Büszke vagyok magamra, és a fiúkra amiért ilyen jól összehoztuk a dolgot. Furcsamód az sem tud kihozni a sodromból, hogy a csőcselég Fletcher és Potter is idetolta pofáját. Ma még nem töltöm azzal az időmet, hogy ezen rágódjak, egy napom csak van arra, hogy ne nyaljam Voldemort seggét.
Megvakarom az alkaromon figyelő jegyet, ami frissen égeti még a bőrömet. Akaratlanul jut eszembe az Amycusszal közös beszélgetésem, és a kiborulása.
Most teljes mértékben átérzem, legszívesebben kivágnám a bőröm ezen darabját.
El kellene mondanom Siljének, meg Amycusnak is. Vele cinkos pillantásokat kellene váltanunk, fintorognunk kellene, és húzni a szánkat.
Kissé kótyagos tekintetemet nyugtalanul futtatom végig a tömegen Siljét keresve. Egyszerre mintha egy kisebb pánik kapott volna el hogy nincs itt mellettem. Meg kell nyalnom az ajkamat, pillantásom vadul kutatja a sötét hajzuhatagot és az igencsak apró ruhát.
Megpillantom, szemem magától talál rá a lányra, aki mellett ott áll Amycus. Látszólag igen csak jól elbeszélgetnek.
Megnyugszom, egyszerre csak jóleső melegség jár át, hogy olyannal van akiben feltétel nélkül megbízom...
Ellépek pár ember mellett, lekapok egy másik szendvicset egy másik tálcáról, és feléjük közeledem egy pohárral amibe valami olyasmi figyel amit én nem szeretnék megtippelni.
- Hát ti meg, Csak nem titkos randevút beszéltetek meg? -
Egészen biztos vagyok benne, hogy megártott már nekem a pia mennyisége. Egy ekkora buliban szar helyzet házigazdának lenni.
Megtámasztom a kezemet Amycus vállán és onnan mérem végig Siljét pirongató pillantással.
- Mondjuk nem csodálnám ha neked is rá fájna a fogad, vagy a farkad.. kibaszott jó nő.. -
Fölkuncogok részegségtől ittas hangon.
- Bocs.. csak tudjátok, szerintem elég sokat ittam.. -
Az nem kifejezés.

A kötelező körök végeztével Antonin társaságát kezdem el keresni, de egyelőre sehol sem látom, biztosan elsodorta tőlem a lassan tömeggé avanzsáló diáksereg. Beérem hát Alectoval, egészen addig, amíg ő is megválik tőlem, valószínűleg Archibaldot keresi, hogy minél előbb letesztelhessék az általam felajánlott játékot. Elmosolyodok, az eddig megivott alkohol hatására halkan, mégis hallhatóan fel is kuncogok, ahogy elképzelem kettőjüket, de Amycus időközben felbukkanó alakja majdhogynem az arcomra fagyasztja a mosolyt. Róla el is felejtkeztem, pedig a húga külön felhívta rá a figyelmemet, hogy foglaljam le a bátyját, amíg ő elvonul a partnerével.
- Ugyan, kinéznéd belőlünk, hogy őrültségre készülünk? - pislogok rá ártatlanul, legalábbis megpróbálok, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve megragadom a kezét, és nagy hévvel magam után húzom az udvar egyik sarkában álló faház bejáratához, még éppen a tömegből jól látható helyre.
- Csak tudod, a húgodnak igazán szüksége van egy kis szabadságra, hogy kiélhesse magát. És éppen ezért nincs is most szüksége egy felesleges harmadik kerékre, ha érted mire gondolok. - magyarázom talán a kelleténél kicsit lelkesebben is, de nem tehetek róla, az alkohol most kezdi igazán kifejteni bennem a hatását. És az sem segít az önuralmam megtartásában, hogy meglátok a fal mellett álló kisasztal szélén még egy teli üveget. - Viszont, amíg megadod neki a lehetőséget a szórakozásra, addig se maradsz egyedül, majd én szórakoztatlak. - mosolygok rá minden fogamat megvillantva előtte. Az asztalhoz sétálok, és megragadom az üveg nyakát. - Fogalmam nincs mi ez, de, hogy lásd milyen nagyvonalú vagyok most veled, csak tessék, tiéd lehet az első kör. - nyújtom felé az italt. És csak várom, hogy én is sorra kerüljek az ivásban.
Hirtelen fordulok meg, hajtincseimmel talán akaratlanul is arcon csapom Amycust, mikor meghallom Antonin hangját. Rögvest elmosolyodom, jóleső melegség járja át a szívemet, mikor meglátom teljes valójában. Tagadni sem tudom, nem, mintha akarnám, hogy mennyire örülök a társaságának. Már nagyon hiányzott, pedig csak pár percre szakadtunk el egymástól.
- Csak gondoltam berántom Amycust a faházba egy gyors hancúrra, ha már téged elsodort tőlem a tömeg. - legyintek komolytalanul, és megvonom a vállaimat. Szándékomban nem állna mással tölteni egy ilyen alkalmat, csak is vele, és ezt ő is jól tudja.
Kicsit rosszallóan nézek rá, mikor Amycushoz kezd beszélni, mégis pajkos él vegyül a hangomba, mikor válaszolok neki. - Igen, úgy látom valóban sokat ittál. Úgyhogy erre már nem is lesz szükséged ma estére, ugye? - incselkedve rázom meg előtte a talált üveget, majd mielőtt elvehetné tőlem, már, ha el akarja, két nagy korttyal próbálom oltani a szomjamat. - Merlinre, ez borzalmas. Igazán megemlíthetted volna, hogy vigyázzak vele. - nézek megrovón Amycusra, de azért még egyszer kortyolok egyet az italból.
- És most, fiúk, mit szeretnétek, mit csináljunk így édes hármasban? - érdeklődve pislogok rájuk felváltva, egyikről a másikra, miközben hátrasandítok a diákseregre. Lassan, de biztosan oszlanak fel, és egyre többen tűnnek el a ház bejáratán, valószínűleg a még szabad szobákat akarják megtalálni. Csak mi hárman maradunk az udvaron.

