Az utolsó évem első roxmortsi hétvégéje. Ezeket a lehetőségeket egyébként sem szoktam kihagyni, de most különösképp nagy hangsúlyt fektettem rá. A többiekkel zárjuk a sort és jólesően kuncogunk az előttünk lévő kisebbeken, akik ujjongásukat be sem tudják fejezni. Vajon mi is ilyenek voltunk amikor először láthattuk a falut? Már egészen jól kihevertem az évzáró eseményeit. Azután pedig erősebb lett a cél a szemem előtt: igen, gyógyítónak fogok tanulni tovább. Rosszul éreztem magamat amikor nem tudtam segíteni a többieken és csak ott álltam, amikor szinte meg sem sérültem. Ez nem fog többet előfordulni. Remélem, hogy nem. A hűvös szellő már átjárja a falut, pár hónapon belül fehér hótakaró fog mindent beteríteni. Összébb húzom taláromat magamon, táskám pántját is meghúzom feljebb, majd a többiekre nézek. - Menjetek csak be a Három Seprűbe, nekem még van egy kis dolgom. Nemsokára jövök. - A javasasszony megbízott egy apró feladattal, be kell szereznem néhány gyógyfüvet, amit az iskolában nem termelnek és ő most nem tudott elszabadulni, hiszen máris több gyermek is lebetegedett köszönhetően, ennek a változó időjárásnak. Így hát gyorsan be is tértem a közeli üzletbe, megvettem a szükséges fiolákat és üvegcséket, majd a táskám mélyére süllyesztve fordultam sarkon, elköszönve a nőtől és az ajtóban sikeresen belebotlottam egy férfiba. Ismeretlen volt számomra, de arca elsőre kedvesnek tűnt, így haloványan rámosolyogtam. - Elnézést.
Ó, cseszd meg Victoria. Miért kell a nőknek virág? Egyáltalán miért kell nekik bármilyen ajándék is? Egészen idáig szentül meg voltam győződve arról, hogy bizony a nők másra sem valók, minthogy bedugd, megtermékenyítsd, megszüljön, aztán kurvázhatsz utána éjt nappallá téve. Nos, arról igen hamar meg kellett győződnöm, hogy ez bizony kurvára… De kurvára nem igaz. Mert egy nővel törődni kell. Innen is köszi Finn, hogy emlékeztetsz, baszki. Állandóan az jár a fejemben, ahogy mondta: „kedvesebbnek kéne lenned Vic-kel. Figyelned kéne rá…” Próbálkozom, oké? Persze, ha az ember fia varázsló, könnyen megtehetné azt is, hogy csak úgy varázsol egy csokor virágot, vagy esetleg annyit, hogy már el sem tudja bírni, és ad mellé egy nagyon márkás vörösbort, meg egy piros masnit a… Na mindegy. Szóval, tényleg azt gondoltam, hogy nem kell rá figyelnem. Tényleg. Hogy hihettem azt, hogy ez így is van? - Nem, bassza meg! Adjon egy vörös rózsát, kösse körbe valahogy, maga mocskos kvibli! – csapok az asztalra – Vagy esküszöm, hogy előveszem a varázspálcámat, és arról szentül meg vagyok győződve, hogy az bizony nem a legjobb élménye lesz. Nem igazán fog róla dicsekedni az unokáinak, – mert ugye kurvára nem lesznek – szóval írja rá, hogy Victoria, kösse körbe, adja oda… És szabaduljunk meg egymásnak még a halovány gondolatától is, kérem. – Az utolsó szót szinte már kedvesen közlöm vele, és nekidőlök a pultnak. Fütyörészve nézelődök körben az üzletben. Minden tele van azokkal a kibaszott virágokkal, és ez oly módon undorító, mint ide Nurmengard. Tényleg, miért is nem varázsoltam én egy kurva csokrot. Egek, mennyit kell törődni a nőkkel. - Tessék kedves. – fuvolázza egy angyali mosollyal, én pedig a legundorítóbb fintorral veszem el a kezeiből a rózsát. A galleonokat a pulton hagyom, sarkon fordulok, és minden köszönés nélkül kicsörtetek a boltból. Kapásból fordulnék jobbra, hogy húzzam már el innen a csíkot, amikor elállja valaki az utamat. Kapásból leátkoznám a fejét a helyéről, viszont az utóbbi időben egy icipicit sikerült megnyugodnom – kösz Vic – így a csinos kis szőke arca egyelőre a helyén marad. - Semmi probléma. – erőltetek egy mosolyfélét az arcomra – Máskor kérlek jobban nézz a lábad elé, nem venném a lelkemre, ha két virágnak is baja esne. – ez a McKinnon lány. Hallottam már róla, többek között ő is ott harcolt a csatában. Azt hiszem, ma is jól fogok szórakozni.
késtem picit <3
I solemnly swear
I am up to no good
Marlene McKinnon
C’est la vie
Griffendél
Ha vakmerõ vagy s hõsi lelkû
▽ Reagok :
47
▽ Avatar :
Josephine Langford
»
»Hétf. 4 Szept. - 21:46
Tekintetemmel az ismeretlen férfit kémlelem. Igazán jóképű, mégis van benne valami sötét. De lehet, hogy csak tévedek. Az utóbbi időben szinte mindenki gyanús. Mindenkiben meglátok valami rosszat, még ha a jót is keresem elsőre. Aztán persze én ütöm meg a bokámat akkor is ha nem akarok semmi bonyodalmat. Csak sokszor nem tudom tartani a számat, még a javaslatok ellenére sem. Pontosan ezért ismerik rengetegen a nézeteimet. Olyan emberek is, akikről fogalmam sincs, kicsodák, micsodák. Egy lépést hátrálok, majd a Három Seprű irányába tekintek, igaz, innen, ebből a kis utcácskából alig kivehető a főutca pár üzlete. Mégis meglep, ahogy válaszol és amilyen kedvességgel felém irányul mondandója. El kell pirulnom, őszintén, és a lábaimat nézve pillantok le zavaromban, majd gyorsra fordítva a szót, próbálom elkerülni a személyeskedést. - Biztosan örülni fog a hölgy, aki ezt a virágot kapja. Kedves gesztus. - Bár én is kapnék ilyen ajándékokat! Csak ezek hiú remények, nem igazán van kitől várnom. Talán majd egyszer. Talán. Sóhajtok egyet, és még egy utolsót tekintek a férfira, aztán ismét egy apró mosollyal és biccentéssel fordulok el tőle, és indulok meg utamra, persze ha csak elenged és nem tart szóval.
Kezdőlap
