Első óta mindig ide jövök, ha lazítani akarok. Itt a csónakházban tökéletesen el tudok felejteni minden egyes problémát és minden erőmmel azon ügyködhetek, hogy visszaállítsam a rendet az elmémben. Jó rejtekhely, még ha a gondok elől nem is lehet elbújni. Mégis sok emlék fűz hozzá, jó és rossz. Ettől függetlenül, két olyan ember van csak ebben az átkozott iskolában, akinek elmondtam a titkomat. Dakotát romantika céljából hoztam ide egyszer, és mit mondjak, szívesen megismételném a dolgot. Vestával pedig hasonlóan meg tudtam osztani helyzetemet és talán ez az egyetlen hely, ahol mindketten tökéletesen el tudunk bújni. Táskával az oldalamon érkezem, hamarosan sötétedik, viszont a mai nap egészen melegnek számított. Az éjjel sem lesz hűvös, jelenleg minden nekem kezdve erre a jó kis lazításra. Körülnézek. Csupán csak a víz enyhe hullámzása hallatszik és egy két madár daloló hangja, ami még kellemesebb hatást eredményez. A kis épület mindig üres. Egyetlen portré van csak a falon, két oldalt mólószerű rész, közében vízzel és az felett felrögzítve két csónak. Nem habozom, felmászol az oldalsó kis létrán és egyetlen lépéssel ugrom bele az egyik, kiválasztott csónakba. Táskámat leveszem magamról, tágítóbűbájnak hála, minden szükséges dolog elfér benne. Egy üveg lángnyelv whiskyt és egy pokrócot húzok elő, aztán leülök. Csupán előre kell néznem, és tökéletes kilátás nyílik a Fekete tóra valamit az égre. Elbámészkodom. Gondolataim ezer felé cikáznak. Az üveget a számhoz emelem, most úgy érzem, ez az üveg whisky lesz a legjobb barátom.
Kezdőlap
