Szögezzünk le valamit. Négy gyerek kurva sok.  Ha meg te vagy a legidősebb, akkor meg pláne kurva sok. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy az egyik kiköpött olyan, mint te, csak negyedannyi tehetsége sincs a tanuláshoz, mint neked. És itt elkezdődnek a problémák, mert te zseni vagy, a húgod állandóan szökni készül, az ikeröcséd nem tud olvasni tíz évesen se, a legkisebb húgod meg egy idegesítő mitugrász, a szüleid meg túlságosan el vannak foglalva a munkájukkal. Aztán kiderül, hogy mind a négyen varázshasználók vagytok, és még akkor se szabadulsz meg tőlük, hanem minden egyes nap össze vagy zárva velük a kastélyba. Miközben egy idióta igyekszik kiirtani mindenkit, aki hozzád hasonló, csak épp nem túl hatékonyan. És ne válj teljesen érdektelenné. Sok sikert.

- Emlékszel arra a hugrabuggos lányra, aki elkérte a bájitaltan jegyzetedet a múlthéten? – Archer nagyot kortyol előttem a töklevéből, kicsit le is issza magát, de a jelek szerint nem foglalkozik vele. Felveszem a karom mellett heverő szalvétát, és a talárjára nyomom, miközben bólintok, és várom, hogy folytassa a történetet.
Mindig ez van, elkezd valamit, aztán jön az újabb adag csirkecomb, és csak azután mondja el a végét. Mintha nem lenne meleg utána is az étel, hogy elmondott mindent, és mehetek utamra. Túl sokan vagyunk, és már évekkel ezelőtt feladtam, hogy képben legyek mindennel, hogy foglalkoztasson minden bánatuk. A testvéreim, szeretem őket, de talán még az se érdekel eléggé, hogy kimutassam. Egyedül Archer kap kicsivel több figyelmet. Csak neki viselem el a csacsogást minden nap, csak őt keresem magamtól is, mert tudom, hogy szüksége van rám. Még ha igyekszik menőn is viselkedni.
A tenyerembe támasztom az államat, úgy nézek rá, a lehető legunottabb képpel, hogy észrevegye magát, és ne azt ecsetelje, hogy annak a Magdalena-nak milyen szőke haja van, hanem térjen a lényegre.
-… Szóval Maddie, mert ez a beceneve, véletlenül, fülig pirulva, nekem adta vissza a jegyzeteidet, mert azt hitte én vagyok te. – A csirke szárny falatka a szája sarkából nem akar eltűnni, és ez határozottan jobban leköti a figyelmem, mint a mondanivalója, és ez mélyen azért meglepően aggaszt.
- Király. Hol van? – Nézek körbe, mert az asztalon nem látom, és nagyon remélem, hogy nem taposta bele a táskájába, mert ha csak egy szamárfül is lesz rajta…
- Ott ül a hátad mögött, a legbelső asztalnál. A szőke csino…
- Nem a nő, Ceasar, a jegyzeteim! – vágok hozzá egy krumpli darabot, mérgesen, kcsiti talán hangosabban csattanva fel, mint kéne, nem is értem, miért ültem ide, ülhettem volna nyugiban Artemis mellett, senki nem szólt volna hozzám. Vagy Lia mellett, nosztalgiázva, a közelében úgyis minden olyan könnyű. Türelmetlenül kapom ki a kezéből a füzetet, mugli dolog, de meglepően hasznos itt. Többet nem is szólva hozzá, lapozom át a füzetet, ellenőrizve, hogy minden rendben van vele, de valamim megakad a szemem. Pontosan a tizenharmadik oldalon, az ötödik sorban át van húzva egy mondat, és gyöngybetűkkel felé van írva helyette valami. Közelebb hajolok, összeszűkítem a szemem, majd felnézek, és hátrafordulok. Valóban ott ül, nevetgél, nem figyel. Szőke haja repdes, miközben egyik barátnőjétől a másikig fordul, pont olyan mint Lia, csak kisebb. Apróbb. Okosabb…
Kirúgom magam alól a széket, és nem foglalkozva az öcsém sipákolásával, elindulok a hugrabug asztala felé. Megállok a lány mögött, és igyekszem nem teljesen magamba szívni a finom illatot, ami a hajából árad, ahogy letámaszkodok elé, és a látóterébe hajolok.
- Van öt perced? Lenne egy kérdésem. – Halványan elmosolyodok, mindig ezt vetem be, ha kell valaki, vagy valamit meg kel tudnom. Mi is volt a neve? Magda…Maggie..Maddie! Maddie…