Morcosan léptem ki a jó meleg kastély falai közül a dérlepte parkba. Már azért is kismillió csatát kellett megvívnom magammal, hogy fel tudjak kelni ezen a "csodás" szombat reggelen, nem hogy még repülés korrepetálásra menjek ki, a hideg birtokra.
Sóhajtva keltem át a megdermedt pázsiton és közben átkoztam magamat, hogy megígértem a szüleimnek, ha törik, ha szakad, az idén tökéletesítem az amúgy reménytelen seprűlovaglási technikámat.
Nem is értem miért kell nekem seprűn repülni, ha egyszer anélkül is képes vagyok animágusi adottságomnak hála. A sólyom amúgy is gyorsabb a leghiperszuperebb seprűnél. Vagy mégsem? Mindegy, nem értek a seprűkhöz. De akkor is!
"Örülj, hogy találtam neked valakit, aki hajlandó megtanítani téged arra, hogy hogyan kell a seprűvel bánni!" visszhangzott a fejemben a bátyám tudálékos hangja. Igen, mert Caspar a bölcs, Caspar a félisten, maga a tökéletesség... Hagyjuk inkább!
Megráztam a fejem és csöndesen továbblépkedtem a kviddicspálya felé. Úgy volt, hogy ott találkozunk eme hajnali órán. A Hugrabugosok nem alszanak, vagy mi?
- Anna, itt vagy? - kiáltottam leendő tanárom után, de egy hang sem felelt rá. Nagyszerű, még késik is.
Leültem hát a lelátó legalsó sorának szélére és végigpásztáztam az üresen álló kviddicspályát. Egyesek olyan kecsesen tudnak repülni azokon a fa szörnyetegeken. Pedig szerintem rém kényelmetlenek, mindig bevágnak valahol.
Emlékszem még elsőben a repüléstan órákra. Bizton állíthatom, életem legroszabb órái voltak! A prof mintha úgy a harmadik óránál feladta volna a reményt, hogy engem valaha öt méternél magasabban lát és ráadásul egyenesen ülve. Két seprű összetörése után már a nagyapám is úgy döntött, hogy nem elég az az egy életen át összegyűjtött vagyona, hogy nekem állandóan seprű utánpótlást biztosítson. Így hát kénytelen voltam egy idő után a Roxfort faparipáit használni. Reméltem Anna hoz is magával egyet, mert nekem már az iskola sem kölcsönöz szívesen seprűt, amin valahogy nem csodálkozom...

to Somebody

Az év szinte minden napján próbálom a maximumot kihozni magamból. Nem csak azért mert azt akarom, hogy a szüleim büszkék legyenek rám, hanem azért is, hogy megmutassam egy mugli születésű boszorkány is képes arra amire egy aranyvérű, sőt még többre is. Ezért is vállaltam be, hogy a tanítási napokon kívül is foglalkozom diákokkal. Többek között most egy repülési nehézségekkel küszködő lányon. Fawena Bradley-n aki már ötödéves, de még mindig küszködik a számomra olyan könnyedén elsajátított tantárggyal. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy számtalan seprűt tett már tönkre és Moretti tanárnő is feladta a próbálkozást. De lévén, hogy én makacs természet vagyok és szeretem a kihívásokat ezért elvállaltam. Arra viszont nem számítottam, hogy a hetek óta bennem bujkáló betegség pont most fog ki rajtam. Öt perccel azután ébredtem fel, amikorra a találkánk meg volt beszélve. Ergo baromi nagy késésben voltam.
Úgy pattantam ki az ágyamból mintha valaki üldözne az álmaimból. Gyorsan összegumiztam a hajam egy szoros copfba, felkaptam magamra az első ruhadarabot ami a kezembe akadt, elvettem az ajtó mellé támasztott két seprűt és már rohantam is. Úgy száguldottam végig az álmoskás hangulatú folyosókon és lépcsőkön, mint egy őrült. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha lett volna rajtunk kívül még egy-két elvetemült korán kelő akkor azokat elsodortam volna az utamból, mivel teljesen olyan voltam, mint egy kisebb fajta szélvihar.  
Ennyire még szerintem soha nem siettem sehová. De az-az igazság, hogy ennyire még sosem késtem el sehonnan, így egy kicsit jobban is kellett szaporáznom a lépteimet. Ami mondjuk a láztól hasogató fejemnek annyira nem tett jót. De azzal ráérek majd később is foglalkozni. Most az első az, hogy Faw seprűre üljön és repüljön.
A megbeszélt időpont után jó pár perccel később bukkantam fel a kviddics pálya bejáratánál. Éppen elkapva azt a pillanatot amikor Fawena, leült a lelátó legalsó sorának szélére és végigpásztázta az üresen álló kviddicspályát.
- Szia! Bocsi, hogy késtem, de egy picit elcsúsztam az idővel. Na de akkor kezdhetünk? – kérdeztem rá egy picit szégyenlős mosoly társaságában oda sétáltam hozzá és a kezébe nyomtam a neki hozott seprűt, én pedig a seprűmre támaszkodva kémlelni kezdtem az eget.
Jó idő van. Szélcsend, kellemes idő, tökéletes kombináció egy kis gyakorlásra és arra, hogy eltereljük a figyelmünket a problémáinkról.
- Mennyire menjünk vissza az alapokhoz? – kérdeztem mosolyogva ezzel is próbálva bátorítani Őt arra, hogy ma igenis sikerülni fog neki a repülés.

