Minden gyűlölet és ideológia nélkül, őszintén szólva egyszerűen nem érti, hogyan képesek a piszkos vérűek még a Roxfortban is mugli ruhákat hordani. Neki is van otthon egy pár váltás, ugyanilyen egyszerű, sötét, testhez nem simuló holmik, mint amit most is visel, és a mugliismeret óráknak köszönhetően elég sokat tud az öltözködési kultúrájukról is. De még mindig nem tud máshogy tekinteni ezekre a göncökre, mint szükséges, de megnyugtatóan átmeneti rosszra, mint egy különösen szűk és naftalinillatú dísztalárra, amit az ember felvesz egy órára a legidegtépőbb nagynénihez, akitől versenyseprűt remél karácsonyra, aztán az utolsó pillanatban letépi magáról, mielőtt beleőrülne a viszketésbe. Ez a hely ráadásul lehet, hogy minden más szempontból jó, de a legközelebbi Hop-hálózatra kötött nyilvános kandalló is olyan messze van tőle, hogy kénytelen metrót használni. Hányinger. Komolyan azt mondta volna, hogy semmi baja nincs a muglikkal, amíg nem akarják rákényszeríteni a nyomorult kis telefonos-faxos-személygépjárműves életüket? Visszavonva. Már megtették.
- Kussolj – fintorodik el leplezetlen undorral, ingerülten, és amint beért a sikátor takarásába, egyből megigazítja magán a fekete farmert egy olyan komplikálatlan mozdulattal, amit az ember csak olyanok előtt engedhet meg magának, akivel már öt éve kényszerű tanúi egymás testi funkcióinak. A metrót már csak azért sem említi meg. – Te mivel jöttél? – pillant végig rajta gyanakodva.
Regulus szerencsére az az egy ember, aki talán még nála is kattantabbra sikerült a kesze-kusza aranyvérű belterjesség következtében, vagy talán az apja verte bele a fejét túl sokszor a kandallóajtóba, amikor kicsi volt, ki tudja, de akinek eszébe jut, hogy menjenek egy kis terrorizmust játszani a muglik közé a nyári szünetben, attól kitelik az is, hogy seprűn jön, kiábrándító bűbájjal leöntve, vagy akár anélkül.
Bizonytalanul néz végig a hátizsákon. Regulus teljesen őrült, annyira, hogy még ő is simán tud mellette józan hang lenni. Vagy inkább aggodalmaskodó picsa.
- Szóval fogalmad sincs, hogy mi fog történni, ha ezeket használjuk. – Eleve sem volt igazán meggyőződve arról, hogy ez lenne az év ötlete, de Regulus lelkesedése sem pont ebbe az irányba pörgeti tovább a gondolatait. Kedveli, de ennyi. Nem bízná rá az életét. Gyöngéden végigsimít a bal karján, újabb rossz szokás, amit nem tud kiirtani, ha ideges, ha tanácstalan, ha dühös, akkor is a Jegyet keresi, abban próbál vigaszt vagy útmutatást találni. – Még csak arra se használhatjuk a pálcánkat, hogy fellőjük a Jegyet – jegyzi meg nagyon halkan. Egy újabb ok, hogy inkább megbeszélte ezt a találkozót, ilyeneket az ember azért mégsem akar leírni levélben. Majd. Nem sokára. Amikor az Uruk fogja újrahúzni a londoni metrótérképet. De addig nem. – Gondolod, hogy Ő örülne ennek az akciónak?
Az utóbbi tíz évben összesen nem érzett annyi gyűlöletet a muglik iránt, mint most, hogy még érzi az orrában azoknak a fertelmes aluljáróknak a pöcegödrét, de akkor is gyerekes tervnek tűnik. Minden kibaszottul gyerekesnek tűnik, amióta viseli a Jegyet. És minden attól vált függővé, hogy a Sötét Nagyúrnak kedvére lenne-e.

Egy kicsit alábbcsap az ingerültsége a busz hallatán, igaz, a busz egy fokkal talán jobb, mint a metró, de végül is egykutya. Megenyhülten mordul:
- Alig várom, hogy hoppanálhassak végre.
És hogy ne kösse a pálcahasználat tilalma. Még egy teljes év. Még egy teljes, hosszú, nyomorúságos év, hogy gyereknek nézik, és a tiltások és utasítások béklyóiban kénytelen úgy ügyeskedni, hogy valóban gyereknek kell magát éreznie. De ha betölti a tizenhetet, akkor majd minden más lesz. Más lesz? Vagy még mindig egy taknyos kölyökként fognak vele bánni? A Nagyúr nem tartja gyereknek. Újabb merengő simítás a balján, aztán megrázza a fejét, és a hátizsákra pillant.
