Fájt a fejem. Nem, igazából sajgott reggel, olyannyira, hogy azt gondoltam lemondom az egész találkozót az én drága ikerhúgommal. Biztos örült volna neki egy kicsit, ha nem avatkozom bele az ő ügyeibe, megint. De aztán rájöttem, hogy ez az élet rendje, muszáj összevesznünk egy kicsit, különben egy életre elegünk lenne egymás szeretetéből. Ő igazi gondoskodó típus, érdekli mi van velem én meg… Rólam jobb nem beszélni, hogy milyennek látom magam és más mit hisz rólam. Szóval felmentem a gyengélkedőbe, elmondtam mi a panaszom, kaptam gyógyszert és bő negyedóra múlva már jobban voltam. Semmi különös, unalmasnak bizonyuló szombati nap, aminek csak a közelgő ünnepek ad értelmet. Mármint a bevásárlás, amit Cathy-val terveztünk el. Rossz lett volna nélküle elmenni és megejteni a vásárlást teljesen egyedül. Néha nem tudom, hogy amit kinéztem azt tényleg megvehetem, mert hasznos és a meglepetést örömmel fogják fogadni. Vicces ajándékötleteim vannak, ezért ha lehet, akkor nem fogok semmit se tanácsolni az ikerhúgomnak. Ő úgyis nagyon okos és nem szorul az én ötleteimre, vagy ha mégis akkor elmondom a saját meglátásaimat s, kész. Ez a legkevesebb amit tehetek. Catherine-el azt beszéltük Roxmorts-ban találkozunk, különben sincs esélyem arra, hogy elbújjak előle, mert bárhol legyek megtalál. Szóval attól nem féltem, hogy őneki fogalma se lesz arról melyek azok a helyek ahol megszoktam fordulni. Például a temetőben… Na nem, na csak vicceltem. Ha van rá mód, akkor valamivel élettel telibb és vidámabb helyet választok, ahol sok a móka és a kacagás. Zonkó Csodabazárja. Igen, nem nagy csoda, hogy erről a helyről beszéltem. Ha valakit meg akarok tréfálni akkor kell az újítás. Bár amióta a húgom rám szólt, azóta már nem olyan jó móka máson nevetni. De nem tudom elviselni ha valaki valamin vagy valami miatt bánkódik. Meg ha haragot érez, akkor inkább érezzen irántam és legyen boldogabb, mint egy másik személyre legyen haragos. Jó az más amikor az egyik testvérem haragszik rám, akkor nincs más választásom, mint megbékélni a helyzettel, hagyni hadd morogják ki magukat és békéljenek meg velem, idővel. Cathy-nak is sikerült megbékélnie, szerintem. Ezt csak ő tudná megmondani igazán, meg különben ha még haragudna akkor nem ment volna bele ebbe az egészbe. Szóval… Szóval mindegy. Viszont csak, mint nézelődő voltam Zonkó Csodabazárjában. Nem vettem meg semmit, pedig annyira megvettem volna… az egész bolton kívül csak egy-két dolgot. Azonban arra gondoltam, hogy jobb lesz ha a szeretteimre gondolok és nem magamra, meg a hülyeségeimre. Különben nem hiszem, az ikerhúgom nem örülne annak ha egy rakás furcsasággal látna meg a kezemben és tudná, inkább ilyesmire költöttem el a pénzemet, minthogy pótoljak a családtagjaink jövendőbeli ajándékaikba. Kiléptem az utcára, hogy azért mégis észrevehető legyek, ha esetleg ő is elindult volna a Roxfortból és pont engem keresne.
