Oldalköltözés
clementia.
Kedves Mindenki!

Oldalunk új formában nyitotta meg kapuit: clementia. néven. Sok szeretettel várunk benneteket, ahogy új discordunkon is! Ott találkozunk! : )

b & caelor & effy

Lépj beljebb
ki jár itt?
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
 Elfelejtettem a jelszavam!
Multiváltó
válts felhasználót!
Felhasználónév:


Jelszó:


Bagolyposta
az oldalon fecsegõk
Friss posztok
pergamentekercseink

Hírek
Alastor Moody

Regulus & Panda EmptySzomb. 25 Dec. - 10:27
MARAUDDDERS
Alecto Carrow

Regulus & Panda EmptyVas. 5 Dec. - 0:12
Practise makes perfect... really?
Alex R. Emerson

Regulus & Panda EmptySzer. 21 Júl. - 14:54
Elkészültem!
Lucius Malfoy

Regulus & Panda EmptyPént. 9 Júl. - 1:06
Marvel Universe
Vendég

Regulus & Panda EmptyCsüt. 8 Júl. - 9:43
Lucius A. Malfoy
Lucius A. Malfoy

Regulus & Panda EmptySzer. 7 Júl. - 16:18
arasznyit fölötte léptek
Yves McGonagall

Regulus & Panda EmptySzer. 30 Jún. - 3:38
First Knight
Martin Nott

Regulus & Panda EmptyKedd 29 Jún. - 2:33
en passant
Anathema Avery

Regulus & Panda EmptyKedd 29 Jún. - 0:34
A hónap írói
a hónap posztolói
Erre kószálók
ki kóborol erre?

Nincs


Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 38 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (89 fő) Csüt. 10 Jún. - 19:03-kor volt itt.


Megosztás

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Szer. 3 Aug. - 1:07

don't belong to no city

Ezek a nyári záporok mindig olyan alattomosak és mégis valahogy megnyugvást hoznak. Elmossák az utca mocskát. És mintha egy pillanatra fellélegezhetnénk.
Gyűlöltem ezt a várost a maga mocskával együtt most mégis úgy nézek körül a flaszteren állva, csuromvizes cipőkkel, hajjal és egy szál átázott nyári blúzban, mintha menedékre találtam volna.
Az eső nem akar szűnni, pedig már rég rámsötétedett. Fáradhatatlanul kopolja az asztfaltot. Jó lenne bemenni valami melegebb helyre. Már legalább tizenöt perce állhatok itt, mégsem mozdulok.
Kerekre nyílt szemekkel figyelem az előttem elsuhanó autóizéket, ahogy a sok ostoba mugli rátapos a gázpedálra, mert valószínűleg éppen sietnek valahová. Van céljuk, ha már elindultak és ezt irigylem tőlük.
Én meg csak állok tétován a Grimmauld téren, körbetekintek vagy ezredszerre az üres padokon és a szökőkúton, amiből még most is bugyog a víz. Mekkora pazarlás. Ezért is tartom lehetletlennek ezt a sok muglit, mert néha teljesen abszurd dolgokat csinálnak. És mégis, ma este ostobábbnak, anyátlanabbnak érzem magam bármelyiküknél. Meggondolatlanság volt otthagyni a vidéki kúriát és eljönn ilyen messze. Egy szó nélkül, egyetlen levél nélkül. Vajon mikor találnak rám? Vajon mikor ér el apám keze Londonig, a Grammauld térre? Talán már tudja is, hogy ittvagyok, csak büntetni akar ezért az ostobaságomért is.
Ijedten kapom hátra a fejemet, amikor valami motoszkálást hallok a kukák felől, de csak egy macska verte le az egyiknek a fedelét, ami hangos robajt ver az éjszakában.
Ez a hang zökkent ki, megmakacsolom magam. Ha már idáig eljutottam, és képes voltam az utolsó hat knútommal fizetni egy kupicával annak a kancsal varázslónak, hogy kiszedjem belőle, merre van a Black kúria, akkor arra is kész vagyok, hogy bemenjek. Itt toporgok a tizenegyes és a tizenhármas számok között a járdán, mellettem egy koszos régi bőrönddel. Tudom, hogy valahol itt kell lennie. De hiába tapogatom a falat, hiába kopogtatom a téglát, az nem tűnik fel.
Mármár a kétségbeesés szélére sodródom, amikor egyszer hirtelen csak mozogni kezd a fal. Nem az érintésemtől. Nem én idéztem elő, de úgy bukkan elém az ablak, majd az ajtó, rajta egy antik kilinccsel, ami tagadhatalanná teszi, hogy ez lesz a Black kúria. Elnyíló ajkakkal figyelem az ajtót Biztosan valaki bentről érkezik. Az első, ösztönös mozdulatomnak az kellett volna lennie, hogy elbújok a kukák mögött. De nem, én annál ostobább vagyok. A szívem a torkomban dobog, ahogy megragadom a kilincset és belököm az ajtót mielőtt azt még belülről kinyithatnák.  
ez ilyen álmos kezdő lett, bocsi
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Szer. 3 Aug. - 22:37

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Nem terveztem be ma estére ezt az esős, undorító időt. Igazából már megszokhattam volna, hiszen ez Anglia, ez London, itt majdnem mindig esik az eső. Csak a kedvemet veszi még jobban. Nem volt túl sok választásom ma, apámmal és anyámmal kellett egy asztalhoz leülnünk és a jövőről tárgyalni. Ilyenkor az egész család kikészül, főként a dühösebbik irányba, amikor szóba jön Sirius. Ma pedig én is megkaptam a magamét. Már rég nem szidtak meg valami miatt. Azt hittem elég jó lesz az, ahogyan az RBF-ek sikerültek, de mégis találtak egy kis hibát, mégis meglátták a különbséget közte és köztem. Ezért pedig meg kellett kapnom a magamét. Csak éppen nem számítottam rá, hogy még ennyi idő után is ez lesz nekik az első. Tudtam, hogy vacsora után mindketten elhopponálnak a dolgukra, én pedig egy kicsit megléphetek. Most hirtelen nem érdekelt már az eső, csak az, hogy kilépjek ebből a régi, nyomasztó közegből. Ilyenkor kicsit kételkedni kezdek a családomban, mindig eszembe jutnak a barátaim szavai, azon ismerőseimé akik tudják mi lakozik legbelül. Fintorogva nézek magam elé, miközben a kabátomat magamra dobom és a zsebében némi pénz után kutatok, mert már egyben biztos vagyok: ma nem fogok hazajönni. Pálcámat azért magamhoz veszem, hiába nem varázsolhatok, azért szeretem, ha ilyenkor is nálam van. A hosszú, szinte most végtelennek tűnő folyosón indulok a kijárat felé, zsebbe tett kézzel és dühösen, de amikor kivágódik előttem az ajtó, meglepett arccal torpanok meg, előre bámulva az ázott lányra. Pár pillanatig azt hiszem ez nem a valóság, ajkaimat nyitogatom a megfelelő szavakat keresve, de végül közelebb lépek.
- Panda? Mit... mit keresel itt? - Egyáltalán nem számítottam vendégre, sőt, rá igazából pláne nem, de hirtelen belegondolva nem is érdekel igazán, a meglepetés tökéletesen időzített volt, úgyhogy gondolkodás nélkül lépek ki az ajtón, megfogva a bőröndöt az egyik kezembe, másikkal pedig a lány karját és beljebb húzom, és belököm magunk mögött az ajtót. - Mióta állsz már itt kint? - Csak megállok és bámulok rá, mintha szellemet látnék. Kicsit bűntudatom is van, hiszen már egy ideje nem beszéltünk és nem is találkoztunk, a múltkor pedig jól faképnél hagytam az erdőnél, fogalmam sincs komolyan, miért pont hozzám jött el.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Kedd 9 Aug. - 19:48

