Nem szokásom késni órákról, sőt általában inkább előbb érkezek, hogy rajzolgathassak az órakezdésig. Megesett már, hogy egyes tanároknak nem tetszett, hogy jegyzetelés meg figyelés helyett inkább telerajzolom a lapomat, mert éppen rám jön az öt perc és van egy jó ötletem és muszáj egyből papírra vetnem, különben esélyes, hogy elfelejtem. Szóval igen, most is már itt ülök a teremben néhányakkal tíz perccel az órakezdés előtt és firkálgatok. Mindenféle alakzat kerül az előttem lévő füzetecskébe, de legfőképpen az előttem lévő tárgyak skiccei. A bájitaltan teremben mindig is tetszett, hogy különleges üvegek vannak. Mármint... Úgy értem, hogy nem a megszokottak és ezért nem tudom megunni az ittlétet, mert mindig van valami, amire figyelhetek. Meg aztán ki tudja, megesik, hogy érdekeset is tanulunk az órán. Nem azt mondom, hogy érdektelenek az itteni dolgok, csak azt, hogy nem feltétlen számomra érdekesek.
Fél füllel azért figyelek arra, hogy mit mond a tanár, de nem tűnik fel, hogy várhatóan partner nélkül maradok, mert... Mert igen, párokban fogunk dolgozni. Én csak firkálgatok, de közben figyelek, így nekem sokkal egyszerűbb. Aztán egyszer csak az ajtó kinyílik és mindenki felkapja az unott tekintetét, velem együtt, hogy mégis ki volt annyira szerencsétlen, hogy elkésett az óráról. Daniel... Merlin szakállára, szerintem már büntetendő az, ha valaki ennyire tökéletesen néz ki. Oh te jóságos ég! Nem, nem bámulom, mert még észre venné és az annyira ciki lenne, hogy úristen! Vissza a papíromhoz, szépen firkálgassunk...
Alig telik el egy perc, mikor érzékelem, hogy leül mellém valaki, felé pillantok, hogy ki az és... És most komolyan, ez mennyire lehetséges és szabályos és ciki? Jó, hogy a nyálam nem csorog rá nyilvánosan, erre még pont vele kerülök párba. Most meg mégis mi a frászt csináljak? Olyan szép szeme van... Meg olyan aranyos, és a mosolya, és ahogy beszél... Ahogy beszél?! Most hozzám beszélt, te jó ég! Mégis mit mondjak neki? Már arra sem emlékszem, hogy mit rajzoltam fél pillanattal ezelőtt, nemhogy arra, amit csinálni kell. Úgy be fogok égni, mint valami fogyatékos...
- Ööö... Aaaaa... - mondj már valami értelmeset is! Csak leírtál valamit a sok firka közé, úristen Ana gondolkozz már! A papíromra nézek, ami tele van a firkálmányaimmal az üvegcsékről, a jobb felső sarokba pedig odafirkantottam a mai feladatot. Oh, Merlinre, még szerencse! - Aaa... Szóval - nagy nyelés, mély levegő, ne nézz rá - az Élő Halál eszenciáját kell megcsinálni - csak kinyögöm már, legfeljebb olyan szinten beszédhibásnak tűnhetek, hogy már most bolondnak néz, szuper..

Jó, hát ha eddig nem voltam elég ideges, akkor azzal, hogy elmosolyodik, csak egy hatalmas lapáttal tesz az egészre. Komolyan, hogy lehet valaki ennyire cuki? Ráadásul Merlinre, az a mosoly most nekem szólt! Most mégis mit kezdjek ezzel az egésszel, kész csoda, hogy egyáltalán azt ki tudom neki nyögni, hogy mi a mai feladat, bár nem tűnik éppen egy összeszedett mondatnak a számból, ebben biztos vagyok. Mondjuk a szavaimtól az a csodálatos mosoly egyből lehervad Daniel arcáról. Csak azután kezdem felfogni, hogy mégis mennyire nehéz bájitalról van szó, mikor elkezdi kérdezni, hogy biztos jól írtam-e fel. Eddig nem igazán foglalkoztam vele, nem gondolkoztam rajta, csak felírtam és rajzolgattam tovább.
- Ööö... Jól írtam fel... Mármint, ebben biztos vagyok. Vagyis abban, hogy nem írtam fel rosszul. Élő Halál Eszencia... Még az óra elején mondta a tanár, aztán végig arról beszélt, hogy milyen hatása van. Vagyis azt hiszem, hogy arról - ezek is nagyon összeszedett mondatok voltak, ennél jobban nem is égethetném be magam. Mégis mi lesz így ebből a mai órából? Hiszen már akkor nem tudok normálisan beszélni, ha csak rám néz, de szemkontaktus meg kommunikáció nélkül nehéz a közös munka.
- Hát... Nem feltétlen mondanám, hogy olyan jó lennék - főleg nem akkor, ha te vagy a partnerem! A bájitaltan nem könnyű, Daniel mellett teljes agyi kapacitással figyelni még annál is nehezebb, a kettő együtt a tökéletes katasztrófa alapja lesz számomra. Persze, nem azt mondom, hogy olyan pocsék lennék bájitaltanból, mert az olyan, mint a sütés vagy a főzés, ott a "recept", aztán csináljuk meg az alapján, a löttyöt, de ez nem mindig olyan egyszerű, mint otthon. Nézegetem a könyvben a leírást és a hozzávalókat, összeszalad a szemöldököm, és körülnézek az asztalunkon. Igazából minden itt van, ami kell hozzá, talán még sikerülhet is, bár azt kétlem...