388  ×  Fawena ×  
***

Behunytam a szememet és mélyeket szippantottam a hideg levegőből. Az arcom előtt fehér páraködként jelent meg az orromból kiáramló meleg levegő. Ez kétség kívűl már a tél kezdetének előfutára volt. Legalább hat fokot eshetett a hőmérséklet a múlt hétvége óta. Azért az nem semmi.
Körülnéztem, de Anna még mindig nem volt sehol. Én már lassan kezdtem odafagyni a lelátó székéhez. Dobolni kezdtem a lábammal, hogy azzal is melegítsem magam. A kezeimet zsebre dugtam és annyira beburkolóztam a kabátomba és a sálamba, amennyire csak tudtam.
- Na végre! - motyogtam halkan, inkább csak magamnak, amikor megláttam a fülig érő mosolyú lány közeledő alakját. Legalább tíz percet késett. Elhiszem én, hogy most ő áll a tanár szerepében, de azért az még nem jogosítja fel arra, hogy késsen. Na mindegy, végül is nekem hálásnak kéne lennem, hogy legalább valaki megpróbálkozik felfejleszteni az én "hatalmas" repülési tudásomat.
- Semmi gond! Így legalább teljesen felébredtem a hidegtől. - mondtam mosolyát viszonozva és felálltam az padról. Igazából így még inkább vágytam vissza a jó meleg ágyikómba, de hát azt mondják, aki korán kel... Nos így legalább nem láthat meg senki, aki előtt szégyenkeznem kell. Más varázsló, a legügyetlenebb is, ötödéves korára azért már egész jól tud repülni.
- Előre jelezném, hogy ha azt hiszed rosszul repülök, az még közel sem áll az igazságohoz! - igyekeztem leszögezni előre, nehogy neki is ugyanolyan csalódást okozzak, mint mindenki másnak, aki valaha seprűt adott a kezembe.
- Amondó vagyok, hogy kezdjük a legelemibb részeknél, úgy legalább kiderül hol vesztettem el a fonalat és a lelkesedésemet. - ajánlottam. Kezdjünk hát tiszta lappal.
- Azt azért nem muszáj elmondanod, hogy a seprű melyik felét szoktuk megülni! - jelentettem ki, amikor nagy levegőt vett, hogy belekezdjen a mondókájába.
Amikor felkeltem még gyűlöltem a tudatot, hogy ma repülni fogok, de most mintha az utálatom sötét, gomolygó füstjén át látni véltem volna néhány reménysugarat is. Mindenesetre úgy döntöttem megadom az esélyt magamnak és Annanak is, hogy kihozza belőlem azt, amit eddigi 15 évem alatt senkinek sem sikerült.

to Fawena

Iszonyatosan zavart, hogy elkéstem, de igazából már nem sokat tehettem ellene. Ami megtörtént az már megtörtént, túl kell rajta lépni és kész. Abban viszont már csak reménykedhetek, hogy Faw is így fogja fel a dolgot, és nem csak kedvességből mondta azt, hogy nem baj, hogy elkéstem.
- Csak nyugi. Nem eszik olyan forró a kását. Előbb vagy utóbb mindenki megtanul rendesen repülni, csak idő kell hozzá. Neked egy picit több mint a többieknek, de rá se ránts. Majd orvosoljuk a dolgot. – mosolyogtam lelkesítőn.
Ahhoz képest, hogy majdnem biztosan lázas vagyok egész elviselhető formámat hozom. Talán a frissítő hideg levegő van rá jó hatással. Minden esetre szeretném ha Faw tényleg megtanulna seprűn repülni. Ha nem is lesz egyből a seprűn lovaglás nagyasszonya, de legalább ne pottyanjon le róla ha már egyszer sikerült felszállnia.
- Jól van akkor hozd a seprűt és menjünk ki a nyílt terepre. – intettem a fejemmel a tiszta, akadálymentes terület felé.
A repülés önmagában nem egy bonyolult dolog, csupán tudni kell a sorok között olvasni. Éppen ezért is nem értettem igazán, hogy mit is akarhat tőlem a testvére. De aztán elmesélte Fawena repülési pályafutásának történetét és rá kellett döbbennem, hogy ennek a fele sem tréfa. Ha valaki nem tudja rendesen használni a seprűjét akkor annak akár nagyon súlyos következményei is lehetnek. Annak pedig senki sem örülne, legfőképpen a szóban forgó lány.
- Gyere, állj ide szembe velem és a seprűdet tedd le magadtól egy karnyújtásnyira a fűbe. – illusztráltam én is az elhangzottakat.
Tudom, dedós módszernek látszik tényleg a lehető legalapabb dologgal kezdeni, de ha annyira nem megy neki és szerinte is kezdjük az elején akkor miért is ne. Ha már egyszer beadta a derekát egy utolsó próbálkozásra, akkor csináljuk rendesen a dolgokat.
- Mielőtt hozzákezdenénk ehhez az egészhez, kérnék tőled valamit. – hadartam egy pillanatnyi szünetet tartva. De még mielőtt szólhatott volna egy szót is, folytattam.
- Csukd be a szemed, vegyél egy nagy levegőt és bármennyire is bugyután fog hangozni, de eressz el minden rossz érzést emléket, félelmet amit eddig a repüléssel kapcsoltban felmerült benned. – mondtam megnyugtató hangon, miközben próbáltam a lehető legnyugodtabb formámat magamra ölteni.
- Ha kész vagy, akkor kezet a seprű fölé és hagy szóljon a dolog. – lelkesültem bele a dolgokba, hiszen kevés olyan varázsló van a világon, aki nálam jobban szeretne repülni.