Megjegyzés: • Ruha • Zene: I need to move, I need to fight • Kredit
I solemnly swear
I am up to no good
Catherine Scamander
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart
»
»Kedd 29 Nov. - 16:53
Lachie & Cathy
Ma elhatároztam magam amikor felkeltem: igen is el fogom végre mondani Lachienek a jövőbeli terveimet. Még akkor is, ha ez rosszul fog elsülni. Mondjuk eddig mindig csak abban reménykedtem, hogy majd jön magától a dolog, és például egy vasárnapi családi ebéd közben kibököm mindenkinek, de sajnos nem így történt. Aztán meg nem tudom, hogy a szüleim mennyire fogják leszedni a fejemet érte. Ez még a jövő zenéje, most az ikremre kell koncentrálnom. A jól megszokott karácsonyi bevásárlás. Minden évben vártam, és ez most sem volt igazából másként. Viszont évről évre mindig csak a kérdőjelek jelentek meg a fejem felett, hogy vajon ő minek örülne a legjobban? Ez ciki már? Mit vegyek? Remélem, idén nem fogok ebből olyan túl nagy problémát csinálni és dűlőre jutok magammal. Jól felöltözve, sietős léptekkel trappolok Roxmorts felé. Nem kell túl sokáig kutatnom a tesóm után, nagyjából tudom mik a kedvenc helyei, így hát azok közül válogatok elsőre. Persze minden a számításaim szerint történik. Zonkó Csodabazárja előtt lelek rá. - Valahogy tudtam, hogy itt leszel! - Kuncogom el magam kicsit, miközben felnézek és megvizsgálom a helyet. Nem változott semmit, de már egy ideje nem jártam idebenn. Biztos van valami tuti újításuk, valami találmány, amit majd meg kell néznünk. Közelebb sétálok hozzá, egy apró ölelésre nyújtom a karomat. Akármilyen dila is, és néha kicsit összekapunk, azért sosem tudok rá igazán haragudni. - Mi újság? Minden rendben? Idén milyen világmegváltó ajándékötletek kerültek fel a listára? - Minden évben van egy-két olyan vicces dolog mindkettőnknél, amiért már felkelni is érdemes. Úgy érzem, jó lesz ez a mai nap...
Cathy ismer már, hogy tudja ha egyszer az általam kedvelt helyekre beragadok akkor onnan nehéz kirángatni. Most is fájó szívvel hagytam el a bazárt, pedig ha rajtam múlt volna megvettem volna mindent ami megtetszik és felhasználhatok valamire. De persze nem volt velem, nem dorgált meg, most én dorgáltam meg magam helyette is, lélekben persze. Nem szokásom hangosan beszélni saját magamhoz, semmi értelme a világ tudtára adni mi az amit gondolok vagy érzek. Pontosabban ahogy érzek, mert azért nem mindegy. Odakint vártam tovább, mert ha bent maradok akkor félek, hogy megveszek valamit és annak nem lesz jó vége. Különben is így sokkal hamarabb rám talál és nem kell felesleges köröket járnia miattam. Hamarabb letudjuk a karácsonyi vásárlást! Talán örülni fog, legalábbis remélem. Különben miért ne örülne? Mostanában nem állok az útjába, ő se áll az én utamba és ez így lenne a legjobban, ha közben nem érezném a keletkező távolságot. Már alig várom, hogy találkozhassak vele és elüldözzem ezt a belső űrt, ami akkor keletkezik, ha nincs mellettem. Ezt meg mostanában eléggé sokszor éreztem. Jó, hogy külön házban vagyunk, nekem meg régen hozzá kellett volna szoknom ehhez az egészhez, de bevallom hét év sem elég az ilyesmihez. Senkitől sem szakíthatják csak úgy el a másik felét, mert olyan kapocs vagy köztük amit lehetetlen csak úgy eltüntetni. Próbálkozni persze lehet, mivel ettől élet az élet, ez az ami megerősít minket. Most már tudom. Amint meglátom Cathy-t örömömben ugrálni kezdenék, mint egy béka, de inkább kihagyom. Végtére is lehetőséget kapok arra, hogy megöleljem és én élek is vele. Minek foglalkozzak felesleges ugrándozással ha a szeretetemet öleléssel is kimutathatom neki. Akármilyen furcsa de hiába lány, van annyira leleményes, mint egy fiú és sokakat meghazudtolva szerintem ugyanolyan erős személyiség akárcsak én. Ha mást nem is, akkor engem tutira