Legalább fél órája követem a pasast és meg kell mondjam eléggé élvezem a dolgot annak ellenére, hogy a legkevésbé sem izgalmas a szituáció. Most még nem az, de majd idővel, ugyanis rókaorrom zsákmányt szimatolt. Nem rohangálnék én senki után ennyit, ha nem lenne nála valami rendkívül értékes méghozzá egy sárkánytojás. Te jó háromlábú szűzanya, hát ennél a szerencsétlennél olyan összeg lapul némi csonthéjban, hogy olyat még képzelni sem tud, de ami azt illeti még én sem látom magam előtt azt a rettenetes mennyiségű galleont, ami a férfiéból majd az én zsebembe vándorol. Ha erre nem harapnak az ügyfeleim, akkor teljesen hülyék és még rettenetesen meg is fogják bánni, ebben teljesen biztos vagyok.
Többnyire az emberem mellett sétálok, azt az elvet vallva, hogy azt vesszük észre legkevésbé, aki a legjobban látszik, így valószínűleg szegény balek teljesen gyanútlan, illetve, ami azt illeti az elmúlt tíz percben többször is leplezett csodálattal bámult felém, amivel megintcsak az én kezemre játszik, méghozzá öntudatlanul. Remek móka, a legjobb szórakozás egy kissé hűvös péntek délutánra.  Tudom-tudom furcsa dolgokat találok kellemesnek, de hát mi lehet fontosabb a pénzkeresésnél, nem igaz? Az anyagiasságom sosem hagyott nyugodni és most sem állhatok meg egy percre sem, pedig a lábam már kicsit fáj a tűsarkú cipőben és sokkal szívesebben folytatnám utamat rókaként, de tudatában állok, hogy úgy nagy mértékben csökkenteném az esélyeimet, ennek az akciónak pedig sikeresnek kell lennie.
Ügyesen tipegek a szerencsétlen nyomában és a kellő pillanatban elvétem a lépést és kissé megbicsaklik a lábam két macskakő között, láss csodát…hát csak nem ennek a maflának a vállába sikerül megkapaszkodnom? De! Teljes súlyomat  ráhelyezem, ezzel elérem, hogy kabátja lejjebb csússzon, így még ijedten, elnyílt ajkakkal bámulok szemeibe, ő pedig zavarodottan és bódultan rám könnyedén emelem ki az öklömnél alig nagyobb tojást a zsebéből és vermelem el a sajátomban.
-Annyira sajnálom-pislogok rá bűnbánóan, miközben felegyenesedem és elengedem. Látom rajta, hogy próbál valami értelmeset mondani, de nem érek rá egy perccel sem tovább, máris befordulok az egyik kisebb mellékutcába arcomon elégedett vigyorral. A kellemes kifejezés viszont hamar lehervad az arcomról, mikor kishíján beleszaladok egy rég nem látott ismerősbe. John Knight…hogy a nyavalya rángassa vissza a Minisztériumba! Mi a francot keres ez itt? Nem szólok, de tekintetem valószínűleg elárulja, hogy nem vagyok oda, hogy újra láthatom.