Potterék hátsókertjének gyepében szerintem nincsen egy szál gaz sem. Mármint ezen a részén biztosan nem. És az is egészen biztos, hogy azért ilyen szerencsések, mert letépkedték az összes négylevelű lóherét, hogy másnak csak a selejt maradjon. Például nekem, aki képes hason feküdni egy lóhere tenger mellett és úgy simogatni azt, mintha női mellek lennének, és úgy kandikálni ki a napszemüvegemből, mintha éppen arra készülnék, hogy a kellemesen simogató napsugarak segítségével hódítsam meg Pottert. Ami amúgy egy egészen merész vállalkozás lenne a részemről, tekintve, hogy olyan furcsa ízlése van, amit csak néha napján tudok megérteni, és ez.. na ez pont nem az a nap. De ha nem lennék ilyen halálosan lusta, és nem élvezném ennyire a napsugarakat, akkor talán megpróbálkoznék azzal, hogy megértsem, de.. sokkal több ellenérvet tudnék felsorolni, mintsem neki kezdjek az olyan összetett jellem kiaknázásának, mint James Potter, akinek a hátsókertjében egy darab négylevelű lóhere sincsen. Szánalmas.
Meg az is, hogy három napja úgy dekkolok itt, mintha meghívtak volna,pedig nem. Senki nem kérte, hogy toljam ide a pofámat, de én mégis megtettem. De legalább lenyírtam Potterék füvét a mugli fűnyíróval amit Dextertől kaptam, és hagytam, hogy a szülei azt higgyék elment az eszem. Mármint Potter szülei, meg Potter is. Aki meg olyan nagyon bamba tekintettel nézte az egészet végig a tölgyfa árnyékából, és a szemüvegét tologatta följebb az orrán. Merthogy olyan izzasztó volt néznie a dolgot. Persze azóta megfogadtam, hogy én soha a büdös életben többet nem fogok semmit mugli módszerrel csinálni, mert rettenetesen nyomasztó és fárasztó. Most komolyan, emberek hogyan képesek varázslat nélkül élni? Hogyan képesek minden egyes napot átvészelni a mágia nélkül? És miért? Miért kell olyan egyedeknek lennie ezen a világon, akik nem képesek a mágiára? És miért van az, hogy Potter még mindig nem tekerte meg azt a rohadt füves cigit?
- Még ma készen lesz, vagy úgy tervezted, hogy mi termeljük meg? -
Feltolom az orrnyergem legmagasabb pontjára a napszemüvegemet, épp úgy ahogy James szokta a saját okuláréját, és valahogyan, valami egészen érdekes módon ülőhelyzetbe tornázom magamat.
- Mondd meg nekem őszintén,, hogy miért nincsen egyetlen szerencsehozó lóhere ezen a telken.. -
Szeretek úgy csinálni, mintha az életem legnagyobb gondjai olyan jelentéktelen dolgok lennének, mint, hogy ma még csak három szál cigarettát szívtam el, és hogy Potter képtelen megtekerni egy cigit. Pedig nyilvánvalóan ezerszer fontosabb az, hogy miért nincs itt lóhere.

Zavartan vigyorogtam anyámékra, ők döbbentem bámultak előbb rám, majd Niels-re, majd megint rám, aztán megint Niels-re.
- Elintézem. – motyogtam nekik, míg Niels lelkes előadást tartott arról, hogy ott áll a kibaszott fűnyíró gépe a házunk előtt. Egyébként anyámék sosem voltak a mugli találmányok ellen, sőt, elmondhatjuk, hogy ez az egész varázsló-mugli ellentét baromi távol áll tőlük, mindenesetre nem fogadták annyira jól, mint reméltem, életük első fűnyírógéppel való találkozását. Az sem segített, hogy ez alapvetően egy kibaszott hangos dolog, amit ráadásuk kínosan hangos működtetni is, szóval egy ponton azon kaptam magamat, hogy mindhárman a nappaliban ülünk, zavart pillantásokat egymásra mérve, miközben a kintről beszűrődő motor hang elnyomja a falon lévő óra kattogását.
- Elintézed? – kérdezte félig gúnyosan, félig a kétségbeesés végső határára sodródva apám, én pedig a végső megsemmisülés peremét egyensúlyozva felpattantam, hogy főzzek egy kis teát.

