Az elmúlt két hétben egyetlen egyszer találkoztam Waldennel és akkor is csak annyira, hogy megkérdezzem mit kapott a mágiatörténet dogájára, amire én készítettem fel még egy hónappal ezelőtt. Próbálta elterelni a témát valami gusztustalan poénnal, amin a haverjai biztos röhögtek volna, mert kifacsart ízlésvilággal rendelkeznek, de én átláttam a sunyi taktikáján és emlékeztettem rá, hogy még mindig leszarom ezeket a fos vicceket, a kérdésemre válaszoljon. Amikor közölte, hogy Binns professzor szerint éppen csak elérte a hitvány szintet, legszívesebben ott helyben felképeltem volna, mert miatta lett szarabb az én gyógynövénytan beadandóm, ugyanis ahelyett, hogy saját magammal foglalkoztam volna azon voltam, hogy az ő tanulmányait egyengessem. Soha többet nem esem ebbe a hibába.

Viszont akármennyire is gyűlöltem jelen állapotomban Waldent, azt mégis meg kellett hagyni, hogy rettenetesen hiányzott az az önelégült feje, a kócos rendezetlen haja, még az a furcsa elmebeteg csillogás is ami mostanában ott tükröződött a kék szemekben, nos még az is hiányzott. Kezdett olyan érzésem lenni, hogy több időt tölt mostanság Vestával, mint velem és emiatt mérhetetlen féltékenységet éreztem. Egyrészt azért, mert a bátyámat elveszik tőlem, másrészt meg, mert a legjobb barátnőmet is. Talán ha kevésbé lennék önző és ragaszkodó, akkor örülnék annak a kapcsolatnak, ami kezd kibontakozni kettejük között, de most még azon a szinten tartok, hogy a falra mászok attól ha olyan pillantásokat vetnek egymásra a jelenlétemben.

Megnyikordult a pad ahogy felültem rá és sóhajtva fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. A karórám szerint már éjfél is elmúlt pár perccel, ami azt jelenti, hogy Walden késik – megint – és egyáltalán sem akarok egyik prefektus – vagy ne adj isten házvezető esetleg tanár – kezére jutni, mert épp kimenőt adtam magamnak és a kastélyban lófrálok. Csizmás lábaimat idegesen lóbálom és már olyan régóta ülök a kezemen, hogy lassan kezdenek annyira elzsibbadni, hogy nem is érzek semmit. Aztán egyszer csak léptek hangja üti meg a fülemet, amik közelednek a használaton kívüli tanterem felé és ahogy az ajtóhoz érnek lelassulnak. Csak remélni merem, hogy nem Friccs így visszafojtott lélegzettel várom, hogy vajon aki belép azon a tölgyfa ajtón a bátyám lesz-e vagy sem. Szerencsémre pár másodperccel később Walden nyúlánk alakja tűnik fel én pedig megkönnyebbülten adom ki magamból a levegőt, amit ha tovább bent tartok bizonyosan elájulok.
- Nézzenek oda, hát eljöttél – gúnyos mosolyra húzódnak az ajkaim, ahogy leugrok a padról és közelebb lépkedek a fiúhoz – Már kezdtem azt hinni, hogy elfelejtettél vagy ami még rosszabb úgy döntöttél nem érdemlem meg a társaságod – figyelem az arcát, a vonásait amikre olyan precíz pontossággal helyezi fel a faszfejek álarcát, hogy szinte senki sem lát át rajta – kivétel persze engem.
- Szóval mesélj drága testvérem, miért vagy mostanában annyira eltűnve? Tán felcsináltál egy lányt és a drága menyasszonyod elől dugdosod a zabigyereked? – természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem erről van szó de valahol talán megkönnyebbülnék, ha csupán egy tervezetlen gyerek miatt viselkedne furcsán nem pedig a Nagyúr iránti imádata hülyítette meg.