378  ×  Fawena ×  
***

Szkeptikusan hallgattam Anna lélekerősítőnek szánt szónoklatát. No igen... szépen megfogalmazva egy kicsit több időbe telik nekem. Négy év azért már nem semmi táv, azt hiszem.
Minden esetre, mivel megígértem a bátyámnak és a családnak, hogy komolyan veszem, kezembe kaptam a felém nyújtott seprűt és elindultam Anna után, hogy az óra kezdetét vehesse.
- Hallgatlak, mester! - mondtam és a seprűt úgy eltartottam magamtól, mintha mérgező lenne. Amikor azonban Anna kijelentette, hogy tegyem magam mellé a seprűt, boldogan hajítottam el. Azt ígértem, hogy megtanulom a seprűlovaglás tudományát, de azt nem, hogy ezt lelkesen is teszem.
Tudtam ezután mi következik, hiszen élénken emlékeztem még az első repüléstan óra minden egyes kínos percére. Szerintem annál többen még soha nem nevettek ki egyszerre. Kábé az egész évfolyamom fetrengett a földön.
- Azt kell mondanom, hogy fel, ugye? - kérdeztem a lányt. Ezekre még emlékeztem hajdani tanulmányaimból.
- Fel! - adtam ki a parancsot a seprűnek, de az meg sem mozdult. Szégyentelenje!
- Fel! - mondtam kicsit kedvesebben, azonban a seprű halvány jelét se mutatta annak, hogy valaha fel szándékszik emelkedni. - És most mit csináljak? Símogassam meg és babusgassam, hogy méltóztasson megmozdulni? - kérdeztem ironikusan Annatól. Tulajdonképpen sajnáltam is a lányt, hogy még így betegen is, (mert azt első ránézésre láttam, hogy nincs a toppon), velem kell vesződnie.
- Fel! - próbáltam meg újra a legnegédesebb hangon, amit csak ki tudtam csikarni magamból. Hirtelen fa érdességét éreztem a kezem között. Elmosolyodtam. Eddig elsőben is eljutottam. Ezután jött a cudar világ!
Anna további tanácsokkal látott el, amikor a lábam közé fogtam a seprűt. Kérésére csak egy bólintással válaszoltam. Az animágia alapja is ugyanez, úgyhogy mennie kellett...
Behunytam a szememet és mélyen belélegeztem a hideg levegőt. Csak arra koncentráltam, hogy az hogy fut lefele a tüdőmbe és hogyan tölti be azt. Szinte már éreztem azt, hogy hogyan válik légiessé az egész testem, amikor egy megszokott égető érzés kerítette hatalmába az agyamat. Ez annak a jele volt, hogy régen nem gyakoroltam, még annak ellenére sem, hogy a nagyanyám rendszeresen megemlítette nekem minden levelében.
- Basszus, basszus! - szítkozódtam és a fejemhez kaptam a két kezem. Majdnem átváltoztam sólyommá és most nagyon nem ez volt a cél. Bár nem volt nagy titkom az animágiára való hajlamom, mégsem akartam Annavan megosztani, ha nem muszáj. Minél kevesebben tudják, annál biztonságosabb nekem. - Ez nekem nem fog menni, oké? Egyszerűen nem megy! - elhajítottam a seprűt és feldúlva indultam el a kviddicspálya széle felé.  

to Fawena

Iszonyatosan aranyos volt Fawena ahogyan próbált jó diák módjára viselkedni. Követte az utasításaimat és próbált mindent úgy csinálni ahogyan az a nagy könyvben meg van írva. Én pedig továbbra is csak dicsérni és bíztatni tudtam abban amit csinált. Hiszen jól csinálta, és igaz nem elsőre de azért sikerült a magához szólítania a seprűt ami már egy jó pont.
Egészen jól haladtunk addig a pontig amikor is a tanácsomra megpróbált minden rosszat elengedni és a repülés jó oldalára gondolni. Ekkor viszont valami megváltozott. A mind a két kezével a fejéhez kapott és egy kisebb hisztiroham tört elő belőle aminek szegény seprű itta meg a kárát.
- Hééé Faw! Várj már meg! – kiabáltam utána miközben szorgosan összetakarítottam a „romokat”.
Nem értem, hogy mi történhetett. Ennyire azért nem mentek rosszul a dolgok, meg igazából még el se kezdtük a repülést. Több opció is átsuhant az agyamon az iménti jelenet megfejtéseként, de végül mindegyiket elvetettem, hiszen annyira abszurdnak tűnt mind. Az lesz a legegyszerűbb, ha inkább rákérdezek az igazságra és nem találgatok, hiszen annak sosincs jó vége.
- Lennél olyan kedves, hogy megállsz és elmondod, hogy ez mégis mi a mennydörgős mennykő volt? – vontam kérdőre mikor végül utolértem.
Azt hinné az ember, hogy egy hozzá hasonló lány aki ráadásul a Griffendél színeit hordja magán képes arra, hogy szembe nézzen a problémáival. Arról már nem is beszélve, hogy ha valami baja van akkor talán megkönnyebbülne attól ha valakinek elmondaná. De ez csak az én véleményem és amúgy is lehet, hogy csak én magyarázok bele mindenfélét abba ami alapból nem is létezik.
- Hallod! Neked beszélek! – szóltam oda kicsit dühösebben, miközben elkaptam az egyik csuklóját és úgy kényszerítettem megállásra.
Nem elég nekem, hogy beteg vagyok és Fawena még ki is borult a különórámon, még szaladozzak is utána amikor már lassan a lábamat is alig tudom emelni.
- Gyere üljünk le és beszélgessünk. – mosolyogtam rá kedvesen és bátorítólag, miközben magammal húztam az egyik lelátó felé.
Ilyenkor igazán mondhatnám, hogy nem fizetnek nekem eleget az ilyenekért. De mivel egy lyukas Knut-ot sem kapok ezért, meg amúgy is érdekel most már, hogy mi a helyzet ezzel a lánnyal, inkább csendben maradok, figyelek és várok. Várok arra, hogy mikor fog egy kicsit megnyílni nekem és figyelek minden apró kis mozdulatra, rezdülésre amiből talán rájöhetek mi is az igazság.