don't ever let it end

nem lehet véletlen, hogy a googlebot is ezt a partit nézi

Cinkosan Siljére pillantok, és megjutalmazom egy kacsintással is mikor Amycust látszólag sikerült kettőnknek zavarba hozni, ami alapjáraton sem nehéz, pláne nem úgy, hogy alkoholtól bódult az állapota.
- Mindig is tudtam, hogy ti ketten a háta mögött kavartok.Talán ez az oka annak, hogy Silje mostanában olyan kis elutasító.. -
Sikerül a véleményemet aránylag érthetően, beszédhiba nélkül kifejtenem. Mondatom ami eleinte igazán játékos, a második felénél komolyabb tónusra vállt, pillantásom pedig érdeklődve villan a lányra. Igaz ami igaz, mióta a jegy az alkaromon pihen nem sokat voltunk úgy igazán kettesben, és látszólag ez a pillanat sem az a pillanat lesz. Már ha értitek..
Megvonom a szemöldököm miután kifejti azon véleményét, hogy semmi szükségem nem lesz az alkoholra. lehet, hogy az alkohol teszi, vagy én gondolom túl a dolgot, de ez most egyfajta felhívás a keringőre?
Belemegyek a játékába, mert hát pont én ne mennék bele, és összefonom mellkasom előtt a kezemet.
- Akkor talán neked sem ártana abbahagynod.. nem igazán díjaznám, hogyha lehánynál az éjszaka folyamán.. -
Túl negédes a mosolyom, már-már olyan tenyeret vakargatós. Valamilyen furcsa oknál fogva szeretném ma kihozni a sodrából. Legalább is egy egészen picit biztosan.
Farkasszemet nézek vele, majdnem el is felejtkezem a harmadik kerékről, mikor Ő történetesen magunkra hagyna, érezve a közöttünk lévő feszültséget, csak hogy Amycus még nálam is jóval többet ivott. A beszéde nehézkés, a szaga.. mindegy is , a lábai pedig összegabalyodnak, minek köszönhetően nekünk esik.
Megtántorodom, de éppen sikerül valahogy megtartanom, mielőtt én is Siljére borulnék.
Összefintorítom az orromat. Szóval ma sem lesz szex.
- Vagy inkább ülj le egy keveset, míg vissza nem tér a lábadba az erő, és szórakoztass a kedvenc történetemmel. Vagy tudjátok mit... ? Mesélhetnénk kínos sztorikat! -
A szemem felcsillan remek ötletem hallatán. Tiszta észkombájn vagyok. Tele remek ötletekkel.
Egy pillanatra elgondolkozom, kinézek az ablakon, aztán kigyullad a feje felett egy apró lámpa,hogy jelezze eszembe is jutott valami.
- Arra emlékszel Amycus amikor szereztem neked egy csajt? -
Egy pillanatra a fiú felé fordulok, majd Siljére kapom a pillantásom, ahogy mesélni kezdek.
- Képzelj el egy fullos nőt. Szőke, kék szemek, olyan igazi ártatlan, amibe ha belebámulsz tudod, hogy egy igazi dög, nagy mellek.. meg minden. Órákig fűztem, hogy lepje meg a barátomat, aludjon nálunk, ésmikor majd Amycus megjelenik, jó lesz... -
Habzsolom a saját szavaimat, el-elnevetem magamat, mintha mondtam volna egy nagy poént.
fi]- Így is volt. Megjelent a lány fehérneműben, befeküdt Amycus ágyába, és erre ez a gyerek nem az én ágyamba dőlt be? - [/i]
Elnevetem magamat, pedig nem is volt a történet vicces. És ha folytatnám inkább kínosabb lenne a csend. Azért én nevetek,mintha akkora poén lenne, mintha amúgy tök vicces lennék, meg fasza gyerek, holott nem. Egy részeg faszfej vagyok, aki ezzel a történettel is csak Siljét hecceli, aki igazán szeretne egy jó szexet, és egy kicsit sértegetni, Aki szeretné elmondani, hogy mi bántja, de még sem teszi.

