Szaggatottan zihálok, s kapkodom a levegőt, ahogyan ujjai csupasz bőrömet cirógatják végig; ahogyan egyre feljebb és feljebb gyűri, szinte már a derekamra a hosszúnak nem éppen titulálható szoknyát. Belekapaszkodok fehér ingébe; le akarom szaggatni róla, alig bírom kivárni a pillanatot, míg végre ujjbegyeim alatt érezhetem a forró testrészeket, a hevesen pulzáló ereket és a ritmustalanul dobbanó szívet. Elmarkolom ében tincseit; ajkai közül egy sóhaj röppen fel, ahogyan lágyan szétfeszíti combjaimat, egyre keményedő férfiasságát ha akarnám se tudnám figyelmen kívül hagyni; úgy dörgöli hozzám a nadrágon keresztül, ahogyan egy kutya bújik gazdájának keze alá egy kis simogatásért. Tekintetem a faház tökéletesen összeillesztett gerendáira siklik; akaratlanul is előbukkannak elmém rejtett zugából a gyermekkori emlékek, mikor is a bátyámmal bújtunk el itt a szüleink elől és játszottuk el, hogy semmi és senki nem bánthat itt minket. Ez volt a menedékünk; számomra a mai napig egy biztonságot jelentő hely, de olykor-olykor megszegem a ki nem mondott szabályokat; az ígéretet, amit egymásnak tettünk még kicsiként. Mint például most is; mikor egy mugli fiú érintéseitől válik forróvá a bőröm, de egyszerűen nem tudtam kihagyni a kecsegtető lehetőséget; túlságosan is könnyű préda volt ahhoz, hogy elfordítsam róla tekintetem; túlságosan is gyámolatlannak tűnt ahhoz, hogy ne karoljam fel és vezessem be egy másik, egy sokkal jobb és merészebb világba; egy olyanba, amit csak rémálmaiban mert maga elé vizualizálni. Körmeim lágyan szántanak végig az izmokon; puhán mélyednek bele egy-egy területbe, ám mielőtt a józan eszem felsikolthatna, vagy realizálhatnám a helyzet súlyosságát, addigra már meg is történik a legrosszabb, amitől tartottam; a bejárati ajtó nyikorogva tárul szélesre, s előbb csupán egy árnyék-alak kúszik be a helyiségbe, majd másodpercekkel később a testvérem teljes alakja bukkan fel. Elég egyetlen pillantást vetnem rá, hogy tisztában legyek a haragjával, amit jelenleg irányomba táplál; arcának mindig kedves-szigorú vonásait most eltorzítják a lelkét mardosó démonok; hiába próbálom meg bőszen elnyomni magamtól a fiút, ő túlságosan is kapaszkodik, túlságosan is beleélte magát a helyzet idilliségébe, talán fel se tűnik neki a közeledő vihar létrejötte, amely hamarosan villámcsapás-szerűen fog lesújtani rá. - Archie, kérlek… - kezdek bele halkan, a hangom sokkal jobban emlékeztet az egércincogásra, ami tőlem rettentően távol áll; de azzal is tisztában vagyok, hogyha a bátyám agyát elönti a vér, akkor sok mindenre képes; akkor valójában bármire képes. - Ő csak egy mugli, nem tehet semmiről. Ha valakit bántani akarsz, akkor inkább üss meg engem. Félreértés ne essék; távol álljon tőlem, hogy bármelyik muglit a védelmem alá helyezzem, de ő tényeg nem tehet semmiről; ő csak az egyik, éppen aktuális játékszerem alanyává avanzsált, a tudta nélkül lépett be egy olyan szituációba, ahonnan valószínűleg élve nem távozik. A fiú, amint realizálja a helyzetet, pislog egy párat sűrűn; tekintete köztem és a haragosan izzó szemekkel rendelkező testvérem között jár; akár azt is hihetné, hogy a kedvesem, aki éppen rajtakapott, amint valaki mással készültem az etye-petyéhez. Pillanatok leforgása alatt húzódik el tőlem, rángatja vissza magára a nadrágját, s miközben a felsőjéért nyúl, szabad kezét védekezően maga elé emeli; ó, te balga gyermek, sejtelmed sincsen arról, hogy ez teljesen értelmetlen cselekedet.
