Nem vagyok hülye, pontosan tudom, hogy Kamil körül régóta nincsen rendben valami. Már akkor sem volt, amikor nálunk élt az árvaházban, tudom, hogy bántották. Talán ez miatt mentem oda hozzá és próbáltam vele lenni minél többet. Ez valamennyi védettséget adott neki, hiszen a csapatnyi fiú nem mert kikezdeni velem, tudták, hogy szólnék apámnak, aki az igazgató volt. Pont ebből alakulhatott ki az a csodálatos barátság, ami csak a miénk, és a mai napig tart. Az nem számít, hogy részemről ez már jóval többet jelent egyszerű haverkodásnál, hiszen ez a része nem tartozik rá. Jobb így, ha nem tud semmit, hiszen ki tudja hogyan reagálna arra, ha megtudná az igazat… Nem vagyok szép, vagy különleges, még jó alakom sincsen, sőt talán el kellene kezdenem fogyókúrázni, mert újabban akkora fejem van, mint egy jól megtermett görögdinnye, de… Mindegy. Ha lefogynék,, sem tetszenék neki, mert biztosan nem vagyok az a fajta lány, akit ő az esetének nevezne. Pár napja, amikor mentem a fodrászomhoz, akkor láttam meg, hogy annak a közelében lakik. Amikor már biztos távolban volt, leírtam a címet, hazamentem, majd összeszedtem egy kis elsősegélycsomagot és úgy döntöttem, hogy megpróbálok vigyázni rá, hiszen azok a csúnya véraláfutások és sérülések még mindig ott vannak az arcán attól függetlenül, hogy már nagyon régóta kikerült abból a rossz közegből. Fogalmam sem volt arról, hogy mi folyik itt, csak néha kaptam tőle egy telefonhívást amikor mentem és lekezeltem a sebeit, de soha nem kérdeztem semmit, úgy gondoltam, hogy vagy elmondja, vagy egyszer vége szakad mindennek, de úgy néz ki egyik sem nagyon jön be… Mindegy. Most utána fogok járni akkor is, ha megharagszik rám, de istenem, a barátja vagyok, nem tehetek mást. Ha hagynám a sorsára azt hiszem akkor lennék szörnyű barát. Nagyon fáj amikor látnom kell azon az aranyos pofin a gyógyulófélben levő sérüléseket, lila foltokat… Nem tehetek mást egyszerűen. Ugyanabban az időben amikor hazaért a tegnap odamentem a lakáshoz és a fal mögött megbújva vártam, hogy elinduljon valamerre. Végig ügyeltem arra, hogy véletlenül se vegyen észre, azzal meg inkább nem foglalkoztam, hogy az emberek tök hülyének néznek. Megesik. Majd megtudják, ha nyomozniuk kell a barátaik után. Nem valami kellemes dolog tűkön ülve várni, hogy az említett idióta kilépjen a ház ajtaján, és utána görcsbe rándult gyomorral indulni meg mögötte… Már vagy egy órája tartottam szemmel a helyet, de még mindig semmi, pedig tényleg szerettem volna ha megjelenik. Alig húsz perc telt el, amikor végre kilépett az ajtón, én meg azonnal visszahúzódtam a fal jótékony takarásába, hiszen nem érdekem, hogy megpillantson. Miután elindult, én a hajam mögé bújva sétáltam utána kicsit lemaradva tőle, aztán hirtelen elém vágtak azok a fiúk, és most már pontosan tudtam mi fog következni. Barátságosan vonták körül mind az öten, a karjukat a vállán nyugtatták, én meg vártam, hátha békén hagyják, de ez csak az álmaimban történt volna meg, inkább egy sötét, kihalt sikátor felé irányították őt, én pedig nem tudtam már parancsolni a lábaimnak. Az lett volna a logikus ha megállok, de egyszerűen nem ment. Az agyam kikapcsolt és többé nem tudta