Hát, azt nem lehet mondani, hogy Regulus üres kézzel jött volna.
- Ezeket mind otthon találtad? - kérdezi kicsit hitetlenül, és leguggol a hátizsák mellé, hogy közelebbről is szemügyre vegye. Ahogy a hátizsák fölé hajol, majdnem visszahőköl, szinte fizikailag vág az arcába a mágia, egyelőre csak a fiolákat látja a káoszban, de akármi is van a hátizsákban, valamelyik tárgynak olyan súlyos, fekete kisugárzása van, hogy szinte érzi a bőre pórusaiba ivódni, a levegővel együtt lezúdulni a torkán. - Mi a szar ez - mélyet szusszan, inkább kijelentés, mintsem kérdés. A terv gyerekessége mint érv már ki is ment a fejéből, igazából a muglik sem érdeklik annyira (sosem érdekelték eléggé), de az a valami, ami Regulus táskájában van, annál inkább. Még mindig nem nyúl semmihez, csak nézi a halmot, és minden egyes másodpercben a pálcájához akar nyúlni automatikusan, hogy végigpróbálja az összes analitikus bűbájt, amit csak ismer, hogy megtudja, mi ez.
- Te nem érzed ezt? - kérdezi eléggé udvariatlanul, majdnem Regulus szavába vágva, kit érdekelnek a muglik, most komolyan, kit érdekelnek a muglik, Regulus egy olyan házban lakik, ahol csak úgy benyúl a kredencbe és előszed valami keményvonalas, a Zsebpiszok közben is a pult alá való holmit, és csak akkor néz körül, amikor kedve támad birkákat kínozni? - A mágiát - teszi hozzá még türelmetlenebbül, bár igaz, hogy ha a Grimmauld tér zsúfolásig van tömve ilyesmivel, aligha üti meg az ingerküszöbét. Az ő házuk, bezzeg, makulátlan. Az apja maximum az elkapott halálfalók kitépett és emlékbe eltett nagyőrlőit őrizgetheti egy szép dobozban. - Miket raktál még be? A fiolákon kívül.
Habozva néz a hátizsákba még azután is, hogy Regulus egyszerűen csak belenyúlt, és feltételezhető, hogy eleve ő rakott be mindent, meg is érintette őket. A sötétség hívja a kezét. Ahhoz viszont túl sokat olvasott a tiltott részlegben, hogy annyira hülye legyen, hogy csak úgy belekotor egy táskába, amiben szinte tapinthatóan szivárog a sötét művészetek eleven vére. Ha Regulusban nem is tett kárt, benne attól még tehet. Nem hangzik valószínűtlenül az sem, hogy valamiféle eldugott családi ereklye.
- Aha - bólint. Üres tekintettel nézi a Regulus által felmutatott üvegcsét, és újra megrándul a keze, hogy a pálcájához nyúljon. Otthon ebből nem csinálnak ügyet. Itt és most egyenesen elviselhetetlen, hogy nem varázsolhat, mintha levágták volna a karját, de még érzi a helyét. - Akkor most vedd ki az összes szart, amit beraktál, egyenként, és mutasd meg őket - közli nyersen, mintha ő lenne itt a főnök. Megvan az oka, hogy nincsenek igazán barátai. Tulajdonképpen az is lenyűgöző, hogy Regulus képes elviselni, amikor a közös éveik után is képes minden átmenet nélkül átváltani az arrogáns seggfej halandó szintjére.

Tulajdonképpen Regulus kellene legyen az az ember, aki a legközelebb áll hozzá. Piszkosul hasonlítanak. A sorsvonaluk mintha indigóval készült volna. Ugyanaz a lenézett fiatalkor, és ugyanaz az őrült elhivatottság, amit az idősebb halálfalók között nagyítóval kell keresni (na jó, talán Bellát leszámítva). Valószínűleg pont azért nem igazán bensőséges ez a kapcsolat, mert ennyire hasonlítanak. Regulus biztosan épp annyira képtelen a kötődésre, mint ő – már arra a kötődésre, amit mások kötődésnek neveznek. Mert az ő, Barty Crouch Jr. mércéjével nézve ez már elviselhetetlenül közeli kapcsolat. Szóval végső soron igen, Regulus az az ember, aki a legközelebb áll hozzá.
