és lehangoltan bár, de viszonylag gyorsan falatozok belőle. Bennem maradt ez a szokás. Csak minél hamarabb el a tömegből.
A gondnok sietős léptei zökkentenek ki az evés szent rituáléjából, és mikor meglátom, hogy az igazgató szólásra emelkedik, és odakintről erősödő robajok hallatszanak a felhőtlen vidámság termébe, jobbnak látom letenni az evőeszközöket, és pálcám után nyúlni. Mikor megmarkolom irreálisan hosszú majomkenyérfa-pálcámat, abban a pillanatban az ajtó egy óriási robajjal berobban, én pedig majd hátraesek székestől. Halálfalók. - ahogy ez a szó átsuhan agyamon, kiráz a hideg... Vagy inkább a hangzavarba vágó éles sikolytól?

Felállok, és én is segítek a diákok terelgetésében a házvezetőknek, mert ahogy látom, négy ember nem elég ehhez a feladathoz. A nagy kavarodásban azonban semmit sem jelentett a tanári talár, korom miatt még így is diáknak néztek a legtöbben.

words: 239 szó | tag: Mindenki

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 14:31

Túl vagyunk ezen az éven is, és ezzel együtt a Roxforti tanulmányainkat is letudtuk, legalábbis mi, végzősök. Jövőre már nem jövünk ide, nem fogjuk többé hallgatni Dumbledore nyitó beszédét, nem fogunk enni az elvarázsolt kupola alatt. Olyan furcsa ebbe belegondolni... Lényegében az életünk egy része lezáródik akkor, amikor kilépünk ebből az iskolából, és habár nem voltam éppen kedves az alsóbb évesekkel, és néha napján még a tanárokkal is goromba voltam, de be kell azért vallanom magamnak, hogy hiányozni fognak a Roxforti idők.
Mikor megjelennek a Mardekár színeiben játszó zászlók, akaratlanul is a győztes ház asztala felé pillantok, és pár perces keresgélés után meg is pillantom Barnabast. Háttal ül nekem és valamin jót röhögnek az egyik haverjával, én pedig csak nézem őt és a szívem szakad meg amiért azt tette velem, amit. Úgy megbántott, mint eddig senki más, és nem tudom, hogy ezen bármikor is sikerül majd túllépnem, de lényegében ez már teljes mértékben lényegtelen, hiszen nem hiszem, hogy bármikor is fogunk még egyszer találkozni.
Gondolataimból barátnőim szavai ébresztenek fel és próbálok rájuk figyelni, de nem megy. Durant hatása alatt vagyok még.
Habár eléggé hamar magamhoz térek amikor egy hangos robajt és egy vér fagyasztó sikolyt hallok meg. Az ablakokon keresztül megpillantom a Sötét Jegyet. Felpattanok a többiekkel együtt és ösztönösen Barnabast keresem a tekintetemmel, de nem találom őt. Istenem, csak ne legyen ehhez köze...
Éppen indulnék ki a nagy ajtón, amikor az hirtelen kivágódik és megjelennek a halálfalók. Egyből megtorpanok és másfelé kezdek el kiutat keresni. Szívem hevesen ver a félelemtől és nem tudom, hogy mit kéne tennem.


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Evan Hayes

Evan Hayes

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Michiel Huisman

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 15:30

*** Morsmorde ***

“Nem bírtam harc nélkül feladni az eleve vesztes csatát.”

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy évzáró lakoma... na jó, hagyom a fenébe ezt a lüke szövegelést. Tartogat ez a nap ennél sokkal érdekesebb eseményeket is. Halálfalóként sajnos pontosan tudom, hogy mi fog történni, és ez talán sokkalta rosszabb, mintha gond nélkül eszegethetnék. Nem is igazán tudok enni, holott muszáj lenne, mert nem piskóta, ami a krém alatt vár.

Semmi sem megy le a torkomon, így igazán megörülök, amikor meghallom az első nagyobb zajt, és Dumbledore mondandóját. Egyből felállok, és a nagy forgatagban igyekszem minél előbb a terem másik felébe érni, hogy a Halálfalók csapatával első sorban álljak szembe. Ezt azonban nagyban gátolja a felfordulás, és a Sötét Jegy felbukkanása is. Diákok közt szlalomozok folyamatosan, de nem mindig sikerül. Egy lánynak is sikeresen nekimegyek, de szerencsére időben el tudom kapni - az mondjuk már más kérdés, hogy egy jó nagy ölelés kíséretében.

