Nagy varázslócsalád gyermeke vagyok. Szülem észak írország legnemesebb varázslócsaládja. Apám a minisztérium tagja volt, egészen pontosan a Mágiaügyi Külügyminiszter jobb keze. Anyám pedig Dallycastle-i Denevérek játékosa majd később edzője lett. Hat testvérem van, én vagyok a negyedik gyerek és az első lánz a családban. Bátyáim Tim és Harold a minisztériumban dolgoznak, mindkettő nős és van egy-egy gyönyörű kislányuk. Seb két évvel idősebb mint én és újdonsült barátnőjével Erdélyben élnek. Sárkánykutatók. Aztán következek én a sorban a fekete bárány. Egyedül élek, amióta egy halálfalóbanda a nyílt utcán megölte a vőlegényem senkivel nem osztom meg az életem. A két ikerhúgocskám pedig végzős a Roxfortban. Azokhoz  a családokhoz tartozunk, akik próbálnak kimaradni a harcból, a felkészülésből. Próbálunk nem tudomást venni a sötét erőkről és igyekszünk a lehető legnormálisabban élni. Már amennyire ez lehetséges.  

- Avada kedavra!!!! ismétlődnek a szavak a fejemben. Látom a varázspálcából kilövellő színcsóvát, majd látom szerelmem élettelen testét az Abszolút macskakövein. Hiába szolítgatom, kiabálom a nevét nem válaszol. Eltűnt a csillogás a szeméből.  Soha többé nem fog rámnézni, mosolyogni, nem ölel át, nem érezhetem szívének dobbanását, csókjának melegét. Nem szövögetjük tovább az álmainkat, nem szerethetem már többé soha. Megölték pedig ő senkit nem bántott soha. Mindössze rosszkor volt rossz helyen. Eddig a pillanatig soha nem éreztem gyűlöleltet vagy haragot a szivemben, de szerelmem élettelen teste fölött bosszút fogadtam. Megkerem és megölöm gzilkosait. Akkor is ha ez lesz életem utolsó cselekedete. De óvatosnak kell lennem, a családom nem sejthet meg semmit, mert az első dolguk az lenne, hogy visszavisznek írosrszágba. Nekem pedig itt kell maradnom, hiszen csak így tudom megölni őket. Az a két barna szempár, az arcuk vonásai örökre bevésték magukat a retinámba. Megtalálom és a lehető legfájdalmasabb módszerrel végzek velük. Nem elégszem meg csak a halálos ige kimondásával, azt akarom hogy  életük utolsó perceiben átérezzék azt a fájdalmat amit nekem okoztak, és ami az én szíve, marcangolja szüntelenül. A rémálmuk leszek. Azt akarom, hogy félnek tőlem, az árnyékuk leszek. Felkutatom őket és akkor támadok majd amikor nem számítanak rá. Én leszek a végzetük. Ha kell egyszer elcsábítom őket és majd csak azután végzek velük.
Azon a napon nemcsak William halt meg, hanem vele együtt vesztem én is. Az én szívem is megszűnt dobogni.
Minden egyes alkalommal elkap a félelem amikor halott kedvesemre gondolok. Újra meg újra lejátszódik lelki szemeim előtt halálának minden másodpece. Hogy nem tudtam segíteni neki, szinte még fel sem fogtam ami vele történt. Csak álltam a talárszabászat kirakatában kezemben egy ajándékdobozt szorongatva és néztem ahogy elköltözik belőle az élet. Azt hittem játszik, azt azt gondoltam csak megsebesült, az emeberek sikoltozására és szaladgálására lettem csak igazán figyelmes, akkor értettem csak meg ami valójában történt. Segíthettem volna neki, talán ha néhány másodperccel gyorsabb vagyok....vagy nem is tudom. Bárcsak én haltam volna meg. Az egész életem megváltozott. Már nem érdekel a divat, már nem  tervezek, bezártam a boltomat. A családommal a kötelező havi látogatáson kívül nem tartom a kapcsolatot. Csak a fekete  mágia érdekel. Minden könyv, legenda, varázslat, vagyis minde amivel elkaphatom az életem tönkretevőit. Napi rutin lett számomra, hogy az utcákat járom, minden kocsmába bepillantok, minden fekete taláros varazsló után megfordulok és kész vagyok arra, hogy egyetlen suhintással végezzek velük....vagy magammal ha szükséges.