Talán jobban tettem volna, ha Vesta mellett maradok a hálókörletben és szépen megvárom a fenekemen a következő napot, amikor is két óra között lecsapok a bátyámra, hogy jól beolvassak neki amiért van képe ilyen sokáig mellőzni a társaságomat és a szemére vetni, hogy lassan már jobban érzem Shanet az idősebb testvéremnek, mint őt. Szeretnék jól beolvasni neki, de már előre érzem, hogy úgy foguk örülni a társaságának, mint majom a farkának és elpárolog a mérgem nagy része, ahogy beveti a kisfiús vigyorát. A gazember!
Fogalmam sincs, hogy milyen kifogással állhatnék elő, mivel menthetném a bőröm, hogy ha Friccs Flitwick elé visz, mert elkapott éjszaka egy használaton kívüli teremben, messze a hálókörletemtől. Már érzem magamon anyám megvető pillantását és hallom apám dühös kifakadását, hogy nem igaz, hogy nem bírok normálisan viselkedni. Előre tudom, hogy általánosítani fogják a helyzetet, még akkor is ha tudják, hogy egy kezükön meg tudnák számolni a kihágásaimat a Roxfortban eltöltött hat évem alatt – már azokat, amiknél lebuktam.
Jogos a felvetés, hogy vajon Walden megér-e ekkora kockázatot. Nem csak pontlevonással fogják súlytani a házamat hanem még rivallót is fogok kapni és az egész iskola hallani fogja apám üvöltését, nyilvánosan fog megalázni és mindenki rajtam fog röhögni.
Görcsösen markolom a pad szélét miközben lélegzetvisszafojtva várom a fejleményeket. Már várom Friccs zsírosan összetapadt tincseit, ahogy a gonosz vigyort is ami majd kiül az arcára, amikor megpillant. A Roxfort diákjainak hírhedt ellensége helyett azonban más valaki tűnik fel az ajtóban és sokkal kellemesebb látványt nyújt, mint az öreg gondnokúr.
- Ne hazudj – dorgálom meg amikor közli, hogy ki nem hagyná a találkozónkat. Sajnos tisztában vagyok vele, hogy mára már felcserélődtek az értékei és ha valami aranyvérű őrültségben kellett volna részt vennie biztosan háttérbe szorulok ma estére is. Ettől függetlenül egy mosollyal az arcomon lököm el magam a padtól és haladok lassú, vontatott léptekkel amik igencsak nehezemre esnek, hiszen legszívesebben odarohannék hozzá.
- Legközelebb majd sorszámot tépek, te szívtipró – halkan elnevetem magam és a nyaka köré fonom a karjaimat miközben egy apró puszit lehelek tökéletes arcára. Mélyen beszívom magamba az ismerős Walden-illatot mielőtt eleresztene és biztonságossá tenné a termet, a kellemetlen látogatók ellen.
- Sajnálom azokat a kölköket – összefonom a karjaimat a mellkasomon és viszonozom a szemforgatást – A jövődet alapoztad meg – minden egyes szónál, amit megismétlek egy lépést teszek felé majd összeszűkült szemmel méregetem. Biztos vagyok benne, hogy ez nem jelent sok jót és nem tudom, hogy szeretném-e ha felvilágosítana arról miket is vitt véghez, amíg elintézte azokat a fontos dolgokat. Megborzongok egy pillanatra, ahogy eszembe jutnak miféle őrült terveket szövögetett a nyáron míg otthon voltunk, amikor is csak egy legyintéssel meg egy kényszeredett kacajjal elintéztem és nem vettem komolyan.
- És mégis mire jutottál a jövőd alapozása közben? – érdeklődve pislogok fel rá, mert attól függetlenül, hogy én sem tartozom az alacsonyabb lányok közé Walden még rám is rám vert jó pár centit és még így is, hogy a padon támaszkodik, magasabb nálam – Nem tetszel nekem, Walden. Karikásak a szemeid és beesett az arcod – megragadom az állát és közelebb hajolok hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem majd egy sóhaj keretében elengedem és hátrébb lépek.
– Nem tesz jót neked ez a jövőalapozás – állapítom meg egykedvűen – Talán segíthetnék… -