Ő az az ember, aki akkor is ragaszkodik a döntéseihez, ha azok ostobának bizonyultak, és akkor se fog visszakozni, ha már levitték a fejét a gurkók. Fogcsikorgatva figyeli a kvaff röppályáját Belby kezétől a karikákig – aztán a kvaff határozottan úgy kezd viselkedni, mintha hirtelen megnőtt volna a gravitációs vonzás vagy maga a labda súlya. A gurkók persze alapból sem követik a fizika muglitörvényeit, így a viselkedésük valahogy kevésbé tűnik rendellenesnek (és főként: sokkal inkább kívánatosnak). Előbb Belbyre, aztán azonnal lefelé néz, hogy megtalálja ennek az anomáliának a forrását. És sajnos hamarosan meg is találja.
Majdnem le is fordul a seprűjéről egyből.
A BÜDÖS KURVA ÉLETBE.
Kevés rosszabb végkifejletet tudott elképzelni ennél. Még azt se, hogy veszít, vagy hogy veszít és közben hetekre le is nyomorodik ezektől a kibaszott vasszörnyektől. Talán azt, hogy veszít, lenyomorodik, és a csapatot eltiltják a kviddicskupától, mert amíg magatehetetlenül vergődik valahol, apró cafatokra átkozzák a Hollóhát csapatát – de ez még most is bőven megtörténhet, sőt. Ki volt az a rohadt kis pöcs, aki szólt a tanároknak? Ugye hollóhátas volt legalább? Nem. Valószínűleg nem. Belby nyilván rendet tart a csapatában, és a játékosai egy emberként követik bárhová, még ilyen abszurd helyzetekben is. Bárcsak elmondhatná magáról, amit Belby nyilván elmondhat most: hogy maximálisan ismeri a csapatát, és nincsenek kétségei abban, kik szóltak a tanároknak.
Minden erejét be kell vetnie, hogy emellett a repülési sebesség mellett képes legyen irányt változtatni, és csak akkor kezd fékezni, amikor már bőven a talaj felé tart, a kurva életbe, milyen remek lenne még orra is bukni most a Mardekár előtt, de aztán megint csak szerencséje van, és az érkezés nem is valami elegáns, de legalább határozottan érkezés és nem esés.
Először oda akart menni a tanárokhoz, hogy tisztázza a helyzetet (és kidumálja magukat az esetleges pontlevonásból és büntetőmunkából, hiszen a fenébe is, nem csináltak semmi rosszat! és azt is teljes egyetértésben), de aztán habozik, ha arra gondol, hogy esetleg megértést tanúsítanának és esetleg még a folytatásra is lehetőségük nyílna… Aztán a saját csapatára néz. Ez is egy jó menet lesz. Mégis mi a francot mondjon most nekik? Lefújták az edzést az ő faszsága miatt, de legalább a Hollóhát sem edzhet a lefoglalt pályán, hurrá?
Bassza meg, csuromvíz a talárja a verítéktől.
Időközben Belby is landol mellette, persze, ő ezt is észszerűbben csinálta, holott sokkal gyorsabban repül nála. Találkozik a pillantásuk, és nem tud visszafojtani egy örömtelen, sötét félmosolyt, ahogy észleli, mennyire ugyanaz ül a hollóhátas csapatkapitány szemében is, mint amit saját maga is érez. A fenébe is, Belby tényleg nem semmi. Valamiért úgy érzi, most kezet kellene adnia neki (nem megvárni, amíg a lány kezdeményez, a picsába már, most épp az elismerés jele lenne, nem valami kibaszott udvariassági kör), de aztán érzi a hátába lyukat égető mardekáros pillantásokat, és inkább csak beletörli az amúgy is undorítóan izzadt tenyerét az amúgy is undorítóan izzadt edzőtalárjába.
- Elég kemény voltál. – Ennyit mond csak végül, még csak nem is különösebben élénken, ez egy távolság- és mértéktartó kijelentés, aztán Belby vagy érti, vagy nem. – Asszem, most meg kéne magyaráznunk ezt az egészet – int a fejével a tanárok felé. – Együtt hatásosabb lenne.

A gyöngyöző verejték a homlokán hidegnek érződik, holott lángol tetőtől-talpig. A gyomrában a görcs hiába enged, ha amint leszáll a seprűjéről, és a pálya pázsitja a talpa alá simul kis híján elveszti az egyensúlyát, és csak merő véletlen, hogy a következő lépéssel ki tudja ellensúlyozni a gravitáció hirtelen húzását. Ahogy kezd elpárologni belőle az eddig a teljesítését fokozni kívánó adrenalin - már csak a szíve heves verésének utolsó zakatolásaiban érzi, mielőtt a dobolás a fülében lassulna, a légzése még kicsit felületes, de most már minden levegővétellel több oxigént képes a tüdejébe préselni, és már a gondolatai is bőven tisztulnak, már nem csak egy cél lebeg a szeme előtt - úgy kezd remegni minden porcikájában, noha annyira csak nem, hogy ez kívülről is látszódjon. A kelleténél azonban mégis görcsösebben szorítja a seprűjét, ahogy azt magához veszi, mintha csak attól félne, hogy valaki elveszi tőle. Hát... őszintén? Annyira az sem lepné meg.