don't belong to no city


Nem tudom pontosan, hogy mire számítottam, mit találok majd az ajtó túloldalán. Nem gondolkoztam, amikor lenyomtam a kilincset. Azért szurkoltam magamban, hogy ne valamelyik Black szülő nyissa ki az ajtót, sőt, már arra a szintre is eljutottam, hogy Regulusszal sem akartam találkozni. Nem mintha bármi közöm lett volna valaha is a mázlihoz, de azért mégiscsak szerencsés lett volna, ha a nyomorék házimanóba botlok, aki azt sem tudja ki vagyok. De mint mondtam, soha nem pártolt hozzá a szerencse.
Nem érzek sem örömet, sem megkönnyebbülést. Csak hülyének érzem magam, amiért megint ilyen idióta helyzetbe hoztam magunkat.
Minek kellett idejönnöm? Mindent elkövettem, hogy a lányt, aki anno követte Regulust a Tiltott Rengetegbe, kiírtsam magamból, és olyan jó úton haladtam, és most megint ugyanott tartunk, mintha meg sem történt volna. Mintha nem hagytam volna faképnél.
Újfent elfeledkezem a haragomról, a saját nyomorult helyzetemről és csak az jár a fejemben, hogy mennyivel sötétebbek a karikák a szeme alatt, a sápadt bőre szinte kiégeti a szememet, ó és mennyivel öregebbnek tűnik. Összeszorul a gyomrom.
Válasz helyett nehéz sóhaj szakad fel belőlem. Hátat akarok fordítani, de megragadja a kezemet és már húz is befele, akárcsak a bőröndömet. Ha akarnék se tudnék ellenkezni. De nem akarok. Csak hagyom, hogy rángasson maga után, de amikor az ajtó bezárul mögöttünk, kivül hagyva a külvilág zaját, az utcáról beszűrődő lámpa fényét, az eső illatát, olyan érzés kerít hatalmába, mintha egyenesen egy barlang mélyén lennénk. Kezem a kezében. A sok szarság után most meg kéne nyugtatnia, de ahogy visszafordul és a szemembe néz, úgy lesz urrá rajtam a pánik. Hirtelen tépem ki a kezemet a kezéből, és mintha meg sem hallottam volna a kérdését, úgy szólalok meg.
- A szüleid... ugye nincsenek itthon? - szinte alig hallottam ma a hangom, meglepődök, hogy mennyire be vagyok rekedve. Valószínűleg elég kétségbeesettnek tűnhetek. Tekintetemet a háta mögötti fényes pontra szegezem, az talán már a konyha vagy a nappali lehet. Rámtör a paraoniás érzés, mintha figyelnének. Lélegzésem felgyorsul, akárcsak a szívverésem, érzem, ahogy pulzál az ereimben futkosó vér. Itt dübörög a fülembe. - Én nem tudom, hogy mit keresek itt. Jobb lenne, ha inkább elfelejtenéd, hogy itt voltam – persze mintha az olyan könnyen menne. Regulus helyében már rég szemberöhögtem volna magam. De ő nem nevet. Persze attól még nem érzem magam jobban a társaságában. - Add vissza inkább a bőröndömet. Nem akarlak szarba keverni, én nem is tudom, hogy miért ebbe az átkozott házba jöttem. A francba is, Regulus, még csak nem is beszélünk már egymással – szinte kapkodom a levegőt. Olyan összefüggéstelenül ömlenek belőlem a szavak egymás után, hogy még én sem tudom őket követni, és nyilván Regulus sem megy sokra velük. Idegesen toporok és hátracsiptetek a fülem mögé egy vizes hajtincset, miközben előre lendülök, hogy kivegyem a kezéből a bőröndöt. Ki akarok jutni innen, azt nem tudom, hogy hová mennék, de érzem, hogy mindjárt megfulladok.
 
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Csüt. 11 Aug. - 10:17

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Sokszor a saját gondolkodásom is megrémít, nem hogy még más problémáit tartsam szem előtt. A mi kapcsolatunk Pandával furcsa, de régebben sokkal többet beszéltünk és másként éreztünk a másik iránt, mint most. Megváltoztam és tudom, hogy az én bűnöm az, ami történt. A múltkor azt hittem sikerül elijesztenem a történettel, az igazsággal, ami az életemről szólt, de most mégis itt áll az ajtómban. Nem mondom azt, hogy az az este után őszintén nem hiányzott, mert hazugság lenne. Ő az egyetlen aki tud mindent rólam és aki átlát az álarcon is, ez pedig nagy szó. Az utóbbi időben mindenkit ellöktem magamtól akiről azt éreztem, nem számít eléggé az új elképzeléseimhez. Kevés barátom maradt, kevesen is tűrnek meg maguk mellett, de Pandán valahogy mindig sikerül őrlődnöm amikor eszembe jut. Ezért is fogom meg és húzom beljebb, becsukva magunk mögött az ajtót, ami a hűvös szelet hozza a házba. Nem válaszol a kérdésemre először, hanem egy másikat tesz fel, amire megrázom a fejemet.
- Most mentek el. - Szólalok meg csendesen, lehajtva a fejemet, a bőröndöt még mindig a kezembe fogom, majd amikor újra megszólal, végre a kérdésemre válaszolva, tekintetemmel az övét keresem. Látom, hogy nem nyugodt, és a hátam mögé les, de engem csak a válaszok érdekelnek egyelőre. Összehúzom a szemöldökömet amikor befejezi mondandóját és a bőröndért nyúl. Ismét elkapom a kezét, de nem erősen. - Maradhatsz. Gyere velem. -  Attól, hogy tekintetem lágy, még szavaim durvábban hatnak. Remélem nem fog ellenkezni, mert én megindulok felfelé a lépcsőn, egészen az R.A.B. címtáblás ajtóig, amit kinyitok és betessékelem a lányt. A bőröndöt az ágyam mellé teszem le, és már el is engedem őt, remélve, hogy nem fog elfutni, mint valami kislány.
- Tudom, hogy nem "csak úgy" jöttél ide. - Megnyomom a -csak úgy - szavakat miközben folytatom és a szekrényemben kutakodok. - Nem vagyok szőrösszívű és nem akarom, hogy az utcán fagyoskodj ilyen időben.  - Nem kérdezek még rá, hogy valójában miért van itt, mi történhetett. Csak átnyújtok neki egy törölközőt, majd becsukom a szekrényem ajtaját. A kabátot ledobom a földre amit az imént felvettem, és levetem magamat az ágyra. Megvárom, mit fog mondani.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Hétf. 22 Aug. - 23:42

don't belong to no city


Meg kellne nyugodnom, amikor Regulus közli, nincsenek itthon a Black szülők. De hiába várom, a megkönnyebbülés csak nem jön, vagy ha igen, hát nagyon alattomosan, jól átgondolva kétszer is. Előbb a légzésem kezd visszatérni a normális kerékvágásba, aztán a szemem is kezdi megszokni a sötétet, és valahogy Regulus közelsége sem lesz olyan zavarbaejtő. Na jó, talán ez az utóbbi azért túlzás.
Igenis zavarba ejt, ahogy így figyel, csak rám, és én meg hirtelen csak arra tudok gondolni, hogy milyen szánalmasan festhetek, mint egy kapcarongy, amit szétrágtak a kutyák.
Nem tudom, hogy honnan veszi, hog egyáltalán maradni akarok, hiszen nem mondtam semmi ilyesmit, sőt, kijelentettem, hogy elmegyek, és mégis, mintha nem is hallotta volna meg, beinvitál a házába. Mielőtt még bármit szólhatnék, már újra megragadja a kezemet, és én ahelyett, hogy kicsusszannék a kezei közül és elszaladnék, inkább követem. Mégis csak felnöttesebb viselkedés, habár szemernyit sem festek most felnőttesen. Szabad kezemmel hátracsiptetek egy vizes tincset a fülem mögé, és Regulus nyomában elindulok a lépcsőn. Csurom vizes cipőm cuppogó hangokat hallatt minden egyes lépésnél és a házban, amelyre síri csend telepedett, most nagyon is jól hallatszik. Olyan nyomasztó ez a ház, sokkal nyomasztóbbnak érzem, mint a saját kúriánkat, ahonnan megszöktem. Ott sokkal magasabbak a falak, sokkal tööbb a fény és van egy hatalmas erdős rész a kúria mögöt. Itt meg ez a nyomasztó félhomály és levegőtlenség, mintha a falak menetközben rám akarnának borulni, és az orromat betölti az áporodott szag és a molyirtó. Ez persze az ősi családok védjegye, tudom jól, én mégsem tudom étékelni. Elég nagy seggfejség ráadásul így húzni a számat arra a házra, ami kitárja előttem az ajtaját.
Csak akkor engedek fel annyira, hogy meg is szólaljak, amikor Regulus szobájának ajta becsukódik mögöttem. Mintha egy egészen más világba csöppentünk volna, és mégis érzem, hogy ugynaz a ház. Talán a szokatlanul erősebb fény vagy a zárt ajtó teszi, de most először felszakad belőlem egy sóhaj.
- Rémes ez a ház, hogy tudsz itt élni? - mire észbe kapok, hogy ilyet aztán végképp nem illendő mondani, már késő. Hogy zavaromat leplezzem, a szoba tapétáját kezdem el vizslatni, de közelről sem találom elég érdekesnek.
- Gratulálok zsenikém, ezt nagyon nehéz lehetett kikövetkeztetni – érzem, hogy egyre inkább megtalálom a saját hangomat valahol ebben az útvesztőben, de már meg is bánom. Sikerül halmoznom itt a válogatott kedvességeket. Persze valamikor tényleg bunkó akartam lenni Regulusszal, de hát arra sohasem adatott meg az alkalom, mert azóta a tiltott rengetegi kiruccanás óta nem beszéltünk.
FIgyelem, ahogy a szekrényben matat, majd tágra nyílt szemekkel nézem ahogy a törölköző a kezemben landol.
- Én... azt hiszem .. köszönöm – talán soha az életben nem mondtam még ki ezt a szót, de most valahogy mérhetetlen hálát érzek ezért a nyomorult törölközöért, de lehet, hogy másért. Mechanikus mozdulatokkal kezdem szárogatni a hajamat, de talán az sem lenne hülyeség, ha levetném a vizes holmikat. De hát Regulus még mindig bent van, és még mindig néz. Ettől nem lesz könnyebb.
- Elszöktem otthonról – szólalok meg kisvártatva, miután már hosszú pillanatok óta csak a hajszárogatással foglalkoztam. - Tudom, hogy hülyén hanzik, de én... nem bírtam ottmaradni, és kivárni amíg... - mielőtt folytatnám a mondatot, elakad a szavam. Hirtelen mintha teljes sötétség borult volna az agyamra, képtelen vagyok folytatni. Főként, mert attól félek, hogy Regulus bármelyik pillanatban szemberöhög. A fenébe s, miért kell már megint egy hülye kölyöknek éreznem magam mellette? A karikás szemek tehetnek róla, hogy egyre öregebbnek néz ki vagy csak ez az atyáskodó, mindent tudni akaró tekintet tehet róla?
 