Két órával később anya és apa elment Londonba, valami súlyos, fontos és halaszthatatlan üzleti ügyben eljárni állításuk szerint, de persze azt tudni kell a szüleimről, hogy alapvetően kozmetikai termékeket gyártanak, szóval erősen kétséges, hogy ezzel kapcsolatban bármi is súlyos, fontos vagy halaszthatatlan kérdés felmerüljön. Mindenesetre ott maradtam otthon Niels szerfelett figyelemre méltó társaságában, akkor már két napja állandóan részegen az otthoni borkészlettől, vagy elszállva az általa a házba került csodaszerektől.
Ültem a kertben, szétcsapva, újra és újra Lily Evans levelét bújva, és egyre azon gondolkodtam, vajon hogy dobhatnám ki Philipet a házból úgy, hogy az ne legyen zavarba ejtő, pláne ne ejtsen csorbát békés, tökéletes barátságunkon. Ültem a kertben, kinyúltam a mellettem lévő borosüvegért és három nagy kortyot lehúztam belőle. (Egyébként nem tudom, ki hogy látja, de mintha a fehér bortól kevésbé lenne másnapos az ember.) Ültem a kertben, leraktam Lily levelét magam elé, aztán rászórtam az összeszáradt, zöld virágot. Letéptem a levél sarkát tippnek.
- Nem tudom, öregem. Mondtam, hogy hozz ki bentről egy ilyen… mi a neve? Tajtékpipát, ha már erre se voltál képes, legalább ne sürgess. – morogtam, a harag legkevesebb jele nélkül, aztán megütközve ránéztem.
- Két napja letaroltad a kertemet azzal az izével, ha még emlékszel. – fogtam a dohánypapírt, a közepébe töltöttem egy kis dohányt, aztán, mintha valami szakács fűszerezne, belemorzsoltam a levélről azt a valamit. A végére a tipp. - Őszintén, én annak is örülök, hogy nem egy kibaszott kráter áll azóta a helyén. – összetekertem, megnyálaztam a papír szélén meg minden. – Hát ez… szarul fest, de a célnak megfelel, nem?

Úgy bámulom Pottert mintha bármi esélye lenne annak, hogy a szemöldöke leúszik a helyéről a szája fölé tökéletes harcsabajszot rajzolva neki. Mert hát ugye ennek nincsen semmi esélye, de azért bortól mámorosan vicces ilyeneket képzelni. Meg hát amúgy is vicces lenne Potter egy olyan kis bajusszal, miközben olyan babaarca van amit az ember szívesen paskolgatna, vagy csak összecsípne, úgy mint a nagyszülők. Vajon mennyire nézne hülyének, hogyha ezt most megtenném?
- Milyen levelet olvasol annyira? -
Fejemmel a kéz izzadságtól maszatos pergamenre bökök, aztán a napszemüvegem teteje felől kikandikálva pillantok rá. Olyan kíváncsi természet vagyok, mint egy lány. Most pedig, hogy ittam is, még jobban érdekelnek a szarságok. Most, hogy ittas vagyok, hogy a fejembe szállt a bor, hogy az árnyékban is túl meleg van, írnék egy levelet Dexnek, egy olyan hosszú levelet amiben megkérdezném, hogy milyen a nyara, hogy fürdött-e abban a retkes tóban, hogy kipróbáltam a fűnyírót, hogy legszívesebben felgyújtanám, és hogy kissé leégtem miközben Potterék füvét vágtam. Leírnám neki, hogy Potteréknél csövezek, és hogy már csak nyűg vagyok nekik, amit nem akarok észrevenni, de mégis látom, hogy nem akarok hazamenni, hogy meglátogatnám, hogy a nyár többi részét sem fogom otthon tölteni, hogy csöveztem egy napot egy híd alatt és hogy eladtam egy rakás füvet, na meg vettem is sokat, aminek a felét már elszívtam. Leírnám, hogy Mrs. Potter mennyire finom pudingot csinál, és hogy milyen kedvesen érdeklődik, hogy kölcsön adott egy könyvet, és hogy üdvözi az anyámat.
De nem fogok részegen levelet írni, és ha írok is, biztosan nem Dexnek.