- Hihetetlen vagy. – Tényleg az. Persze, valószínűleg minden sötét múltú aranyvérű családnak megvannak a maga készletei, de ez, amit Regulus csak így összelapátolt unalmában… - És csak most jutott eszedbe körülnézni? Ha nálunk ilyenek hevernének szanaszét… – Megcsóválja a fejét, és félbehagyja a mondatot. – Akármi is ez vagy ezek, lefogadom, hogy muglikat dobálni vele kábé olyan lenne, mintha cikeszt próbálnánk terelőütővel elkapni.
Pocsékolás. Mindenesetre elrontaná a pillanatot, ha Regulus most kezdene el érzékenykedni, úgyhogy igazán remek, hogy teszi. Feszült figyelemmel vesz szemügyre mindent, amit a másik kiemel a hátizsákból, de csakhamar rájön, hogy ez így nem fog menni, legalábbis ránézésre egyik tárgyról sem tudja megállapítani, hogy ez lenne a real deal. Lehet, hogy nincs is ilyen. Lehet, hogy egyszerűen csak a tárgyak kölcsönhatása árasztja magából ezt a tömény sötétséget. Egy kicsit habozik, mielőtt a kezébe venné a szellemidézős cuccot, de aztán csak elveszi Regulustól.
- Most jól jönne, ha tanítanák még a ghoulismereteket a Roxfortban. Idézés, Merlinre… - Újra megrázza a fejét, bár ezúttal nem is annyira a lenyűgözöttség, hanem inkább az óvatosság teszi. Végighúzza az ujját az íráson. Holt nyelvek, mindig is átlagon felett műveltnek tartotta magát, de úgy tűnik, messze nem foglalkozott velük eleget. Felismer egy beékelt rúnát, de a szöveg így sem áll össze. – Nem tudom, Regulus… tudod, hogy nem szoktam beszarni, de ki tudja, mit tesz az a szellem, ha megidézzük. Ki tudja, nem minket nyír-e ki ez a kocka, amikor megfagyasztja a levegőt. – Egy kis habozás után visszacsúsztatja a táskába az alakzatot, és körülnéz, mintha támadást várna. Nem mintha bárki is járna erre, vagy bárki is gyanakodna két ártalmatlannak látszó fiatalra. Ha valaki be is nézne ide, maximum azt gondolnák, füvet árulnak, vagy ilyesmi. Muglik. – És itt vagyunk egy mugli sikátorban egy hátizsáknyi cuccal, aminek a fele is elég lenne, hogy Crouch a puszta birtoklásáért Azkabanba küldjön egy apácanövendéket.
Nem mintha érdekelné. Nem mintha az apja (akit évek óta említ simán Crouchként, semmi különös) észrevenné, hogy létezik, ha akár itt állna velük szemben a sikátorban. Regulust ezerszer inkább fenyegetné a veszély, hogy bajba kerül. Elvégre Black. Blacknek lenni már önmagában bűn az apja szerint. És még nem is tartott náluk házkutatást… vagy igen? Már az előszobában az esernyőtartónál annyi bizonyítékot találtak volna, hogy új épületet kellett volna csatolni a minisztériumhoz.
- Erről a hátizsákról szinte szaglik a feketemágia – teszi hozzá. – Ha kipróbálunk valamit, nem vihetjük magunkkal az egész pakkot. Ennyivel morzsákat is szórhatnánk magunk után, hogy a helyszínelők könnyebben kitalálják, merre mentünk.
Az egyik fiola végül mégiscsak felkelti az érdeklődését, lehajol érte, megnézi a címkét, és halványan, örömtelen sötéten elmosolyodik. Inkább fintor. Grimasz. Megnéz még egy-két fiolát.
- Azt hiszem, meg kéne keresnünk a vízműveket. Ebben a kerületben nem laknak varázslók, igaz? Legfeljebb sárvérűek. - Regulusra pillant. – Ezek a tárgyak túl ritkának és túl értékesnek tűnnek ahhoz, hogy muglikra pocsékoljuk őket. A bájitalok viszont… pótolhatóak. – Meglötyögteti egy fiola tartalmát. – Lehet, hogy együttesen bevetve akár valami izgalmas dolog is történhet, ha az ivóvízbe kerülnek, és sikerül leszűkíteni egy kis terület vízellátására… mi pedig páholyból nézhetjük az esti híradóban a kísérlet eredményét. Persze, nem tart majd örökké – rántja meg a vállát. – A muglisimogató ügyosztály meg a varázsbaj-elhárítás biztosan órákon belül elkezd rendet rakni utánunk. De több tucat, talán pár száz mugli… azért ezzel még is ők is elszórakoznak majd egy darabig.