tud kezelni és nem nevez egyből bolondnak ha felettébb érdekes ötleteim támadnak. Persze ha látom, hogy az övé jobb akkor természetesen, nem makacskodom, hanem engedek neki. Semmi értelme sincs Cathy-nak nemet mondani. Megölelem, majd csak aztán szólalok meg. – Nem tehetek róla, egyes régi szokásokhoz muszáj ragaszkodni Cat! – a mondanivalóm után elengedem, mivel nem szándékszom kiszorítani belőle a szuszt. Féltem. Még ha ezt nem is mutatom ki mindig, vagy kellőképpen. Ezekben a dolgokban amúgy sosem voltam valami jó, szerintem ezután sem leszek, mert inkább vagyok a tettek embere, mint az érzelmeké. Vagy ha egész pontos akarok lenni, eddig az voltam. Mert mindig történnie kell valaminek ami sorsdöntő fordulatot hoz az ember életébe. Ez a történés volt talán Lisa. Talán? Dehogy! Száz százalék! – Minden a legnagyobb rendben. Útközben ígérem mesélek, de még nem. Erre fel kell készülnöm egy kicsit. Viszont itt a listám, ha már így megemlítetted! – elvigyorodtam, természetesen nem azért, mert olyan hű de szuper ötleteim lennének, hanem annyira röhejesek, hogy kár felolvasni őket. Igen, hihetetlen, de tényleg van egy listám! – Na szóval lássuk csak… – kezdtem bele miközben szépen kinyitogattam a papírt amire írtam. – Kaktusz a csodálatraméltó bátyánknak, mert mostanában olyan szúrós a kedve, de nem akármilyen. Hanem szépen beöltöztetnénk a kaktuszát, hogy egy kicsit hasonlítson is rá. Bömbölő párna az öcsénknek, hogyha ráhajtja a fejét, akkor véletlenül se aludjon el, mert sose tudja mikor van szükségünk rá. Apának egy új óra, mert sose tudja mikor kell velünk töltenie a szabad idejét. Anyának meg… Nos, anya túl kedves ahhoz, hogy kiszúrjak vele, ezért teáskészletre gondoltam. Az elég elfogadható és akármikor készíthet nekem teát ha otthon vagyok! Neked mik az ötleteid?– hogy neki mit veszek azt persze nem hoztam fel, mert tudom akkor lelőném a meglepetést. Ezért nincs itt a listán sem. Hadd higgye azt, hogy megfeledkeztem róla!
Megjegyzés: • Ruha • Zene: I need to move, I need to fight • Kredit
I solemnly swear
I am up to no good
Catherine Scamander
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart
»
»Szer. 21 Dec. - 13:59
Lachie & Cathy
Széles mosollyal az arcomon üdvözlöm a testvéremet és őszintén örülök neki, amikor hosszú pillanatokig ölelhetem őt. A szeretet, amit iránta érzek, és természetesen a családom iránt, mindent felülmúlik. A kezemet is tűzbe tenném értük, részben ezért is akarok aurornak tovább tanulni, hogy meg tudjam majd védeni a szeretteimet. - Ajj, ajj, fel kell készülni? Akkor azt hiszem én is felkészülök! - Tekintek rá felvont szemöldökkel, és továbbra is kérdő pillantásommal illetem még akkor is, amikor már a listára terelődik a szó. Nem vagyok benne biztos, hogy jó dolog lesz hogy fel kell rá készülni. Oké, nekem is kell mesélnem, de én már régóta készülök rá... néhány dologra viszont nem lehet felkészülni és azt hiszem, hogy ez egy pont ilyen téma. Nem tudom előre betanulni a mondandómat, nem tudom, mit fog majd rá a testvérem reagálni, de úgy érzem, nem rosszul teszi majd. Miközben Lachi a listát szétnyissa, én már közelebb is lépek hozzá és belekukkantok a válla felett, de hamar odébb lépek, hiszen elfog a nevetés az ötletei hallatán. Persze nem rosszból, de ezt a kijelentéseimből is hallhatja. - Te aztán jól elterveztél mindent! Wow, hát, én inkább nem mondom el, miket írtam fel, mert teljesen lekicsinyednek a tiédhez képest. - Kicsit komolyabbra váltom az arckifejezésem. - Komolyan! De mondjuk... mi lenne, ha mindenki kapna egy ilyen vicces, rá jellemző ajándékot, meg vennénk valami komolyabbat is? - Valahogy Lachi ötletei mindig is kreatívabbak voltak, mint az enyémek. Szerintem ez meglátszik a listámon lévő talárok, sálak, könyvek és miegyebekről is.
