Rövid leírás a családodról, a származásukról és a hozzáállásodról a Halálfalókkal és Voldemorttal kapcsolatban. Megveted a rossz oldalt vagy te is közéjük tartozol? Fejtsd ki! Rövid leírás a családodról, a származásukról és a hozzáállásodról a Halálfalókkal és Voldemorttal kapcsolatban. Megveted a rossz oldalt vagy te is közéjük tartozol? Fejtsd ki! Rövid leírás a családodról, a származásukról és a hozzáállásodról a Halálfalókkal és Voldemorttal kapcsolatban. Megveted a rossz oldalt vagy te is közéjük tartozol? Fejtsd ki! Rövid leírás a családodról, a származásukról és a hozzáállásodról a Halálfalókkal és Voldemorttal kapcsolatban. Megveted a rossz oldalt vagy te is közéjük tartozol? Fejtsd ki!

Holttestek társaságában és masszává állott, vértől tocsogó belsőségekben fetrengve ébredek. Lustán nyújtózom el az egyik tetemen, majd közelebbről is megcsodálom a mesterművemet. Hm, a félelem és a fájdalom a kedves delikvens arcára torzult, ahogy megfosztottam a fejétől az éjszaka folyamán. Merthogy minden bizonnyal ez történhetett, habár nem emlékszem a részletekre. Sosem szoktam. Sajnálatos módon ezzel jár a vérfarkas átok, hogy bármit is teszek, másnap úgysem emlékszem rá. Csak a pusztítás és a megcsonkolt emberek maradványai jelzik az utamat. Most is, mint mindig.
Két bestia lakozik bennem. A farkas, és én magam. Valaha csak a farkas volt egyedül, de most már én magam is azzá váltam, amivé az élet – mint legfőbb mocsokláda – tett. A családom, a barátaim, az addigi életem – már mind a múlté. Most már ez vagyok én. Ez a szörnyeteg. És természetesen nem elégedtem meg néhány ember lemészárlásával. Ugyan kérlek, a torkosság, a telhetetlenség, a falánkság jellemez. Nem érem be eggyel, nem érem be kettővel, vagy néhánnyal. Nekem egy tucat kell! Sőt, talán kicsivel több is, mint egy tucat… Temetőt akarok magam köré építeni minden telihold alkalmával, hogy a világ megszenvedje azt a fájdalmat, amit az olyan kitaszítottak is megszenvedtek, mint én. Persze nem mintha ez már annyira érdekelne. Mit számít a múlt? Régebben talán azért öltem, hogy mások sikolyaival csitíthassam el a bennem tomboló démonokat. Mostanra már mindez amolyan rutinszerű létszükségletté vált. Igényem van arra, hogy öljek. Vágyom rá. Mindennél jobban.
Másnak a víz az éltető eleme, nekem pedig a vér… az arcomon szétkenve. Megrészegítő, frenetikus, katartikus érzés. Leírhatatlan, megfoghatatlan, érthetetlen – legalábbis mások számára biztosan. Én viszont csak nevetek rajtuk. Rajtuk és még ezeken a szerencsétleneken, akik ilyen nyomorultan végezték a velem való végzetes találkozást. Esélyük sem volt.
Bestiális vigyorral kelek fel az emberkupacról, ami immáron inkább húskupac, egy beazonosíthatatlan massza, mintsem felismerhető vonásokkal rendelkező emberi testek. A felismerhetetlenségig szaggattam, daraboltam őket. Némelyet talán fel is faltam, ki tudja. De a többségét nem azért öltem meg, mert éhes voltam. Nem azért haltak meg ezek a semmirekellő idióták, hogy az éhségemet csillapítsam. Nem. Meghaltak, csak úgy. Mert meg kellett halniuk. Mert itt voltak, útban voltak. Rosszkor voltak rossz helyen. És aki rosszkor van rossz helyen, az bizony rosszul is jár. Mint ahogyan azt a példa is mutatja…
Anyaszült meztelen testemet talán takargatnom kéne, de jelen pillanatban ez foglalkoztat a legkevésbé, hogy most szemérmeskedjek. És egyáltalán, minek is takargatnám a bájaimat? Elvégre vadállat vagyok, hát most egy elfajzott vad módjára járok-kelek az erdő és a hulla-halom közepén. Valósággal örömtáncot lejtek a csontjaikon, rituálészerűen… még talán magamban mantraszerűen mondogatok is valamit. Igen, mantrát mondok valamiféle kitalált halandzsanyelven. Aztán eltaknyolok – szépen nőiesen – az egyik húscafatban, ezzel mintegy belefejelve valakinek a beleibe. Ha-ha. Amivel nem mellesleg hamarosan ugrókötelezni fogok, mert miért is ne? Felkacagok.
Talán tanácsos volna még idejében lelépni a tett helyszínéről, ugyanis már néhány hete azt érzem, hogy valaki a nyomomban van. Bizony, valaki pofátlan és perverzmód követ, ha úgy tetszik, üldöz engem. És mondanom sem kell, hogy a legkevésbé sem vagyok elragadtatva ettől a kis információtól. Vagy minek nevezzem ezt, ezt a tényt… hogy valaki azt hiszi, hogy én vagyok a vad. Pont én! Hah. Már alig várom, hogy rám találjon, és akkor majd megtudja, hogy rám nem vadásznak. Nem, mert én vadászok másokra. (…)