Apa nélkül. Amióta az eszemet tudom, nem volt apám. Ha belegondolok, anyám sem mesélt róla túl sokat, valószínűleg úgy gondolta, nem érdemli meg. Aztán egy nap, elkezdtem kérdezősködni, de mindössze csak annyit tudtam meg róla, fiatalok és kicsapongóak voltak, és a neve Leroy. Még a keresztnevét sem volt hajlandó elárulni nekem, ebből száz százalékig arra következtettem, hogy semmiképp sem szeretné, ha megkeresném őt.
Tizennégy év anyával. Alice McCready csodálatos életet teremtett nekem. Mindig is hálás voltam azért, hogy úgy nevelt fel, ahogyan, csodáltam, hogy egyedüli szülőként mire nem képes. Mindent, amit csak tudott, megadott nekem. Viszont túl korán lett beteg. Mikor megkaptam a levelet, hogy legyengült, bűntudatom volt, mert nem mehettem ápolni őt és féltem, soha többé nem látom már. Rémes volt az az időszak. Szerencsére kitartott, és mikor hazamentem a nyári szünetre, elbúcsúzhattam. Két nap múlva elvitte a rák.
Nagyszülők. Nehezen lettem túl a gyászon, de ők ott voltak nekem, hogy segítsenek. A legrosszabb dolog, hogyha egy szülő végignézi a saját gyermeke halálát. Nem tudtak ők sem mit tenni. Hozzájuk kerültem, az ő gyámságuk alá, hiába hitték azt, hogy már nem kell többet gyereket nevelniük, most mégis itt vagyok. Mire vége lett a nyárnak, kicsit jobban lettem, de nem szerettem volna visszatérni a Roxfortba, viszont kénytelen voltam. Ők támogatnak, de semmiképp sem szeretnék a terhükre lenni, csak ameddig nagykorú nem leszek.
Dumbledore csapata. Amióta 11 éves koromban bekerültem a Griffendél házba, ez az öregember a példaképem. Az erős, kifejlett jelleme, tökéletes viszonyulóképessége és az irányítása mindent felülmúlik. Anya mindig arra tanított, hogy a jóért harcolja, azért ami szerintem jó. Már ekkor tudtam, ha szükséges lesz, akkor érte, Dumbledore érveiért fogok harcolni és elutasítom a lehetséges rosszat. Most végre bizonyíthatok majd.
Az ablakban ültem és a kertbe bámultam. Mozdulatlanul, pislogás nélkül. Próbáltam lejátszani a fejemben az egyik igen kedves emlékemet az anyukámmal. A kert akkor valahogy sokkal vidámabbnak tűnt, a virágok színes szirmaikkal az ég felé fordultak. A hintaágy vasszerkezetére felfuttatott folyós növény csodálatos hatást keltett, szinte beleolvadt abba a tökéletes természetes környezetbe. Ott ült egy kislány, kezében egy könyvvel. Hosszú barna haja és szemei tökéletesen leírták azt, hogy a mellette álldogáló nő lánya lehet. Az anyuka egy óriási rózsaszín virággal ült le a kislány mellé, beletűzte azt annak hajába és csodálattal lesett bele a vaskos könyvbe, amit Dylan tartogatott. - Anyu, én is olyan okos szeretnék lenni mint te! De ezeket a szavakat nem is nagyon értem. - Már tudott olvasni, az iskola pedig egészen közel volt számára. Bús tekintettel nézett fel az anyukára, miközben az elővette pálcáját és egy nagyot suhintott a levegőbe. A lány csodálkozva nézett fel, várta, vajon mi fog történni. Varázsló környezetben nevelkedett, ő maga is megkapta már a levelét a Roxfortból, ezért nem lepődik meg az ilyen váratlan helyzeteken. Az anyuka becsukta a könyvet, félretette pálcája mellé, és a kislány kezét megfogva mutatott le a földre. - Látod a jeleket, Dylan? Gyere, elmagyarázom azt, amit a könyvben nem értettél. Játszunk egy kicsit! - Vidám tekintete csak még fokozódott amikor a jelek és alakzatok felizzottak a közelségükre és a kislány, még megérinthette is őket. Akkor megtanulta, hogy nem minden az írás, sokkal egyszerűbben is megérthet dolgokat.