383  ×  Fawena ×  
***

Szinte már szaladtam a kviddicspálya széle felé nem törődve azzal, hogy Anna utánam kiált. A testem minden egyes molekulája azt akarta, hogy minél messzebb kerüljek ettől a helytől. Le kell nyugodnom, különben baj lesz belőle.
Anna is dühbe gurult, amin cseppet sem csodálkoztam, az viszont meglepett, hogy ilyen erővel képes megragadni a karomat. Hirtelen megfordultam és szabad kezemet felé lendítettem. Megragadtam a nyakát, mind aki meg akarja folytani, de ez csupán egyetlen másodpercig tartott. Őszíntén szólva ettől a mozdulatsortól még én is berezeltem. Ez nem én vagyok! Miért akarnám bántani a lányt?
Hogy pillanatnyi tettemet palástoljam, gyorsan a homlokára csúsztattam a kezemet, mintha csak a testhőmérsékletét akartam volna megnézni.
- Te lázas vagy, Anna! Fel kéne menned a gyengélkedőre! - jelentettem ki csöndesen és közben mélyeket lélegeztem. Már tudtam miért volt ez a pillanatnyi kirohanásom és most az volt a fő cél, hogy visszanyerjem az izmaim felett az irányítást.
- Sajnálom, Anna, de van amit az ember nem szívesen oszt meg másokkal! - jelentettem ki, de éreztem, hogy valakivel most azonnal beszélnem kell. Az a valaki pedig a legideálisabb esetben a nagyanyám kellett volna legyen, a mentorom, aki annak idején ugyanezen ment keresztül, mint én.
A hugrás lány azonban házát meghazudtoló bátorságot tanusított a helyzet iránt és úgy tűnt, nem szándékszik lemondani rólam, bármi bajom is legyen.
- Én félek! - vallottam be őszíntén, mivel a reszketésemet már úgy is hiábavaló lett volna a hidegre fogni. Anna lassan a lelátó felé húzott, hogy leüljünk. Amikor ezt megtettük mégsem bírtam megszólalni, bármennyire is akartam. Az agyam mintha két részre szakadt volna... az egyik fele levegővétel nélkül elmondott volna mindent töviről-hegyire, a másik fele azonban a hallgatás ködébe burkolózott volna. Én pedig gyengének éreztem magam a választáshóz.
Ugyan, Fawena Bradley! Hát ezért kerültél te a Griffendélbe? "Ha vakmerő vagy s hősi lelkű, házad Griffendél. Oda csak az kerül, ki semmitől se fél!"-hangzott fel a fejemben a Teszlek Süveg dala.
- Animágus vagyok! - nyögtem ki végül elfúló hangon. De legalább megtettem. - Nem tudom te mennyire értesz ehhez, de a kezdő animágusokon gyakran felülkerekednek az állati alakjának ösztönei. - próbáltam megmagyarázni előbbi tettemet. Ha már belekezdtem, nincs értelme a többit is eltitkolni. - Én ragadozó vagyok, ezért veszélyes... az előbb...- kezdtem, de nem tudtam befelyezni. - Nem gyakoroltam még eleget, nem mindig tudom irányítani és az előbb... szóval majdnem átváltoztam. És ez itt nem biztonságos nekem, de főlg neked nem. - félve bár, de megeresztettem felé egy halvány mosolyt. Csak a nyáron tudtam meg, hogy az a bizonyos "szerencsés családi gén", ahogy a nagyi nevezte, nálam is aktiválódott.
- Én tudok repülni, csak nem seprűn! - mondtam felbátorodva kissé, hisz ezt már ő is tapasztalhatta. - Bár azt már akkor sem tudtam megülni, amikor még fogalmam sem volt, hogy képes vagyok az animágiára.
A kvidicspálya közepe felé néztem, ahol az előbb még álltunk. Akkor vettem észre, hogy a seprűmet egy kicsit erősebben dobhattam el a kelleténél, mert most elég megviseltnek tűnt.
- Egyébként bocs a seprűért! - mutattam a kettétört és megtépázott varázslójárgányra. Elővettem a pálcámat a kabátom belső zsebéből és a roncsra szegeztem. - Reparo!

to Fawena

Be kell vallanom, hogy a pillanatok egy része csak összefolyt előttem és egy sűrű sötét és zavaros kotyvalékot alkotott. Arra sem emlékeztem pontosan, hogy Faw keze hogyan került a homlokomra. Csupán az jutott el az agyamig, amikor közölte velem, hogy lázas vagyok és mennyek el a gyengélkedőre. Na azt már nem. Ennyire egyszerűen nem fogja megúszni az iménti kirohanását.
Több okból sem engedhetem el csak úgy. Először is idegesít, hogy csak úgy feladja az egész repülés dolgot még mielőtt igazán kipróbálta volna. Aztán ott van az-az átkozott kíváncsiságom, és végül de nem utolsó sorban látom, rajta mennyire zavarja Őt is ez az egész zűrzavar. Ez pedig senkinek nem tesz jót, de legfőképpen neki nem. Ami már nagyobb okot ad nekem is arra, hogy aggódjak. Sokszor hallottam már, hogy nem kellene a világ összes baját a nyakamba vennem, de egyszerűen nem tehetek róla. Ilyen a természetem és amúgy is Fawena pontosan úgy fest, mint akinek pont az én kotnyeles és ritka makacs természetemre van szüksége.
- Ugyan már, nem vagyok cukorból. Megleszek. – válaszoltam kedvesen, miközben levettem a sálamat a nyakamból, hogy egy kicsit enyhítsem azt a fullasztó hőséget ami jelenleg körülölelte a testem.
Tudom, hogy ezt még később meg fogom bánni, viszont most ebben a pillanatban ez tűnt a legjobb megoldásnak. De délután mindenképpen meglátogatom a gyengélkedőt, mert szeretném kihagyni a kviddics edzést, meg amúgy is jobb ha minél előbb kiírtjuk belőlem ezt az egész kórságot. Nem hinném, hogy a szobatársaim örülnének neki, ha egy újabb kibírhatatlan Annás napot túl kellene élniük. Ugyanis ilyenkor hajlamos vagyok arra, hogy nagyon kiforduljak önmagamból, ami senkinek nem jelent jót.
- Faw, bennem megbízhatsz. Tudod, hogy nem vagyok az a pletykás típus. - vontam vállat miközben reménykedőn néztem bele azokba a félelmet tükröző szemeibe.
Nem szívesen mondtam volna le arról, hogy Fawena kiöntse nekem a lelkét, és ezt szerintem Ő is látta rajtam, mivel még egy parányi vacillálás után de végül csak megnyílt a számomra, ami igazán nagyon jó érzéssel töltött el.
Úgy csüngtem minden szaván, mint ha csak az életem múlna azon, ha elmulasztok egy parányi hangocskát is. Így láthattam rajta mennyire emészti ez az egész, amiről lényegében nekem még csak nem is volt sejtésem sem.
- Ohh… Szóval ezért volt ez az egész. – esett le végre a tantusz.
Szóval erre ment ki ez az egész és ezért robbant a bomba amikor… Ó én idióta… De végül is nem tudhattam róla, szóval… De akkor is… Áhhh… Na én ezért nem szeretek titkolózni, mert abból, soha nem sül ki semmi jó.
- Ugyan ne félts te engem. Én sokkal inkább miattad aggódom. Sűrűbben kellene gyakorolnod. McGalagony nem tudna neked segíteni? Ő mégiscsak el tudna látni személyes tapasztalatokkal. Szerintem jobb lenne, ha ebben egy hozzáértő segítene. Én ugyan rengeteg dolgot tudok erről az egészről, de én magam nem gyakorolom. Így pedig maximum lelki támaszt nyújthatok neked, ha kell. –motyogtam egy kicsit éberebben hála a friss és hideg levegőnek.
- Akkor ezek szerint valamilyen madár vagy. Ha ennek tetejében még ragadozó is, akkor szerintem vagy bagoly lehetsz vagy sólyom, de ha tippelnem kellene akkor inkább a sólyomra szavazok. Na eltaláltam? –néztem rá mosolyogva.
Muszáj egy kicsit oldani a feszültséget, különben szegény lány olyan lesz mint aki a világvégét készül rászabadítani az egész iskolára, pedig amúgy semmi kedve hozzá. Alapvetően az animágus dolog nem rossz. Csak az embernek rendesen el kell sajátítania a dolgokat, máskülönben elég csúnya vége lehet a dolognak.
- Ohh ugyan, hagyd csak. Még az volt az első seprűm. De egy kicsit idejétmúlt már a Kviddics miatt. Szóval gondoltam neked gyakorolni még jó lehet. –motyogtam, miközben Faw már intézkedett a törött seprűm ügyében.
Igaz ami igaz, tényleg szerettem azt a seprűt, de azért nem dőltem volna a kardomba, mert eltört. Amúgy sem használtam már vagy ezer éve, de legalábbis azóta, amióta megvan az új. Mindenesetre jólesik, hogy Fawena legalább rendbe hozta amit eltört és legalább meg is nyílt a számomra.
- Na és hogyan tovább? Próbálkozzunk még a repülés ezen formájával másmilyen megközelítésből, vagy hagyjuk a csudába és igyunk inkább helyette egy finom meleg kakaót? –pillantottam rá kíváncsian.