Kétségtelenül elő lesznek véve azért, amit a pályán műveltek, noha egyetlen olyan szabályt, vagy a házirend egyetlen olyan pontját sem képes felidézni, ami konkrétan megtiltaná, hogy két kviddicsjátékos meccsen kívül mérje össze a tudását. Akár a Mardekáré, akár a Hollóháté lett volna jogosan a pálya, egy edzés engedélyezve volt, vagyis diákok jogosan tartózkodtak a pályán, jogosan vették elő, és engedték el a labdákat. Vagy vajon van valahol olyan kitétel, ahol saját testi épségük veszélyeztetése mondjuk pontlevonást, büntetést, vagy eltiltást vonhat maga után...? Nagyon reméli, hogy nincs. Semmi kedve egy ilyen ostoba félreértés miatt elkaszálni magának az utolsó évében a kviddicset, és ezzel jelentősen rontva minden esélyét, hogy legalább egy profi csapat felfigyeljen rá, és legalább tartalékjátékos legyen belőle a következő egy évben... nem kimondottan voltak soha ilyen szándékai, de akkor lehet, hogy megfojtaná Crouchot. De legalábbis megpróbálná.

Szóval végül is, lehet: elég kemény. Nem kimondottan tudja eldönteni a kissé sötét mosoly miatt, hogy ez akkor most holmi burkolt elismerés akar lenni, vagy épp csak a megkönnyebbülés odamarta kötelezően letudott fél mondat, de egy biccentéssel nyugtázza a megjegyzést - Kösz. Te is - hiszen többet minek is mondana, így akár úgy, akár így értette Jr., csak annyit adott vissza, amennyit kapott.
Kicsit szisszenve szívja be a levegőt. A mardekárosnak persze igaza van, nincs más választásuk, mint szembenézni a tanerővel, és ha együtt teszik, biztos jobban járhatnak - ezt mondjuk kimondottan sportszerű gesztusnak könyveli el, mert le lehetne ezt rendezni óvodás módjára is, úgy, hogy elkezdenek egymásra mutogatni - Igen, csináljuk. De talán ne közöljük velük, hogy ez bődületesen hülye ötlet volt - talán a megkönnyebbülés mondatja ezt vele egy halk, szinte csak sóhaj-szerű nevetéssel, és nem fél ezt mondani, mert elég ránézni a furcsa párosukra, és valószínűleg lerí róluk, hogy kőkeményen küzdöttek, és nem csak egymás ellen. Még ha Crouch ellent is mond neki... tudni fogja, hogy igaza van. Egyikük sem számolt azzal, hogy ez ennyire, rohadtul nehéz lesz.

Bólint a kijelentésre, de nem fűz hozzá semmit, noha megrándul a szája széle, ahogy gondolatban korrigálja a mondatot: bődületesen hülye ötlet volt tőlem. De ha Belby elegánsan belemegy a csapatmunkába a tanárok leszerelése tekintetében, nem most fogja elkezdeni verni a mellét, hogy az ő vétke (nem az, az ő ötlete volt, ez tény, viszont Belbynek se fogtak pálcát a tarkójához, hogy csinálja vele ezt az öngyilkos mutatványt), különben is, kívülről tudja a házirendet, semmilyen szabályba nem ütközött a dolog, hiszen hivatalos edzésidő volt, edzés közben használhatják a pályát, a labdákat, bár persze ez ésszerű módon egy ház csapatára vonatkozik, de az ellenkezője sincs konkrétan megtiltva. Ugyan miért is ne tarthatna a Hollóhát és a Mardekár egy barátságos, közös edzést? Na jó. Ez tényleg nevetségesen hangzik. Kettejük privát játékát pedig csapatedzésnek titulálni meg amúgy is legfeljebb csak a paragrafusok szintjén helytálló.
- Akkor ragaszkodjak hozzá, hogy befejezhessük később? – mosolyodik el gunyorosan, de megrázza a fejét. – Bármennyire is érdekel, hogy alakult volna, elszámoltam magam a gurkókkal, még talán egy is sok lett volna. Gurkók nélkül meg… - Már majdnem kicsúszik a száján, amit valójában mondani akart, de aztán mégiscsak erősebb a büszkeség, nem is az egyéni, hanem a csapat büszkesége. Nem, ilyet még ebben a kimerült és egyúttal euforikusan megkönnyebbült lelkiállapotban sem. – Túl gyors vagy hozzám képest – fejezi be végül, ez úgyis ugyanazt jelenti tulajdonképpen, de azért mégsem. Mint az iménti mondat a kéznyújtás helyett. Majdnem, de nem egészen. Hiszen nyilvánvalóan azért eresztette szabadon mindkét gurkót, hogy esélyt adjon magának a győzelemre. Gurkók nélkül Belby három perc alatt lezavarta volna az egészet.
- Nahh – int a fejével ismét a tanárok felé, és megindul, hogy közös erővel meggyőzzék őket, hogy a dolog teljesen ártalmatlan és barátságos ütközet volt, további beavatkozásra nincs szükség, aztán amint sikerrel jártak, a saját csapata felé veszi az irányt, hogy velük is megpróbálja rendezni ezt a kurva edzést. Épp csak egy pillanatra néz még Belbyre, mielőtt minden figyelmét végérvényesen a Mardekárnak adná.