Egy újabb rossz álom, félig álmatlan éjszaka. Kyra ismét az ágyamba kötött ki, és ilyenkor nekem is visszajönnek a rémes emlékek, amik a múltunkat idézik fel. Mindannyiunknak rossz, hogy az anyjuk már nincs köztünk, igaz, mára már kevesebbet emlegetik, de hébe-hóba visszajönnek a gondolatok és az álmok is. Már felkelt a nap, kinyitottam szemem és néztem a lányomat. Őrülten hasonlítanak az anyjukra, és biztos vagyok benne, ahogy nőnek egyre jobban ki fog élesedni ez a hasonlóság. Kezemet felemelem, kicsit feljebb is ülök, majd haját kisimítom az arcából, a füle mögé. Addigra már ő is mocorogni kezd. - Jó reggelt tündérem. - Mosolyodom el picit, talán így mellettem jobban tudott aludni mit a szobájukban. Csodálom, hogy még Kadie ne jelent itt meg, de mostanság ő a hétalvó, kezd ellenkezni a koránkelésért, azt hiszem kamaszodnak lassan. Olyan gyorsan elmúlt az idő felettünk, itt van, hamarosan a Roxfort lesz az otthonuk és már keveset fogom őket látni. - Hogy vagy? Minden rendben? Van egy szuper hírem: ma nem kell bemennem dolgozni. - Szélesebb mosoly jelenik meg az arcomon. Általában örülni szoktak neki, ha otthon vagyok, hiszen kevés időt tudunk mostanság együtt tölteni. Nehéz nekik megszokni, hogy ki lettem és mivel jár ez... nem is tudnák megérteni még. Ezért lesz könnyebb egy picikét a munkám végzése, ha ők iskolába mennek. Adok egy apró puszit a homlokára, majd oldalra fordulok, könyökömön támaszkodom és fejemet a tenyerembe helyezem. Oldalról pillogok rá. Egyelőre nem mondok mást, hirtelen felkelés után nem szeretnék túl sok információt vagy kérdést rázúdítani.
Sötét volt, mikor felriadtam. A kislámpám halovány fénye nem világította meg a szobánkat, ahogyan azt minden este tette. Most sötét volt, koromsötét, én pedig a takaró alá kuporodva próbáltam megnyugodni. Összegömbölyödtem, kezeimet a fülemre tapasztottam. Másodpercek múlva már az ajtó felé tartottam, szélesre tárva futottam ki a folyosóra. Nancy szerint a nagylányok már nem alszanak az apukájukkal, az egész éjszakát a saját ágyukban töltik. Ha ez igaz, én nem is akarok már annyira nagylány lenni. Apró lépésekben araszoltam el az ajtóig, óvatosan nyomtam le a kilincset, a lehető legkevesebb zajt akartam csapni. Elbotorkáltam az ágyig, majd felmászva rá papa mellé bújtam. Már csal félálomban érzékeltem, hogy karjai körém fonódnak, mire csak szorosabban bújtam hozzá.
Lassan tűnik el mellőlem a meleget sugárzó test, amely eddig félig meddig párnaként is szolgált. Összeráncolom a szemöldököm, mikor megérzem az óvatos érintéseket. Arcomat a párnába fúrva nyöszörgök fel egy kicsit, mikor a papa hanga a levegőbe hasít. Kissé dühösen fújom ki a levegőt, miközben alkaromra támaszkodva szembenézek a párnákkal, és az ágytámlával. - Jó reggelt, papa - feltérdelek a puha matracon, és a mellettem üldögélő szülőm felé fordulok. Haja még kócos, szemei pedig még nem olyan nagyok, mint a nap bármely más szakaszában. Azt hiszem Ő is csak most kelt. - Jól vagyok papi, csak kicsit összenyomtál - alsó ajkamat biggyesztve nézek rá, amíg a következő pár szócska el nem jut az agyamig. A vigyorom szinte körbeöleli az egész fejemet, a szemeimből hirtelen minden álmosság eltűnik, még az az apró puszi is alig tűnik fel, azonnal szólásra nyitom az ajkaim. - Akkor eszünk palacsintát reggelire? Vagy gofrit? Fagyival! Mondjuk mentással, és csokoládéssal. Meg sok-sok csokiöntettel a tetején. Kakaóval - hatalmasra nyílt, csillogó szemekkel vizsgálom minden mozdulatát, ahogy visszafekszik a párnák közé. - Az egész napot együtt töltjük majd, ugye? Ú, csinálsz nekem polip virslit? Rajzolhatunk neki szemet ketchuppal, és eszünk hozzá omlettet! Eszünk papi, ugye? - kuncogva mászok rá, hogy arcom nyakába bújtathassam.
Jól esik azért néha, hogy valamelyikük itt alszik nálam. Szívesen karolom át és bújok oda hozzájuk, nem csak őket, hanem engem is megnyugtat ez és örömmel tölt el, hogy tudják, átjöhetnek és én vigyázok rájuk az éj leple alatt is. Kicsit félek, mert nemsokára eljön a szeptember és kezdődik nekik az iskola, akkor viszont nem tudnak majd hozzám átszaladni és bebújni a jó nagy szülői ágyba. Nem tudom, mi lesz akkor velük, de valahogy azt érzem, meg tudják majd oldani, hiszen elég talpraesettek már mindketten. Örülök, hogy ilyen jól kezelik a helyzetünket. Itt az ideje felkelni. A nap már hét ágra süt odakinn, én pedig szeretném a lehető legtöbb időt eltölteni a kislányaimmal, ha már van egy csodás szabadnapom a munkában. Igazából bármelyik pillanatban érkezhet egy bagoly, ami visszaparancsol a Minisztériumba, de semmiképp sem szeretném ezzel lelombozni a jelenlegi vidámságot, amit Kyra arcán észreveszek. - Összenyomtalak, igen?! Akkor most palacsinta kisasszony lett belőled? Had nézzelek! - Mosolyodtam el én is, miközben ujjaimmal közeledtem hozzá, és elkezdtem az oldalát tapogatni, reménykedve, hogy csiklandós lesz és pár percig hallhatom majd a jól eső nevetését. Kíváncsi tekintetemmel vizsgálom őt, miközben hallgatom a milliónyi ötletet, amit rám zúdít, és ugyan próbálom megjegyezni, azt hiszem mégis fél úton elvesztem a fonalat. Viszont biztos vagyok benne, hogy emlékeztetni fog később is, ha szükséges. Felnevetek mielőtt válaszolnék! - Persze, tündérem! Csinálhatunk amit csak szeretnél. Mit szólsz, ha Nancynek adunk egy szabadnapot? - Nagyon kedvelem ezeket a csillogó szemeket. Kényelmesen elhelyezkedem és onnan hallgatom tovább a kérdéseket és kijelentéseket. Le sem tudom vakarni az arcomról a vigyort, amikor rám mászik, akkor is kellemesen ölelem át és simítok végig kócos haján. - Ma azt csináljuk amit ti szeretnétek! Mit szólnál hozzá, ha kezdetnek lemennénk reggelit csinálni és utána keltenénk fel Kaderiet? Segítesz nekem a palacsintákkal ugye, Kyra? Tudod, a papa milyen ügyetlen szokott lenni néha velük...
Kezdőlap