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Szomb. 27 Aug. - 11:37

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


A szemem már jól hozzászokott ehhez a bent honoló sötétséghez. Itt nőttem fel, kiskoromban még elég ijesztő volt számomra ez a furcsábbnál is furcsább varázslóház. Az örökké égő, megbűvölt gyertyák, a kis lámpások világítják be csak a sötét teret éppen annyira, hogy ne bukjon el az ember. Nem engedem el a lányt. Igazából lehet, hogy ez csak valamiféle kárpótlás magamnak, mert Panda elrontotta az esélyeimet a lelépésre. Ha már ide jött, tudnom kell, hogy miért tette, hogy miért is én voltam az első, aki az eszébe jutott. Hiszen már jó ideje nem beszéltünk egymással. Valamilyen szinten kerültem is a társaságát, akkor este, azok a kimondott szavak és a kijelentések, amik engem igazolnak ezt hozták ki belőlem. Ugyan az a helyzet, mint amikor elkezdődött az egész. Meg sem állok a szobámig. Nem szeretném, ha a szüleim váratlanul hazaérnének és számonkéréssel kellene folytatnom ezt az egyébként is elég rémes estét. A becsukódó ajtó egy kis megkönnyebbüléssel tölt el, végre elengedhetem a lány kezét, akit eddig úgy húztam magam után, minta tudnám, el akarna szökni tőlem. Lehet, hogy nem lenne hülyeség, hiszen tudja, ki vagyok, tudja, mi vagyok. Mondhatnám, hogy attól, hogy ilyen keveset beszéltünk, ő az egyetlen, aki mindent tud rólam. Ezt pedig még nekem is nehéz felvállalnom, talán sosem fogom beismerni igazán magamnak, mint azt sem, hogy barátok vagyunk. Már ha ez mondható barátságnak. Halovány mosoly jelenik meg az arcomon, amikor a házra tesz megjegyzést. Félvállról veszem, odafordulok hozzá, aztán teljesen komoly arccal válaszolok a kérdésre, de talán nem is kellene, hiszen ezt a választ szerintem magától is tudhatja.
- Itt születtem, mindig itt éltem. Kénytelen voltam megszokni, ha akartam, ha nem. Egy idő után pedig mindent meg lehet tűrni. – Vontam végül vállat és az egyik földön lévő párnát feldobtam az ágyra. A falon lévő tapéta egyszerű, szürkés, hosszú recézett csíkokkal belevésve. Az ágy és a bútorzat látszik, hogy egy fából készült, gondosan kifaragva, tökéletes kidolgozással dobja fel a környezetet. Valójában ez egy tipikus régimódi szoba, igaz, kicsit itt is sötétebb van, a hely sem túl nagy, de a falon ékeskedik pár plakát, kviddicsről, együttesekről és a kihagyhatatlan Mardekár zászló, ami szerintem majdnem minden háztagnak valamelyik szobájában jelen van. Attól függetlenül, hogy pasi vagyok, még viszonylag rend van benn. Panda kijelentése csak egy felvont szemöldököt eredményez tőlem válaszként. Főként, hogy a következő pillanatban már a szekrényben kutatok neki törölközőért, amit azonnal oda is adok neki és biccentek egyet a köszönöm hallatán. Sosem voltam túl bő szavú, csak ha már olyan témához értünk, amiben muszáj kifejtenem gondolataimat. Az ágyról figyelem tovább, de egy pillanatig sem jut eszembe –talán nem is akarom igazán-, hogy eligazítsam a fürdőszoba felé. Inkább a válaszát várom, tudnom kell, hogy miért van itt. Ez nyugtalanít, vagyis inkább kíváncsivá tesz most. Rövid ideig kell csak kérdő tekintettel pillognom rá. A válasza viszont egyáltalán nem lep meg. Esetleg gondoltam volna azt, hogy valamiért kidobták otthonról, de az amit ő mond, sokkal nagyobb mércét ért el bennem. Nem válaszolok rá rögtön, csak nézem, hogy félbeszakítja mondatát és magába borul. Kellőképpen rossz ez a nap mindkettőnknek. Pont a legjobbkor találtuk meg egymást.
- Kivárni mit? – Tekintetem kicsit mélyebb, de a szavaim nem számon kérően hatnak, csupán csak kíváncsiságból. Ki is vagyok én, hogy számon kérhessem őt? Azt sem tudom sokszor, miért érdekelnek más gondjai, amikor megvan a saját bajom is. El is veszem róla a tekintetemet és a falat kezdem el vizsgálni. - Bocs, csak... nekem is gáz napom volt ma.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Vas. 4 Szept. - 11:38

don't belong to no city


Regulus viszonylag ritkán szokott magyarázkodni és ezt nagyon szerettem benne. Mert akkor ő sem várt fölösleges magyarázatok. Most mégis meglep, ahogy hirtelen fontosnak tartja, hogy igazolja önmagát egy olyan dologért, ami az akaratán kívül történik. Mármint nem ő választotta a házat, nem ő dekorálta és mégis. Éppen csak alig láthatóan bólintok. Tudom, hogy miről beszél és tudom, hogy a rémes ízlésssel berendezett házaink csak újabb apró finomságok, amikről nem dönthetünk az életünkben, és talán az egyetlen esély, ha tényleg megszökünk. Elgondolkozom azon, hogy ha innen tovább állok, vajon hová fogok menni. Vajon lesz valaha saját házam? Egy apró zug, egyetlen szoba, de arról aztán ordítson, hogy az enyém.
- Hát persze. Tűrni. Ez is egy út – sóhajtok szinte alig hallhatóan. Neki szánom, de valójában mindkettőnknek, sőt, az egész kibaszott aranyvérű porontyoknak. Nem mintha valaha is hallgatnának rám. Egyedül vagyok. Olyasvalakinél keresek menedéket, aki sohasem szegülne ellent a szülei akaratának, akinek nagyon is kényelmes az, ha egy előre kiszabott úton hala előre. Nem tudom, mi járhatott a fejemben, amikor idejöttem. Hiszen semmi sem változott azóta, hogy utoljára beszéltünk. Hogy nem mondjak semmi gorombát, inkább a hajam alapos átdörzsölésére koncentrálok, mintha annyira lekötne, és közben a tapétán futó mintázatokat figyelem. Hogy is várnám, hogy megértsen? Azért is nem fejezem be a mondatot, mert tudom, hogy nagyon kétesélyes a dolog. Nem láthatom, hogyan fog reagálni, de nem készülök fel semmi kedves dologra.
Újfent rápillantok, ahogy visszakérdez, és próbálom keresni a szavakat, amire nem volam felkészüle. Mint mondtam, a magyarázkodás nem az erősségem, de úgy érzem, ha már így rárontottam, talán vannak minimális elvárások velem szemben.
- Hát, hogy Dolohov felesége legyek – ez önmagában nem hangzik túl drámain és én is megbánom, hogy nem fogalmaztam ennél drasztikusabban, hogy árnyaljam kicsit a helyzetemet. - Mármint tudom, hogy te isteníted azt a seggfejt. És azért így nehéz megmagyarázni az álláspontomat – abbahagyom a hajam szárítását és a nedves törölközőt az ágy karfájára helyezem, hogy száradni tudjon. - De te is tudod, hogy megölnénk egymást. Még az első napon – egész jól ment nekem a titoktartást, de valahogy a Dolohovval bonyolódó kapcsolatom sohasem tartozott ezek közé. Sosem voltunk tekintettel arra, hogy visszafogjuk magunkat mások előtt.-  A szüleim persze nem értik, vagy megkockáztatom, hogy apám direkt élvezi a helyzetet – vonok vállat és hosszas vizsgálódás után megint egészen közel lépek Regulushoz.  Megannyi dolog fut át most hirtelen a fejemen, hogy egy kis voldemort csatlós tinédzsernek egyáltalán milyen problmái lehetnek az életben, de visszafogom magam, hogy élcelődjek most rajta. Csak rá kell nézni, teljesen szét van csúszva. Nem lennék képes belérugni.
- És akarsz róla beszélni? Vagy ez valami szupertitkos halálfaló dolog? Ha elmondod, meg kell majd ölnöd? - jó, azért mégse sikerült azért olyan tökéletesen, de valamennyire mégis sikerült finomhangolni azt a sok keserűséget, ami kikívánkozik már régóta. Csak most, hogy kicsit lenyugodtak a kedélyeim kezdem érezni, hogy milyen kellemetlen, ahogy a vizes cuccaim a bőrömhöz tapadnak és hogy libabőrös az egész hátam és karom. - Mert én azt is vállalom – szólalok meg egészen csendesn, de nagyon is komolyan. - Csak adj előbb valami meleg cuccot. Az nem lesz egyikünnek sem túl felemelő, ha egy elcseszett tüdőgyulladás küld végül a túlvilágra.
 