Mikor felismerem a lányt, elnézést kérek tőle is, ahogyan a többiektől, és mivel a Griffendél asztalának azon pontján állok, ahol már viszonylag elől tudhatom magam, a lány vállát fogva állok. Időközben felgyűrtem ingujjamat könyékig. Pont nem érdekel, hogy mindenki látja a bal karomba égetett jelet. Semmit sem jelent számomra. Dumbledore emberének vallom magam.

Ahogy egyik kezemmel pálcámat markolászom, másikkal pedig Howell vállát fogom, észreveszek valamit. Mintha félne... Jó, mondjuk ez teljesen normális egy ilyen helyzetben, szóval nem kimondottan kellene meglepődnöm.
Megszorítom a lány vállát és füléhez hajolok, hogy mindent halljon, amit mondok neki.
- Próbálj meg nyugodt maradni. Nem olyan erősek, mint hinnéd. Én ennek ellenére is ellenük vagyok. - miközben beszélek, megmutatom neki az alkaromat. Utólag belegondolva nem túl jó ötlet, de remélem, hogy hisz nekem.

Isa, remélem megfelelő volt a csapódás  nyuszii
xoxo
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Pént. 24 Jún. - 22:51




To: Morsmordre


Á-uu...

ღ zene: For Your Entertainment ღ megjegyzés: -

A sötét jegy felkerülése az égboltra, nos teljesen egyértelművé teszi azt, hogy megérkeztek a halálfalók. S bár legszívesebben csatlakoznék a bandázásba, de nem lehet. Nem tehettem. Tanárként kötelességeim vannak, és a beteges elmém kis víziói most jócskán a háttérbe kell, hogy húzódjanak. S jó magam persze, senki előtt sem szándékozom tagadni valódi kilétem kellegét, de a Roxfort keretein belül, nos sohasem dicsekedtem a bal alkaromon lévő motívummal, amely tökéletesen megmutathatja bárki számára azt, hogy ki is vagyok valójából. Nem azért voltam Halálfaló, mert imádtam Voldemortot fanatikusan, és nem is azért, mert szert tehettem ezáltal hatalomra, inkább csupán a sötét oldal pártolása volt az, mely jellemzett, s amelyet végül magamra aggathattam, mintsem egyféle jelzőt. Van, aki csupa jót lát e világban, és van olyan is, aki pusztán csak a rosszat. Én magam pedig az a személy vagyok, aki köztes. Egyszerre élvezem a tetteim, és látom meg bennük a romlandóságot. Bár csoda, avagy sem, de.. van, aki romlott lélekkel születik, de megeshet az is, hogy anélkül. Egy biztos én romlott vagyok, de mélységesen. Ám, mindezt nem itt, és nem ma fogom gyakorolni.
Visítás, rohanás, kapkodás, üvegtörés.. Zene füleimnek eme össz szólam, ám nem sokára kénytelen vagyok felállva, és a látszatkedvéért előkapva a pálcámat, nos védekezően beállni. Óvatosan indulok meg oldalra felé, bár erre nem igazán van szükség, tekintve, hogy a Halálfalók körében jócskán elterjedt az a hír, miszerint egy elmebeteg vadállat vagyok. Nem hiszem, hogy pont velem kezdenének, ha még kell a fogsoruk. Hm, enyhe mosoly fut át az arcomon, amit azonnal el is tüntettek, amint meglátok egy diákot a földön ülve. Automatikusan nyúlok a kezéért, és húzom fel őt onnan, ám a lábát fájlalja. Na igen, a betört üvegszilánkok belefúródtak, és az sem tesz jót a helyzetnek, hogy mindenki egymás hegyén-hátán rohan kifelé. Azonnal kiszedem az üvegdarabokat lehajolva a sebből.
- Hippokrax! - Mondom a pálcámat a seb felé tartva, majd már lököm is a gyereket, hogy menjen a fenébe innen, de rögvest. Állóhelyzetbe kerülve ismét, a pillantásom végig fut a nagytermen, és amint kiszúrtam McGalagony professzornőt már indulok is segíteni neki. Ám, nos útközben felbukkan néhány halálfaló, így a színjáték tökéletes visszaadásáért a pálcámat megemelem. Nem rájuk célzok, hanem az egyik közeli üvegfelületre.
- Descendo! - Egy pillanat alatt szilánkokra törik az anyag, majdan pedig a földre hullik, és persze nyilván eltalál néhány személyt. Bár nem igazán figyelek erre, hanem inkább csatlakozva a tanárnőhöz igyekszek kijuttatni minél több gyereket. S hogy ehhez mennyi kedvem van? Hm, semmi! De hát a látszat, nos az látszat.
- Gyerünk, gyerünk.. el innen! - Mondom felemelt hangon, ahogy biztatóan próbálok hatni ezen unalmas tömegre.


Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 25 Jún. - 2:36
Egyáltalán nem lepett meg, hogy megint alul maradtunk a házak közti versenyben. Sereghajtók vagyunk, voltunk és leszünk is még egy darabig; szerintem ha lenne gyerekem és ő is a Hugrabugba kerülne, ő is mind a hét évén keresztül csak azt tapsolhatná meg, hogy más nyerte a házak pontversenyét. Unottan csapom össze tenyereim, abban sincs semmi meglepő, hogy kik közt zajlott az igazi versengés; kik voltak az esélyesek. Alaster miatt egy kicsit sajnálom, hogy nem a Griffendél nyert, de mivel mi ugyebár nem igazán vagyunk érintettek (már ami a győzelmet illeti), évek óta próbálok az egésznek fikarcnyi jelentőséget sem tulajdonítani.
Az már sokkal jobban fáj a lelkemnek, hogy kviddics téren sem pont úgy alakultak a dolgok, mint ahogy szerettem volna. Nem mondom, hogy rossz idényt zártunk, de jót sem. Talán majd jövőre… de kit akarok becsapni?! Az az év sem lesz más, nem fogják a csapat tagjai komolyabban venni az edzéseket. A többségnek ez hobbi és nem a fél élete, mint nekem. Ezért is fáj olyan nagyon az egész, de azért jó nagy adagot falok be a sütőtökös-szedres gyümölcszseléből. Az étvágyam csak kevés dolog képes elvenni.
Amikor viszont meglátom, hogy Friccs átvágtat a termen, feszülten figyelem minden mozdulatát. Néhány másodpercre aztán behunyom a szemem, kétségbeesetten kérek képeket az agyamtól. Ezek a látomások persze sosem akkor jönnek, amikor pedig szükség lenne rájuk! Nagyokat nyelek, próbálom felfogni amit Dumbledore professzor mondott. Erről beszélt a múltkor Al, hogy valami baj közeleg és tennünk kell valamit. Hogy a Tiltott Rengeteg összes pókja csípné meg! Alaster!
Pánikszerűen keresem tekintetemmel, hogy nehogy valami őrültséget műveljen! Csak azt ne, most még ne, tegyük amit az igazgató mondott és menjünk Roxmortsba. Amy is itt van, talán rá tekintettel lesz, előbb őt helyezi biztonságba… máris a lányt keresem a tömegben, de olyan nagy lett hirtelen a felfordulás, hogy nyomát vesztem.
- Amy! – kiabálok, miközben az egyik padra is felállok, bár kockázatosnak érzem. – Amy, hol vagy?! – egy fiú nekiszalad a padnak, és leesek róla. Reszkető ujjakkal ragadom meg a pálcám, ami néhány centire elgurult tőlem, majd könyököm dörzsölgetve kezdem el ismét keresni a lányt. – Amy! – Al is biztosan mellette lesz. Muszáj. A húga… ha nekem lenne testvérem, én is meg akarnám védeni. Megígértem neki, hogy amíg itt vagyunk, én is vigyázok a lányra. Nem sülhetek fel már az első alkalommal, és hagyhatom magára Amyt. Kifelé igyekszem, hátha a kijáratnál rátalálok.
Pont a fejem mellett süvít el egy átok, de azt már nem tudom honnan érkezett. Hát elkezdődött. A Hugrabug kviddics csapatának kapitányaként szinte mindenki tudja, hogy ki vagyok. Mi vagyok. Jelen helyzetben pedig, attól tartok ez olyan, mintha a homlokom közepén villogna az „ide lőjetek!” felirat. Hogy Mrs. Norris rúgja meg. Talán mégse kellene Alaster húgát keresnem. Azzal csak még nagyobb veszélybe sodornám. Néhány méter választ már csak el a kijárattól, amikor megtorpanok, és a barátomat kezdem el keresni. Csak remélni tudom, hogy nem bonyolódott máris valakivel párbajba, és inkább menekül ő is…
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Marlene McKinnon

Marlene McKinnon

C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 25 Jún. - 9:22



Harcra fel!

