Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy kései gyerek voltál, nem terveztek téged se, ahogy engem se. Én túl korán jöttem, te túl későn. Kilenc éves voltál amikor a szüleink meghaltak egy autóbalesetben, én akkor töltöttem a húszat. Megkaptam a gyámod szerepét és azt hiszem anyáék helyett is eleget aggódok miattad. Tudom néha sok vagyok és úgy viselkedek, mint egy öregember - de mindezt csak azért, mert ha valaki úgy ér hozzád, hogy az egy picikét is fájjon akkor eltöröm az összes csontját majd megkérlek, hogy varázsold neki vissza éppé azokat a csontokat, hogy újra eltörhessem.
Egyébként pedig rendkívül eszes boszorka vagy, aki talpraesett és nem ijed meg semmilyen váratlan helyzettől. Mostanában, ahogy egyre idősebb leszel, elkezded felfedezni a világot, a bulikat és igen, a fiúkat is. Nem tudok mindig odafigyelni rád, hiszen a tanévat a Roxfort falai között töltöd - míg én épp valahol a közel-keleten háborúzom. ( Megjegyzem: visszavonok minden rossz megjegyzést, amit a baglyodra, Golyóra tettem valaha is. Az a madár mindenütt megtalál! ) A nyarak azonban a mieink és remélem ez mindig is így marad.