Valószínűleg akaratlanul is sikerül rombolnom egy kicsit Amycus lelkivilágában, habár szándékomban nem áll megbántani, sem pedig az idegeire menni, de mégis jogot formálok rá, persze csak is Alecto külön kérésére, hogy megosszak vele pár baráti jó tanácsot, és távol tartásával biztosítsam a testvére szabadságát, illetve Archibald testi épségét a mai délután folyamán.
- Bocsánat, nem akartalak megsérteni, de végül is, mégis jobban jártál velem, mintha a húgodat szabadítottad volna a nyakadra, nem de? - vonom meg a vállaimat. Alecto minden bizonnyal a megszokott stílusát nyújtotta volna neki, és Amycus örülhetett volna, hogyha nem szedi le a fejét a helyéről, de azzal, hogy engem bízott meg a bátyja leszerelésével, biztosított egy mindkettőjük számára könnyedebb hangvételű pillanatot.
- Sajnálom, de nem hagyhatom, hogy elmenj, legalábbis addig biztos nem, amíg ez a majdnem teli üveg el nem fogy. - adom a kezébe az italt, jelentőségteljesen. - Amúgy meg kétlem, hogy Antonin az egyik legjobb barátjára lenne féltékeny, ezt te sem gondolhatod komolyan.
És valóban nem, bár, amint Antonin megjelenik, és nekünk szegezi a félreérthető kérdését, persze csak tréfás keretek között, Amycus teljesen zavarba jön, hebegni-habogni kezd, nekem pedig önkéntelenül is nevetnem kell, pláne, ahogy Antoninra nézve látom, hogy ő is milyen jól szórakozik a barátja zavarán.
De, amint meghallom a szavait, és Antoninra emelem a tekintetem, felvont szemöldökökkel kezdem el kémlelni az arcát, mennyire is gondolhatja komolyan azokat, a jó kedvem már majdnem teljesen el is párolog. Reagálni nem szeretnék rá, egyelőre még nem állok készen arra a komolyabb horderejű beszélgetésre, ami már nagyon érik kettőnk között, és, amire valószínűleg nem Amycus társaságában kerül majd sor egy üveg ital mellett, amúgy is enyhén ittas állapotban. Inkább megrázom a fejem, és a kelleténél talán kicsit élesebben válaszolok neki, hátha észreveszi magát, és nem a barátja előtt folytatja az élcelődést. Mostanában amúgy is forr köztünk a levegő, de nem éppen a legjobb értelemben. - Ha egyáltalán veled töltöm az éjszakát, hiszem ma este semmi sincs kőbe vésve, igaz drágám?
Mindeközben Amycus esetlenségében a ruhámra önti a pohara tartalmát. - Ne is törődj vele. Inkább tölts még egy keveset abba a pohárba, hacsak nem a ruhámból akarod kifacsarni a maradékot. - előzöm meg hozzáfordulva, mielőtt még szabadkozni kellene. Nem kell már még tovább fokozni szerencsétlen fiú zavartságát, bár az biztos, hogy nála egyszerűbb szabadulási útvonalat még senki sem biztosított nekem Antonin kétértelmű mondatainak válaszadása elől.
Pár másodperccel később Antonin már bőszen meséli a barátjával közös élmények egyik történetét. Az államat a kézfejemre támasztom, próbálom érdeklődve hallgatni őt, mégcsak nem is a történet témája zavar, hiszen soha sem voltam rá féltékeny, tudja ő is jól, de csak az jár a fejemben, hogy mennyire kényszeredetten hadar, és nevet fel, mintha nem lenne teljesen önmaga. Majd rögtön el is szégyellem magam, hogy pont én feltételezek ilyet róla, mikor nekem van vaj a füleim mögött, ráadásul nem is kevés, tegnap óta rengeteg. Valószínűleg az arckifejezésemet sem tudom kontrollálni, ahogy eszembe jut a tegnap este, és észrevehetetlenül megborzongok, mikor újra lejátszom magamban a történeteket, de hamar észbe kapok, és inkább az üveg felé nyúlok, minthogy a fiúk bármelyikére is nézzek.
- Már csak azt remélem, hogy a történet végén Amycus valahogy visszakeveredett a saját ágyába, nem pedig veled töltötte az éjszakát. - nevetek inkább fel kényszeredetten én is, és ujjaimmal Amycus bordái közé bökök, mintha az előbbi percek alatt nem gondoltam volna semmi kellemetlenre sem.
- Nem kellene még szereznünk pár üveggel belőle? Kétlem, hogy kitartana az egész éjszaka folyamán, márpedig ma nem fogunk unatkozni, ellenkezőleg. De mivel nekem sajnos nincsenek sem érdekes, sem kínos történeteim, inkább játszani fogunk. - mosolygok Antoninról Amycusra. - A játék neve Én még soha sem.., a lényege pedig, hogy minél érdekesebb dolgokat áruljunk el a másiknak magunkról. Például, ha Antonin azt mondja, ő még soha sem volt szerelmes.. - somolyogva pillantok az említettre, direkt éppen az érzéseit hangsúlyozva ki. - De te, Amycus például voltál, akkor iszol. De hazudhattok is, ha akartok, viszont akkor nektek is innotok kell, lebuktatva magatokat általa. Na, készen álltok?

