Nem sok értelme volt annyi év után újra eljönnie Bulstrode-ék menetrend szerinti, hírhedt nyári partijára. Annak se volt értelme, hogy szót fogadjon, és ne jöjjön el. Ez a parti teljesen olyan, mint öt vagy hat éve volt, csak valahogy kisebbnek tűnik minden, a ház, az emberek, az elegánsan elhasználódott, fenyőfa kertibútorok, még az étkészlet is. Bulstrode-ék régi vágásúan értelmezik a rendezvényszervezést, ha van bőven mentatorta és kolbász, és legalább egy nagykorú rokon a Szent Mungo sürgősségi osztályára kerül este kilencig, akkor jól sikerült a parti. Amennyire lenyűgözte ez a módi kilenc-tízévesen, annyira hidegen hagyja most. Leerőszakolt a torkán egy-két kolbászt (túl száraz), megkóstolta a tortát (túl citromos), beszélgetett egy kicsit Shacklebolttal és Fawley-ékkal (túl begyakorolt), aztán elnézést kért.
Óriásnak érzi magát, pedig impozáns, régi ház ez is, ha rá is férne egy alapos renoválás meg talán egy fürge házimanó, de a szeme tízéves korához igazodik. A szalon már nem is tűnik olyan izgalmas helynek, abban a szekreterben valószínűleg semmi nincs egy-két lejárt szavatosságú bájitalfiolán és néhány törött rézedényen kívül, hihetetlen, hogy az első emeleti fürdőszoba kádjában egyszer hármukat fürdették együtt, amikor itt aludtak néhány napot a kerti törpék irtása idején. Alaposan megnézi az L-alakú folyosóra kitett fényképeket. Bulstrode-ék kölykei annyira idegennek tűnnek, hogy ha nem lenne prefektus, abban se lenne biztos, hogy ők is a Roxfortba járnak. Tulajdonképpen érthető, hogy egy arrogáns faszfejnek tartják, aki simán elvan egyedül a tanárok seggének társaságában, mert még a rokonaival sincs semmilyen valódi kapcsolata. De nem tud mit mondani nekik. Merlin bassza meg, hát tehet ő arról, hogy semmi nem tudja érdekelni? Megpattan az üveg a képen a dühétől, ahogy visszalöki a komód tetejére. Az az egy, ami valóban érdekli… ahhoz már nincs szüksége több beszédpartnerre.
Végül aztán itt köt ki, a pincében, az almaboros hordók között. Ezek legalább majdnem ugyanolyan hatalmasak, mint amire emlékezett, de ahogy végigkopogtatja őket, hallja, hogy feléig sincsenek már. Elvesz egy kupát a többi közül, és lehajol a csaphoz: a lőre ízétől el kell fintorodnia, annyira savanyú, mint az ecet. Emlékezett rá, hogy pocsék, de arra nem, hogy gyakorlatilag ihatatlan. Kiönti a kupa tartalmát, és beljebb sétál, a bolthajtás csalóka látványa mögött kell valahol lennie még egy beugrónak és még egy hordónak, ott bújtak el Posie-val, amikor egy fél napig nem találták őket. Akkor rúgtak be először, ettől az iszonyatos, húgyízű vacaktól. Griffendéles elszántság volt ettől lerészegedni. Annyira sokat ivott, hogy nem is emlékszik, végül hogy kerültek elő, és ki vitte haza, csak az van meg, hogy az anyja visítva bőgött, hogy hogy tehetett ilyet (túl jó gyerek volt, mindig túl jó volt, soha senki ki nem nézte volna belőle még ezt sem, ezt az ártalmatlan, szükségszerű első tévedést), és hogy amint bejutott a hallba, egyből lehányta a perzsaszőnyeget. Az apja meg csak annyit mondott, hagyja békén a párszaszájú Crouch-ágat, rossz vér. Ő aztán tényleg mindig minden szart megúszott, amit csak csinált. Bulstrode-ék még csak le se kentek neki egyet, az öreg Barty szigorú bosszúisten-arca mögé mindenki odaképzelte a szegecses nadrágszíjat, bármit csinált, előre sajnálták, mit fog ezért kapni otthon, otthon meg senkit nem érdekelt. Az anyját. Az anyja meg nem számít.
A bolthajtás mögött ott a beugró, csak nem látszik az utolsó hordótól… és amögött van egy kisebb is. Áh. Erőtlenül, vérszegényen elvigyorodik, és tölt a kupába. Úgy tűnik, ha más nem is történt az elmúlt években, Bulstrode mindenesetre egy irigy geci lett, és megtanult rendes almabort csinálni, amit már érdemes is dugdosni a vendégek elől. Leül a rejtekhelyre, és nekiveti a hátát a falnak. Hihetetlen, hogy itt ketten elfértek kényelmesen. Egyedül se tudja kinyújtani a lábát, össze kell görnyednie. Merlinre, milyen jó többé már nem gyereknek lenni.