Egy kicsit kínosan érzi magát, amiért elcseszi a bulit, hiszen Regulus mégiscsak összeszedte és elhozta ezt a rengeteg izgalmas holmit, és kitalált valami őrültséget, hogy feldobja a nyári szünetet. Az ő nyári szünetét, ami leginkább a RAVASz-előkészítőkre való előrekészüléssel telik a napi két üdvfaterviszlátfater és az anyja ragacsos szeretetrohamai között. Még a zárolt részlegből kimásolt átkok és rontások kikísérletezéséhez sincs kedve, mert valahányszor kézbe veszi a pálcáját - az új kibaszott pálcáját -, Selwynre kell gondolnia, és gondoljon Selwynre naponta órákig a halál (és megint Selwynre gondol, és józanság a francokat, mégis fel kéne robbantani azokat a nyamvadt muglikat a picsába, hol vannak azok a varázstárgyak). Szóval nem annyira jó érzés, hogy megint ő az óvatos konformista. És még rosszabb, hogy Reg még ad is a szavára.
- Szerencsére - mosolyodik el halványan, és egyenesen a másik szemébe néz. - Kösz, hogy írtál, amúgy. Már kezdtem bekattanni...
Elharapja a végét, inkább csak morog, mintha nem is egészen Regulusnak címezné a szavakat, csak magában beszélne, pedig hát nagyon is neki szánja, csak ettől annyira érzelgős buzinak érzi magát, hogy egyből a kezébe kell vennie valami mást, mintha rohadtul lekötnék a megkopott rúnák. Végül is, általában le is kötik.
- Bocs - morogja, de a táska fölé hajolva azért elfintorodik az ördög falra festegetésére reagálva. Na, igen. Ha nem tett volna már kiskölyökkorában pedagógiai célú látogatásokat az apjával a varázslóbörtönbe, lehet, hogy tudna ő is ennyire laza lenni. Még így is reméli, hogy legalább időnként van ennyire gátlástalan, mint Regulus. Amikor megéri a kockázat. De egy kis szórakozás valahogy nem éri meg a felelőtlenséget, pláne, ha lehet biztonságosan is csinálni...
De mikor végülis megvan a konszenzus, és úgy tűnik, Reg pártolja az ötletet, elvigyorodik. Elkezdi beletömködni a zsebeibe a fiolákat. A talárokkal ellentétben a szűk mugli ruhák mondjuk sokkal kevésbé alkalmasak arra, hogy egy táskányi holmit tömjön a zsebeibe, de a tértágító bűbáj, ugye, csodákra képes.
- Én sem tudom, de ezt a kockázatot nem esik nehezemre bevállalni a muglik meg a minisztérium terhére - csóválja meg a fejét aljas mosollyal. - Ja. Hát lehet, hogy vannak annyira lúzerek - ért egyet jóval könnyedebb modorban, mint akár csak percekkel korábban. - Az egyetlen gond, hogy hogyan gyönyörködjünk a munkánk gyümölcsében? Menjünk valami forgalmas helyre, és egyszerűen figyeljük, mi történik? Vagy üljünk be egy mugli kocsmába, és nézzük a híreket? Ha valami nagy bevásárlóközpont vagy ilyesmi biztonsági helyiségébe be tudnánk jutni, az lenne az igazi, mindent nézhetnénk a videokamerákon. - A mugliismeret többször bizonyul hasznosnak, amióta hivatalosan utálja a muglikat, mint előtte, amíg toleráns elveket vallot. Érdekes. A pillantása a hátizsákra siklik ismét. - A többi cuccot viszont el kéne rejtenünk addig valahol. Vagy haza is mehetünk hozzátok... pláne, ha van nálatok egy-két üveg vajsör - vigyorog.

Így utólag már nem is tudja eldönteni, hogy az a gázabb, hogy eszébe jutott érzelgősködni, vagy az, hogy ki is mondta. Mindenesetre Regulus válasza abszolút rendjénvaló, és arra is teljesen alkalmas, hogy ezzel simán csak lezártnak tekintsék a témát. Határozottan kedveli benne ezt. Kiválóan lehet vele nem beszélni.
- Hát mindenesetre feltűnésmentesen nem – bólint rá elgondolkodva. – Ha előadjuk, hogy eltűnt a húgunk vagy valami hasonló, akkor biztosan beengednek, de lehet, hogy akkor még a muglisok is képesek lesznek mind a három agysejtjüket bevetve rájönni, hogy esetleg közünk volt a dologhoz… de ez nem is lenne valami stílusos.
A stílus pedig maga az ember. Regulus javaslatára felélénkül, és összecsapja a kezét.