don't ever let it end

 nem lehet véletlen, hogy a googlebot is ezt a partit nézi

Szóval a egész történet kicsit sem izgalmas, és csak én nevetek, Ők meg, mint két fapofa, hallgatják végig a történetet. Vagyis majdnem végig, mert Amycus neki kezd egy sokkal kínosabb történetnek, én meg rábámulok, hogy kikerekednek a szemeim, és próbálom tudatni vele, hogy fogja be. Aztán a szája felé nyúlok, és egyszerűen befogom a száját, közben pedig inkább nem nézek Siljére. Sohasem gondoltam volna, hogy Amycus el fogja mesélni ezt a történetet bárkinek, mert megeskettem, hogy sohasem fogja!
- Nehogy elhidd neki Silje, hazudik.. Amycus amúgy is nagy hazudgáló címében áll... -
Próbálom menteni a menthetetlent, miközben azon gondolkozom, hogy miképpen fogom megfojtani drága barátomat. Vagy a kezemmel itt és most, vagy majd egy kanál vízben.. Nem tudom melyik lenne neki jobb.
Az üvegért nyúlok, meghúzom. Hagyom, hogy a rövid ital égesse a torkomat.
És megbámulom Siljét, nézem ahogy a rövid ruhája egyre feljebb és feljebb kúszik a combjain minden egyes mozdulatára. Szinte megnyalom az ajkaimat, úgy bámulom, annyira akarom. Csak úgy fognám és lehúznám róla ezt a ruhát, hogy megnézhessem olyan-e, mint amire emlékszem... olyan formás, meg feszes, és ebben a pillanatban abba kellene hagynom Silje bámulását, mert a végén föl fog állni a farkam.. meg aztán itt van Amycus is, aki nyilván nem akarja majd végignézni ahogy egymásnak esünk. Meg hát amúgy sem igazán tartozik rá, és igen, az egy dolog, hogy egy-egy beteg pillanatomban ezzel hecceltem a srácot, azért én sem örülnék ha premierből láthatna mindent.
Elfintorodom, és egy vicsorgós vigyort küldök a barátom felé. Szóval most már Ő is szurkál? Jól van tesóm.. jól van..
Nem iszom. Direkt. Farkasszemet nézek a sráccal. Direkt. Szemmel verem. Direkt. Aztán szinte kitépem a kezéből az üveget.
- Én még sohasem éreztem, hogy a barátaim éppen rosszkor vannak rossz helyen.. -
És bámulom, olyan vedd már észre magad tekintettel, és beleiszom az üvegbe. Egy apró kortyot engedek le a torkomon, mert ha Amycus mégis veszi a lapot, nem akarok szar állapotban lenni. Akkor hogy lesz bármi is?