↯
I solemnly swear
I am up to no good
Archibald Yaxley
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
harvey newton haydon
»
»Szer. 2 Nov. - 10:47
- Öltözz fel, mert megyünk... - kopogás nélkül nyitok be Dakota szobájába, de csak a sötétséget megtörő holdfénnyel és a bevetetlen ággyal találom szemben magam. A húgom történetesen nincs a szobájában pedig itthon kellene lennie. Két órával ezelőtt néztem be a szobájába és ugyanez a látvány fogadott, azóta túl vagyok egy mélyenszántó beszélgetésen az apámmal, akinek percről percre be kellett számolnom a minisztériumban eltöltött napjaimról. Csak egymás után közöltem a száraz tényeket miközben gondolatban már vagy ezerszer megöltem az apámat, de ő csak tovább forgatta a dobókockát az ujjai között – aminek sosem láttam értelmét, de azt hiszem így menőbbnek látszott tőle. Ki tudja talán később majd nekem is lesz ilyen idétlen szokásom, amikor jampecnek akarok tűnni a fiam előtt. Bár biztos, hogy valami hatásosabb módszert fogok választani például valami egzotikus állatot fogok simogatni miközben szigorúan nézek rá és tíz percenként bólintok egyet meg odanyögök egy komoly „jól van, fiam”-ot. Mindez viszont nem változtat azon a tényen, hogy Dakota már megint eltűnt. Csak remélni merem, hogy nem volt olyan bátor, hogy egymaga nekivágjon Londonnak és valami hülyeséget csináljon. A délelőtt folyamán többször említette, hogy baromira unatkozik de nem kimondottan foglalkoztam vele, mert lekötött a Próféta aznapi száma, amiben valami különös kegyetlenséggel elkövetett sárvérű család meggyilkolásáról írtak és eszembe jutott, hogy Alecto nagyon lelkes volt pár napja valami miatt amit nem volt hajlandó elmondani. Pár percig csak állok némán a szoba közepén és gondokozom a lehetséges opciókon, hogy vajon hová is mehetett de ember legyen a talpán, aki képes valami összefüggést találni Dakota cselekedeti között. Végül csak, hogy csináljak valamit felhajtom az ingem ujját és a zsebembe süllyesztem az egyik kezem míg a másikkal az orrnyergem masszírozom, amikor egyszer csak beugrik: faház. Nagyon régen voltam már a házban, ahol gyerekként olyan sokszor elbújtunk Dakotával a szüleink elől vagy éppen ha valami puccos partit rendeztek a házban és nekünk nem volt kedvünk a többi gyerekkel játszani. Természetesen azok a kölykök akik követtek minket ide és voltak olyan merészek, hogy bejöjjenek a házba, nos azok csúnyán el lettek verve – természetesen utána én is megkaptam a magam büntetését, de megérte. Ez a mi menedékünk volt. A mi menedékünk aminek az ajtaját nyitom és ott találom a húgomat egy ismeretlen sráccal, félre nem érthető pózban. Egy pár másodperc erejéig mérlegelem a lehetőségeimet. A szemeim szikrát szórnak ahogy a tekintetem a páros egyik tagjáról a másikra siklik, ahol a másik annyira el van merülve a húgom bájaiban, hogy nem is veszi észre, hogy társaságot kaptak. Nem törődöm Dakota kérlelő tekintetével, ahogy a hangja sem enyhíti a haragot, amit most érzek miközben az arcomról nem sok érzelmet lehet leolvasni. Amikor megjegyzi, hogy csak egy mugli a szám rándulása jelzi, hogy képben vagyok és nem váltam szoborrá. Egy lépéssel szelem át a köztünk levő távolságot és ragadom nyakon a srácot, hogy aztán minden tiltakozása ellenére a falhoz nyomjam és jó erősen gyomorszájon vágjam. Összegörnyed és lecsúszik a padlóra, de nem menekül meg ennyivel. Ha már mugli, akkor megkapja azt a tiszteletet tőlem, hogy muglihoz méltóan bánok el vele és nem érzékeltetem alsóbbrendűségét azzal, hogy előkapom a pálcám és egyetlen átokkal elveszem tőle az életét. Most nem. Még jó, hogy feltűrtem az ingem ujját így nem lesz az egész anyag tiszta vér. Az öklöm a srác orrával találkozik és fájdalmasan reccsen egyet a csont, ahogy megadja magát a kemény ütésnek. Nem törődöm a nyögéseivel, tovább püfölöm az arcát amit már nem csak a saját vére borít, hanem a felszakadt bütykömből csordogáló aranyvér is. Aztán egyszer csak nem védekezik tovább, nem mozdul és fogalmam sincs, hogy azért mert meghalt vagy csak éppen elájult. Mindenesetre feltápászkodom és a srác levetett pulcsijáért nyúlok, ami az egyik kanapéra lett hanyagul rádobva majd beletörlöm a kezem. - Mégis mi a fenét képzelsz magadról, Dakota? - elkapom a csuklójánál fogva talán sokkal erősebben szorítom, mint ahogy azt kellene de nem érdekel – Egy muglival? Most komolyan? - közelebb rántom magamhoz, hogy már csak centik válasszanak el tőle és vészjósló tekintetettel nézek le rá. Ilyenkor bezzeg olyan törékenynek, olyan picinek látszik – Behoztad őt ide, ahová még más aranyvérű kölyköket sem engedtünk be soha. Csalódtam benned – elengedem a kezét és ellépek mellette, a szekrényhez amit már idősebb korunkban töltöttem fel apám whiskyjeivel. Most pont kapóra jön, hogy olyan előrelátó voltam régen. Letekerem a kupakot és nekidőlök a szekrénynek miközben iszok egy kortyot a maró folyadékból és szótlanul meredek magam elé.