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Pént. 23 Szept. - 9:08

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Egy picit talán meg is bántam, hogy visszakérdeztem tőle. Nem is tudom, miért érdekelnek annyira a gondjai vagy a magyarázatai. Annak idején, egy évvel ezelőtt talán még érdekeltek, sokat dumáltunk és meg is értettem őt. Most pedig leplezem mindezt, egy sötét aura mögé bújok, ami igazából elég nagy választás elé állít engem. Mindig a jó és a rossz között bóklászom, vagy inkább a semleges és a rossz között. Jó sosem voltam és sosem leszek. Dolohov említésére felkapom a fejemet. Hallottam már pletykákat erről, de még egyikük szájából sem konkrétan. Nem mondom, hogy meglep, csak nem hittem, hogy igaz lehet. Próbálom kicsit leplezni a meglepettségemet és végighallgatom Pandát, majd bólintok egyet.
- Mégis mi vette rá a szüleidet, hogy Dolohovhoz adjanak hozzá? - Felülök és felvont szemöldökkel vizsgálom őt tovább. Így már igazából megértem, hogy miért szökött el otthonról. Nekem más a helyzetem, mert Antonin olyan, mintha a testvérem lenne, de nem véletlenül nem hoztuk nyilvánosságra sosem a kapcsolatunkat Pandával, és ez így most picit gázos... Nem mondom, hogy bűntudatom lesz majd, amiért itt volt nálam, és nem fogok senkinek sem magyarázkodni ha ez kiderülne. - Ilyen ez a mai világ. Hiába ellenkezünk. - Teszem hozzá halkan a mondandójához. Mindenkinek csak ezt tudom mondani. Persze könnyen beszélek addig, még a szüleim nem állítanak elém valami csajt, akiről fogalmam sincs hogy ki. Vagy rosszabb. Viszont nem hinném, hogy úgy választanának. Nekem csak nem való a fogamhoz az, hogy rokoni szálból választanak a Blackek, jó lenne már egyszer ezt eltörölni. Na nem mintha bármi jogom is lenne ellenkezni, ha úgy lesz egyszer.
Felállok, amikor a halálfaló dolgokról kezd el beszélni és a megölésről. Egészen közel állunk egymáshoz, furcsa, de mégis egészen jó érzés most ez. Először csak haloványan elmosolyodom a kijelentésére, amolyan ironikus mosoly ez.
- Nem halálfaló dolog. - Mielőtt folytattam volna tovább, a szekrényhez léptem és egy melegítőalsót valamint egy vastagabb pulcsit vettem ki a szekrényből - ami biztos nagy rá, de legalább nem fog fázni bennük - és visszasétáltam hozzá, a kezébe nyomva ezeket a cuccokat. - Se én se a tüdőgyulladás nem fog eltenni láb alól. - Persze, azért ezt meg kellett fűszereznem egy macsós mosollyal. Picit talán kezdek felengedni, de még mindig nem teljes az összkép. Nem mozdulok el mellőle, és csak pár szóban mondom el a bajomat. - A szüleimmel összekaptunk egy kicsit az RBF miatt. Egyre többet várnak el. - Őszintén, nem is értem miért mesélem el mindezt neki? Csak... nem tudtam visszatartani. Lehet, hogy Sipor lett volna az áldozat, ha nem jön ő. Vagy valaki más. Egy kocsmában. Akit a földről szemléltem volna.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Szer. 28 Szept. - 19:38

don't belong to no city



Dolohov neve eléri a hatást. Arról szó sincs, hogy éppen a megfelelőt, de ahhoz éppen elég, hogy minden figyelmét nekem szentelje. Meglepődött, az látszik rajta. Ezzel olyasvalamire vesz rá akaratlanul is, amihez nem füllik túlságosan a fogam. Beszélni erről az egészről.
- Mit tudom én? Azt hiszed ez egy olyan dolog, amit megbeszélnek az alig tizenhat éves gyerekükkel? Gondolom ahhoz lehet köze, hogy az apja és az apám az utóbbi odőben olyan szépen összemelgedett. De hát erről neked többet kéne tudnod – hangomból éppen csak alig, de mégis kiérződik a vádló fennhang. Nem tudom, hogy hogy működik ez az egész, hogy mit csinálnak egymás között a halálfalók szabadidejükben, de most már biztos vagyok benne, hogy a porontyok összeházasítása ide tartozik. - Vagy csak tényleg ennyire utál az apám – vonok vállat és tekintetemet az ablakra szegezem, hogy addig se őt kelljen néznem. Kényelmetlen, feszélyez az egész téma, és legszívesebben csak csendben ülnék a kandalló mellett, és sohasem beszélnék erről az egészről, de azt is tudom jól, hogy Regulusnak szüksége van legalább egy minimális magyarázatra.
Arcom egészen megfeszül, amikor kimondja azokat a gyűlöletes szavakat, amikért legutóbb is annyira dühös lettem rá. Beharapom az alsóajkamat, egy pillanatig habozva, hogy magamban tartsam-e a véleményemet, de végül megadom magam.
- Süket duma. Semmi sem kötelez rá, hogy elfogadjuk ezt az egész szarságot. Van választásunk – észre sem veszem, hogy hirtelen a hangom is megváltozott. Olyan vehemenciával beszélek a dologról, ami a szokásos halvérűségemtől nagyon is idegen. - Én azt választottam, hogy lelépek – teszem hozzá, mintha ez nem lenne elég nyilvánvaló. Próbálom kifürkészni az arcvonásat, hogy vajon mit gondolhat igazából. Vajon tényleg elhiszi azt a sok sületlenséget, amit mond? Nos, nagyon úgy fest a dolog, hogy nem tervez egyhamar ellentmondani. Tökéletesen el van ebben az előregyártott viágban, ahol semmi sem az övé igazán, mindent készen kap, csak annyi a dolga, hogy megfeleljen. És Regulus nem az az ember, aki csalódást okozna. De nincs alkalmam számonkérni, lehet nem is akarok újabb konfrontációt. Figyelem, ahogy csendben körbekoslat a szobában, aztán a kezembe nyomja a ruhákat. Mindenféle hála jele nélkül veszem csak el, mintha ez az egész helyzet teljesen természetes lenne, és neki az lenne a dolga, hogy engem istápoljon. A mosolya viszont meglep, olyannyira, groteszknek hat ezen a lestrapált arcon, hogy egy pillanatig levegőt venni is elfeljtek, amíg a közelemben van. Nem mozdulok, csak bénán állok ott, kezemben a melegítőfölsővel, és Regulus arcát fürkészm elnyíló ajkakkal.
- De hát nem értem, zsákban hordtad haza az RBF-eket, messze túlszárnyaltad az évfolyam jelentős részét. Mégis mit szólt volna az apád, ha mondjuk én vagyok a gyereke? Na jó, ezt inkább visszaszívom. Senkinek sem kívánom – teszem hozzá sietve. Most már nem is próbálom leplezni a felháborodásomat. Az én apám már ki sem akadt. Szerintem megbizonyosodott róla, hogy amúgy sem vagyok egyébre jó, mint hogy Dolohov kölykeit sorra a világra lökjem. De ha megvert volna, akkor sem éreznék másképp, ez elég valószínű. De Regulus ő más tészta. Ő tényleg beleszakad.
- És mégis mit jelent az, hogy összekaptatok? - hangom most már egész halk, óvatos. Éppen csak tapogatózni merek. MI van, ha a Black házaspár rajta próbálta ki a válogatott átoktárát? Vagy mi van, ha nem értek hozzá egy ujjal sem, de lelki terrorban tartják? Várakozva nézek rá, próbálok valmait kiolvasni a tekintetéből, de nem sokra megyek rajta. - Bántottak? - nagyot nyelek, és magamhoz szorítom a száraz ruhákat. Érzem, ahogy a mellkasomhoz nyomódik a puha, meleg anyag. Át kéne most öltözni, csak valahogy nem találom jónak az időzítést, hogy most kirakjam a saját szobájából.

 
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Csüt. 29 Szept. - 12:51

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Kicsit lejjebb hagyok a meglepettségemmel. Egyrészt, nagyon is jól ismerem a fogadott testvéremet. Tudom mit tesz a lányokkal és biztos vagyok benne, hogy nem fog változni ez sem semmit, amikor majd feleségül veszi Pandát. Hacsak nem lépnek ki valahogy a kötelesség alól. Ettől is jobban, mint amit Panda most csinál. Mert egy elszökés még nem a világ vége, bármikor megtalálhatják és visszaráncigálják majd.
- Biztos. - Válaszolok röviden, tömören, odadobva a szót a lány elé, arra, hogy nekem erről többet kéne tudnom. Egy pillanattal megelőzöm őt, elkapom fejemet egy másik irányba, és már innen nem is válaszolok a további kijelentéseire erről az egészről. Mit tehetünk ellene? El kell fogadni a sorsunk. Én is azt teszem, igaz, nem könnyű de nincs más választás. Aztán majd még ki tudja, lehet, hogy hamarosan nekem is bejelentik a leendő feleségemet. A legszomorúbb az egészbe, hogy nagy százalékkal majd rokoni kapcsolatból való lesz. Ez bánt csak legjobban. Panda felcsattanása részben meglep, részben pedig nem. A múltkor is hasonlóképp zördültünk össze ezen a kijelentésen, de észrevehetően még mindig nem látom másként őket. Akkor fordulok vissza csak felé amikor felkelek az ágyról.
- Lelépsz... - Horkanok fel hirtelen. - De aztán visszamész majd az iskolába, meg a jel miatt úgyis elég könnyen rád találnak majd. Nem félsz... - Kicsit habozok és közben a kezébe adom a cuccokat. - ... hogy majd erőszakkal visznek vissza? Nem lesz az rosszabb? - Igaza van, van választásunk. De ha választunk akkor azt majd úgy tegyük meg, hogy végleg eltűnünk. Mert ezzel amit ő csinál, esetleg ideiglenes szabadságot kaphat. Ezt tudom nagyon jól. Sokszor átgondoltam már ezeket a dolgokat és helyzeteket. Még amikor a bátyám először kezdett el szembeszállni anyámékkal, akkor gondolkodtam ilyesmin. Azóta pedig gyökerestül felfordult az életem. A lány felháborodottságára csak nagyra nyílnak a szemeim. Végül is nem kellene neki ezzel foglalkoznia, mégis érdeklem valamiért. Pedig nem vagyok egy jó ember, nem tartom magamat annak. Túl sok rosszat vittem már véghez az életben. Pedig még túl fiatal vagyok. Mégis picit elmosolyodom ezen az egész helyzeten, tetszik, hogy megpróbál védeni. Ez a mosoly viszont gyorsan lelankad képemről. Egy picit elhúzom tekintetemet a lány mellett, aztán mégis vissza rá. Elhalkult hangja olyan óvatos és fürkésző, mégis utolsó kérdésre kicsit furcsán hat rám. Először csak habozok, majd megrázom a fejemet.
- Nem, nem bántottak. - Őszinte, az utóbbi időben maximum anyám pofozott fel, esetleg. Felsóhajtok. - Csak egyszerűen vitáztunk. Nem igazán van szavam velük szemben, és ezt próbálom általában kiharcolni... de még mindig kisfiúnak hisznek. Aztán pedig elhopponáltak. A többit pedig már te is tudod. - Felnézek. Látom, ahogy magához szorítja a ruháimat. Ekkor kapcsolok csak, hogy szegény még mindig vizes cuccban álldogál itt előttem. - Akarod hogy kimenjek? - Hirtelen teszem fel a kérdését, szinte tématerelően. - Vagy el is fordulhatok, nekem mindegy. - Hah, hát persze, azért mégis csak pasiból vagyok, hagy kerteljek már egy kicsit. Egyelőre nem mozdulok, csak az arcát kémlelem.




megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Hétf. 10 Okt. - 22:44

don't belong to no city


Próbálom kiolvasni a tekintetéből, hogy mire gondol, mert nem mond semmit, és kishíján beleőrülök, de nem megy. Kíváncsi vagyok egyáltalán a véleményére bárkinek is? Nem igazán. Biztos vagyok benne, hogy megindultak a fejében a gondolatok, ez egy tipikusan olyan téma, amiről mindenkinek megvan a maga álláspontja.Merev tekintettel figyelem, ahogy előhozza az egyébként jogos kifogásait a dologgal kapcsolatban. Mégis türelmetlenül ciccentek.
- A nyom? Ugyan már, ha nem varázsolok, akkor esélyük sincs, hogy a nyomomra bukkanjanak. És hidd el, ha valaki meglesz varázslás nélkül ebben a világban, az én vagyok – nem tudom, miért mondok ilyen hülyeségeket, még akkor is nevetségesen hangzik, ha gyébként teljesen komolyan gondolom. El tudom képzelni az életem mágia nélkül. Azt persze még csak meg sem tudnám saccolni, hogy vajon milyen lehet a muglivilágban élni. Biztos nem befogadóbb, mint az a világ, ahonnan mi jövünk. Persze nem tudhatom biztosra. Életemben nem beszélgettem egyetlen muglival sem. Csak annyit tudok róluk, amiket felszedtem otthon meg a Roxfortban. Azok pedig, mondanom sem kell, nem voltak túlságosan megbízható vélemények.
- Ahhoz előbb meg kell találniuk – szólalok meg kisvártatva, egészen csendesen. Nem tudom eldönteni, hogy vajon miattam aggódik-e vagy csak simán kötekedni szeretne. - És, ha rajtam múlik, akkor nem könnyítem meg a dolgukat - elszántan nézek Regulusra. Tudom, hogy rossz helyen vagyok, ha tényleg el akarnék tűnni, nem egy keményvonalas halálfaló házaspár otthonába kellett volna menedéket keresnem. - Persze nem maradok itt – teszem hozzá sietve, mielőtt még tényleg azt hinné, hogy ennyire idióta vagyok. Jó, talán tényleg nem gondoltam át töviről hegyire a dolgot, de attól féltem, ha alaposabban agyalok rajta,végül elmegy a bátorságom.
Látom, hogy a mosoly lefagy az arcáról, és érzem, hogy a gombóc növekedni kezd a torkomban. Félek előre, hogy mit fog mondani, de úgy néz ki, fölöslegesen túlaggódtam ezt. Nincs okom, hogy ne higyjek neki. Ha már eddig eljutottunk, bztos nem tagadná le, ha nagy gáz van.
- Ez azért elég vicces – hangom persze ellentmond a szavaimnak, de nem törődök vele – Márint ez a kibaszott ellentmondás, hogy egy csomó esetben elvárjá, hogy felnőtt légy, és akkor ezzel szemben mégis gyerekként kezelnek – látszik, hogy felháborodok, de közelről sem vagyok olyan feldúlt, mint amire számítottam. Regulus azért mégiscsak megkapja, amit érdmel. Szőrnyű, hogy ezt gondolom, de hát sohasem állítottam,a hogy különösen megértő lennék. - Talán már úgy érzed, hogy késő, de az bullshit, hogy az elején nem szállhattál volna ki. Ha kerek perec megmondtad volna, hogy ez nem fog menni. De a kibaszott bizonyítási vágy, ami ide juttatott, semmi más – nem várok választ, nem is azért mondom ezt, mert azt várnám, hogy védekezzen. Magamban már úgy is eldöntöttem.
-Tessék? - egy pillanatig csak kérdően mered rá, aztán tudatosítom magamban, hogy még mindig csurom vicces ruhákban állok. - Jó, de eszedbe ne jusson leskeldőni – nem mintha kinézném belőle, de azért nem akarom adni alá a lovat. Megvárom, amikor hátat fordít, és egy darabig habozva nézegetem a kezemben lévő ruhákat, majd leteszem az ágy szélére őket és elkezdek kivetkőzni a vizes ruháimból. Jobb híján a földre dobom le, nem akarok semmit összevizezni. Aztán magamra veszem  Regulstól kapott meleg ruhákat. Kicsit hosszú az ujja, és bő is nekem, de olyan kellemesen puha az anyagja és az illata, hogy kedvem lenne most mély álomba merülni és nem gondolni semmire. Csak pár pillanatig állok egyik lábamról a másikra, amikor eszembe jut, hogy Regulus már indokolatlanul háttal áll..
- Megfordulhatsz már - szólalok meg rekedtes hangon a sok hallgatás után, és habozva bámulom a tarkóját.
 
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Csüt. 13 Okt. - 10:57

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Csak felvonom a szemöldököm és végül is elmosolyodom az örökös kifogásaira. Tetszik a gondolkodásmódja és a pozitív hozzáállása a dolgokhoz, de mégis nem tudja talán megérteni, hogy ezektől a dolgoktól is függetlenül milyen könnyen megtalálják majd őt. Nem fogom tovább csűrni-csavarni a témát, éppen eléggé felhúztuk ezzel egymást vagyis hát inkább őt, hiszen nem véletlenül menekült el otthonról, nem véletlenül akar megszökni, világgá menni és elfelejteni ezt az egész helyzetet. Eldöntöttem: megpróbálok mellette állni most, legalább ebben a kis időben ameddig itt van. Még ha teljesen váratlan is volt a jövetele.
- Gondoltam, hogyha már lelépsz, akkor nem maradsz sokáig egy helyben. - Sosem voltam az a lelkizős fajta, és most sem fogok olyan dumába belefolyni, ami azt mutatná. Sokszor érzek belül valami jobbat, de aztán végül kifelé sosem azt mutatom ki. Ez egy ilyen... rossz tulajdonságom, azt hiszem ennek mondható be.
Nem számítottam arra, hogy ennyire rám fog terelődni majd a szó. Kemény tekintetemmel és már nem mosolygós arcommal figyelem Pandát, a felháborodását valamilyen szinten. Először csak a vállamat kezdem rángatni, amiből azt hiszem eléggé lerí, hogy egyetértek a kijelentésével, hogy a szüleim elvárják, hogy felnőttként viselkedjek, de ők mégis csak gyerekként kezelnek. Persze, minden szülő ezt teszi, nem?
- Ez van, Panda, nincs mit ellenkezni. - Attól eltekintve, hogy van ez az egész helyzet és néha nekem sem olyan király, mint egyesek azt gondolják vagy látják... mégsem gondolok semmit sem másként és nem teszek másként. Ha újra megválaszthatnám a sorsom, szerintem akkor is így tennék.
- Ugyan már, úgy ismersz?! - Vonom fel a szemöldökömet amikor kijelenti, hogy ne leskelődjek. Halovány mosollyal és egy bólintással azért még jelzem, hogy felfogtam amit mondott. Felkelek és megfordulok, könnyebb így, mint ha ágyon forgolódni. Mégis, ígéretemnek ellent mondva fordítom fejemet picit el, hogy meglessem a lányt - hát, persze, pasiból vagyok - de csak éppen sikerül megcsodálom szép alakját, már fordulok is vissza, mielőtt észrevenné, hogy mit is tettem. Viszonylag gyorsan végez, pillanatokig még habozok és aztán megfordulok. - Jól állnak a cuccaim. - Pimaszul jegyzem meg, miközben végig szemlélem. Az utóbbi pillanatokra és most erre, hogy az én cuccomban van mégis megfordul a fejemben egy-két piszkos gondolat, amit próbálok gyorsan kitörölni magamból. Hiszen ő mégis csak Dolohov jegyese! Nem tehetem. Rövid, kínos hallgatás és bámulás után vonom el fejemet.
- Ömh, izé... majd te alszol az ágyban. - Igen, a legjobb mondat volt ez tőlem a mai napon, le is huppanok vissza az ágy szélére. - Csak ne ácsorogj már ott tovább... - Jelzem, hogy igazából nyugodtan leülhet ide, vagy valami, biztos hogy nem kényelmes ott álldogálni ennyi ideig.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Kedd 18 Okt. - 22:05