- Azt sem tudom hol az a pipa..-
Hogy a viharba ne tudnám? Nem ez az első nyaram Potteréknél, nem ez az első közös betépésünk és nem egyszer loptuk el az apja pipáját. De túl lusta vagyok ahhoz, hogy felkászálódjak, hogy bevonszoljam magamat a hűvös házba. Meg különben is ha egyszer bemegyek, nem fogok kijönni a forróságba még egyszer.
- Lehet van benne valami.. bár azt hittem ez a szar gyorsabban nő.. -
És azzal hátradőlök a gyepen, belenyugodva, hogy nem fogok itt négylevelűt találni.
- El kellene adnom azt a szart. Ismersz valakit akit érdekelne fűnyíró? -
Lustán pillantok rá, nézem a cigit, és kissé elfintorodom.
- A célnak megfelel.. -
Helyeselek és a zsebemből előkotorok egy öngyújtót. Azt amit Dextől kaptam már vagy úgy öt éve. Ja még mindig meg van.

- Ez? – néztem az előttem heverő levélre. - Evans-től kaptam, mindegy. – vigyorogtam rá. Igazából elsztorizgathattam volna arról neki, hogy tulajdonképpen nem, egyáltalán nem mindegy ez a levél, bár ezt elég nehéz lenne beadni bárkinek, miután ennek a segítségével tekertem cigit, meg miután Niels még mindig azt hiszi, hogy Dorcas-szal kavarok. Ami mondjuk nem is áll túl távol az igazságtól, mert mikor utoljára egymáshoz szóltunk (két hónapja?), akkor végül is abban egyeztünk meg, hogy majd később beszélünk. Szóval szó sem volt szakításról, csak izé… egymáshoz sem szólunk, szóval ez technikailag mégis csak szakítás lehetett, nem? Nem tudom. És félek bárkitől megkérdezni. Kiváltképp Dorcas-tól, meg amúgy is, azért elég jó, hogy nem kell az ő leveleit olvasnom, vagy a hangját hallanom, vagy a létezésével törődnöm, szóval minek vágjam tönkre ezt a csodálatos harmóniát? – Majd szólj, hogy még ma válaszoljak rá. Elég… fontos ügy. Jut eszembe, nem tudod, hol raktam le a növényhatározómat? – jó, igazából apa könyve ez, de oda se neki.
- Jó, mindegy, akkor ne segíts rajtunk, csak élvezd ki a végtelen vendégszeretetem. – sóhajtottam. Persze, hogy nem hozza ide ezt a pipát. Egyszer sem tette, mindig nekem kell megemelnem a csontos seggemet, ami több mint idegesítő, és a halálnál is biztosabb, hogy most nem fog megtörténni. Egyébként Niels a lehető legbosszantóbb vendég, komolyan mondom. Valahányszor felbukkan nálam, mindig kielemzem, hogy épp miért és hogyan elfogadhatatlan a viselkedése, de még nem járunk ezen a ponton, bár nem biztos, hogy sok választ el tőle.
- Oké, esetleg majd megnézheted majd a növényhatározómat, hogy egy kicsit többet tudj a lóherékről. Ezek nem nőnek meg csak úgy… hopp. – mutattam valami hirtelen mozdulatot a kezemmel, amit hasonlónak gondoltam a lóherék növekedésének hirtelenségével.
- Senkit, Niels, senkit nem érdekelnek a fűnyírók. Zajosak és hülyén néznek ki. Egyáltalán minek hoztad ide ezt a szart? Dobd a folyóba, komolyan mondom. – csóváltam a fejem, aztán átnyújtottam neki a cigit. Végül is akármilyen szar vendék, attól még vendég marad, én pedig a jómodoromról vagyok híres többek között, szóval megilleti az elsőbbség. – Bon Appetit!

-Mióta leveleztek? Mármint lemaradtam ott, amikor olyan csúnyán összevesztetek.. még ötödévben... tudod mikor azt a kampóorrú Pitont megaláztad.. -
Egy pillanatra elrévedek a múltban, de tényleg csak egy pillanatra.
