Silje && Cveta

In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow.

Nyelek két nagyot, majd még egyet és felveszem a megszokott mosolyt az arcomra. Veszett ügy, tudom, mégis így érzem helyesnek. Azt kell mutatnom a világ felé, hogy minden rendben, hogy jól vagyok és ahova éppen tartok nem is engedhetem meg magamnak, hogy hisztériázzak. Az én problémám ugyanis aprócska porszem az ő homokviharában. Megtapogatom, még utoljára a szemem alatti sötét karikákat mintha egy érintéssel el tudnám tüntetni az alváshiány nyomait. Azok azonban azután is ott maradnak, hogy puhán végighúzom ujjbegyemet rajtuk. Hajamat lezserül fülem mögé tűröm, és bágyadt pillantás vetek még utoljára tükörképemre. Kifejezetten szarul nézek ki és akármennyire is szeretném a legjobb énemet mutatni a világ felé már az sem érdekelne, ha mócsingos hajjal lépnék ki az utcára, legalább a lelkemet tükrözné a küllemem is.
Az idő igaz, hogy még nyárias, odakint de az esték már hűvösek így egy vékony kabátba bújtatom felsőtestemet és már nyúlok is a kilincsért. Az ajtó halk recsegéssel enged utat számomra, de valami mégis megállít abban, hogy tovább induljak, mégpedig anyám varjúszerű krákogása. Hatalmasat sóhajtok és szembe fordulok szurokfekete hajú anyámmal.
- Hova mész?- vakkantja karba font kézzel, miközben tetőtől talpig végig mér és minden kiül az arcára, hogy mennyire is undorodik a jelenlegi kinézetemtől. Már megérte nem aludni két napig.
- Regulushoz. – válaszolom olyan higgadtsággal, hogy még magam is meglepődök azon, hogy mennyire egyszerűen hazudok az anyám szemébe. Regulus jó alibi volt mindenre. Tőle ha akarnának se tudnának eltiltani és nem akarhatják, hogy ne találkozhassak a vőlegényemmel mielőtt összeházasodunk. Ha már a nyakamba varrták ezt az egészet viseljék a következményét annak, hogy éjjelente kijárok. Persze azt neki nem kell tudnia, hogy szó sincs arról, hogy Regulust meglátogassam, annál inkább egy olyan személlyel, akitől csípőből tiltana el most rögtön.
- Mehetek? – vonom fel szemöldökömet hasonlóképp karba font kézzel, mint ő, és mondanám, hogy hasonmása vagyok így anyámnak, de ez nem igaz. Ő sokkal magasabb, fekete hajú, éles arcú gyönyörű nő… én pedig a rozsdás hajammal, alacsony termetemmel anyám kicsúfolása vagyok. Orra ráncba szalad és aprót biccent fejével, mire én rögtön hátat fordítok neki és nekiindulok London sötét utcának.

-Silje! – suttogom a sötétségbe lélegzet visszafojtva. Ő imádta az ilyen eldugott sötét helyeket az én hátamon azonban felállt a szőr is. Persze pontosan tudom, hogy nem ülhetünk be a város közepére meginni egy kávét a muglik közé mégis találhatott volna valami kevésbé barátságtalanabb helyet is a találkozónkhoz. Én erőltettem ennyire ezt a dolgot, mert borzalmas volt nézni a bátyám fancsali képét amiatt, hogy Silje és közte nem minden alakul a legfényesebben. Nem minden részletbe avattak be, és persze nem is az én dolgom volt ítélkezni fölöttük, én mégis az ő oldalukon álltam. Romantikus lélek voltam a lelkem legmélyén és ez amolyan szerelem egyesítő hadjárat volt a részemről.
Szemem végül megakadt a fekete hajkoronán és sovány testalkaton, amit már olyan jól ismertem. Bírtam Siljét és én bőszen kampányoltam mellettük, már csak azért is mert én is megtudhattam milyen az amikor kényszerből kell valakihez hozzá menned. Persze nekik rosszabb volt, mert Antoninnak mást kell elvennie, mint akit szeret.
- Az fenébe is, a frászt hozza rám ez a hely. – fanyarul elfintorodom, miközben a komor falakat kezdem kémelni. Egy sikátorban beszélgetni az élet nagy dolgairól minden csak nem felemelő.

Silje && Cveta

In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow.