don't belong to no city


Nem állítom, hogy valaha is képes leszek megérteni Regulus minden eleve elrendeltetett, és szarok bele, hogy valaha is a kezembe vegyem a sorsomat attitűdjét, mindazonáltal a tény, hogy ma este itt kötöttem ki, arra enged követekeztetni, hogy rajtakívül nem igen van más, akihez fordulhattam volna. Tehát itt most az a tét, hogy megmakacsolom magam, és továbbra sem leszek hajlandó tudomást venni róla, és akkor egyúttal bele is nyugodhatok, hogy az utolsó és egyetlen embert, aki még hajlandó valamelyest emberként kezelni, azt elveszítem. Vagy pedig ráharapok a nyelvemre minden egyes pillanatban, amikor valami baromság hagyja el a száját, és próbálom nem felkapni a vizet, abbahagyni az idétlen szélmalomharcot, amit vívok a világ ellen, de főként Regulus vak elhivatottsága ellen. Ennek fényében bólintok inkább, és nem szólok semmit ezúttal sem. Végül is győzött a racionális énem, és vállonveregetném magamat nagyon szívesen, ha éppen nem venné most ki magát meglehetősen idiótán.
A megjegyzésére csak kételkedve felhúzom a szemöldökömet, nem válaszolok, nem is tudnék. Ismerem-e egyáltalán Regulust? Ez is egy jó kérdés.
Ahogy a vizes ruhák apránként lekerülnek és helyüket átveszik a meleg, puha ruhadarabok, mintha megnyugodnék ott legbelül és egy pillanatra el is feledkezem a külvilágról. Arról, hogy Regulus alig pár méternyire áll tőlem, és hogy talán ettől zavarba kéne jönnöm. Amikor szólok neki, hogy megfordulhat, ide-oda tappogok egyik lábamról a másikra és alsóajkamat beharapva tűröm, hogy végimérjen. Egyébként más helyzetben valószínúleg felháborodnék, de most el kell ismernem, rendkívüli látványt nyújthatok a kényelmes és egyáltalán nem nőies melegítőben és nadrágban.
- Ebben biztos vagyok, így kéne járnom mindig, nem gondolod? - arcomon felbukkan egy apró, alig látható fintor, és a hála ismeretlen érzése újfent melegséggel tölt el. - Mindenesetre életmentő volt. Köszönöm – ennél idetalálóbb szavak most nem jutnak eszembe, hiába kutatok utánuk. Kisöprök a szememből egy rakoncátlan, összegubancolódott, még félig nedves tincset. Inkább csak kényszermozdulat az egész, hogy valahogy a zavaromat leplezzem.
- Ahogy gondolod, csak ne nézz így, jó? - dorgálom meg szinte minden él nélkül és rándítok egyet a vállamon, ahogy habozva előre lépek és leülök az ágy másik szélére, szemben Regulusszal. Lábaimat automatikusan húzom fel a földről, egészen a mellkasomig, és szabad kezeimmel átkarolom őket szorosan. - Nem hiszem, hogy ez így fair egyébként. Én vagyok, aki csak úgy váratlanul betoppant. Mégis hol akarsz aludni, a földön? - kínomban felnevetek, mintha ez lenne az év leghülyébb ötlete, pedig azért van egy-kettő versenyben, az biztos.
- A szüleid... nem fognak ma már visszajönni? Nem hinném, hogy túlságosan ellennének ragadtatva a ténytől, hogy random ázott lányokat szedsz össze az utcáról - szólalok meg kisvártatva, amikor már úgy érzem, túlságosan is mély a csend, és túl sok kényelmetlen gondolat születhet benne. Persze lehet én tévedek, és én ítélem meg rosszul Mr. és Mrs. Blacket. Végülis a humanitárius segítségnyújtás valahol ott van a géneikben, minden bizonnyal, nagyon mélyen.

 
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Csüt. 27 Okt. - 16:22

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Szerencsére érdeklődő, kissé kíváncsi tekintetem nem találkozik az övével amikor átöltözik az én cuccaimba. Egyébként igen jól nevelt srác vagyok, nem minden helyzetben az a bunkó típus, mint például a szobatársam, Shane. Szóval még ha nagyon akartam volna, akkor sem lestem volna meg ettől jobban Pandát.
- De, szerintem is beszerezhetnél pár hasonló holmit. Még lehet, hogy el is tudnál rejtőzni bennük. - Viccelődöm, és egy félmosolyt is megejtek, majd a köszönömre egy bólintást. Utána ülök le ismét az ágy szélére és onnan vizsgálom tovább a lányt. Kissé talán kisfiúsnak tűnhetek amikor tekintetünk találkozik és kijelenti, hogy ne nézzem így. Hirtelen kapom el a fejemet, a szinte még egyszer sem előforduló zavaromat leplezve, de gyorsan észbe kapok és kicsit még jobban felé fordulok amikor leül az ágy másik végébe.
- Jó, de én nem akarom, hogy felfázz vagy valami... - Ráncolom össze a homlokomat, mint aki azt sem érti igazából miről dumál. - A fotel pedig kihúzható, elleszek én azon is. - Nem hiszem, hogy ez a legjobb helyzet most arra, hogy ilyen apró dolgokon összevitázzunk. Ha ellenkezik még egyszer, akkor biztosan rá fogom hagyni az egészet. Még úgysem terveztem lefeküdni, mondjuk pont azért akartam az imént elindulni valahová, mert amúgy sem tudnék aludni. Kijelentésére halkan felnevetek, tetszik a stílusa és a megfogalmazása, még ha tudom is, hogy nem viccnek szánta. - Nem hinném, hogy visszajönnek. Amúgy meg nem érdekel. - Lesütöm a tekintetem, az ágyon lévő takarót kezdem el birizgálni. Ja, most még nem érdekel. Most még csinálnék valami badarságot. Aztán meg majd holnap megbánom... de ez mindig így megy. Minden egyes kurva alkalommal. Talán pont ennek a gondolatnak a végkifejleteként szakadok ki magamból egy pillanatra.
- Azért örülök, hogy jöttél. - Ez a pillanat most arra emlékeztet, amikor még minden könnyebb volt és éjjelente többször is beszélgettünk ketten Pandával. Akkor valahogy másként tudtam felé nyitni, sok mindent tudott rólam. Mégis mennyit változtunk... mindketten. Feltekintek rá, és biztos hülyének nézhet, amikor hirtelen pimasz mosolyra húzom a szám. Nem hiszem, hogy neki is épp az járhat a fejébe, ami nekem.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Pént. 4 Nov. - 12:39