- Ez briliáns. Nyár van. Egy csomó közparkban osztogatnak vizet. Páholyból nézhetjük egy káoszt. Vagy pikniktakaróról. Steakkel és piával. – Bár részéről annyira nem híve a tudatmódosítóknak, mert túlságosan is sokat olvasott a hangulatfokozó bájitalok és az alkohol kognitív funkciókat károsító hatásairól, és ragaszkodik minden egyes IQ-pontjához, tehát jobb biztosra menni. Persze, ezt valószínűleg nem kellene magyarázni a másik nagy stréber Regulusnak.
- Menjünk – ért egyet, és Regulus után indul.

Persze, végső soron azért annyira nem akar sokat időzni a Black-házban, sőt mikor végül odaérnek, rájön, hogy talán bemennie sem kellene, szóval lényegében hagyja, hogy Regulus lepakoljon (és próbál nem nagyon feltűnően feszengeni a küszöbön, tudván, hogy ő pont annyira nem kívánatos elem itt, mint amennyire a ház nem kívánatos helyszín az ő pozíciójában), és utána mehetnek is a vízművekhez a zsebrevágott bájitalokkal. Az épület így első ránézésre nem tűnik kemény diónak, szinte biztos benne, hogy egy teljesen átlagos, csodabazáros mindenzárnyitónál többre nem lesz szükségük ahhoz, hogy bejussanak. Valószínűleg a vízelosztás rendszerét sem lesz nehéz átlátniuk, elvégre a rúnatan, ha másra nem is, rendszert látni a káoszban megtanítja az embert.
- Már csak az a kérdés, hogy a végén mit csináljunk a fiolákkal – jegyzi meg, miközben a lehetséges bejáratokat figyelik a hatalmas telephely körül lődörögve. – Dobjuk be a csatornába, rejtsük el valahol itt? Biztos, hogy magunkkal vinni nem jó ötlet.

Azért még feszengés közben is képes elvigyorodni a vajsörmuníció láttán. Nem a csekély alkoholszázalék miatt. A vajsör, mint valószínűleg kábé minden roxfortos számára, így neki is valami kellemes érzéssel, hangulattal kapcsolódik össze, aminek az epicentruma általában a roxmortsi hétvégék fílingje, de valahogy mégis több köze van valami absztrakt szabadságélményhez és olyan érzelgős testvériesség, bajtársiasság fogalmakhoz, amik túl magától értetődőek most ebben a helyzetben ahhoz, hogy akár csak gondoljon rájuk. Mindenesetre ezek a csökevényes hangulatok elűzik azt a rosszkedvet, amit a Black-ház keltett benne.
- Igen, a csatorna szerintem is jó lesz – bólint egyetértően –, ha alaposan felgöngyölítik az ügyet, biztosan megnézik ott is, de a több tucat bájital különböző mágiájának lenyomata közt nem tartom valószínűnek, hogy megtalálnák a nyomainkat. Elvégre nem varázsoltunk. Egy egy kisebb varázskatasztrófa mögött senki nem keres majd mugli tevékenységet. – Követi Regulus pillantását a gondnoki bejárat felé. Ennyire nincs tisztában az épület beosztásával, így ez a lehetőség is tűnik olyan jónak, mint bármelyik másik. – Rendben, felőlem. Mit csinálunk, ha mégis meglátnak? – Nem pesszimista, sőt biztos benne, hogy semmilyen zökkenés nem várható egy ennyire őrült, gyerekesen kegyetlen, de pofonegyszerű vállalkozásban. Szóval tényleg nem a borúlátás beszél belőle, egyszerűen csak az a típusú ember, aki a reggeli kávéjával se sétál ki az erkélyre alaposan kidolgozott a, b, c és zs tervek nélkül. – Akkor egyszerűen tűnjünk el – javasolja, miután néhány másodpercig átgondolta a saját kérdését.
- Egyébként nem hiszem, hogy szükségünk lenne azokra a kulcsokra. – Előveszi a saját mindenzárnyitóját, amit még ötezer éve rendelte bagolypostával valami varázstrükkcégtől, és most, hogy belegondol, úgy rémlik, Regulusnak is volt egy ugyanonnan (az ötletet meg Regulus seggfej bátyjáról vette, akinek állítólag tényleg nagyon komoly cucca van). Ez a darab viszont nem egy nagy szám, szinte alig pislákol benne valami mágia, de a mugli ajtókhoz megteszi. – Szerintem ezzel simán bejutunk mindenhova, ahova akarunk.
