Nem egy egyszerű eset, de nem is elérhetetlen. Alsóbb évfolyamokban egy könyvmoly energiabomba volt, minden, és mindenki érdekelte. Nyitott szemmel járt, ismerős arcokat vonzott maga köré, és élte a boldog iskolás életét. De hát mindenki így indított szinte.
Aztán ahogy nőtt, úgy változott meg minden. Világszemlélete fordult egyet, már nem érdekelte mindenki, válogatta, kihez húzódik közelebb, kivel vált pár szót. Marcona, távolságtartó alak lett, és semmiféle nagy törés nem késztette erre. Csupán megismerte a világot, annak működését, a felhőtlen gyerekkor mögül kipillantva meglátta az élet valódi arcát, és milyenjét. Nem akarta többé áltatni magát mézes-mázos dolgokkal, elfogadta az igazat, és azonosult hozzá. Az, hogy ez kinek hogy tetszett, tetszik, már nem érdekli. Ő figyel mindent, és mindenkit. Az esze a helyén, ügyes ha kell, de ritkán kerül a középpontba. Az arcok körülötte megkoptak, nem mindenki bírja kritikus, sötétebb oldalát. Nem, nem lett belőle egy gonosz lélek, erőszakkal élő alak. Ez távol áll tőle, csak akkor használja, ha szükséget. Maroknyi baráti körét vigyázza, az ismerősökkel tartja magát. Nem adja ki a titkait – amiből ha nincs is sok, a sajátjai, és megvannak a maga félelmei. Te bizonyára csak a folyton grimaszoló, morcos arcot látod, de tudhatod, hogy van benne érzelem, csak kevésbé használja. Ő nem a rosszfiú, hanem az elérhetetlen álcáját húzta fel.
Légy bárki az életében, nem hagyja szó nélkül. Ha felbosszantod, megtudod, milyen az igazi sötét oldala, de ha nem piszkálod, ő sem fog. Ha akar, megtalál, és tudatni fogja veled, mit akar. Igen, talán kicsit érdekember.

Andrew Frothingham