Mosolyogva, boldogan üldögélünk az asztalnál. Ez az év is eltelt! Jövőre végzősök leszünk, szinte el sem tudom hinni. Nem érzem úgy magam, mintha túlzottan fel lennék rá készülve. Belegondolni abba, hogy el kell innen majd mennünk, arra pedig pláne nem. Most viszont csak a nyári szünetre tudunk gondolni. Már elterveztem, mennyi mindent fogok tenni és hogy a legtöbb időmet, kutatással és tanulással töltöm majd. Dumbledore beszédjét annak ellenére mosollyal fogadom, hogy nem mi nyertük meg a házkupát. Talán ha egy kicsit még törtük volna magunkat, akkor azt a pár pontot behozzuk. Mi lett volna ha egyenlő az eredmény? Ilyenben még nem volt részem. Nekilátunk a vacsorának, csak pár falat csúszik le a torkomon, azért mégis hiányozni fognak a többiek, három hónapig nem is találkozunk majd, csak levelet fogunk váltani egymással. A mellettem ülővel tárgyalok a nyári tervekről, amikor meglátom Friccset, besietni a terembe. Mire Dumbledore professzorhoz érne, már a durranásra mindenki felfigyel. Csend lesz, Lilyre pillantok és ahogy a Nagyterem ajtaja megadja magát, felpattanunk. Pálcámat előveszem, másik kezemben azt szorongatom és közben ide-oda forgatom fejemet.
- Lily! Mit tegyünk? - Harapom be ajkam, miközben próbálok védekezni a felénk cikázó varázslatoktól, és tekintetemmel McGalagonyt vagy Dumbledoret kezdem el keresni, de nehéz ebben a zsivajban és futkosásban másra figyelni, mint a saját biztonságunkra. Nem lenne bulis, ha letaposnának bennünket. A rémület csak fokozódik bennem az ismeretlen emberek láttán, féltem a barátaimat, mindennél jobban.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 25 Jún. - 10:35

Morsmorde


» If they will face death, there is nothing they may not achieve.«

Még mindig alig hiszem el, hogy pár ponttal veszítettünk csak. Bár lehet, jobban fáj, hogy a Mardekár nyert. Hallgatom a tapsot, amit kapunk, és megtapsolom őket is, nem éppen kellemes szájízzel. Nem vagyok jó vesztes, de csak azért, mert győzelemre játszom. Olyankor mindig rosszabb egy kicsit. Vagy nagyon. De legalább a kaja jól esik, szokásosan remek, és a gondolataim hamar a nyár felé fordulnak. Kivételesen tudom, mit fogok csinálni.
Szervezkedni fogunk. A nyáron garantáltan tartom majd a kapcsolatot Lilyvel, és mivel nemsokára tizenhét is leszek, egyszerűbb lesz. Hoppanálhatok. Mire eljön a szeptember, azt akarom, hogy legyen egy teljesen letisztult víziónk arról, mit akarunk és kikre számíthatunk. Az utolsó évem a Roxfortban garantáltan nem lesz eseménytelen. De hat év után ez már csak kijár…
Egy pillanat alatt érzékelem az atmoszféra változását, ahogy Friccs besétál a terembe és Dumbledore-hoz megy. Végigpillantok az asztalon, Lilyre és Marlene-ra, majd Ella felé a Hugrabug asztalánál. A húgomat is keresném a tömegben, de ha jól sejtem, úgyis háttal ül nekem. Azután jön a durranás, és máris a kezemben van a pálcám, félig föl is emelkedek az asztaltól, keresem a forrását. De kívülről jött. Ez nagyon nem jó…
És a következő pillanatban kitör a pánik. A Sötét Jegy. A Roxfort fölött. Ó, basszus…
– Vigyázz a többiekre! – kiáltom Lilynek, ahogy elrugaszkodok az asztaltól és belevetem magam az őrületbe, a Hugrabug asztala felé törve utat magamnak. Meg kell találnom a húgomat. És Ellát. Utána vissza a többiekhez, és kitalálunk… valamit.
Ennél előrébb nem tudok gondolkodni.



Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 25 Jún. - 12:46


Morsmorde
I promise, I'm still alive






Az évzáró vacsora Katherinát mindig is vegyes érzelmekkel töltötte el. Egyrészt, mert nagyon szerette az iskoláját, és kicsit minden évben megszakadt a szíve amiatt, hogy haza kell térnie, viszont, mégis hiányoztak neki a szülei. Utoljára az őszi szünetben látogatott haza, akkor is azért, mert akkor volt a születésnapja.
Dumbledore szavai lágyak, úgy kúsznak be a füljárataiba mintha valaki énekelne. Közben vesz magának egy kiválóan átsütött szelet húst, mellé fokhagymás ágyon sütött burgonyát, és egy kis párolt zöldborsót, csak az íze kedvéért. Mikor a Mardekár ház nyerését jelző, zöld színben pompázó zászlók legördülnek a mennyezetről, a többiekhez hasonlóan ő is tapsikolni kezd apró tenyereivel.
- Egyébként, - mondja Bonnienak, akivel már az igazgató úr beszéde előtt elkezdett társalogni – anyuék azt mondták, hogy a nyáron elmegyünk görögbe, valami rokonokhoz. Még sosem jártam ott, de elméletileg nagyon szép a tengerpartja – ecseteli, s jó nagy adagot vág le a húsából, majd bekapja, és lenyeli. Már éppen nyúlna a közelben lévő málnás rizspudingért, amikor hatalmas robbanás rázza meg a nagytermet, és az egész iskolát. Katherina felkapja a fejét, nem érti, hogy mi történik körülöttük, hiszen a szülei mindig azt tanították neki, hogy a Roxfort a legbiztonságosabb hely az egész világon. Albus Dumbledore hangja mennydörgésként hatol át a falakon, és Katherina lelkén. Fel akar pattanni, de egyszerűen nem mozdul a lába, s mikor meglátja a sötét jegyet az ablak túloldalán elkapja a szédülés és a hányinger. Nehezen veszi a levegőt, mintha egy fém lapot dugtak volna a torába, ami nem engedi át az oxigént. Az agya működni akar, segíteni a kicsiknek, de a végtagjai nem akarnak engedelmeskedni. Csak ül abban a rohadt székben, egy fiú nekiszalad a asztalnak, és egy hugrabugos lány leesik az asztallapról. Mindenki kétségbe esett sikolyokat hallat, ő pedig még csak arra sem képes, hogy meneküljön.


sziiiv  | viselet | 293

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Harley Sayre

Harley Sayre

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
❀ gigi hadid

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 25 Jún. - 13:10

Morsmorde


Bekövetkezett az, amitől hónapok óta féltem: az évzáró lakoma. Ez az utolsó étkezésem a Roxfortban, többé nem leszek diák, minden felelősség rám hárul majd. Innentől fogva teljes jogú boszorkánynak tartanak majd a varázslóvilágban.
Nehéz magamnak bevallani, de még Dumbledore hosszú és legtöbbször számomra idegesítő beszédei is hiányozni fognak. Aztán kezdhetek mindent elölről, az tény és való, hogy a Roxfortban mindig középpontban voltam, ha úgy akartam és nekem köszönhetően rengeteg pletyka keringett a falak között. Innentől kezdve ez már nem így lesz, bárhová is megyek ismeretlenekkel leszek körülvéve és ki kell alakítanom mindazt, amit itt hét év alatt sikerült.
- Hé Izzy – csettintek a lány szemei előtt, hogy ne csak a mardekárosok asztalát bámulja, hanem figyeljen arra, amit magyarázok neki. Meghiszem én azt, hogy Durant jelenléte irritálja, de ettől függetlenül nem kellene az összes figyelmét a srácra szentelnie. Pont ezért tartom úgy, hogy a szerelem nem sok mindenre jó, csak csalódás, a kalandokat már annál inkább szívlelem.
Már éppen forgatnám meg a szemeim, amikor valami éles zajra kapom fel a fejem. Minden olyan gyorsan történik, szinte fel sem bírom fogni a dolgokat. Egyik percben még meghitten, jókedvűen vacsorázunk, míg a másikban már egyik oldalamon Izzyvel tartok ki a teremből. Barátnőmnek Evan Hayes professzor súg valamit, de nem figyelek rá. Sokkal jobban érdekel, hogy megpillantsam a húgomat és lássam, hogy minden rendben van vele, de annyi ember menekül, rohan fejvesztve, hogy szinte képtelenség megpillantanom. Viszont Lily Evanst már annál könnyebb, hiszen kevés olyan hajkoronával rendelkező ember van a világon. Ott van mellette a húgom is, távol vannak tőlem, de mégis hallótávolságon belül, így Marlene felé pillantok, próbálom elkapni a tekintetét és odaszólok neki:
- Vigyázz magadra! – szinte üvöltöm, hogy meghallja, de a következő pillanatban már meg is fordulok és futok tovább. A főbejáratot teljesen ellepték a halálfalók, így másik utat kell találnunk. Megragadom Izzy kezét és húzni kezdem magam után.