A gondnoki bejárat megközelítése nem egy nagy kaland. Az ajtó nyitva van, a nemrég besétált fickó nem zárta be maga után, és nem is látszik sehol. Hosszú folyosó, meztelen levegőztetőcsövek és vezetékek a mennyezeten, gyér világítás, zárt fémajtók kétoldalt. Az ajtók mindenesetre adnak magukról valami információt, raktár, pihenő, műhely, IA, IIA, gépház, és így tovább, hát ennyire tényleg nem vették mélyen a mugliismeretet. Az IA-t választja, mielőtt lenyomná a kilincset, kérdően Regulusra pillant, hogy neki mi a véleménye. Aztán az ajtó persze úgyis zárva van.

- Nem mágikus nyomokat nem fognak követni – vallja többnyire meggyőződéssel, egy húron pendülve Regulus szavaival, bár tényleg, manapság bármit kinéz a főosztályból, de nagyon paranoidnak kell lenni ahhoz, hogy valaki valami bájitalvisszaélés mögött pont két fiatalkorú varázsló gyerekes mugligyűlöletét keresse.
- Áh, sose bánd, egy is elég – von vállat, ami azt illeti, így, hogy nem varázsolhat (noha otthon gond nélkül megteheti, az anyja sose szólt egy rossz szót sem emiatt, hiába tiltja a törvény, az apja meg… nos, tudjuk), annyira meztelennek, védtelennek érzi magát a mugli utcákon, hogy hiába van nála a pálcája, mindenféle mágia nélkül használható holmikat kellett tömködnie a zsebeibe, hogy valahogy elaltassa a saját frusztrációját. Ezért volt nála a mindenzárnyitó is, ha nem is feltételezte, hogy szükség lehet rá.
Az idősebb Black-fiú említése elindíthatna esetleg valami bensőségesebb beszélgetést, de nem most. Kár. Dehogyis.
Mindenesetre az ajtó megadja magát a kezdetleges eszköznek (és csak amikor már kattan a nyíló zár, akkor jut eszébe, hogy a mindenzárnyitó esetleg hagyhat maga után valami nagyon halovány mágikus lenyomatot, és hát végül is elég régóta hordja az aurájában, hogy ismerje az ő nyomjelét is… mindegy, késő bánat), és bejutnak a terembe.
Találkozik a pillantásuk, újra vállat von.
- Ennél jobb úgysem lesz – nyúl a zsebébe, hogy előszedegesse a fiolák rá eső részét, és el is indul megnyújtott léptekkel a medence felé. – Valahová kerülni fog ez a víz, legfeljebb nem tudjuk majd, hogy pontosan hová. – Csak egy másodpercet habozik, mielőtt az első felbontott fiolát a medencébe öntené. A sűrű, szurokszerű, fekete főzet egy másodpercig látszik csak, ahogy elkeveredik a vízzel, aztán egyből el is tűnik valahol a medence alján vagy a kivezetőcsövekben. Másodpercről másodpercre gyengébbnek érzi a tervet, de most már tényleg hülyeség lenne visszatáncolni, így kapkodó mozdulatokkal egymás után dugaszolja ki Regulus bájitalait, és dobálja őket a medencébe.
Már pont mondaná dolguk végeztével, hogy na, tűnjünk el innen, mikor zördül az ajtó, és ingerült kiáltás üti meg a fülüket.
- Hé, Bobby, te hagytad nyitva az egyes-át?
Ő meg baromi gyorsan nyúl ki Regulusért, hogy mindketten behúzódjanak a legközelebbi tartály jótékony takarásába. A víz teljesen normális víznek néz ki a medencében, talán túl nagy a hígítás még ennyi bájital mellett is. A két munkás vitatkozik, miközben közelednek. Körülnéz, hátha van másik kijárat is, bár a helyiségben legalább bőven akadnak búvóhelyek.

Először azt gondolta, hogy a plebsz elintézi maguk között a ki-nem-zárta-be-az-ajtót dolgot, legfeljebb meg kell lapulniuk egy kicsit hosszabb ideig, és lemaradnak a műsor jobbik részéről, de amikor szóba kerülnek a kamerák, akkor azért rögtön fajsúlyosabbá válik az egész balhé. Ha csak egy kurva felvételen szerepelnek majd, akkor a varázsbajelhárítók simán megtalálják őket… de hát ha a folyosó, amin jöttek, be van kamerázva, és a felvételeket tárolják is, akkor már van róluk felvétel. Remek. Mégsem gondolták át eléggé a dolgot. Vagy csak megint paranoiásan gondolkodik. Egyelőre azért nem esik pánikba (bár későbbre sem tervez ilyesmit), és Regulus fintora sem tanúskodik éppen a hiányzó lélekjelenlétről, végtére is az évfolyam két legremekebb elméje játszadozik itt a vízművekben, szóval ki fognak találni valamit.