- Aha... Jó, oké... - pislogok megszeppenve, mikor felém fordul, s felajánlja, hogy osszuk fel a feladatokat. Végül is ez egy jó ötlet, így talán nem jövök még a mostaninál is jobban zavarba.
- Anastasia, de... De jobban szeretem az Anat - válaszolom, miközben magam elé veszek egy mákonybabot és az ezüstkést. A könyvet jobbra tolom, hogy bármikor könnyen rápillanthassak, majd megfogom a már említett hozzávalót és elkezdem felvágni.... Vagyis elkezdeném, ha az nem ugrana oldalra, mint egy gyerek a fogócska közben. Kapkodok hát utána rendesen, de csak nem hagyja magát megvágni. - Nem tudnál kedvesebb lenni? Légyszi, csak felváglak, naaaaa - nézek tanácstalanul a mákonybabra, mintha az értene bármit is abból, amit mondok, és teszek egy újabb próbálkozást, már kicsit idegesebben, minek következtében az elrepül Danny felé. Szuper, a végén még ki is nyírom, vagy tönkre teszem azt a szép arcát. - Bo... Bo... Bocsi, nem.. Nem direkt volt - és tessék, már megint makogok. Lőjön le valaki te jó ég, mielőtt még jobban beégetem magam!

- Igen ezt, csak nem mondta ki ennyire konkrétan, hanem kertelt erre-arra, részletezte. Le.. Lehet, hogy ő már megszívta egyszer miatta, azért tudott ennyit beszélni róla - az utóbbi mondatomat persze poénnak szánom, s egy apró mosoly is kíséri, amolyan "csak viccnek szántam, biztos nem igaz" hatást keltve. Bár lehet, hogy nem olyan lazán hangzik a számból ez a pár mondat, mint terveztem. Próbálok nem ideges lenni, vagyis nem kimutatni... Vagyis na, tessék csak ránézni Dannyre és akkor már érthető, hogy miért vagyok ennyire karót nyelt. Már jó pár hónapja firkálgatom tele a füzeteimet vele, kész szerencse, hogy erre a lapomra még egyet sem rajzoltam róla, de ez is biztos csak azért van, mert késet...
- Ja, az biztos nem tenne jót az arcodnak - motyogok magamban mosolyogva a robbantgatós szöveget hallva. Ha be is következne a csúnya kis baleset, akkor... Akkor biztos neki lenne rosszabb, mert hozzá van közelebb az üst, szóval én biztos kevésbé kapnék a löttyből vagy akármiből, ami kijönne belőle, ha robbanna. Meg hát ugye a robbanásnak is vannak különféle fajtái, fokozatai, ki tudja, nálunk melyik jelentkezne?
Egyébként az normális, hogy valószínűleg vörös vagyok mint a paradicsom, ha már ennyiszer rám mosolygott? Komolyan, eddig észre sem vett, most meg együtt dolgozunk és nagyon durván kell koncentrálnom ahhoz, hogy ne legyek még ennél is jobban zavarban, de főleg azért, hogy ne üvöltsön a képébe az egész. Persze, ha tudtam volna, hogy így alakul a mai óra, akkor legalább tele kentem volna az arcom alapozóval, hogy ne lássa, ha elpirulok, mint csirke a sütőben... Arról nem is beszélve, hogy a szerencsétlenkedésem miatt már biztos hülyének néz. Ezt a vackot lehetetlenség felvágni, de tényleg! Ugrál, gurul, röpköd, még jó, hogy hoppanálni nem tud... - Nem igazán, nagyon kis gonosz - mondom fel sem pillantva a mákonybabról, ami kap egy kicsit erőszakosabb ütést is, amiért nem engem, hanem Dannyt bünteti. Még arra sem tudtam miatta figyelni, hogy mit mond, pedig lehet, hogy nem is volt hülyeség. Érthető, hogy szabadkozni kezdek, félek attól, hogy kárt okoztam benne ezzel az idióta mákbabbak, de annyira lazán kezeli a dolgot, hogy tátva marad a szám. Na jó, nem annyira, hogy egy merőkanalat bele lehetne tolni könnyedén, csak... Csak bambulok, hogy mégis miből van ez a srác, hogy ennyire laza és még nem akadt ki?
- Jó, hát én megpróbálom, de azért inkább bújj fedezékbe, vagy szerezz valahonnan ilyen védőfelszerelést, mint a... Tudod, mint az építkezéseken mondjuk a munkások - oké, ez borzalmas duma volt, ilyenkor csak úgy üvölt rólam, hogy nem varázsló családból származom, de ez van. Markomba fogok egy újabb gazfickót - egyáltalán van ezek között fiú meg lány?! -, nagyot sóhajtok, jól leszorítom az asztalra, így remélhetőleg nem fog elmozdulni, bár nem vagyok én egy nagy izomtömeg, de próba cseresznye. Beleszúrom, mocorog, mint valami hörcsög, aztán érzem, hogy jön belőle a trutyi. - Ööö... Asszem ez bevált? - nézek meglepettem Danny felé, mert erre nem számítottam, így gyorsan belepillantok a könyvbe. Még mindig fel kell vágni, de azt hiszem az most már menni fog. - A következővel nem akarsz egy kicsit te is verekedni? - kérdezem, miközben sikeresen felvágom a galád kis termést.