674  ×  Fawena ×  
***

Csodálattal néztem Anna reakcióját. Vannak akik lesokkolnak az animágia hallatára, vannak akik tiszteletet tanusítanak a képesség iránt, vannak akik félnek is tőle... De az emberek túlnyomó többsége ujjongva tesz fel rémesebbnél-rémesebb kérdéseket, mint amilyen az "És nem fáj?", "Emberien tudsz gondolkodni, míg állat alakban vagy?", "Fészket raktál már?" és "Ettél-e már nyersen egeret? És milyen? Finom?".
Anna azonban gyakorlatilag csak átsiklott az egész dolog fölött és úgy kezelte, mintha csak azt mondtam volna, hogy a dinoszauruszok már jóval előttünk kihaltak. Sőt tanácsokat is próbált adni, bár olyat nem tudott mondani, ami eddig ne jutott volna nekem is eszembe.
- McGalagony? - ironikusan felnevettem. - Tudod te, hogy én milyen szinten állok az átváltoztatástannal? Ha össze kéne hasonlítanom a repüléstanbeli képességeimet az átváltoztatástanival, azt mondhatnánk, hogy én vagyok a Griffendél kviddicscsapatának legnagyobb reménysége... McGalagony hamarabb adna nekem  bűntetőmunkát vagy plusz házifeladatot átváltoztatástanból, mintsem különórát animágiából... - mondtam keservesen. A házvezető tanárommal nem volt olyan jó a kapcsolatom, mint ahogyan annak lennie kellene. A nagyanyám jó barátnője a profnak és mivel én meg sem közelítem azt a szintet, amit mindketten elvárnak tőlem e téren, nem is nagyon foglalkozik velem. De talán jobb is így, hiszen a nagyanyám a legideálisabb mentor a számomra. A baj csak az, hogy ő évközben nem lehet velem.
- Eltaláltad! - mosolyogtam a lányra. Úgy járt az esze, mint a kés a puha vajon. - Aplomodo-sólyommá tudok változni, ami nem őshonos állatfaj Európában, ezért nagy feltünést tudok kelteni. Ezért sem szoktam nagyon dicsekedni vele. A nagyanyám is animágus, ő egy uhu alakját képes felölteni. - nagyon megeredt a nyelvem most, hogy már tudtam, nyugodtan beszélhetek, hisz Anna tényleg nem egy pletykás fajta. - Emlékszem még elsőben egyszer ő hozta el nekünk a szüleink levelét és ez senkinek sem tűnt fel. De most már nem vállalkozik ilyen hosszú utakra és nem is várhatjuk el tőle, hogy kiállja a minisztérium motozását. - utaltam a mostani helyzetre. Pedig de jó lenne, ha csak úgy megjelenne egyszer... úgy hiányzik.
Figyelmünk a seprűre terelődött, amit szerencsére sikerült megjavítanom.
- Oh, hát köszönöm a belém vetett bizalmadat. De nem kéne reám áldoznod, hisz ez egy szép emlék. A nagy  elsőkre mindig emlékszünk és féltve óvjuk azokat, történjen az bármilyen téren, nem? - mosolygok rá kedvesen. Nekem az ő helyében eszembe sem jutott volna egy olyan seprűgladiátornak odaadni az első repülő botomat, mint amilyen én vagyok...
- Hát a seprűd jólétének védelmében én inkább a kakaóra szavaznék. Vagy legyen inkább vajsör? Az alkohol fertőtlenít. Kiűzi belőled a bacikat és aztán majd jókora szent szöveget hallgathatsz végig a gyengélkedőn. Már azért megéri, nem? - mosolygok visszagondolva arra, hogy nekem is milyen litániát kellett végighallgatnom a javasasszonytól, amikor eltörtem a lábam és fájdalomcsillapító gyanánt varázspálca helyett vajsört használtam.