- Siessünk – bólint rá inkább tátogva, mintsem suttogva Regulus tervére, pedig felesleges erőfeszítés, inkább csak a hirtelen idegesség teszi. Tényleg nem maradhatnak itt. Amíg az egyik munkás téblábol a teremben, körülnéz, hogy felfedezze, hol vannak a kamerák. Már húzná elő a pálcáját, hogy kiábrándító bűbájt vessen magára, és erre Regulusnak is felhívja a figyelmét, amikor eszébe jut, hogy még mindig kiskorúak, és még mindig nem varázsolhatnak a Roxforton kívül, és beleharap a szájába egy káromkodást. Ostoba rejtőzködés, ostoba muglik. Mindenesetre sikerül felfedeznie egy kamerát, és a Regulus által kijelölt nyomvonal védettnek tűnik, és attól függően, milyen gyorsak és milyen messze van a figyelőszoba, talán hamarabb kiérnek az épületből, és ha a munkások nem vesznek észre semmit, akkor talán később sem kerülnek bajba…
Végül az itt maradt fickó valóban elindul befelé középen, és nekiiramodhatnak a tartályok mögött, a víz zúgása úgyis elnyomja a lépteiket, így nem kell annyira óvatosan haladniuk, gyakorlatilag egy szemvillanás alatt már ott is vannak az ajtónál.
- Most – morran, mikor biztos benne, hogy a férfi nem fog hátrafordulni, na, és akkor most kell futni lélekszakadtából kifelé. Persze, ha a folyosó üres...

Ami őt illeti, még akkor sem akar megállni a lélekszakadva rohanásban, amikor Regulus már befékezett egy sarok mögött, és a másikkal ellentétben a megtorpanást követően is idegesen pattog egy helyben, mint lelkes hobbifutó a pirosnál, hogy ne rekedjen a levegő a tüdejébe, hátha esetleg mégis utánuk jönnek, és tovább kell futni… Ahogy idegbetegen visszapillant, hogy szemmel tartsa az utcát, ahonnan befordultak, egy-két nyugdíjaskorú járókelő rosszindulatú, gyanakvó pillantásával találkozik a tekintete. Elhúzza a száját.
- Kurvára nem tudom – mordul olyan ingerülten, mintha legalábbis Regulus hibája lenne az egész, elvégre ő találta ki, de aztán megpróbál uralkodni magán, hiszen a víztározó alapvetően az ő ötlete volt, és egyébként is közös móka, közös sár. Legyint. Egy percig némán szuszog, gondolkozik. – Igazából mindegy. Nem láttak minket jól, úgyhogy legilimenciával nem tudják kiszedni belőlük az arcunkat, és semmilyen varázslatot nem használtunk, úgyhogy a szokásos rutin módszerekkel nem tudnak követni. Kamerafelvételekkel meg szerintem még a muglirészlegesek se foglalkoznak. – Véres húsdarabbá rágcsálja a száját. – Ha ütős lesz az eredmény, akkor úgyis meg fognak találni – rántja meg a vállát végül keresetlen őszinteséggel és meggyőződéssel. A minisztérium a piti bűnüldözésben még mindig ász, ha Voldemort ellen esélye sincs. Vagy legalábbis feltételezi, hogy Regulus nem a mugli rendőrségre gondolt, elvégre az egy vicc. – De fiatalkorúak vagyunk, és végül is ez csak egy hülye muglibasztatós hecc… Engedjük el. Gyere, inkább keressünk egy kurva parkot valahol a kerület szélén, és bontsuk fel azokat a vajsöröket – int a fejével az utca másik végén húzódó buszmegálló felé, és kikényszerít magából egy vérszegény, de cinkosnak szánt grimaszt.
A nyári meleg alapból tikkasztó volt, de a hirtelen sprinttől most már tényleg úgy érzi, hogy fürdik a saját verítékében, és a szoros, testhez simuló mugli ruhák még a szokásosnál is fullasztóbban és kényelmetlenebbül feszülnek a bőrére. Vergődve rángatja meg magán a mellkasára tapadt pólót.
- Ha olyan ütős lesz, hogy utánunk jönnek, akkor úgyse fogjuk megbánni az évszázad muglibasztatását, nem?
A mondatot ugyan gépiesen befejezi, de a pillantása már elkalandozik: néhány tíz méterre tőlük egy fickó épp egy eredetileg nem is ivókútnak látszó ivókútból tölt vizet valami kipattinthatós mobiltálkába a lihegő kutyájának, ő meg kigúvadt szemekkel figyeli.