Sóhajtva ráhagyom Amycusra a testvére miatti problémáit, a kelleténél jobban még én sem szeretnék belefolyni a kettőjük között folyó játszmába, akármennyire is szeretem Alectot, az egyetlen igaz barátnőmet, mégsem tartom magam elég fontosnak, hogy beleavatkozzak az életükbe. Minden, ami kettőjük között történik, csak rájuk tartozik, nem rám, sem pedig senki másra. El is engedem hát a témát, és igyekszem az időközben egy fővel megnövekvő társaságra figyelni.
Antonin kevésbé szórakoztató története után Amycus is előáll eggyel, én pedig inkább csak a szemeimet forgatom rajtuk, mint sem másként reagáljak azokra. Fogalmam sem volt róla, hogy ma este, éjszaka kínosabbnál kínosabb szituációkat fognak ugyan csak elméleti síkon, de elém varázsolni, amiket se elképzelni, se tudni nem akartam és akarok, akármennyire is kötődöm egyikükhöz. Éppen ezért nem is válaszolok, csak megvonom a vállaimat, miközben magamban arra gondolok, hogy bárcsak képesek lennének akárcsak a kis történeteikkel elfeledtetni velem azt, ami a napokban történt. Csak sajnos ez egyáltalán nem egyszerű, sem pedig könnyű.
Ezerszer könnyebb Antonin szemeibe nézni, figyelni az arcának ismerős vonásait, és elveszni bennük, ahogy ő is elveszik bennem, és egy pillanatra egészen el is felejtem, hogy nem vagyunk egyedül, nemcsak kettesben vagyunk, hanem hármasban. Elszakítom a tekintetemet róla, és Amycusra nézek, aki még mindig iszik, pedig amúgy sincs túlságosan jól, de csak elnézően mosolygok rá, egészen addig, amíg a fiúk között el nem kezd élesedni az amúgy sem teljesen normális helyzet. Félhangosan felsóhajtok, meghallgatom az egyiket, majd a másikat, végül elveszem tőlük az üveget, és meghúzom, elég nagy kortyokat tüntetve el az amúgy erős italból, és csak utána szólalok meg, mintegy végszóul. - Én még soha sem viselkedtem kimondottan gyerekesen a barátaim társaságában. - nézek egyikről a másikra, majd megrázom a fejemet, és megint megkóstolom az üveg tartalmát. - Amúgy, ha esetleg az izmaitokat, vagy más testrészeteket is összemérnétek, azt még megvárom, viszont utána én inkább elvonulok ennek a kedves kis üvegnek a társaságában, hogy sokkal kellemesebben folytassam az éjszakámat. - állok fel kicsit imbolyogva, majd kacsintok egyet a fiúkra, Antonin arcán a kelleténél hosszabban elidőzve. - Addig ti nyugodtan eldönthetitek, hogy melyikőtök az az alfahím, akivel az este további részében megoszthatom megtisztelő társaságomat. Ha értitek, mire gondolok.. - ölelem át az üveget, és a faház egyik szimpatikus, sötét függönyökkel elbújtatott sarkába sétálok.

don't ever let it end

 nem lehet véletlen, hogy a googlebot is ezt a partit nézi

Közös megegyezés alapján Micit kizártuk, és plusz tizennyolc következik

Amycusra kacsintok, és míg Ő a vállamat veregeti, én egészen kótyagos barátom mellkasára csapok egyet-kettőt, és otthagyva őt, bízva abban, hogy minden rendben lesz, nem fog elájulni és meghalni, maximum mély álomba merül, Silje után indulok.
Az agyamban Amycus szavai visszhangoznak. Ne felejtsetek el védekezni!
Hát ez még sohasem hallott arról, hogy megszakításos módszer? Vagy női védekezés?
Csak megrázom a fejemet, elhessegetve barátom figyelmeztető szavait, és figyelmemet a lánynak szentelem. z elvonult sarok egészen homályos, de még így is sikerül kivennem a formás alakot, a fekete hajat, a vad pillantást.
Kissé inogva sikerül közelebb jutnom hozzá, de mire odaérek, megemberelem magamat. Kihúzom a hátamat, könnyen magasodom felé, kezemmel a mellette lévő falszakaszon támaszkodom, bódultan, ittasan, vágyakozva nézek bele a csillogó szempárba. Mintha hazaértem volna.
- Asszem én vagyok a nyertes.. -
Utalok az előbbi közjátékra Mici és köztem.
- hiszen megnyertelek magamnak. -
Ujjaim a kulcscsontjaira kúsznak, óvatosan cirógatják végig a kilátszó puha bőrt, és becsúsznak a dekoltázs még édesebb és puhább szövetére. Képtelen vagyok gondolkozni.
- Szóval mi lesz? Elszökünk valahova?-
Utalok itt arra, hogy az iskola elvégzése után rám más kötelességek várnak ami elől képtelen leszek elszakadni, hacsak el nem szököm.
Ügyes kezeim addig serénykednek míg a válláról sikerül lesimogatnom a lágy anyagot, majd kedves érintéseimet az ajkaim forró csókja váltja föl.
Végigcirógatom a nyelvemmel válla finom esésű vonalát, nyakának kiugró élét, mígnem szinte egész testemmel a falnak nem szorítom.
Megreked a hangom az alkoholtól, az iránta érzett olthatatlan vágytól, a belülről perzselő tűztől.
Nagyot nyelek.
-Add nekem magad Silje! Add nekem magad. -
Nem akarok lassú szerelmes menetet, érzelmekkel teli pillanatot. Vadságot akarok, igazi együttlétet, mintha ez lenne életünk utolsó pillanata.