to Fawena

Tulajdonképpen nem is értem, hogy Faw miért titkolózott erről a képességéről. Ez szerintem elég menő dolog ahhoz, hogy dicsekedjen vele. Persze akkor nem, ha legalább annyira megy jól neki ezaz egész, mint a seprűn repülés, mert akkor nagy bajban vagyunk. De komolyan, nem értem néha ezt a lányt. Jó igaz ami igaz, néhányan elég érdekesen tudják kezelni az ilyen dolgokat, ami minden bizonnyal iszonyatosan idegesítő tud lenni. De mint rájöhetett én nem az a fajta ember vagyok aki úgy viselkedik, mint a nagy átlag.
- Jaj te nő. Nem is értelek. – csóváltam meg a fejemet értetlenül.
- Nem is értelek. Ott van a barátnőd Tiffany vagy annyi más okos diák a suliban. Miért nem kérsz segítséget, ha nem értesz valamit, hmm? – vontam fel kérdőn a szépen ívelt szemöldököm.
Amúgy McGalagony professzor néha tényleg kemény dió tud lenni, de nem hinném, hogy a házának diákjaival. Persze egy pillanatig sem vonom kétségbe amiket Fawena mond, de ettől függetlenül én még mindig megpróbálnám. Aztán legfeljebb nem segítene, de látná rajtam az igyekezetet.
- Szupi! – tapsoltam vigyorogva, mikor közölte, hogy sikerült eltalálnom mi is az állatalakja.
Ami azt illeti rengeteg lehetőségem lett volna, de valahogy ez a két eshetőség látszott a legkézenfekvőbbnek. Úgy látszik ezen a területem most szerencsém volt. Legalább valamennyi sikerélmény nekem is jár. Ha nem is éppen azon a területen ahol reménykedtem benne, de azért ez sem rossz.
- Az valahol Közép-Amerika területén honos faj, nem? – kíváncsiskodok még egy kicsit, miközben összedörzsölöm egy kicsit a kezeimet, mivel azok kivételesen már jégcsappá fagytak.
Azt nem mondanám, hogy iszonyatosan értek az állatokhoz, főleg nem a madarakhoz, de erre speciel emlékszem. Sokkal többet nem tudnék mondani róla, de amikor tavaly nyáron a szüleimmel Amerikában nyaraltunk akkor beszélt arról a madárról az idegenvezetőnk egy túra alkalmával.
- Te jó ég. Akkor iszonyatosan jó fej lehet a nagyid. Egyszer szívesen megismerném. – mondtam mosolyogva, miközben egy picit el is szorult a szívem.
Hiszen én egyik nagymamámat sem ismerhettem, csak a nagypapáimat. Közülük is inkább az apukám apukáját, akivel nagyon különleges volt a kapcsolatom, akit iszonyatosan szerettem és aki sajnos idén a tavasszal elhunyt. A hiányát még most is érzem és nem hiszem, hogy egykönnyen túl fogom magam tenni azon, hogy már nem lehet köztünk de igyekszem. Viszont az ilyen alkalmakkor mindig elszorul a szívem.
- Ez igaz, de ettől függetlenül nem sajnálom, hogy így alakult. – mosolyogtam vissza kedvesen és őszintén, hiszen tényleg nem sajnálom, hogy így alakult a mai reggelünk. Ha repülni nem is tanítottam meg Fawenát, de legalább szeretem egy új barátot és beszélgettünk egy jót. Ami, ahogy elmézem magunkat, mind a kettőnkre ráfért már.
- Nem sűrűn járok a gyengélkedőre, szóval meglepetés számban megy amikor odakerülök. Viszont ha vajsör szagú lehelettel állítok be, akkor nem hiszem, hogy örülni fognak nekem. De nem baj. Annyi bajom legyen. Vajsörre fel! – kuncogtam miközben felpattantam ülő helyzetemből és a hírtelen testhelyzet változtatásomnak köszönhetően majdnem hanyatt estem.
- Na ha így haladok akkor még a végén kitöröm a nyakam. – kuncogtam a saját bénaságomon. Hiszen milyen gáz lenne már, ha a Hugrabug kviddics csapatának egyik hajtója a pályán szinte mindig megússza sérülés nélkül, erre most egy nyugodt beszélgetés közben kitöri a nyakát. Szép kis szalagcím lenne belőle az iskolaújságban.