don't belong to no city


Első körben valahogy furcsán érint, hogy zavarba jön. Nem jellemző Regulusra, hogy bármivel is zavarba lehetne hozni, igaz, nem is próbálkoztam még soha ezekkel a módszerekkel. Mármint nem állítottam még be hozzá, ázott, vizes cuccokban, követelőzve azért, hogy menedéket nyújton az ágyában. De ha előbb tudtam volna, hogy ez működik.. Mert azért megvoltak azok az idők, amikor nagyon is érdekelt, hogy mivel lehetne Regulust megfogni. Mármint nem férjnek, bár az sem lenne rossz. Igaz, nem tudom, hogy miért gondolom, hogy ebben a kicicomzáott patkánylyukban jobb életem lenne, mint  Dolohov birtokon, ahol a kert és a hozzá tartozó park is sokkal hatalmasabb, és talán ha jól beszélek, még hattyúkat is telepítenének abba a tócsába a közepén, amit biztos nem tudnék átúszni egy levegővétellel. De ezt a fontos revelációt inkább magamban tartom, nincs szükség rá, hogy még sértegessem is, eléggé el van kenődve anélkül is. Viszont legalább most, hogy így látom, hogy hol is nőttek fel, kicsit jobban értem a Black fiúkat. Nem mintha ismerném Siriust, és nem mintha nem haragudnék még mindig iszonyatosan rá, amiért itthagyta az öccsét, most már kicsit megértem, hogy miért is lépett le. Végül is, most én is leléptem, igaz, biztos nem olyan drámaian, mint az idősebbik Black fiú, de gyakorlatilag én is magára hagytam a húgomat abban a kigyófészekben, ahol a túlélési esélyei neki sem túl jók. S ha nem megyek vissza, akkor vajon őt akarják majd Dolohovhoz hozzáadni? Rá vár ez a rémesen nevetséges, és mégis minden elemében valóságos frigy, vagy szimplán csak lemondanak róla, mert az ő hajszínéhez nem megy a Dolohov kúria szalonjának drapériája?
Akaratlanul is kezdem magam borzalmas embernek és nővérnek érezni. Még csak el sem búcsúztam tőle. Csak úgy kiszálltam, mert az tűnt egyszerűbbnek. Ahogy ott ülök az ágyon kuporogva és Regulust bámulom, akaratlanul is a húgomat látom benne, pedig még csak nem is hasonlítanak egy szemernyit sem.
Ahogy a végtelen lehetőségeket ecseteli, ahol ma éjszaka alhat, csak bólogatok, bár csodálkozom, hogy ez a hatalmas ágy nem került fel a listára. De hát végül is lehet, hogy ez a normális.
- Jó, akkor a fotelon alszol. Nekem olyan mindegy igazából. De nem kell úgy sietni, nem vagyok még álmos – feljebb húzódok ültömben, hogy nekidőlhessek az ágy támljának, és hihetetlen módon egy apró mosoly bukkan fel a szám szegletébe. - Le vagyok nyűgözve. Szóval most már nem érdekelnek a szüleid? Ki vagy te, és mit csináltál Regulusszal? - vonom fel a szemöldökömet, de valahol örülök, hogy ezt mondta. Valahol engem is megnyugtat, hogy legalább most ebben a percben nem kell semmin aggódnom. Hogy az az ajtó csukva marad, és hogy ez a szoba, vagy inkább ez az ágy, a mi erődünk, ahonnan ha nem tesszük le a lábunkat, biztonságban vagyunk. Érzem, ahogy a ráncok fokozatosan simulnak ki a homlokomon. - Mire véljem ezt? Mi történt, hogy most hirtelen nem érdekel, hogy mit szólnak? Feltételezem ez csak pillanatnyi dac és holnap már a nyakadat behúzva túrkálod a reggelidet és hallgatod a szarságaikat - a hangom meglepő módon könnyedebb, mint eddig. Ahhoz hasonlatos, amikor Regulusszal hosszú éjszakákat töltöttünk együtt, amikor valahogy akaratlanul is kicsúsztak a szavak, és amikor másnap reggel megint úgy csináltunk, mintha nem ismernénk egymást. Ez valahogy mindenkinek kényelmes volt. Főleg neki. De a lényeg, hogy ez már nagyon megy nekünk. Legalábbis azt hiszem. Előredőlök és egészen közel hajolok hozzá, és egészen komolyan nézek a szemébe.
- Na persze, mintha én tennék szivességet azzal, hogy ittvagyok. Azért kíváncs vagyok, hogy ha ma nem állítok be, valaha szóba álltunk volna még  egymással?– ez csak egy a sok gondolat közül, ami végül kicsúszott a számon. Még csak nem is számonkérő, hiszen az, hogy többé már nem beszélgetünk, ugyanúgy az én hibám is. Már ha ez hiba egyáltalán. De jelenleg nagyon is így érzem. A látszólag indokolatlan mosolyt nem tudom értelmezni pedig lehet, így értetlenül nézek rá.
- Most meg mit vigyorogsz?
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Kedd 15 Nov. - 16:31

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Felvont szemöldökkel pillantok Panda felé. Valamiért furcsának érzem magamon a tekintetét, de nem is tudom megmagyarázni, hogy vajon miért. Kíváncsi lennék ilyenkor az emberek gondolataira, és mindig bénán érzem magamat, hogy ezen filozofálok, amikor őnekik meg ki tudja, milyen fontosabb helyzet, dolog jár az agyukban. Le is teszem magamat erről és bólintok végül, amikor beleegyezik abba, hogy akkor én alszom a fotelben. Vége, nincs mese.
- Én sem vagyok. - Nem is azért magyaráztam ennyit, mert le akarom fektetni aludni ilyen korán, mint egy kisgyereket. Sőt, abszolúte nincs kedvem aludni, hiszen valamiért most olyan nosztalgikus hangulatba jöttem, még ha egyelőre ezt nem is mutatom ki. Mosolya baljós, összeráncolt homlokkal tekintek ismét rá, amikor visszakérdez. Na jó, kicsit nekem is mosolyognom kell ezen, mert tudom: igaza van, de még mennyire.
- Azt hiszem hiába kezdek el magyarázkodni neked, már túl jól ismersz. - Ezzel úgy érzem, mindent elmondtam. Még ha most haragszom is a szüleimre, akkor is reggel minden a régi kerékvágásba fog folytatódni. Mert egyszerűen nem tudom őket cserbenhagyni, meg kell védenem a nevünk jóhírét és én komolyan ezt akarom. Még ha sokszor nincs is ínyemre az amit csinálnom kell ez miatt. Elgondolkodó pillantást vetek Pandára, és csak vonogatni kezdem a vállamat, végül is tudja, hogy mit gondolok, mit érzek és azt is, hogy sosem fogok ez ellen tenni. Legalábbis még egy ideig biztosan nem. Aztán meg ki fogok kerülni a hatáskörül alól.
Akkor zökkenek ki ebből, amikor egészen közel hajol hozzám. Nem bírom ki, hogy egy pillanatra ne nézzek rá a szájára, de gyorsan még mielőtt észrevenni -remélem- visszatekintek a szemeibe. Mégis valamiért csak egy lány mosoly kerül a szám szélére. Nem mozdulok el, jóleső ez a közelség.
- Nem, nem hinném... - Rázom meg pimaszul a fejemet, de remélem érzi az ironiát a hangomban, hiszen biztos vagyok benne, hogy a következő évben valamiért összeakadtunk volna és indul minden elölről... Feltűnik neki értetlen vigyorom is. - Á, csak eszembe jutottak a régi idők. Amikor még mindketten normálisak voltunk. - Kezd megeredni a szavam, és kezdek feloldódni is, már nem érzem magam annyira feszültnek mint mikor Panda megérkezett.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Hétf. 28 Nov. - 23:19

don't belong to no city


Voltak időszakok az életemben, amikor nem tudtam volna eldönteni, hogy tulajdonképpen jó az nekem hogy ismerem Regulus Blacket vagy sem. Mármint úgy igazán, azokat a gondolatokat, amiket nem oszt meg bárkivel, azokat a kételyeket és aggályokat, és a bebetonozott, makacs elképzeléseit a felelősségvállalásról, családi kötelékekről. Talán csak irigy voltam, mert én sohasem éreztem, hogy bármivel is tartoznék, ami azért így majdnem tizenhat év után kicsit megrázó. Bár apámtól örököltem azt, hogy képtelen vagyok bármit is jobbkézzel csinálni, és hogy egyébként egész jó vagyok varázslósakkban, és nekem adta tavaly a régi teleszkópját, az összes gyereke közül pont nekem. Ez már elég ok, hogy felelősnek érezzem magam ezért a családért? Mégiscsak egy hálátlan szuka vagyok, és vissza kellene mennem, amíg nem késő?
De bárhogy is próbál Regulus egész lénye tudatalatt szugerálni, képtelen vagyok megmozdulni. Tudom, hogy nem hosnlítunk, semmiben az égvilágon. Tudom, hogy sosem lenne bátorságom. És azt is tudom, hogy ő sohasem lenne ilyen könnyelmű, mint a bátyja vagy én. És ez jó. Valahol az ilyen fickók tartják fenn ezt a szűk, penésszagú világot, különben már rég összeomlott volna. És erre a világra szükség van, bárki bármit is mondjon.
Mindenesetre valami különösmód hálát érzek, amiért nem akar átverni. Sem magát, sem engem. Egy megkönnyebbült mosolyszerű görbület szeli át az arcomat.
- Pedig, hidd el, néha sokkal jobb lenne nem ismerni téged – valahogy a hangomba annyi szokatlan melegség tolakszik, hogy még a bántó szavak sem hatnak igazán ellenségesen, sőt. Ott van a nyelvem hegyén a folytatás, de hiába, most sem sikerül kimodanom, hogy valójában milyen nehéz volt nélküle. Milyen nehéz volt ez a rohadt év egyedül. Nem esek ebbe a hibába, attól, hogy most itt vagyok, nem jelent azt, hogy bármi is változni fog a jövőben, azt sem tudom, hogy hol leszek. Azt persze tudom, hogy ő hol lesz, és valahol ez a stabilitás, ez a változásnak, spontaneitásnak és meglepetésnek a teljes hiánya, ami mindig is annyira dühített, és most is dühít, azért valahol mélyen megnyugtató.
Ahogy a félve feltett kérdésemre adott válasza is megnyugtat. Pedig az lenne a normális, vagy legalább elvárt reakcó, ha egy kicsit elkenődök, még akkor is, ha tudom, hogy direkt válaszolt úgy, hogy ne legyen egyértelmű számomra, hogy mit gondol, mert valójában ő sem tudja. Nem vallja be magának, de akkor megteszem én, rohadtul nem gondolkozott ezen még csak egyszer sem.
Nem kell hozzá nagy Regulus szakértőnek lenni, egyszerűen csak érzem, ezt olvasom ki a reakcióiból, a testbeszédéből, az apró rezdülésekből, amiket talán észre sem vesz. Mint valami kis baktériumot, úgy tanulmányozom még mindig testközelből, és valami réveteg tekintettel próbálom burkolni, hogy valójában nem vagyok megbántva. Aztán ez a réveteg tekintet fokozatosan átvált töprengővé, összevont szemöldökkel, oldalra billentett fejjel vizsgálom tovább, és úgy teszek, mintha valamin igazán tépelődnék.
- Várjunk csak, voltak olyan idők, amikor te normális voltál? És én miért nem emlékszem rá? - valami horkanásszerű hangot hallatok, rendkívül nőieset és finomat, amikor próbálom visszatartani, hogy nehogy az arcába röhögjek.
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Szer. 7 Dec. - 11:32

