I solemnly swear I am up to no good C’est la vie | » » Szer. 28 Dec. - 21:26 | | Néha nagyon szemétnek érzem magamat, amiért Mrs. Dalton tudta nélkül adok el az állataitól származó dolgokat. Néha arra gondolk, hogy mégsem hozom el azokat a lárvákat, vagy hogy nem vágok le néhány tincset az unikornis farkszőréből a következő hónapban, de aztán Mrs. Dalton kifizet, és rá kell jönnöm, hogy muszáj megtennem, vagy mehetek vissza Németországba. Szóval igazán szemét vagyok, csaló és hazug, de azért Mrs. Dalton megérdemli! Nem is bír engem. Én meg persze próbálok jó arc lenni, és mindent megteszek, de vannak olyna pillanatok amikor már annyira nem bír, hogy én sem bíorm saját magamat. Persze néha megfordult az öngyilkosság gondolata a fejemben - sohasem komolyabban - de ezek a pillanatok olyanok voltak, mint hogy 'felakasztom magamat azzal a cérnaszállal, hogyha megint beszól' vagy hogy ' ne engemm oktasson ki, mert kiugrom a pajta ablakán' és a leggázabb az egészebn, hogy egyik kísérletbe se haltam volna bele. Szóval avyg öt percig állok a kocsma ajtajában azon vacilálva hogy besétáljak, vagy inkább jó messzire húzzak el. De a varangytej ott lapul a zsebembe, és nem is olyan könnyű beszerezni. A kékhasú varangyokat nem is lehet minden nap megfejni, és az időszak sem mindegy. Meg amúgy is undorító. De sokat ér. Mondjuk nem tudom pontosan mennyi a piaci ára. De adhatom olcsóbban. És van is olyan személy akit érdekel a dolog. Talán megveszi tőlem - persze jóval olcsóbban, mint a piaci ár, mert hát nem is steril, meg hát nem is olyan hű de nagy mennyiség, de azért mégis csak varangytej, amiből aztán azokat a drága krémeket készítik - vagy rávesz arra hogy cseréljem el valami olyan dologra amire amúgy nincs is szükségem, de annyira különleges, hogy lehet soha többé nem tudok olyat szerezni. Mint az a fekete mágiáról szóló könyv amit vagy ötszáz éve írtak latinul. Elcseréltem, mert hát tök jó cucc, meg aztán érdekelne is a dolog, de hát nem tudok latinul. Így meg egy kalap szarnál nem ér többet. És végül benyitok. Az ajtó recseg és nyikorog, meg amúgy sincsenek bent sokan, meg amúgy sem szól hangosan a zene, szóval persze, hogy mindenki rám néz, és persze, hogy Ő pont kiszúr. Szóval nincsen visszaút. - Bocs, hogy késtem.. csak megint eltévedtem.. - Ez félig igaz is. - Azt kérem amit a hölgy iszik.. - Még indig töröm egy picit a nyelvet, de már nem is olyan vészesen észrevehető. - Szóval asszem' megitn lenne neked valamim... -
|
|