535  ×  Fawena ×  
***

Így visszanézve már elég nagy hülyeség volt részemről, hogy így kiakadtam. Lehet, hogy a haragom igazából csak magamnak szólt, de hát az ember nem hibáztatja egyből önmagát, ha egyszer más is van a közelében, akit lehet.
- Igen, Tiff. - mosolyodtam el, amikor lelki szemeim előtt megjelet a lány arca. - Nem akarok senkit sem terhelni az én problémáimmal. Ezen, mint sok más dolgon, egyedül kell átlendülnöm. Azért azt bánnám, hogy emiatt kelljen lemondanom a gyógyítói pályáról. - sóhajtottam nagyot. Ha az átváltoztatástan RBF-em nem sikerül, lőttek a jövőképemnek.
- Legfeljebb elmegyek majd méregkeverőnek... - nevettem el magam. - Gondolj csak bele mennyi pénzt keresnék vele ezekben a vészes időkben. A bájitaltan és a gyógynövénytan a kedvenceim, ha azokból jó vagyok már nem fogok éhenhalni, ugye? - kérdeztem elgondolkodva. Nem túl fényes kilátásaim arra ösztnöztek, hogy lassan egy B terven is gondolkozzak el. Szerintem az egész családom kitérne a hitéből, ha ilyen "érdekes" szerek kutyulásával foglalkoznék... a nagyanyámat pedig bizonyára a szívinfarktus kerülgetné.
- Többnyire igen, bár a déli részeken is megtalálható. Angliában mindenesetre csak fogságban él néhány ilyen sólyom és ugye azt nem akarjuk, hogy egy ketrecben tengessem hátralévő napjaimat. - mondtam beleborzongva. Bele is halnék, ha nem élhetnék szabadon... - De egyébként te mit keresel a Hugrabugban, ha ennyira Hollóhátas agyad van?
Akinek így vág az esze, annak a kékeknél van a helye. Minél több embert ismerek meg, annál többször gondolkodom el rajta, hogy azt az ócska süveget már nyugállományba kéne vonultatni. Értem én, hogy az ember sokrétű, nem lehet csak egy jellegzetes tulajdonsága, de azért se Dorist, se Annat nem soroltam volna a borzok közé... Lehet, hogy Teszlek Fawenának állok, ha nem sikerül a medimágusi álmaimat valóra váltani.
- Akkor menjünk, van még néhány tartalék üvegem elrejtve a szobámban. - mosolygok izgatottan. Mindig, amikor valami ilyesmire készülök elönt az adrenalin, bár elméletileg ez nem számít akkora kihágásnak. Jobban szeretem az olyan kalandokat, amikben kicsit nagyobb a rizikó, de hát azokat inkább hagyjuk a Barombrigádos estékre.
Indulásra készen felpattantam és megvártam amíg Anna is feláll, de ahogy ezt megtette, majdnem elesett. Gyorsan a karja után kaptam és megtartottam, nehogy odaverje magát valahova.
- Talán mégiscsak a gyengélkedőre kéne mennünk... - mondtam aggódó tekintettel. Lehet, hogy a láztól támolyog így?
- Ugyan, dehogy töröd! Hát lenne szved itthagyni a házad kviddiccsapatát? Szükségük van a hajtójukra! - lesegeítettem a lelátóról a pálya füvére és újra elővettem a pálcámat, majd a hátrahagyott varázslóparipákra szegeztem.
- Invito seprűk! - mondtam ki határozottam és figyeltem, ahogy a két bot engedelmesen közeledik felénk. Bezzeg most szó nélkül hallgatnak rám...

to Fawena

- Hidd el nekem, hogy ezzel nem okoznál ezzel problémát senkinek. Ha pedig ez kell ahhoz, hogy azt csináld amit szeretnél, akkor pláne rád fér a segítség. – Próbáltam meg lelket önteni egy picit ilyen téren szegény lányba.
Annyira nem értem meg az ilyen felfogást az emberekben. Ha egyszer nekem szükségem van egy kis segítségre mert nem értek valamit akkor megkeresek valakit aki ért hozzá és megkérem, hogy segítsen. Ennyire egyszerű a történet. Néha még velem is előfordul, hogy segítséget kell kérnem, de ezt büszkén vállalom. Senki nem úgy születik, hogy tökéletes és mindent tud.
- De bolond vagy. – nevettem fel hangosan azon a megszólalásán, hogy akkor majd elmegy méregkeverőnek.
Bizonyos szempontból jó, hogy ennyire lazán veszi a dolgot, de azért én az Ő helyében mégis megpróbálnék tanácsot és segítséget kérni. Veszíteni nem veszít vele, még akkor sem ha azt a választ kapja, hogy „Nem”. Sőt, akkor legalább meg lesz az a tudat benne, hogy megpróbálta.
- Nem mutatnál jól csíkosban. – utaltam itt arra, hogy neki a ketrecbe zárás olyan lenne, mint másoknak a börtön.
Azon viszont meglepődtem, hogy szerinte Hollóhátas agyam van, jelentsen ez bármit is. Ami azt illeti a Teszlek Süveg sokat vacillált azon melyik házba is osszon be, mondván, hogy mindegyik házban megállnám a helyem. Hiszen hatalmas a tudásszomjam, lelkes és hűséges vagyok, de ugyanakkor bátor és ravasz is. Végül aztán úgy döntött, hogy a legjobb lesz, ha a Hugrabug házat gyarapítom. Tény, hogy jobban örültem volna neki, ha mondjuk a Griffendélbe oszt be és akkor Gretával a legjobb barátnőmmel tölthetném minden szabadidőmet, de azért így sem panaszkodhatok. Rengeteg szuper embert ismertem meg és nagyon sok barátot is szereztem, mindazonáltal a legjobb barátnőmmel is tölthetek annyi időt amennyit csak szeretnék. Arról már nem is beszélve, hogy így bekerülhettem a Kviddics csapatba, ami azóta az egyik legnagyobb álmom volt amióta csak tudok a játék létezéséről és először seprűre ülhettem.
- Ugyan. Jó helyen vagyok én ott ahol vagyok. Meg amúgy is ezt akkor hallottam, amikor Amerikában voltunk nyaralni a szüleimmel, és csak úgy megragadt bennem. – meséltem vállvonogatva a történetet Fawenának.
- Nem kell, nem kell. Csak nyugi Faw. Csupán a hirtelen mozdulat volt az oka. Amúgy meg hidd el, nekem jobban fájna, mint nekik. Arról nem is beszélve, hogy bőven akadna jelentkező a helyemre. – motyogtam az orrom alatt, miközben lesétáltunk a lelátóról a pályára.
- Ügyes! Most legalább szót fogadtak elsőre. – kuncogtam a saját megjegyzésemen, miközben elindultunk befelé a kastély melegébe.

