Már egészen kicsi korom óta utáltam a rosszakat. Mindig érthetetlen méreg fog el, ha a gonosz boszi élvezettel csintalankodik és árt a jóknak, rendszerint attól félek, hogy győzni fog. Persze, ez sosem történik meg, de lehet, azért is, mert mindig mami tartja a meseolvasást, tehát velem van, miközben a gonoszak rosszalkodnak. Régen papi is vele tartott, de aztán szárnyakat növesztett, mert Merlin magához hívta. A nagyi szerint apucinak azért kellett elmennie, mert a feladat, amit kapott fontosabb anyu munkájánál is. És akkor könny csillant meg a szememben, amiért Merlin még nálam is fontosabb dolgot bízott apára, de a nagymami mosolyogva megnyugtatott: a papinak nálam semmi sem fontosabb, ezért továbbra is velem lesz, de akárcsak Merlint, őt sem fogom látni. Azonban egyik nagyszülőm sem mondta, hogy a mami gyönyörű mosolya is láthatatlan lesz, helyét pedig a gyakori könnyek veszik át. Ha egyszer nagy leszek, azt szeretném, hogy a bácsi, aki miatt apu fontos feladatot kapott, megfizessen a mamim minden egyes könnyéért. Márpedig az ő könnycseppjeinek darabja is megfizethetetlen áron van. Mióta apu elment, a ház mintha üres lenne, ha pedig a nevetésemtől cseng, bűntudatot érzek, amiatt, hogy zajt csapok. És anya sem örül neki, már ha otthon van. Ritkán csal mosolyt arcára, ha bolondozok, ha pedig átesek a ló másik oldalára, akkor le is szid. A nagypapi szerint azért, mert a miniszteri hivatal államtitkárának lenni nem könnyű ám, plusz apuci halála óta anyu a Wizengamot tagja is. Ez számomra csupa fura dolog, amiről fogalmam sincs, mit jelent, de ha a nagyiék azt mondják, fontos, akkor biztos így van. Csak az a baj, rossznak érzem magam, ha megdorgál, és olykor az az érzésem, nem vagyok jobb azoknál, akik Merlinhez küldték az apukámat. Azért nagyon remélem, hogy most, hogy megkaptam a roxforti levelem, anyu elkísér vásárolni minden eddig rossz tettem ellenére. Apa megígérte, hogy együtt választjuk majd ki az első seprűmet. Szomorú lennék, ha nem csak ő, de anyu sem lenne ott.
Emlékszem, az egész kúriánk pompában díszelgett aznap a szülinapom alkalmából. Mindenféle finomság sorakozott az asztalon, a konyhai pultokon és a svédasztalokon. Én pedig a legjobban a tortát vártam, arra fájt a fogam már azóta, hogy reggel kipattantak a szemeim. Szinte minden vendég, aki a listán szerepelt, megérkezet ezzel megtisztelve engem és a családomat. De én mégis a legjobban a papát vártam, hisz mielőtt munkába indult volna megígérte, hogy nagy meglepetéssel tér haza. Tudtam, hogy haragszik, ha rosszat hal rólam és tartottam is attól, hogy elrontom az egészet, ha nem viselkedem megfelelően, így akárcsak a nagy lányok szépen fogat mostam és felöltöztem, amint felkeltem, majd megettem minden ételt, amit a tányéromon szerepelt reggel és ebédkor. Az óra hetet kongott, amikor a megterített asztalon megrezzentek az evőeszközök és a porcelánok a kintről beszűrődött óriási robajtól. Az élőzene elhalt, és a vendégek közötti csevej is. Ijedtemben pityeregve anyához rohantam, aki rögtön felkapott és a hozzá legközelebbi ablakhoz rohant. Arca elszörnyedt, magához intette a házi manónkat, majd gondjaira bízott. Abszolút semmit nem értettem, amitől csak még hangosabban sírdogálni kezdtem. - Mamii, mamiii! – ordítottam. Anyu hozzám szaladt és szorosan átölelt. - Kincsem, figyelj rám! Nem lesz semmi baj, de most nagyon fontos, hogy szépen felmenj a szobádba és ott maradj, míg érted nem megyünk a papival, jó? – foglalta össze röviden a feladatomat, miközben letörölte az arcomról a könnyeket. Bólintottam egyet, de a pityergést nem bírtam visszafogni. Anyu gyors puszit nyomott a homlokomra, majd a kiözönlő tömeggel együtt kifelé iramodott. A szobámban felpattantam az ágyamra, a plüsseim közé helyezkedtem el és befogtam a füleimet. Azt a dalocskát dudorásztam, amit anyu akkor énekel, amikor rosszat álmodom és az éjszaka közepén felriadok. A házi manónk egy helyben állva figyelt, szótlanul. Néha lepillantott, vagy oldalra, majd egyszer csak riadtan száznyolcan fordulatot tett, amint meghallotta a mami kétségbeesett sikítását. - Jacob, ne! A dalolgatás és a hangok tompítására használt kézfejeim sem tudták megakadályozni, hogy én is halljam. Riadtan lepattantam az ágyamról és az egyik ablakhoz tipegtem. Gyors mozdulattal elhúztam a fényáteresztő függönyt és lepillantottam. Abban a pillanatban egy fénycsóva eltalálta aput, aki éppenséggel a mamit próbálta megvédeni a fénycsík elől. A zajok lassacskán abbamaradni látszódtak, a meghívottak anyu körül gyűrűztek, aki pedig a padlón görnyedt. Zokogó hangjai megrémisztettek, így ismét pityergésbe kezdtem. Egy varázspálca az ég felé emelkedett, majd a többiek is követték. Fény árasztotta el a tömeget, mintha csak száz és száz szentjánosbogár égett volna. Anyuci aznap szegte meg az ígéretét először, mert ő és a papi sosem jöttek fel értem, legalább is együtt nem. A nagy káoszban szinte meg is feledkeztek arról, hogy a szobám ablaka pont arra néz, amerre csatáztak, így egészen addig senki nem sejtette, hogy a történtek szemtanújává váltam, míg a házi manó el nem mesélte. Sosem feledem el azt a maszkot, amit az a gonosz ember viselt, aki eltalálta a papámat. A mai napig néha megjelenik a legrosszabb rémálmaimban.
Bár már egyáltalán nem számított, de apa meglepetése egy cikornyás díszekkel ellátott zenélő doboz volt, ami legalább annyira csodálatosan szólt, mint anyuci hangja. Csupán annyi maradt tőle, egy tárgy, amit még csak át sem tudott adni személyesen.
Saját || ~ || ~
▽The Age Of The Marauders▽
A hozzászólást Ekaterina Elderly összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 17 Dec. - 18:45-kor.
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Csüt. 14 Júl. - 17:08
Elfogadva!
Üdvözöllek az oldalon picur! Olyan jó látni, hogy végre több fiatalabb karakter is érkezett hozzánk, abban már biztos lehetsz, hogy nem lesz hiányod társaságból, hiszen itt vannak a Minchum ikrek is! Az előtörténeted szomorú volt, de viszont nagyon jól átlátható és teljesen átadta nekem a kislány karakterét. Remélem, meg fogod találni a helyed a suliban és eltereli a figyelmed az apukád haláláról egy picit Foglalózz ha még nem tetted, aztán pedig keress magadnak valakit, akivel játszhatsz!