Már várom őt. Szemernyi kétségem nem volt afelől, hogy Antonin fog követni nem pedig Amycus, de azért mégiscsak jól esett eljátszadozni a gondolattal, amint a két fiú értem méri össze a teljesítményét. Amint a félhomályos faházba értem már az Alectonak tett ígéretem sem érdekelt eléggé ahhoz, hogy képes legyek figyelmen kívül hagyni az egyetlen egy fiút, akit őszintén a szerelmemnek nevezhetek, és ettől a pillanattól kezdve ne vele, illetve kettőnkkel foglalkozzak. Amúgy sem érzem azt, hogy nem igyekeztem mindent megtenni a barátnőm kedvéért, és az Archibalddal kapcsolatos tervéért, szóval a lelkiismeretem majdhogynem teljesen nyugodt marad, amikor mindezt elkönyvelem magamban.
Éppen ezért mindez már egy kicsit sem érződik rajtam, amint Antonin hozzám lép, megáll előttem, és a falnak támaszkodva végigtekint rajtam. Tagadhatatlan, hogy látszik rajta az elfogyasztott alkoholmennyiség, de még így, finoman szólva is enyhén ittasan is képes csupán egyetlen egy érintésével elcsábítani. Nemcsak a mozdulatai, de a sajátomba fúródó tekintete is ezt sugallja nekem. És nekünk, kettőnknek.
- Igen, így látom én is. – mosolyodok el a szavain, és sokat sejtetően a szemeibe révedek, majd egyelőre egy rövid, ámde annál szenvedélyesebb csókkal jutalmazom az úgynevezett győzelmét.
Nagy nehezemre esik a szavaira koncentrálni, miközben érzem testének kellemes melegségét, és ujjainak simogató érintését a bőrömön, mégis igyekszem a lehetőségeimhez mérten őszintén válaszolni neki. - Sajnos nem az számít, hogy én mit szeretnék, sokkal inkább az, hogy te mit választanál. Valóban képes lennél elszökni velem a családod, és a velük együtt járó kötelességeid elől? – felelek kérdéssel a kérdésére. Abszolút nem szeretném sem megbántani, sem elbizonytalanítani, mégsem érzem úgy, hogy ebben a kérdésben nekem kellene döntenem. Inkább előtte van a lehetőség, hogy eldöntse mit is szeretne valójában, ebben pedig bármennyire is szeretnék, mégsem segíthetek neki, legalábbis nem úgy, mint ahogyan azt szeretné. Pedig csak sejtheti, hogy mennyire nagyon szeretném azt válaszolni a kérdésére, hogy szökjünk meg most azonnal, ne is hezitáljunk rajta többet! De sajnos ezt nem tehetem meg, nem vállalhatom magamra a döntését, egyelőre legalábbis, és ki tudja egyáltalán később lehetségessé válik-e majd. Pláne nem olyan múlttal, és jelennel, mint amilyen az enyém, a saját életem, amelyben csak hibát hibára halmoztam eddig is. Viszont, ha másban nem is, hát abban teljesen biztos vagyok, hogy Antonint megismerni, és megajándékozni a szerelmemmel már is megérte, és soha senkiért, és semmiért nem változtatnék a kettőnk történetén. Talán éppen ezért lassan ideje lenne feltárni előtte a múltamat, és elárulni az összes titkomat, amelyeket rejtegetek..
Mégis az érintésének sikerül elfeledtetnie velem a gondolatomat. Másodperceken belül, amikor a falhoz szorít, már teljes figyelmemet csak is neki szentelem, és egyszerűen képtelen vagyok tovább ellenállni a csábításának. Válasz helyett inkább két kezemmel átkarolom a nyakát, még közelebb húzom magamhoz a testét, és az előbbi rövid csóknál is szenvedélyesebben veszem újra birtokba az ajkait, úgy, mintha soha többé nem akarnám már elengedni. És valóban, nem is akarom. Ebben a pillanatban egyikőnk sem finomkodik már, ez nem az a pillanat, amikor a Szellemszálláson először szeretkeztünk. Most mindketten másra vágyunk, erőteljesebbre, és vadabbra. Az alsó ajkába harapok, talán még a vére is kiserken tőlem, de azt sem bánom, édes lehet a kín, és a fájdalom. Egyik kézfejemet az ingjének gallérjára vezetem, megszorítom azt, amíg a másik kezemmel a hajába marok. - Nem mintha eddig nem lettem volna a tiéd. Vedd csak el, amit tőlem kívánsz. – suttogom vágytól túlfűtött hangon a fülébe.

