Mugliszármazású anya, aranyvérű apa. Második gyermekként születtem én, második anyától. A véletlen műve vagyok csupán, de apám a mai napig utál, amiért kiderült piszkos kis titka miattam. Aranyvérű fivérem mindig mindent felhánytorgatott nekem az ő jólétéből, nekem pedig mindenből kevés volt, de sosem érdekelt igazán. A szüleim végül összeköltöztek egy Godric's Hollow-i családi házban, de sosem jöttek ki jól igazán. Csak valamiféle hév lehetett kettejük között. Attól függetlenül, hogy apámat nem igazán érdekeltem a későbbiekben sem, 17 éves koromban hozzáadott egy nemes halálfalóhoz. Az elejében viszonylag jól tűrtem, de az évek során összegyűlt sötétség a lelkemben egy idő után kiütött rajtam és ezzel, huzamosabb ideig egy másik, számomra is ismeretlen énem uralkodott el rajtam. Ennek fényében történt, ami történt, egy éjszaka pálcám végéből pillanatok alatt kisuhant a zöld fény és végzett a férfivel. Kihúztam magamat a bűn alól, viszont a lelkemben még mindig hordozom a sötét énemmel együtt. Visszavettem hát leánykori nevemet és úgy döntöttem, újrakezdem az életemet, megpróbálom megélni az álmaimat, amiktől elvettek.
Hovatartozásomat illetően a fekete-fehér harca még mindig dúl bennem, és nem tudom, hová kellene állnom, ha a szükség megkívánná.

Egy pillanat alatt változott meg körülöttem minden.
Először megítélni sem tudtam, hogy ez jó-e így egyáltalán. A titok amit magammal hordok, minden egyes nap eszembe jut és tudom: sokszor fog még kísérteni életem során. Nem tudtam, milyen hatással lesz majd rám a későbbiekben, egy gyenge pillanatomban, de meg kellett próbálnom. Ezért jelentkeztem tanársegédnek a Roxfortba, egy tanárhoz. Nem ismerem őt, talán nemrég óta taníthat ott, hiszen az én időmben még inkább idősebeket foglalkoztatott az igazgató. Viszont nem aggódtam, végre lesz alkalmam új embereket megismerni és újraformálni magamat. Igen, ezt szeretném!

Augusztus vége van, a diákok már javában készülődnek az iskolára. Már csak pár nap és minden kezdődik elölről, minden a régi kerékvágásba kerül. Néhányaknak ez itt az újrakezdés ideje és a lehetőségeké is. Mint ahogyan nekem. A nap csodás ragyogása szinte mindent elfelejtet velem, amit éreznem kellene ebben a pillanatban. Az utcára lépve óriásit sóhajtok, belélegzem a friss levegőt, amit a kellemes, lágy szél az arcomba fúj. Úgy érzem szabad vagyok. Most először, amióta sötét idők járták át lelkemet és a mögöttem lévő kúriát. Örülök, hogy itt hagyhatom és csak szükség esetén kelljen visszajönnöm. A hideg futkosott a hátamon minden alkalommal, amikor beléptem. Pillanatok alatt tudom teljesen kiüríteni az elmémből a sötét, kísértet járta ház gondolatát. Valami sokkal szebbre és barátságosabbra gondolok, olyasmire, ami kellemes volt számomra az évek során. Egy pukkanás kíséretében eltűnök.
Roxmortsban évekkel ezelőtt jártam utoljára. Szinte semmi sem változott,  még mintha az emberek is ugyan olyanok lennének. A sötét erők munkálkodása még idáig nem ért el, de azt tudom, a Roxfort nemrégiben megszenvedett egy harcot. Nem félek, valamiért nem. Mindig úgy éreztem, az iskolától biztonságosabb hely nem létezik a világon, és ezt az incidens sem cáfolta meg. A régi útvonalon sétálok el az iskoláig. Mindent jól megnézek magamnak ismét, gondolataimban előkerülnek az emlékek, néhány beszélgetés. Felnőttem. Azóta pedig túl sok minden történt, így ezek azok az emlékek amik most vidámmá tehetnek engem.

Az iroda ajtaja óriási volt, mint ahogy a többié is itt a Roxfortban. Lassan emeltem fel kezemet, kopogáshoz még miközben átgondoltam a lehetőségeket, amiket el kell mondanom pár szóban. A jelentkezésemet elfogadták, tehát nincs már visszaút, se nekem, sem a tanárnak. Kipp-kopp. Nem várat meg, az ajtó azonnal feltárul előttem és meglátom a férfit, aki mellett két évig segédkeznem kell majd.
Egy pillanat alatt változott meg minden érzés bennem.