-Bár az nagyon állat volt.. -
És beleboxolok a vállába, hogy érezze, tényleg állatnak tartom. Egy kis idegesítő, komisz fasznak, akivel azért jó együtt füvezni, meg amúgy jó vele dumálni, márha képesek vagyunk értelmes dolgokról dumálni, vagy csak fekszün egymás mellett és bambulunk.. néha könyörgök neki, hogy hadd költözzek ide, de mindig azt hiszi, csak hülyülök. Pedig az Ő szülei igazán jó arcok. Semmi befásult faszság, semmi közöny. Tudnak evetni, tudnak inni, és közben nevetni. Az anyja még táncolni is tud nevetés közben.
-Szóval ti ilyen fontos levelezésekben vagytok? Nekem sohasem írsz leveleket.. -
És már el si felejtem, hogy ők mennyit leveleznek, hogy az a levél amiből épp tekerte a cuccost mennyire fontos neki, mert aa saját dolgom jobban érdekel.
-Van valamilyen különösebb oka, vagy csak amúgy nem érdekellek? -
De a kérdésemre inkább választ sem szeretnék kapni.
-Nem.. ne haragudj de azt sem tudom hogy miként néz ki egy olyan dolog.. -
Na nem mintha sajnálnám, hogy nem lapozgatok holmi növényhatározókat.
És máris más gondolatok másznak a fejembe.
A lóherékről meg a nem lóherékről.
-Mert ajándékba kaptam, és nem akarom kidobni! De már vissza sem adhatom, otthon meg.. tudod milyenek anyámék.. -
Megvonom a vállamat. Balfaszok. Begyepesedett balfaszok.
- Tárolhatnám nálatok? -
Nagyot nyelek, és beleszívok a cuccba, jól letüdőzöm és nevetve fújom ki. Pedig nincsen semmi vicces az egészben. Van egy fűnyíróm, amit Tőle kaptam, és képtelen vagyok megválni tőle.
- Asszem szerelmes vagyok.. -
És tovább nevetek akár egy őrült.

Értetlenkedve néztem rá, mintha csak valami első éves anyagot kérdezne vissza tőlem kviddicsmeccs előtt. Ötödév, akárhogy is számolom, kurva rég volt, Piton pedig köztudattan nem ér annyit, hogy az ember éveken át nyüglődjön miatta, nem? Majdhogynem röhejes, sőt, egyenesen sértő, hogy előhozakodik ezzel. Mind voltunk fiatalok és bohémok (haha, mert most mik vagyunk?), csak azért, mert Evans-nek ebbe a korszakába nem fért bele az, hogy annak a szar darabnak kezelje Severus-t, amilyen szar darab mindig is volt, mára már lehetek vele jóban, nem?
- Pedig az még nem is a legjobb volt. – cinkosan rámosolyogtam, aztán meg magamban húztam az orrom, mikor a vállamba bokszolt. Kurvára nem értem, hogy lett a testvériesség jele ez a gesztus, szerintem inkább zavarba ejtő, vagy hát nem tudom… ha választanom kell, én inkább pacsis vagyok.
- Ne vedd magadra, bébi. – pislogtam rá. – Csak azért nem írok, mert nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tudsz olvasni. Na meg… te se írsz nekem. – rávigyorogtam, minden barátsággal. – Rá se ránts, ez is csupa faszság. Valami hülye pulóverért nyaggat, amit elvileg nálam felejtett. – túl széles mosoly, mintha tényleg nem számítana Evans egy levele sem. Pedig… PEDIG!
- Hát… kívül-belül olyan, mint egy könyv. Szögletes forma, papírból készült, lehet lapozgatni, belül meg betűk vannak… El tudod képzelni, vagy nem csak analfabéta vagy, de segghülye is? – röhögtem. Jó, majd csak meg lesz az a rohadt növényhatározó. Olyan nincs, hogy nem, nem?
- Mi van? – Egyébként aránylag sok dolgot megteszek a barátaimért, de egy fűnyíró rejtegetése eddig még nem tartozott és soha nem is fog tartozni közéjük. – A faszt fogod itt tartani! Szétcseszted vele a százszorszépeinket, légy nagyfiú és próbáld meg megértetni a szüleiddel, hogy milyen érzelmi kötelékek kötnek ahhoz a… mi a neve? Fűnyírógéphez. Vagy ne fogadj el minden szart, amit hozzád vágnak. Egyáltalán ki ajándékoz fűnyírókat? És minek? – a monológom végén elvettem tőle a cigit, mélyet beleszívtam, és… nem, nem tette meg a hatását egyből, pedig tök stílusos lenne, ha egyetlen slukktól hirtelen lett volna értelme Lip fűnyírójának.