Teljes mértékben egyetért Regulusszal, de ha nem lenne ez a dögletes forróság, azért lenne benne annyi óvatosság, hogy a bűntett helyszínétől néhány (néhány tíz) sarokra ne kezdjen el vajsörözni, így viszont ő is egyből felpattintja az üveg kupakját, és egy húzással mindjárt meg is issza a felét. Egyesek szerint ezt az italt hidegen (jó, most már inkább langyosan) inni barbár perverzió, de most nagyon is jólesik.
- Ahogy mondod – morogja halkan a kutya és gazdája kettősét, és voltak ugyan merőben tudományos alapú tippjei, miféle látványban lesz részük, ha egyszer végre leülhetnek nyugodtan élvezni a munkájuk gyümölcsét, de az elfolyósodott kutya határozottan túltesz az eddigi elképzelései legalább nyolcvan százalékán. Ehhez képest a kutyatulaj kismiska. – Nem tudom, de azt hiszem, ezeket a bájitalinterakciókat más körülmények közt simán publikálhatnánk valami szaklapban – vigyorodik el. – Talán a csontgumírozó főzet meg a..? Halvány lilám sincs, komolyan.
De viszonylag hamar a közvetlen környezetükre kell koncentrálnia, mert a hangzavar tetőzni látszik. Hamarosan egyértelművé is válik, miért: az egyik üzlet előtt valaki slaggal hűti a járdát. Automatikusan lép hátrébb a feléjük tartó vízpatakok elől, és ha Regulust még mindig a kutyásék kötik le, őt is magával húzza. Merthogy a víztócsán keresztülsétálók közül az egyik combig beszorult a betonba, a teste kilátszó része pedig jelenleg egy emberformájú tűzcsapra emlékeztet, mármint piros, pipa, vastextúrájú, pipa… Egy másik járókelő meg groteszk lufiemberkévé fújódva indul meg az ég felé, miután valószínűleg segíteni lépett oda.
Az egész túl komikus ahhoz, hogy érezze a helyzet súlyát, de azért… a fene se gondolta, hogy ez ennyire kemény lesz.
- Lehet, hogy mégis inkább le kéne lépnünk. Ahogy ez kinéz, pillanatokon belül itt lesz a varázsbaj-nehéztüzérség.

- Kicsit? - hüledezik szinte, és megcsóválja a fejét egy visszafogottabb, bár kissé azért persze ideges vigyor kíséretében. - Ezzel simán beírtuk magunkat a Roxfort történetébe, ha lebukunk... mármint bassza meg, ez az évszázad muglivicce. Kár, hogy nem lehet vele eldicsekedni - teszi hozzá, de ez legalábbis vigasztaló lesz, ha neadjmerlin mégis rosszra fordulnának a dolgok.
Mármint, ha csak annyira rosszra, hogy hogy lebuknak és felelősségre vonják őket, mint ostoba, a tetteik súlyosságában természetesen tisztában sem levő, ártalmatlan kiskorúakat. Mert ha mondjuk közben valamiképpen felfedezik a Sötét Jegyet vagy ez összefüggésbe kerül Voldemorttal... hát akkor a muglicsesztetés diadala vajmi kevés vigasz lesz. Sőt.
- Hát, kétlem, hogy a tankönyvből egy ilyen epikus mértékű keveredést akár csak töredékeiben le tudunk vezetni, de azért én is utánanézek - bólint egyetértően, aztán már azon gondolkozik, hova lépjenek le, mert azért hozzájuk talán mégsem (vagy lehet, hogy mégis az lenne a legbiztonságosabb? Crouch Sr. házában azért csak nem keresnek elkövetőket, de mit szólna az apja Regulushoz? valószínűleg nem lenne odáig az örömtől), de hát Reguluséknál meg ő nem kívánt elem... - Az biztos. Főleg ha nem annyira elkülönítve oldják meg a kerületek vízellátását, mint azt elméletben gondoltuk, hát akkor pláne. - Követi Regulust az általa választott irányban, de a külön kéne hazamenni téma sajnos neki is szöget üt a fejébe, bár most ezután legjobb lenne együtt maradni, és megdumálni a dolgot, elővenni azt a bájitalkönyvet, találgatni, mugli híradót nézni, ilyesmi...
De hát safety first.
- Igen, azt hiszem, igazad van - egyezik bele, így aztán végül is néhány utcányi hihetetlen látvány után elválnak útjaik, hogy ki-ki a maga otthonában izgulja végig az elkövetkezendő órákat, napokat. Azért este majd küld egy baglyot Regulusnak, az kurva élet.