402  ×  Fawena ×  
***

- Meg van mindenkinek a maga gondja most, főleg az ötöd- és hetedéveseknek. Az a sok vizsga... Na nem baj, majd nekiülök annak a rusnya tantárgynak és bevágom az egész könyvet! - jelentettem ki határozottan és kihúztam magam. Nehogy már a lustaságomon múljon az egész jövőm. Bár a méregkeverés sem utolsó munkahely szempontjából...
- Nem? Vajon az Azkabanban is kell olyan egyenruhát hordani a raboknak, mint a mugli börtönökben? - kérdeztem elgondolkodva. Egyszer nézegettem a mugliismeret tankönyvet és abban mutatták, hogy van ahol ilyen fehér-feket csíkos uniformisa van a raboknak, de a tengeren túl már olyan retinaégető narancssárga. Hm... lehet az tényleg jobban állna nekem. Bár kétlem, hogy dementorokat érdekelné, hogy áldozatuk hogy van felöltözve. Ők sem a kifinomult divatérzékükről híresek.
- Voltál Amerikában? - fordultam Anna felé kíváncsian. - Én még sehol nem voltam Anglián kívül... A szüleim a minisztériumban dolgoznak és nemigen kapnak szabadságot, főleg most nem. De ha kapnának is, nem igazán utazós fajták. Pedig én úgy mennék és látnék mindent. Az ottani varázsvilág biztosan más. Ugye? - kérdeztem lelkesen. Ha már én nem mehetek, legalább beszámolókból hadd tágítsam a világról szóló ismereteimet. Alig várom már, hogy végezhessek a Roxfortban és beutazhassam a világot. Bár egyedül nem lesz olyan kellemes, úgyhogy Bradley, gyorsan szedd össze magad és keress egy valamire való fiút, aki hajlandó lesz majd elkísérni rögös útjaidra!
Miután lesegítettem a lelátóról, még mindig nem voltam száz százalékig biztos abban, hogy a lány jól van.
- Ugyan! Az lehet, hogy akadnának páran a helyedre, de a csapat nem járna jól velük. Téged, Anna, lehetetlen pótolni. Kétségtelen, hogy a repüléshez nem értek, de a kviddiccsel azért jobban állok! - kacsintottam rá kedvesen. Hát nem hiába maradt kviddicskupa nélkül a Hugrabug, mióta itt koptatom a padot. Pedig igazán megérdemelnék, hisz annyit dolgoznak érte...
Jól esett Anna dícsérete. Ezek a seprűk az őrületbe fognak kergetni. Makacs jószágok ezek, mondjon bárki bármit.
- Hát előbb-utóbb csak megtanulok bánni velük. - sóhajtottam beletörődően. - Na de menjünk! Még a végén a manók hamarabb ráakadnak a vajsörre az ágyam alatt, minthogy mi odajutnánk. Gondolj csak bele, hogy mit szólna Dumbledore egy csapatnyi részeg manóhoz!- nevettem és a seprűkkel a kezemben, gyors léptekkel a kastély felé igyekeztem. Egy órával ezelőtt, amikor még itt kuporogtam egyedül a kviddicspályán, nem gondoltam volna, hogy ilyen jól telik majd a reggelem. Bár seprűn repülni még mindig nem tanultam meg, kárpótólt érte az, hogy egy nagyszerű baráttal gazdagodtam Anna személyében.

to Fawena

- Ne is mond. Ha meghallom, hogy vizsga, már a falra tudnék mászni. – csóváltam meg a fejem, miközben kifújtam a tüdőmből az addig bent tartott levegőt.
Most szinte minden ezek körül a hülye vizsgák körül forog, pedig mennyivel jobb lenne, ha ez az év is csak egy ugyan olyan év lenne, mint a többi. Bár ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor nem bánom, hogy ez az időszak lezárul az életemben. Minden bizonnyal furcsa lesz az elején, de majd csak belerázódok.
- Na látod ezt nem tudom, de hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekel. Valahogy sosem vonzott a börtönök világa. – feleltem Faw kérdésére őszintén.
Ami azt illeti soha nem is gondolkodtam ilyeneken. Pedig lehet, hogy kellett volna. Végtére is egy ügyvéd lánya vagyok, amit ha jobban belegondolok, akkor még kamatoztathatnék is. Mondjuk, tanulhatnék Boszorkány és Varázsló jogot. Ki tudja, talán egész jó karriert is befuthatnék.
- Tavaly nyáron voltunk kint a szüleimmel meg az öcsémmel. Ami azt illeti nem sok betekintést nyertem Amerikának abba a részébe, de amit láttam az más volt. Például náluk nem Muglinak hívják a varázstalan embereket, hanem Magnix-nek. – kezdtem bele lelkesen a mesélésbe.
Sajnos még nem vagyok teljes értékű varázsló, így pedig csak a Roxfort falain belül varázsolhatok. Aminek következtéében nem sok érdekességet sikerült felfedeznem az ottani varázsvilágról. De ezért cserébe nagyon jól szórakoztam a családommal. Rengeteg látványos helyre ellátogattunk, sok érdekességet megnéztünk és kipróbáltunk. A szüleim lévén, hogy csak ilyenkor tudnak velem együtt lenni, szinte majdnem minden szabadságukat ilyen korra időzítik és így nagyobb horderejű nyaralásokat is be tudunk iktatni.
- Ez igazán aranyos tőled. Így belegondolva lehetséges, hogy hivatásszerűen kellene a Kvidiccsel foglalkoznom. Ez nem is rossz ötlet. – vigyorogtam rá jókedvűen ahogy sétáltunk a bejárat felé.
Annabelle Faith Laughlin! Komolyan, most már igazán eldönthetnéd, hogy mit is akarsz kezdeni az életeddel. Lévén, hogy mindjárt itt lesz az az átkozott vizsgaidőszak és neked még mindig halványlila gőzöd sincs róla, hogy mit is kezdj az életeddel a továbbiakban.
- Azt hiszem ezt vehetjük haladásnak. – kuncogtam a beletörődöm sóhaját figyelve.
- Érdekes elképzelés, de gyanítom nem te lennél az elsőszámú gyanúsítottja. – nevettem fel ahogy a teljesen abszurd kép a lelki szemeim elé kúszott.
Nem gondoltam volna, hogy a láznak és a korai magánórának ilyen kellemes mellékhatásai lesznek, de úgy tűnik ismételten csak tévedtem. Ez is bizonyítja, hogy Miss Tökély is képes tévedni. De azt hiszem ez egy jófajta tévedés volt, amivel mindenki csak jól járt. Faw azért mert legalább  van valaki aki előtt őszinte lehet az animágusi dolgaival én pedig azért mert szereztem magamnak egy új barátot.
- Azt hiszem ez egy gyönyörű barátság kezdete. – nevettem rá Fawenára, miközben beléptünk a kastély nagy és ódon bejárati ajtaján.