Ismered a McCormack családod? Nem? Óh, hát nem sokat vesztettél vele kedvesem, mert semmi különleges nincs bennünk. Félvér családból származok, ahol az apám egy mugli volt míg édesanyám teljes rendű boszorkány. Sajnálatos módon az apámról nem sok emlékem maradt, mert még kiskoromban elszólították mellőlünk és azóta sem tért haza. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik, mert hiányzik, de nem úgy, mint egy apa. Mert nem tudom milyen lett volna az életem akkor, ha velünk él. Az anyámmal elég szoros a kapcsolatunk, ahogyan az öcsémmel, Kirley-el is. Ha csak két személy teszi ki a családodat, akkor próbálsz velük kijönni tűzön-vízen át, még akkor is, ha az öcséd néha az agyadra megy.
Az igazság az, hogy rettenetesen félek. Anya szerint apa a háborúban vesztette életét, ami a mugli világban zajlott. Nos, én félek az ittenitől, mert több vesztenivaló van. A Voldemort névtől összerezzenek, s miközben próbálom meggyőzni magam arról, hogy Dumbledore meg fog védeni minket… nos, történnek dolgok, melyek félelmet keltenek bennem. Nem szeretem a halálfalókat, de az aurorokat annál inkább, mert próbálnak megvédeni.

Sose szerettem az iskolakezdés, mert az a reggel egy háború sújtotta övezetre emlékeztetett minden alkalommal. Mint ahogy azt tőlem elvárják a családom tagjai, most sem voltam bepakolva így kora reggel még a kofferem után koslattam. Nagy nehezen keresgéltem elő a ruháimat a szekrény aljáról, melyeket úgy ítéltem, hogy Roxfort-kompatibilisek és inkább elzárva tartottam őket, nehogy baj érje.
Na már most, a legtöbb diáktársam már tegnap bepakolt volna és ma reggel csak az izgalommal kell foglalkozniuk, addig én szanaszét álló idegekkel futkorászok a házban és próbálok mindent, ismétlem mindent – ami úgyse fog sikerülni – eltenni a helyére és magammal vinni.
- Anyaaa, merre van a darázsmintás harisnyám? Tudod, az a sárga fekete csíkokkal. – kiabáltam le kétségbeesetten a földszintre, a korláton ügyeskedve, hogy ha odalent található az említett tárgy csúszhassak azonnal.
- Nem tudom, drágám. Nem hagytad az öcséd szobájában? – kiabálta fel nyugodtan, mintha neki nem lenne semmi dolga a mai reggelen. Pedig két gyereket is el kell engedjen iskolába. Hatalmas léptekkel szökdécselve szeltem át a távolságot a két hálószoba között, majd nem is kopogva törtem be az öcsémhez.
- Nem láttad a harisnyámat? – hatalmasokat pislogva kérdeztem ki az öcsémet, akinek bamba arckifejezése láttán rájöttem a dologra; Ő sem tudja merre lehet. Így hát szomorúan baktattam ki szobájából vissza az enyémbe, és folytattam a pakolást.
Fél órás késéssel, egy ideges édesanyával, egy halálian nyugodt testvérrel és egy elvesztett harisnyával indultunk útnak a King’s Cross felé, hogy a 9 és ¾ vágánnyal elmehessek a legjobb helyre. A Roxfort mindig tárt karokkal várt, érdekes dolgokat tanulhattam és az igazság az, hogy… mindig új dolgokba botlott az ember. Ahogyan azt sem gondoltam volna, hogy lesz egy Mardekáros legjobb barátnőm.
- Mea, sikerült megtalálnod a harisnyát? – huncut mosollyal az arcán tér vissza társaságunkba az öcsém, kinek kérdésére csak felhúzom a szemöldökömet.
- Nem. Miért kérdezed? – nagy szemeket meresztek rá és azonnali magyarázatot követelek, hiszen az volt a kedvenc ruhadarabom. Még a nagymamámtól kaptam mielőtt eltávozott volna Ő is közülünk. Nagyot nevet az öcsém, majd meglegyintve a kezét követem a kocsinkhoz, ahol a bagoly kalitka áll benne a jó öreg Silverrel.
Először nem értem miért hozott ide, majd jobban szemügyre véve a bagoly helyét látom meg azt, amit egészen eddig kerestem: a harisnyám a kalitkába van. Hangosan felnevetünk mindnyájan, mire páran körénk gyűlnek a baráti körömből és kérdezősködnek.
- Egyszer még a fejedet is elhagyod, drágám. – lép mellém anya, majd magához ölel. Szeretem a családomat, ahogyan azt is, hogy nem vagyok átlagos. Varázsló vagyok, egy veszélyekkel teli világban de ez teszi érdekessé a létezésemet.
- Már nagyon kíváncsian várom, hogy mit tartogat számunkra az oxi-foxi Roxfort.