- Dylan, kedvesem, minden rendben? - Zökkentett ki a nagyi rekedtes hangja a visszaemlékezésemből. Az egyetlen könnycseppet ami legurult az arcomon, gyorsan letöröltem, észrevétlenül, majd vidámabb tekintettel fordultam meg felé. - Persze nagyi, ne aggódj, jól vagyok. - A mosolyom ugyan őszinte volt, mégis egy csepp szomorúságot éreztem benne. Az itthoni levegő egyfolytában anyára emlékeztet, a nyári szünet alatt minden évben sok-sok emlékbe ütközöm. Szinte minden helységhez köt valami, sok tárgyhoz is. Viszont mindez érthető, azt hiszem. Még ennyi év után is. Hiszen anya csak egy van, és én tőle jobbat nem is kívánhattam volna.
***
Ingerülten léptem be anyám régi szobájába. A fiókokat egytől egyik kihúztam és sokukat szinte a szoba közepére borítottam be. A ruhák már a végén kupacban álltak, de egyik szekrény sem adta meg nekem azt, amire szükségem lett volna. A hangzavar felverte az egész házat, pálcám hiába volt zsebemben, nem használhattam. - Miért nem vagyok még 17 éves? - Duzzogtam magamban, hisz mennyivel könnyebb lenne, egy pálcasuhintással elvégezni egy egyszerű invito bűbájt. Néhány papír került a kezemben, majd onnan a földre, szétrepkedve, hiszen rájöttem, egyiknek sem veszem hasznát, egyik sem arról szól, amit én keresek. A földre rogyottam amikor a nagypapa nyitott be az ajtón és értetlenül bámult a bent lévő kupira. - Dylan... mit csináltál? - A szépen, gondosan, anyám keze által elpakolt ruhák most gyűrötten és kiforgatva szanaszét hevertek. Felnéztem, nagy szemekkel pillantottam vissza a nagyapámra, de pár percig, még nem jött ki szó a számon... - ... én... én csak... - Összeráncolt állam arról árulkodott, hogy hamarosan sírásba kezdek bele. - Nagyapa, szeretnék valamit megtudni az igazi apámról. Tudnom kell, hogy a másik szülőm kicsoda, ha már az egyiket elveszítettem. Meg kell találnom őt. - Ekkor kitört belőlem minden, eddig elfojtott kérdés, könnyekkel áztatva, hiszen tudtam, nem sokat tudnak majd segíteni nekem ők sem. A szétdobált cuccok pedig már soha nem fognak ugyan úgy állni, ahogyan anya egykor eltette azokat. Mindent elrontottam, de csak reménykedni tudok benne, hogy az igazi apámmal nem fogok.
Keresett || none || -
▽The Age Of The Marauders▽
I solemnly swear
I am up to no good
Vendég
C’est la vie
Vendég
»
»Vas. 24 Júl. - 12:54
Elfogadva!
Drága Dylan! Először is üdvözöllek az oldalon és öröm számomra látni azt, hogy egy újabb keresett kelt el, illetve került remek kezek közé. Nem is tudom, hogy hol kezdjem, mert egy pillanatra már a playbyd is elvarázsolt engem, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy nagyszerű család jellemzést írtál, és ehhez egy remek történet párosult. Elolvastam a hirdetést, és teljesen vissza adtad az ott leírtakat. Nagyon sajnálom anyukád halálát, de hidd el, az idő múlásával túl fogsz rajta lépni. Nagyon sok sikert kívánok apukád megtalálásához, biztosan sikerülni fog. Foglalózz kérlek, ha nem tetted volna meg és irány a játéktér!