Benntartás, kifújás, Lip őrült nevetése. Aztán egy újabb slukk, mikor Lip előhozakodott a legutolsó mondatával. A slukk nyomában fojtogató köhögés.
- Mi? – úgy értem nagyon fojtogató köhögés. A könnyem kifakadt, baszd meg. – Philip, ne érts félre, de – levegő után kapkodtam. – nagyon különleges három napunk volt, persze, de én…. én nem…

Felcsillan a szemem, és megkérdezném, hogy mi volt akkor a legjobb, de akkor valahogy úgy tűnne, mintha valami kis hülye rajongója lennék a sok közül, aki csüng minden szaván és minden Potter kalandot betéve akar tudni. Pedig ez most tényleg érdekelne is. Mármint Potter minden héten belekeveredik valami szarba, mindenki ismeri a nevét - tényleg mindenki - és midenki úgy lengi körül, mint légy egy nagy darab szart. Én pedig nem akarok a sok légy közül egy lenni.. inkább megmaradnék a valami idegesítő dolognak, egy rágóguminak a cipő talpán, egy hajszálnak a fekete pólón, vagy egy havernak. Mindenki döntse el maga, hogy én éppen mi vagyok most.
Felvihogok, olyan kínosan, mintha kötelező lenne nevetnem.
- Elolvastatnám anyámmal.. -
Rákacsintok.
- Mert úgy is meglátogatlak. Ha írsz ha nem.. -
Ennek eredetileg úgy kellene hangzania, hogy jövök ha kell, ha nem. Mármint ez mindig így volt, és mindig így is lesz. Előszeretettel töltük Potteréknél napokat - sőt volt amikor egy egész hetet itt lebzseltem - pedig szinte soha sem hívnak. Én meg persze tudom, hogy milyen kurva pofátlan vagyok, de jobb így, mintha otthon kellene rohadnom. Engem úgy sem látogatna meg soha senki.
Mondjuk egyszer Bun-bun aludt nálunk amikor én negyedéves voltam. Anyámnak persze nem tetszett..
Felcsillan a szemem.
- Te pöckölgeted a csajt? -
Megvonom a szemöldökömet, és egy undorítóan perverz mosollyal jutalmazom. Miről maradtam le? Mindez mikor történt? Hol voltam én akkor?
Vele nevetek, ami azért gáz, mert engem oltott szarrá a kis mocsok. Bolond Potter, bolond poénok....
Lekonyul az ajkam egy pillanatra.
- Neked van növényhatározód, és nem tudod, hogy a százszorszépes gyepet nyírják, majd a virág vissza nő? Minek használod azt a hülye könyvet, ha nem ezért? És ne sértegesd a fűnyírómat, mert értékes. Másrészről meg ismered anyámékat, seggfejek. A te szüleid jó arcok. Nem is haragudnának, csak te vagy ilyen szentimentális mocsok. Fáj, hogy van valamim ami neked nincs.. -
Megvonom a vállamat. Potter egóját sértegetni és irigynek nevezni, az egyik kedvenc elfoglaltságom.
- Dextertől..-
És küldök neki egy lesajnáló pillantást, mintha ezt nem tudni vétek lenne.
Kiveszem a kezéből a cuccot, és jó nagyot slukkolok belőle, majd egy egészen kicsit, és úgy bámulok rá, mintha egy olyan kis undorító lény lenne ami a hatodéves llg könyvünkben volt. Összeráncolom a szemöldökömet, és komolyan megdöbbenek. Aztán köhögök kettő aprót, kínosan, megvakarom a fejemet, és felnevetek.
- Milyen kibaszott egocentrikus fasz vagy..nem beléd te hülyegyerek..-
És a nyelvemmel csettintgetve rázom a fejemet.
- Nem is tudom, miért kezdtem el ezt egyáltalán neked mondani... tudhattam volna hogy te csak magaddal tudsz törődni..