Csak lesütöm a pillantásomat, hiszen erre a kérdésre nem tudok őszintén válaszolni. A szívem azt súgja, hogy képes lenné megtenni, itt hagynék bármit és bárkit csak azért, hogy vele lehessek, de az eszem, a kevésbé ittas eszem arról papol, hogy ez képtelenség lenne. Nem tudnék itt hagyni mindenkit, nem tudnék elmenekülni a nevem elől, a kötelezettségem elől, nem tudnék új életet kezdeni. De azért jó hinni benne, hogy megtehetnénk. Lehetnénk csak ketten a világ másik felén, egy elhagyatott mágusfaluban, új élettel a kezünkben. De vajon kibírnánk-e a nélkülözést, a hatalom elvesztésé, a szegénységet és az összes nehézséget? Vajon tudna-e a szerelmünk olyan erős lenni, hogy sikerüljön?
Elhessegetem a sötét gondolatokat, inkább arra terelem a figyelmemet, hogy mennyire elkábít a közelsége.
Képtelen vagyok türtőztetni magamat, az agyam, mintha kikapcsolna. Egyszerre képtelen vagyok arra gondolni, hogy mi lenne ha ketten lennénk, képtelen vagyok már Amycusra gondolni, aki ott fekszik, képtelen vagyok a sötét jegyre gondolni, ne tudok semmire sem gondolni. z agyam mintha eltűnne, lekúszna a testemen keresztül a farkamba.
Türelmetlenül sóhajtok ahogy a hajamba mar, ujjaim pedig erős, gyors mozdulatokkal tűröm ruhájának alját fölfele, mintha időszűkében lennénk. Nem tudok másra gondolni a szexen kívül. Elvakít a látványa, a combjának puha érintése, az illata,vad érintései. Belemarkolok a csípőjébe, fogaim erőszakosan marnak a nyak húsába, türelmetlenül nyúlok az övem felé, és eszeveszettül rángatom.
Közben egy pillanatra belenézek az ismerős szempárba, és elveszek. Ha van jó nő... akkor az most itt áll velem szemben.
- Ezt vegyük le rólad, mert szét fogom szaggatni.. -
És csak tűröm, tűröm felfele a ruhát türelmetlenül. Az ujjaim bele-bele akadnak a csipkerészbe, fel is mordulok.
Kiszabadítom a ruhából, ajkaim pedig a felszabadult testhez nyomódnak. Gyorsan, vadul, barátságtalanul.
Letolom a nadrágomat. Egy pillanatra a szemébe nézek.
- Biztos, hogy ezt akarod? -
Mármint a vad szexet miden érzelem nélkül,engem érzelmek nélkül, úgy hogy képtelen vagyok uralkodni magamon, hogy részeg vagyok és csak egy jót akarok dugni?

Azt a választ kapom tőle, amire az eszem valóban számított, viszont a szívem mindent megtett volna érte, hogy mást feleljen, még akkor is, ha hazudott volna, értem. Kegyes hazugság lett volna, hasonló, mint, amilyen az enyém is, amit azóta őrzök mélyen magamban, amióta csak megismertem őt. Hiszen tudom, hogy az a jó neki és nekem is, ha semmit sem tud az előéletemről, és az azzal összefüggő családi helyzetemről, mégis manapság egyre inkább azt érzem, hogy kezd eljönni az ideje annak, hogy megosszam vele a rendkívül féltve őrzött titkomat.
De még nem most, legalábbis nem ebben a pillanatban, amikor minden figyelmem testestől-lelkestől csak is rá irányul. Beleborzongok a közelségébe, a bőröm minduntalan libabőrössé válik az érintésétől, és halkan, de annál erőteljesebben sóhajtok fel, amint siető mozdulataival másodpercek alatt próbál megszabadítani a kettőnk közti, a ruhám által képzett akadálytól. Én pedig hajába mart kézfejemmel már-már kínzóan lassan simogatom végig a testét, a halántékától kezdve, a gerincvonalán át, egészen a csípőjéig, ahol kacér mosollyal söpröm félre az övével bajlódó ujjait, hogy a sajátjaimmal oldjam ki az övcsatját, és lendítsem tovább magunkat az elkerülhetetlen, de várva várt végkifejlet felé.
- Azt hiszem, hogy most éppen azt sem bánnám. Amúgy is, majdnem egész idő alatt fojtogatott, szóval talán még meg is köszönném, ha megtennéd. Egy kicsit úgyis melegem van már benne. - pislogok fel rá a szempilláim alól, kellőképpen kihívóan ahhoz, hogy utat engedjek neki, és a kezeinek. Elmélyülten figyelem a mozdulatait, majd tekintetem az arcára siklik, felmordulása közben elégedetten elmosolyodok, másodpercek múlva pedig már halkan felnyögve az ajkainak érintését élvezem a bőrömön.
- Szerinted? - nézek határozottan, mindenféle kétség nélkül vággyal teli szemeibe. - El sem hiszem, hogy ezt meg kellett kérdezned. Azt hittem ismersz már.. - somolygok kajánul, majd mintegy célzás gyanánt ajkaimat szenvedéllyel telve az övéire nyomom, és fogaimmal erőteljesen az alsó ajkába harapok, miközben ujjaimmal az alsónadrágjának szélébe markolok.