Kezdődjék hát!  2132  
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Anonymous

Vendég

C’est la vie
Vendég

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
» Szomb. 25 Jún. - 16:17

A kényelmetlen lócán ülve a nagyteremben, előttem az utolsó Roxforti vacsorámmal, a világ kicsit összeszűkül és Dumbledore professzor kortól érces hangja távolinak tűnik a fülemben. Az ember azt hinné, hogyha végre eljön a nap, amire majd' egy éven keresztül várt, az sokkal kielégítőbb lesz, mint... nos, ez. Holnap reggelre a vonat innen a sziget partjához visz és onnan komppal már csak pár óra Calais. A holnapi vacsorámat már valahol Franciaországban fogom elfogyasztani, távol a halálfalóktól, akik előtt lebukhatnék - távol a veszélytől. ------ Erősen kétlem, hogy valaha is viszont látnám ezt az iskolát, ezeket az embereket, vagy éppen ezt az országot. És nem vagyok képes semmit sem érezni emiatt.

Felocsúdom, mikor a házam körülöttem üdvrivalgásban tör ki és felfogva Dumbledore szavait, látva az egymásnak örülő diáktársaim, én is engedek az arcomra kúszni egy apró félmosolyt. Még utoljára. Még utoljára én is nyertem valamit. És egy pillanatra a többiek lelkesedése átragad rám is és arra gondolok, hogy most újra kezdhetem és teljesen a magam ura lehetek majd innentől. Az új életemben nem lesz megbánás, bűntudat, félelem - vagy legalábbis nem annyi, mint most. Kifújom a levegőt és egy kicsit könnyebbnek érzem magam, ahogy villámat a tányéromon heverő sült húsba szúrom, majd a számhoz emelem a falatot. Elhatározom, hogy ki fogom élvezni ezt a lakomát; még a mellettem ülőkkel is szóba elegyedek nyári tervekről és olyan apró semmiségekről, amikről a korunkbeliek beszélnek. Már rég éreztem magam ennyire normálisnak.

Aztán egy pár perc múlva zajt hallok és a szemem sarkából látok egy alakot öles léptekkel a tanári asztal felé sietni - ahogy utána fordítom a fejem, látom, hogy Argus Frics Dumbledorehoz beszél és minden lelassul. A tekintetem a két férfira tapad és hirtelen tudom. Tudom, hogy most fog minden tönkremenni. ------ Talán egy fél perc sem telik el és az igazgató szavai engem igazolnak.

A talpamon vagyok, pálcával a kezemben még mielőtt egyáltalán felfoghatnám, hogy megmozdultam. A szívem hevesen kalapál, a mellkasom szinte már fáj tőle, és nagyot nyelek, miközben a tekintetem fanatikusan körbejárja a termet. A talárt abban a pillanatban hagyom lecsúszni a vállaimról, hogy az égen kirajzolódik a Sötét jegy. Ahogy az ajtó kicsapódik, valaki azonnal a vállamnak ütközik, de egyelőre nem mozdulok. Eltelik egy pillanat, majd még egy, aztán végül egy sikoly nem messze tőlem szakít ki a transzból - a fejem a hang irányába kapom. Szorításom erőseb, magabiztosabb lesz a pálcámon, aztán végre hagyom, hogy a menekülő diáksereg magával sodorjon.

--------------------------------------------------
401 SZÓ // IMAGINE DRAGONS - READY AIM FIRE


A hozzászólást Dante Wickham összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 25 Jún. - 21:02-kor.
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

» Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
»
Vissza az elejére Go down

Nagyterem

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok :: Morsmordre!-