Ha van valaki akinek megnyílhatok, akkor az mindenképpen ő. Az ikerhúgom. Az benne a jó, hogy vele bátran elbeszélhetek az érzéseimről, a gyengédebb dolgokról is, ha ezt az érzést, ami elkezdett felülkerekedni mind felül lehet annak nevezni. Talán gyengeség volna szeretni valakit? Eddig ez a dolog annyira nem foglalkoztatott, mert úgy gondoltam sokkal fontosabb valami egyébre fókuszálni, hiszen még túl fiatal vagyok ehhez az egészhez. Vagy legalábbis azt hittem. Már az elsősök is hálálósan szerelmesek egymásba és ha belegondolok, hogy én nem úgy viselkedtem ahogy ők, az egy kicsit megrémiszt. Mintha nem lenne időm, vagy elpazaroltam volna az eddigi éveimet és nem is éltem igazi szerelmes életet. Biztos azért van, mert nem vagyunk egyformák, és mindenkinek más-más sors jutott az életben. Nekem már csak azt kell kiderítenem, hogy mi lehet az enyém. Mire vagyok elhivatott és hasonlók. Mert annyi szent, még mindig nem vagyok tisztában azzal miként fogom folytatni az életem a Roxfort után. Ijesztő. Tudom. De mindez csak az olyan külső szemlélő számára hangozhat így, aki nem hagy mindent az utolsó pillanatra. Reményteljesen pillantok Cathy-ra, hogyha neki is össze kell szednie magát, akkor legyen ereje. Nekem kellene, hogy legyen, hiszen ez a dolog nagyon egyszerű. Csak körülbelül egy tizenhét éves csodát döntenék romba, ami nagy szó az én szememben. Ő talán megkönnyebbül, hogy esetleg tőlem is hallhat valami szívhez szólót és megnyugtatót. Tudok szeretni. Nem csak barátilag vagy rokonilag, hanem szerelmileg is. Fuhh. Hogy álljak ezzel elő? – Igazából nem kéne még erről beszélnem. Hiszen semmi sem biztos, mármint azzal tisztában vagyok amit mondani fogok neked. Csak egy kicsit bonyolultabb, mint eddig bármi más amit neked valaha mondtam. Most kivételesen nem szándékozom semmiféle körítés mögé burkolni, teljes mértékben rólam lesz szó. Vagyis részben… Nem lettem egocentrikus kis izé! – eddig se voltam az, vagyis én nem tartom magam annak. Hogy más mit lát az az ő saját privát véleménye, de ez az igazság, mert én így érzek magamról. Talán Cathy is elmondhatja, ha esetleg valaki őt kérdezné meg, mert véletlenül felkeltettem az érdeklődését, de ő az enyémet még annyira nem és kíváncsi miként érhetné el vagy mit tudom én. Bármilyen szituációt el tudok képzelni, ha kérdésekről és rólam van szó, a válaszolónak meg szerencsétlenségére neki kell lenni, nem a bátyánknak vagy az öcsénknek. Aztán közlöm vele a tényeket, vagyis a vásárláshoz való hozzáállásomat, a tervemet. A listát. – Hát… ahogy gondolod. Talán majd jövőre megtarthatnánk a te ötleteidet. – bár sejtem, hogy ismételten az én fura ötleteimre kell hagyatkozni és aztán az övére ha esetleg segítségre szorulna, mint most is. De nem csüggedek el. Szeretem ha ő javít ki és nem más. Hiszen neki elnézem, mert mindemellett még Hollóhátas is és lány. Ez mindenképpen számít, mert a férfi családtagjaimmal nem vagyok ennyire elnéző, az ő beszólásaikat kihívásnak nézem és van amit egy darabig zokon is veszek. – Hm, jó, akkor vehetünk plusz komolyabb ajándékokat is nekik. Ha esetleg nem értenék a humort, akkor meglepjük őket a komolyabbal. De előbb okvetlen hagyni kell, hogy kényszeredett mosolyt erőltessenek az arcukra! Aztán becsaphatjuk őket és átadjuk a másikat is. Viszont mi legyen a másik? Kötődjön ahhoz, amit szeretnek? – ami még hasznos is lehet a számukra. Gondoltam magamban, majd egy másik terven kezdtem el agyalni. Vennem kell valamit Lisa-nak is. – Amúgy melyikkel kezdjük? A komolyabb vagy a komolytalan ajándékok bevásárlásával?