A hely maga napsütésben sem lehet túl kecsetető látvány, főleg nem két lánynak. London utcái amúgy csodálatosak voltak, de mint minden városnak, ennek is megvolt a maga sötét helye, amiről szerettek volna az emberek nem tudomást venni, de nagyon is valóságosak voltak, és ha én is eddig csak a szép részét láttam volna, most biztos megnyílik előttem a világ.
- Mindegy, a lényeg, hogy látlak. – mosolyodom el bátorítóan a kezéért nyúlva, hogy megszorítsam azt egy kicsit. Siettem, hogy tisztán láthassak, hogy egy kis lelket önthessek belé is és utána a bátyámba, legalább akkorra már remélhetőleg többet fogok tudni a helyzetükről.
-A bátyám? – kérdezek vissza mintha nem hallottam volna tökéletesen a mondatát. A fülemmel azonban semmi baj, mégis el kell gondolkodnom rajta egy pillanatig. Ebben különböztünk, nagyon erősen. Míg engem az érzelmeim irányítottak és könnyedén hagytam is magam befolyásolni nekik addig Ő inkább magában dühöngött, még ha meg is emésztette belülről a gondja.
- Nincs túl jól, de erre magadtól is rájöhettél. – semmi bántó nincs a hangomban, és nem is úgy szántam mégis magára veheti. Karba fonom a kezemet és egyik lábamról a másikra billentem a testsúlyomat, hogy a velem szemben álló lány arcát jobban láthassam a lámpa fényének köszönhetően.
- Ideges, folyton. Próbálja tartani magát előttem, mert tudod ő a nagy és erős testvér, mégis én tudom, hogy nincs rendben, mégse tudok neki segíteni, mert nem akarja. Elzárkózik még tőlem is. Próbál engem nyugtatni a közelgő házasság miatt, de látszik rajta, hogy nem ez a legfőbb gondja. – elfordítom a fejemet egy pillanatra a sikátor végén tántorgó férfiak felé, mégsem érdekel már a jelenlétük sokkal inkább a zavarodottságom. Szeretnék tisztán látni. Igaz az én életemben nem sokat számít az, hogy én mit szeretnék. A dolgok csak úgy folytak körülöttem, és én néha csak azt vettem észre, hogy a medréből kifolyó patak magával sodor engem is. Épp ez volt az eljegyzéssel is és most a bátyámék tökéletesnek tűnő kapcsolatát is homály fedte. Nem szerettem tétlenkedni, és tudatlanul állni a helyzetek előtt.  
- Mondd, mi ez az egész? Mit kell megtenned? – összevonom szemöldökömet és rosszallóan meredek Siljére. Nem tetszik nekem az egész helyzet, egy kicsit úgy is éreztem mintha elárulnám a bátyámat pont, azért mert a szerelmével találkozom. Persze egy cseppnyi támadás se volt bennem, épp ellenkezőleg. Szerettem volna, ha minden rendben van közöttük, annak ellenére is, hogy erre szinte fikarcnyi esély sem volt. Lehetnek ők valaha boldogok úgy, hogy Antoninnak kötelessége elvenni egy nőt, akihez semmiféle érzelmek nem kötik? És noss itt van Silje, aki annyira tökéletesen passzol a bátyámhoz minta csak neki teremtették volna. A gyomrom felfordult ettől, hogy még mindig ilyen világban kell élnünk ahol nem, lehetnek egymásé azok akik szerelmesek. Én erről mit sem tudhattam, a sors fura fintora volt,hogy anyámék pont Regulust jelölték ki nekem, de bele tudtam magam élni ebbe a csalódásba.

Silje && Cveta

In your whole life the only thing that will stick by you is your shadow.

Nem reagálok rá, hogy mennyire örül nekem, hisz ő is tudja, hogy viszonzott ez az érzés, de mégsem nyálat csöpögtetni jöttünk ide. Nyilván volt oka annak, hogy ide hívott és nem csak a szokásos barátnőd pletykálásra kellett neki valaki, főleg, hogy ő pont nem az az ember. Nézem az arcát, a szemeit és látom, hogy szenved. Ugyanezt a tekintetet már láttam, a bátyám szemében. És ez megrémiszt. Ha két fél ennyire szenved a másik hiányától akkor miért nincsenek együtt?
- Milyen véget? – teszem fel a legkézenfekvőbb kérdést ami szavai hallatán eszembe jut.
Néha annyira gyerekesnek éreztem még magamat, a felfogásomat de az ilyen helyzetekben próbáltam összeszedni minden józan gondolatomat, mégsem voltam most képes összerakni magamban a képet, és Silje sem könnyíti meg a helyzetemet azzal, hogy össze vissza beszél, bár a lényeg egyértelmű volt. El akar menni.
- A francba is Silje, nekem ne beszél itt rébuszokban. Mi van köztetek? Miért kell elmenned? Mi történt amit nem tudtok megoldani? Látom, hogy szenved a bátyám miattad és még az okát se tudom, te se vagy a toppon én meg itt vagyok két tűz között, és még az okát se tudom, hogy mi miatt tartotok itt. –  Igazán nehéz úgy segíteni két szerelmes szívnek, hogy semmit nem tudsz a történtekről. Antonin nem volt ezzel kapcsolatban túl beszédes. Annyit mondott, hogy összevesztek, de, hogy min vagy miért azt már az Istennek se bírtam kiszedni belőle. És most itt van Silje is aki elmondja ugyanazt, de a miértekről egy szót sem. És akkor ne legyek ideges? Meg van nekem a saját bajom is mégis az övéikkel is foglalkozom, hisz fontosak nekem és pontosan tudom mi folyt le közöttük, hisz ott voltam, páholyból nézhettem végig minden egyes pillanatát.
A szemeim kikerekednek és rosszallóan kezdem méregetni Silje vonásait, kezd az egész helyzet teljesen nonszenszé válni.
- Áh, tehát Antonin nem tud róla, hogy elmész? Így is maga alatt van teljesen és még azt se tudja, hogy elhagyod a várost? – Keresem a pillantását szeretnék kiolvasni belőle valamit, de az ő zavarodottsága rám is átragad, és ugyanolyan semmitmondóan nézünk egymásra.
- Tudod, hogy mennyire szeretlek Silje, de mondd el, hogy mi folyik itt vagy Merlinre esküszöm, hogy itt hagylak! – valójában nem mérlegelem a mondatom súlyosságát, jobban mondva azt, hogy ez Siljét egy cseppet sem fogja érdekelni. Én azonban tudni akarom, hogy mi folyik, itt nyilván könnyebb lenne segítenem nekik ha, tudnám, hogy mi okozta ezt a mosolyszünetet az életükben.