irányítani a testem, viszont a szívem folyamatosan sajgott, és az hajtott előre, hogy kövessem őket, bármennyire is fájni fog a látvány, vagy akár a fizikai érintkezés, mert úgysem fogom kibírni, hogy ne avatkozzak közbe. A sikátor végében megálltam, és nem tudtam tovább menni. Csak figyeltem ahogyan a földre dobják, és az egyik fiú belérúg egy hatalmasat, de én ugyanúgy éreztem a fájdalmat, mint ahogyan ő. Tehát ezt titkolta előlem. Szinte azonnal kezdtek végigcsorogni a könnyeim az arcomon, és amint észrevettem, hogy megint rúgni készül az egyik éreztem ahogyan lelassul körülöttem a levegő, megáll a világ, csak Kamil van, a srác, és én. Kerestem a józan eszem, a megoldást, a racionális megoldásokat, de nem találtam semmit. Ezért csak az ösztöneimre hagyatkoztam, de a testem annyira béna volt, hogy nem tudtam megmozdulni. Nem tudtam megmozdulni egészen addig, amíg még pár rúgás után az egyik elő nem kapott egy baseball ütőt, hogy azzal is bántsa a fiút. Abban a pillanatban, hogy megláttam a kemény fából készült eszközt, olyan gyorsan kezdtem futni, hogy ha most versenyeznénk, akkor biztosan én nyertem volna. Gyorsabban, mint Kamil valaha, sőt talán még erősebb is lehettem nála a hirtelen jött adrenalin miatt, ugyanis a három nálam sokkal nagyobb és testesebb srácot játszi könnyedséggel löktem félre, aztán egyenesen vetettem rá magam a földön fekvő barátomra, hogy a saját testemmel védhessem. Még pont időben értem oda, ezért kikerekedett szemekkel néztem rá, amikor megéreztem a hátamba hasító fájdalmat. Nem láttam magam előtt semmit, csak az ő arcát, és folyamatosan bocsánatot kértem tőle, amiért most itt vagyok. Biztosan nagyon rossz lehet neki, hogy láttam az egész dolgot… A gondolataimból a hajamba markoló kéz szakított ki, ami próbált elrángatni a fiúról, és mindenféle cifra jelzővel illetett, de én erősen kapaszkodtam a nyakába és éreztem ahogyan potyognak a könnyeim. - Hagyjátok békén! – még én magam is meglepődtem, hogy mennyire erősen cseng a hangom, de a következő pillanatban ketten feszegettek le róla, én pedig a levegőt markolászva próbáltam utánanyúlni, de nem sikerült. - Hülye kurva – hallottam tompán a szavakat, aztán az arcomat érő ütéstől a földre estem – Hát még mindig játszod a Teréz anyát? Ne szólj bele a mi ügyünkbe ha jót akarsz magadnak. Megint a hajamnál fogva húztak fel, én pedig megtöröltem a vérző orromat, de aztán ledermedtem a félelemtől, amikor végigsimított az egyik az arcomon és elmosolyodott. - Még mindig csinos a pofija – vigyorgott rám, amitől ösztönösen hátrahőköltem – Talán egy picit meg kéne változtatnunk, hogy tanuljon a maiból. Kikerekedett szemekkel néztem a pillangó késre, amit elővett a zsebéből és erősen ficánkolni kezdtem a másik szorításában. Sajnos el tudtam képzelni, hogy mit akar azzal kezdeni, ezer meg egy teória futott át az agyamon, de egyik sem tetszett túlzottan. Nem, ezt nem tehetik. Hamarosan erre jön valaki, és meg leszünk mentve mind a ketten. A tekintetemmel folyamatosan Kamil után kutattam, szerettem volna ha elfutna, én meg majd valahogyan megoldom a dolgokat, csak… Csak többet ne sérüljön meg.
Mamamoo - You're the best | 982 | ruha | szeretettel.<3