Mugli, azaz varázstalan szülők második gyermekeként született. A családjukból ő az egyetlen akiben varázslat lakozik. Van egy bátyja, Duncan, aki ízig-vérig "mugli", bár Rosa nem szereti eképpen emlegetni. Ő az egyetlen,és az utolsó élő rokona, aki még számít is valamit az életében, ugyanis a szülei meghaltak egy autóbalesetben, amikor kilenc éves volt.   Akkor jött rá arra, hogy az élet milyen múlandó, és határozta el, hogy innentől kezdve minden percét ki fogja élvezni - amiben barátnője, Daisy  lelkesen segédkezik.  

„Azt mondják, az okos lányok nem lesznek szerelmesek. Most, hogy a lila köd ellepte az agyam nagy részét, már eléggé logikátlan döntésnek tűnik az, hogy én a Hollóhátba kerültem.”

Rosamund Thatcher – aki önmaga bevallása szerint a világ legborzasztóbb nevével lett megáldva – a klubhelyiségében ücsörög, az egyik fotelban.  Lógatja a lábát, ami bár elég hosszú, így sem ér le a padlóra, és a kandalló narancssárgán pattogó tüzében melegíti a tenyerét. Már nyakán van a sötétség, a telihold a fekete égbolt közepén kacarászik, és szórakoztatja a csillagokat. A lány csak a tüzet bámulja, a táncoló, vihorászó lángnyelveket, amelyek mintha kacérkodva hívogatnák őt. Három ember jár az eszében. A legjobb barátnője; Daisy, aki valószínűleg már régen az igazak álmát alussza eldobva magát a zöld selyem ágyneműn, halomnyi emelettel lejjebb. A bátyján; Duncan-en, aki valahol a front közelében van, és bizonyára éjszakai kiképzést tart a „kölyköknek”. No meg a srácon, akit sehogy sem tud kiverni a fejéből; Capricus Ghallageren, a mardekároson, aki állandóan aranyosan mosolyog, és olyan sötét dolgokat művel titokban, - gondolja ezt Rosie  - amilyeneket átlagos varázsló el sem tudna képzelni.
Beharapja az alsó ajkát, miközben kikászálódik a fotelból. A karja és a lába elzsibbadt, meg kell mozgatnia kissé hosszú, karcsú végtagjait. Az egyik közeli ablakhoz sétál, és nagy erőfeszítések árán bár, de kinyitja azt. A hideg szél megcsapja az arcát, és szinte azzal a lendülettel végigfut rajta a hideg. Kikönyököl a kőre.
- Mindig is mondtam, innen a legcsodásabb a kilátás – motyogja magában, miközben a pillantása elmereng a távolban.
- Kihez beszélsz? – szólal meg egy ismerős hang a háta mögött. Olyan sebességgel fordul meg, hogy szembenézzen „támadójával”, hogy csaknem elveszíti a lendületét. Mikor azonban megtalálja a beszélőt csupa melegség tölti el a szívét. Daisy Hookum, a legjobb barátnője áll vele szemben, szőke tincsei most is tökéletesen be vannak lőve.
- Te meg hogy kerülsz ide? – fakad ki belőle a kérdés, miközben odarohan hozzá, és szorosan magához öleli. Ez csoda Rosie-tó. Nem nagyon szokott ilyen komoly szociális életet élni, de most úgy össze van zavarodva, hogy kell neki valaki olyan ölelése, mint Daisy-é. A lány visszaöleli – de most komolyan, hogy jutottál be?
- Rajta kaptam Adelide Hemsorth-ot és Daniel Arrowt, hogy a harmadikon csókolóznak. Azt mondtam Addinek, hogy ha nem hoz be, beköpöm a bátyjának, aki egyébként mardekáros, hogy a húga egy félvérrel csókolózgat titokban – mondja teljes mértékben csevegő hangon, Rosie pedig akaratán kívül is elneveti magát.
- Látod, pont erre volt szükségem. Néha úgy útálom, hogy nem egy házban vagyunk – panaszkodik, miközben elhelyezkedik az egyik fotelben, barátnőjét a kezénél fogva húzza maga mellé a szomszédos puffra – de legalább már csak néhány hét van hátra a suliból, és végre láthatom a bátyámat.
- Ugye a bátyád szeret meztelenül mászkálni a házban? – kérdezi Daisy, miközben megmozgatja a szemöldökét. Rosie válaszul enyhén megcsapja a lány vállát.
- Hagyd már abba – röhög – amúgy is, hidd el van szebb látvány is Duncan felsőtestétől.
- Kötve hiszem – nevet fel Daisy. Rosamund újra a lángokba pillant, de már nem lát benne semmi hívogatót. Gondolatai Duncan felsőtestéről Caricuséra vándorolnak, s alig bírja visszafogni, hogy ne köpje ki, talán beleszeretetett.