Nem tudnám eldönteni, hogy állunk, ülünk vagy fekszünk-e. Forog velem a világ és vele forgunk mi is. Nem hinném, hogy az alkohol kártékony hatása akarna engem kábulatba ejteni, sokkal inkább hiszem, hogy a vad perceink okozzák kábulatomat. Így ülve, fekve, vagy állva - tényleg nem tudom- ölellek magamhoz, fejemet a mellkasodra hajtom. A szíved olyan nagyon vadul ver, akár egy rab madár, kinek szabadulása lehetetlen. Ujjaim a derekad és a hasad cirógatják, közben pedig laposan pislogok, álmosságom nyilvánvaló, s fáradtságom is kiütközött már.
- Annyira csodás vagy.. -
Neked adom a pillanatot, s neked adom mindenemet. Vagyis neked adnám, ha mindez lehetséges lenne, s ha te elfogadnál tőlem mindent.
Az arcodat a két kezem közé fogom, és szájon csókollak, egy szerető férfi minden szeretetével.
- Szeretlek Silje. Annyira nagyon szeretlek! -
Súgom a szádba. Ebben a pillanatban ténylegesen úgy érzem, hogy tudnod kell. Nem csak azért, mert részeg vagyok, és nem csak azért, mert szexeltünk. Hanem mert te megérdemled. Senki más nem érdemli meg ebben a világban, hogy szeressék rajtad kívül.
- Mindig olyan jó voltál hozzám, olyan őszinte.. -
Muszáj mondanom, muszáj szabadjára engednem minden gondolatomat, minden csodálatomat amit irántad érzek. Szeretlek. Úgy szeretlek, mint senki mást, és tudom, hogy képtelen leszek valaha így szeretni, mint most téged. Őszintén, tiszta szívből.

Az elmúlt percek varázsa után szorosan és sokáig ölelem magamhoz. Szeretném még érezni testének melegét, ujjbegyeinek simogató érintését és ajkainak kellemes puhaságát. Ujjaimmal a mellkasomon pihenő fejét kezdem el cirógatni, a nyakától egészen a hajtincsei közé hatolok, hogy játékosan meg-meghúzzam azokat. A szavaira csak önkéntelenül elmosolyodom. - Dehogy vagyok. - rázom meg kicsit a fejem. Ha tudnád, hogy mennyire nem, gondolom magamban, viszont mintha csak olvasna a gondolataimban, tovább bókol nekem és rendíthetetlenül ajnároz, ami miatt én csak még rosszabbul kezdem magam érezni.
A szívem boldogsága határtalan, amikor kimondja a szavakat és szerelmet vall nekem azokkal, de az eszem mégis igyekszik folyamatosan visszarántani a valóságba azzal, hogy figyelmeztet rá, ő csak mindössze egyetlen egy részemet ismerni, és pont nem azt, akihez a múltam és a családom is tartozik. Mégsem vagyok képes ellenállni neki, a szavainak, az érintésének és a csókjának, belesimulok a tenyereibe, és onnan nézek fel rá, őszinte szerelemmel. - Én is szeretlek, Antonin! És történjék bármi is, mindig szeretni foglak, ezt ne felejtsd el, kérlek! -- vallom be neki én is az érzéseimet iránta, majd pár másodpercre lehunyom a szemeimet, és úgy élvezem az ölelését.
Csak azután nyitom fel azokat, amikor elhangzanak azok a bizonyos szavak az ajkaiból. Kissé eltávolodom tőle, hogy a szemeibe tudjak tekinteni, majd egy teljes percig csak nézem az ismerős és teljes szívemből szeretett íriszeket. Magamban azon gondolkodom, hogy végre-valahára az igazat mondjam-e el neki, vagy hazudjak továbbra is, hiszen tudom, hogyha az előbbit teszem meg, akkor talán örökre elüldözhetem magamtól. Mégis, ahogy a szemeibe nézek, és látom bennük az őszinte szerelmet, úgy érzem, hogy többé nem hazudhatok neki. Érzem, sőt tudom, hogy eljött az ideje annak, hogy megtudja a teljes igazságot rólam. - Ne haragudj rám nagyon, kérlek! - kérem őt csendesen, majd visszafojtott hangon folytatom. - De egyáltalán nem voltam őszinte veled.. Legalábbis nem mindenben. - és beléfojtom a szót, mielőtt egyáltalán meg tudna szólalni. Ha elkezdtem előtte az igazság feltárását, történjen bármi is, most már befejezem. - Eltitkoltam előled a családomat, azt, hogy milyen borzalmasak is a Bronshtein-ek valójában. Nem szerettem volna, hogy megtudd, hogy a családunk undorítóan vérfertőző hagyományokat folytat, sem pedig azt, hogy mielőtt elszöktem otthonról, én is részese voltam ennek. Azt hittem, hogy jobb ember lehetek majd, ha nem leszek többé egy közülük, de tévedtem. Az egyetlen jó dolog az életemben az az volt, hogy megismertelek, és beléd szerettem, de sajnos ez sem változtatott a tényen, hogy igen is egy rossz ember vagyok. Én.. - nagy levegőt veszek, mielőtt folytatnám, és még véletlen sem szakítom el a tiédtől a tekintetemet. Látni akarom a valódi érzéseidet, miután mindent elmondtam neked, még akkor is, ha minden bizonnyal rettenetesen fogok szenvedni tőlük. Mélyet sóhajtok, majd folytatom. - Tegnap délután megöltem a nagyanyámat.