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Először csak hümmögök mondandójára. Kicsit meglep, de valahol mélyen legbelül, tudtam, hogy ez így van. Azért elgondolkodtat, hogy miért is. Sok mindenben benne vagyok, ám mégis sok mindenben változtam az évek során. Van amiben jobb lettem, de azt hiszem több dologban inkább rosszabb. A Pandával való kapcsolatom is az utóbbiba haladt át az utóbbi évben.
- Például miért? - Ezt csupán most csak kíváncsiságból kérdezem, ha nem válaszol rá, hát akkor ez van. Néha azért bánom, hogy annyi mindent elmondtam neki az életemről. De mégis valamilyen szinten örülök, hogy nem az a fajta, aki mindenkinek továbbadja a mocskos kis titkokat. Tudom, hogy benne őszintén bízhatok, és talán ő az egyetlen... de én mégis csak ellöktem magamtól és sosem voltam képes rá, hogy felvállaljam a kapcsolatunkat. Ebből a szempontból pedig nem értem meg, miért barátkozik még mindig velem... miért van még mindig itt. Elmélkedő tekintettel pillantok szemeibe, egyszerűen csak nem vagyok képes most levenni róla a tekintetemet. Mégis majdnem hogy én is elnevetem magam a kijelentésére, de végül visszatartom és őszinte vigyor jelenik meg az arcomon. Valahogy számíthattam volna erre a kérdésre.
- Hát ja, szerintem még valamikor úgy negyedik körül... - Emelem fel a tekintetemet és forgatom meg a szemeimet. Ha belegondolok, akkor még tényleg nem voltam olyan gáz, de inkább a harmadikos korom, amikor még Sirius otthon volt... a fenese tudja már, rég volt. - De mindig úgy éreztem, hogy amikor veled voltam akkor normális lehettem... - Vallom be őszintén, és még én is meglepődök ezen a kijelentésen. Ez nem valami szerelmi vallomás vagy hasonló... egyszerűen csak az igazság, amit talán sosem vallottam még be magamnak igazán.



megjöttem <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Pandora Selwyn

Pandora Selwyn

C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
2
▽ Avatar :
Ella Purnell

»
» Pént. 16 Dec. - 12:21

don't belong to no city


Bármennyire is szeretném visszaszívni azt az átkozott fél mondatot, bármennyire is szeretném, ha sikerülne valahogy elterelni a témáról, amibe én magam rángattam bele magunkat, tudom, hogy Regulus nem hülye. És azt is tudom, hogy ugyanúgy megvan rá az esély persze, hogy számára is legalább olyan kínos a dolog, mint számomra, és inkább hagyja a fenébe. Úgy csinál, mintha meg sem történt volna, de ez a forgatókönyv még nem látszik. Az arca rezdüléséből, a levegvételéből már képes vagyok előre kiszámítani a kérdést, a hangsúlyt, mindent, de mégsem elég ez ahhoz, hogy felkészüljek rá. Hirtelen jövök zavarba, érzem, hogy az arcomat valami kellemetlen meleg önti el, aminek nem is szabadna kellemetlennek lennie, mert amennyire szétfagytam, és amennyire nem túl barátságos a hőmérséklet ebben az egész házban, normálisnak kéne lennie, hogy a melegség jólessen, de nem esik. Mindennek dacára nem fordítom el a fejemet, nem sütöm le a szemem, csak kitaróan bámulok vissza rá, miközben a válasz már a nyelvemen, csak valahogy próbálom jól mondani, hogy ne hangozzék bénán, nyálasan, ne legyen túl sok és ne legyen túl ijesztő, mert a szavak már csak ilyenek. A megfelelő időben, a megfelelő helyen igenis nagyon ijesztőek tudnak lenni.
- Mert rajtad kívül nem igazán mandohatnám el, hogy ismerek bárkit is. Legalábbis ennyire biztosan nem. És ez néha félelmetes... - tudtam, hogy elbénázom, mint mindent, de már késő, már így is elég gyengének és zavarosnak tűnhetek, nem kell még rátennem egy lapáttal is azzal, hogy megint elhallgatok, vagy újrakezdem az egészet. Amt kiejtek a számon, az már kőbe van vésve. Nem felejtjük csak úgy el. - És a fenébe is, Regulus, kicsit összetörted a szívem, amikor hátat fordítottál. És tudom, hogy ha nem ismernélek, akkor nem is fájt volna talán egyáltalán – összepréselem az ajkaimat, szinte pengevékonyak, és úgy nézek rá, mintha most közöltem volna vele, hogy bocs, megöltem véletlenül a házimanódat. Most már elviselhetetlen ez a közelség is, hogy meneküljek, hátrébb húzódok, és nekidőlök a hideg falnak, ami nem csak támaszt nyújt, de le is nyugtatja valamiképp a felborzolt kedélyeimet. Ez a fajta őszinteség szokatlan tőlem, még Regulusszal szemben is. És próbálok rá magyarázatot találni, de nem megy. Ő pedig csak továbbra is úgy néz, mintha valami érdekes klinikai eset lennék. Amitől csak méginkább zavarba hoz.
Úton van már egy szarkasztikus megjegyzés, de inkább visszafogom magamat, alsójkamba harapok, hogy gátat vessek a szavaknak. Ne akarok olajat önteni a tűzre és most nem is érzem már olyan remek ötletnek, hogy húzzam az agyát.
Csakhogy most már nem csak ugratásról van szó, már rég nem poénkodunk, bármennire is annak indult az egész. Regulus már komolyan beszél. Érzem. Felismerem bármikor. És egy pillanatra elakad a lélegzetem, mert erre igazán nem voltam felkészülve. Sosem tudnék erre fekészülni. És talán ha valami normális páros lennénk, már rég a nyakába borultam volna zokogva, de szó sincs erről.
- Őszinte? Hiszen hazudtunk mindenkinek! Még arra sem voltunk képesek, hogy felvállaljuk a másikat a többiek előtt – nem hittem volna, hogy egyetlen mondatba képes leszek valaha ennyit érzelmet, ennyi keserűséget, kétséégbeesett dühöt és ugyanakkor ragaszkodást belepréselni. Hogy lehet egyáltalán ennyi mindet egyszerre érezni? Hogy bírják az emberek nap mint nap, anélkül, hogy felrobbannának? Újra azon kapom magam, hogy előre dőlök és egyetlen pislogás nélkül nézek a szemébe. Nem hiába használtam a királyi többest. Nem csak Regulusnak volt ciki másoknak bevallani, hogy velem barátkozik. Én sem tudtam megbírkózni ezzel, hogy mégsem vagyok olyan jól el egyedül, hogy szükségem van valakire.
*___*
Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good

Regulus Black

Regulus Black

C’est la vie
Mardekár
Hogyha agyafúrt s ravasz vagy
▽ Reagok :
12
▽ Avatar :
Francisco Lachowski

»
» Szer. 21 Dec. - 14:52

Panda & Regulus


Szeresd bennem a rosszat ma éjjel


Szavai elgondolkodtatnak. Sok mindent megtudtam róla az évek során, de mégsem eleget ahhoz, hogy lássam mi történik körülötte. Nem foglalkoztam olyasmivel, hogy vannak e barátai vagy valaki akire egyáltalán rátámaszkodhatna. Egyszerűen csak magamra gondoltam és arra, hogy ez inkább ne derüljön ki. Mondanom sem kell, mennyit változtam rövid idő alatt. Sokkalta komolyabb és határozottabb lettem némely dolgokat illetően, de még mindig nem mondom azt, hogy felvállalnám a kapcsolatomat Pandával a Roxfortban, mivel ha visszamennénk, túl sok minden lenne rám hatással. Gondolom...
- Tettem amit tennem kellett. - Válaszolom röviden és tömören. Nem, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy sajnálkozzak ezek a dolgok miatt. Hiszen tudjuk jól, hogy nem igazán volt választásom és Panda amit kapott az a szükséges rossz volt. Nem szívesen tettem és nem is esett jól, de tudom, hiába érvelek ezzel, egyszerűen nincs értelme, mert úgysem hiszi el nekem... esetleg csak részben.
Túlzottan megnyílik előtte. Sok minden kihatással volt rám ezekben a hetekben, a nyomás, amit anyámék a vállamra tesznek egyre elviselhetetlenebbé válik és talán e miatt is törtem meg most kissé a komoly álcát, a páncélt, amit kívülről hordok. Nehezemre esett elindulni ismét ezen az úton Panda felé, hiszen mondhatom, már egészen elszoktam ettől a helyzettől.
- Igazad van. De számít ez, Panda? Mert szerintem az a legkisebb gond, hogy nem vállaltuk fel egymást. - Húzom össze a szemöldökömet, miközben ő ismét közel hajol hozzám. Tekintetem ide-oda cikázik az övét nézve. Van egy pillanat... az a pillanat, amikor az ember nem tudja türtőztetni magát. Na nekem ez pont most jött el. A csók, ami elcsattant köztünk, most többet jelentett nekem, mint azt hittem volna. Mégis bizonytalannak éreztem ezután azt, hogy nem e üldöztem el őt magam mellől.



Köszönöm <3 • • Ruha • • Zene • • ©

Vissza az elejére Go down

I solemnly swear
I am up to no good


Ajánlott tartalom

C’est la vie

»
»
Vissza az elejére Go down

Regulus & Panda

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

-
» Panda && Dolohov
» Dolohov & Panda
» Marlene & Panda - This is Halloween
» Potter & Panda
» Panda && Antonin

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
The Age Of The Marauders :: Archívum :: Befejezett játékok-