Megjegyzés: • Ruha • Zene: I need to move, I need to fight • Kredit
I solemnly swear
I am up to no good
Catherine Scamander
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart
»
»Szomb. 15 Júl. - 13:31
Lachie & Cathy
Nem teljesen értem a mondandóját. Vagyis igazából ezen annyira nem kell elcsodálkoznom, hiszen ő maga sem éppen tudja, mit akar, hogyan akarja kifejezni a dolgokat. Így hát nem firtatom tovább az egészet, egyszerűen csak bólintok többször és most úgy állok hozzá, hogy majd elmeséli ha akarja. Belül azért persze már nagyon is furdal a kíváncsiság. Aggódnom kellene? Vagy talán örülnöm? Nem tudom, mire számíthatok majd. Lassan elindulok, egyik irányba, megcélozva egy üzletet, amiben tudom, hogy érdekes dolgokat árulnak, mindenféle varázsbigyókat, amikkel jól meg lehet viccelni az embereket. - Szerintem, kezdjük a viccesekkel. Én mindenképp kíváncsi leszek először az arcukra amikor megkapják ezeket a hülye kis motyókat. Biztos én is kapok majd valamit, és hasonló reakciót fog kiváltani belőlem... de már várom azért. - Magyarázom lelkesen, és igazából elég vidáman is, hiszen örülök neki, hogy végre kicsit lehetünk kettesben is és senki sem lohol a hátunk mögött azonnal. Előre bökök. - Mit szólsz hozzá, ha ide megyünk be elsőre? A múltkor vettem itt egy cukorkát, ami átszínezte a hajunkat pár órára. vicces volt, a szivárvány minden színében virítottunk. - Az emlékre felnevetek kicsit. Sok ilyen vicces és érdekes dolog is történt velem az utóbbi években, attól függetlenül, hogy prefektus létemre sokszor komolynak kellett tűnnöm a társaságok előtt. El tudok én is lazulni. Volt idő, mikor ugyan nehezebben ment, de ezek már elmúltak. Vagy még csak most jönnek? - De közben akár mesélhetsz is. - Mégsem bírtam ki megszólalás nélkül. Nagyúr ez a kíváncsiság-
Furcsa, hogy mennyi mindent megteszünk azokért akiket szeretünk. Végtére is a család az ami összeköt minket. Talán ettől boldogabbnak kellene éreznem magam. Ezt át ruházni valahogy Cathy-ra is, csak néha nem megy. Mert túl idegesítő vagyok a számára. Egyrészt meg akartam nyílni felé, elhitetni vele, hogy minden rendben és azt akarom, hogy vele is minden rendbe legyen csak ehhez őszinteség kell. Olyasfajta amit nem tudok perpillanat teljes mértékben megadni. Fáj, nem fáj. Ez van. Csak az jár a fejemben, hogy titkolózom előtte és nem pont úgy adom elő a dolgokat ahogy kellene. Mert valami fura magyarázat és körülírás mögé burkolom, amiből semmi se válik egyértelművé, csak én értem és senki más. Ez meg idegesítő. Ki akarok békülni vele. Azt akarom, hogy minden a régi legyen. Elválaszthatatlanok legyünk mindazonáltal, hogy nem egy házba járunk. A közös vásárlás meg pont kapóra jön. Elterelhetem a gondolataim, az ikerhúgomét is, szinte mindenről. Mert tervezünk. Ajándékokon gondolkodunk. Viccesen, pontosabban az őrültebbeken és a sokkal normálisabbakon, amitől garantáltan nem megy fel az a bizonyos pumpájuk. Szeretek vele vásárolni. Mindig is szerettem. Ez az ami úgy hiányzott az elmúlt időkben. Egy kis testvéri program. Barátok és ellenségek nélkül. Felsóhajtok. – Tuti valami hozzád illőt kapsz. Ne ijedj meg előre. Abból csak valami rossz származna és a végén tényleg az arcodra fagyna a mosoly helyett a rémület. – csak viccelődök, nem áll szándékomban így biztatni őt. A végén még komolyan vesz és tényleg végem lesz, mert nem csak a nézésével akarna kinyírni, hanem szó szerint véve is. A kérdésére először bólintok egyet. Bár kételkedve elhúzom a szám a cukorka gondolatára ami pár órára átszínezi az illető haját. Nem arról van szó, hogy félek esetleg pont ilyet fogok tőle kapni vagy ilyesmi. A hajam színének változása lenne a legkevesebb amitől aggódnék. Inkább az zavarna, hogy esetleg más is megláthatna úgy. Olyan is akit kedvelek esetleg. Azt meg persze nem igazán szeretném. Tényleg. – Jó. Bemehetünk először oda. Végül is, szétnézhetünk és hátha találunk olyasmit, ami megtetszik. Esetleg meg vehetnénk és nem kellene tovább rágódnunk az ajándékokon. Mármint ami a tréfás felét illeti. A komolyabb ajándékokat szerintem nem itt kellene beszereznünk, hanem valahol máshol. – szétnéztem, mintha utat keresnék vagy egy másik helyet ahol majd vásárolhatnánk. De igazából nem is foglalkoztatott ez. Mármint, hogy tovább menjünk. Még van időnk. Szerencsére. Bementünk az épületbe, amit Cathy javasolt. Tényleg káprázatos hely, így első pillantásra. Talán sokadjára már semmi különöset nem nyújtana. De most nem ez a lényeg. Felé pillatok. Tudtam, hogy nem tudja megállni és én se tudom megállni, hogy beszéljek neki sokkal tovább az egész helyzetről. – Szerelmes vagyok egy lányba. Viszont úgy hiszem a barátaim valamit megszimatoltak és észre vették, hogy másképp viselkedem. Féltékenyek, mert feltűnt, hogy egyre kevesebb időt töltök velük mivel eltűnök órákra. Én meg nem tudom mit hazudjak, hogy mit teszek ezalatt az idő alatt vagy hol vagyok éppen és ez elég kényes helyzet. A csattanó meg csak most jön. Nem tudom, hogy a lány mit érez irántam, mert nem mondtam el neki. Egyrészt mert… Sose vallottam senkinek se szerelmet. Másrészt nem vagyok biztos magamban. Az viszont száz százalék, hogy nem olyan hiszti-kriszti mint a többi lány, akivel szembe találkozik a varázsló fia a folyosón, az órákon, az udvaron vagy bárhol. Tehát nem tucatszemély. - itt ennél a résznél megálltam. Hagytam, hogy felfogja mindazt amit így ledaráltam neki mindenféle szünet és mellébeszélés nélkül.
Megjegyzés: • Ruha • Zene: I need to move, I need to fight • Kredit
I solemnly swear
I am up to no good
Catherine Scamander
C’est la vie
Inaktív
Ki már nem játékos
▽ Reagok :
0
▽ Avatar :
Lili Reinhart
»
»Kedd 5 Szept. - 21:40
Lachie & Cathy
Érdeklődő és kissé gyanús mosoly keveredik az arcomra miközben a terveiről és az ajándékáról - nekem - beszél. Tudom, hogy mindig kitalál valami idegesítőt, őrültet vagy nagyon- nagyon vicceset és ezzel dobja fel a családi vacsoránál a hangulatot. Nekem pedig igazából volt részem az utóbbi hét évben - már amikor sikerült őt elkapnom, mert sokszor keveset láttam - mindenben. Hideget és meleget is kaptam már, de most szeretném végre félretenni az aggódást, a kételkedést és igazi testvérként viselkedni. Hiszen ő a legfontosabb számomra. Az ikertestvérem. - Biztosan valami ötletessel jössz, mint mindig. Csak tudnám, honnan ez a sok kreativitás. Adhatnál nekem is néha belőle egy keveset. - Kacsintok rá, miközben megindulok az üzlet felé. Olyan sok szép pillanatot töltöttem ezeken a helyeken, hogy előre sajnálom, hogy ezután majd kevesebbet fogok ide járni. Hiányozni fog és az emberek is, akikkel eltöltöttem ezeket a csodás időket. - Persze, rendben, majd keresünk valami jobb helyet is. - Ahogy megérkezünk, egyből körülnézek. Persze közben nem ad alább a kíváncsiságom és őszintén várom, hogy Lachi valamit mondjon végre. Az első pulthoz lépek, lassan kezdem el végignézni a felhozatalt, miközben ő komoly pillantással végre belekezd. Őszintén? Meglepődöm, nem gondoltam, hogy ilyen ügyről fog majd velem tárgyalni. Sosem beszéltünk ilyesmiről. Azt hiszem sosem. Ahogy elhadarja a dolgokat, egyszerűen pillanatokig csak nagyokat pillogva figyelem és próbálom feldolgozni a mondandója minden egyes részletét. Majd elmosolyodom. - És miért nem mondod el nekik, hogy mi van? Olyan nagy baj lenne, ha a barátaid megtudnák, hogy szerelmes vagy és időt szeretnél tölteni a lánnyal? Annak tök örülök, hogy nem hisztis. Nem szeretnék hisztis sógornőt. - Próbálom kicsit feldobni a hangulatot, de persze komolyan válaszolok neki. - Hát, a fiúnak illik lépni, ha nem teszed meg, lehet, hogy örökre várhatsz majd és ő azt hiszi nem akarsz tőle mást csak barátságot. Szerintem egy próbát megérne, persze nem rázúdítani, csak finoman... Nem? - Érdekes. Én honnan tudok egyáltalán ilyen tanácsokat adni, amikor még sosem volt semmilyen komoly kapcsolatom?
Kezdőlap
• Ruha • Zene: I need to move, I need to fight • 
